Keller Márkus - Szocialista lakhatás

Keller Márkus legújabb könyve a hosszú 50-es évek lakáskérdésével kapcsolatos kutatásainak eredményét és az azokból leszűrt következtetéseit adja át nekünk. A kötetet Winkler Barnabás ismerteti. 

Keller Márkusról a Korszerű lakás című könyv megjelenése óta, (melyet mint szerkesztő Branczik Mártával készített) már tudom, történész, szociológus, kutatási területének súlypontjában a magyarországi lakhatás, lakásépítés, lakáshelyzet áll. Most megjelenő könyve is ennek a témának egy izgalmas szeletét, a hosszú 50-es éveket mutatja be.  

A könyv a hazai lakáshelyzetet a II. világháború végétől kezdi feltárni, és sok tekintetben továbbmutat tárgyalásában az ötvenes évek végénél. Feltételezem és remélem, az életünket alapvetően meghatározó kérdést, a lakhatás vizsgálatát, a különböző korszakok tükrében csak megszakítani lehetett. Hamarosan egy következő könyv folytatni fogja ezeknek a kutatásoknak és az azokból leszűrt tanulságoknak a közreadását. Akkor lenne teljes a korszak feltárása és bemutatása, ha ezek a vizsgálatok 1990-ig kiterjesztésre kerülhetnének.

A nyolc fejezetből álló tanulmány első része a háború utáni válság körvonalait és lakáshelyzetét tárgyalja. Lényeges kérdés, ki és miből építsen lakást. Saját tulajdon vagy bérlakás a megoldás, vagy állami bérlakások építése? A könyv végigkíséri a kor lakáspolitikájának változásait, különös tekintettel az alapokat nyújtó telekszerzésekre, illetve juttatásokra, valamint a lakásépítési kölcsönök lehetőségeire. A továbbiakban a hatalom által elképzelt szocialista életmódot és annak a lakásokra gyakorolt hatását, az ezt kiszolgálni kívánó lakóházak terveinek tipizálását és a korszerű lakás kapcsolatát vizsgálja a könyv. Az építészek és az állam ezzel kapcsolatos véleménye és ezekről a kérdésekről folytatott vitáik sokszor túlmutatnak a korról alkotott elképzeléseinken. A szerző megvizsgálja, mi fedezhető fel a lakáskérdésekre adott építészeti és állami válaszokból a kor lakhatásának alakulásában. A zárófejezet a kor lakhatásának az évtized alatt kialakult helyzetét, fejlődésének lehetőségeit és a tényleges változásait foglalja össze.

A felkérésre, hogy szívesen beszélnék e a könyvbemutatón a könyvről örömmel mondtam igent. Építész családban nőttem fel, és az ötvenes évekből már sok mindenre emlékszem. Emlékszem a társbérletekre, az így élni kényszerült családok életének regénybe illő körülményeire. Sosem felejtem el a napot, amikor saját tulajdonban lévő lakásunkból elköltözött a tanácsi kiutalással hozzánk telepített idegen család, az egyik szobánkat egy új rendelet értelmében visszakaphattuk édesapám egyetemi tanári munkája jogán, ami a négy testvér emberibb elhelyezését jelentősen javította. Emlékszem, hogy építeni Sopronban is csak családi házakat tudtak a lakosok – ha tudtak. Állami szociális lakást ezekben az években az akkori Sztálin téren építettek. A szocialista realizmus kötelezően előírt elvei, illetve formai elvárásai alapján felépült mintegy 60 lakás tömbje, mint szociális lakásépítés hihetetlen csodának számított az országtól határsávként szinte hermetikusan elzárt városban. Arra is emlékszem, hogy a szocialista realizmus kötelező elvárásai 1954-ben már erejüket vesztették, de az említett keretes lakótömb kivitelezése 1955-től 1958-ig tartott, az eredeti tervek alapján. Édesapám készítette a ezekben az években a Soproni Asztalosárúgyár terveit is, melyeken a kor szigorú irányelveinek betartása csak egy főhomlokzati műkő domborműben volt felfedezhető, miközben az előbb említett Sztálin téri lakótömb és a Sotex kultúrház a mai napig őrzi szocreál küllemét. Az új ipari épületek terveinél gazdasági és technológiai okokra való hivatkozva el lehetett „sumákolni" a gúzsba kötött táncrendet. Nagyszerű változást idéz az az emlékem, amikor a családunkban lakásleválasztással sikerült a társbérlettől megszabadulni, és a lakhatást mindkét társbérlő család számára végre normalizálni. Használni a konyhát, fürdőszobát, előszobát és WC-t, ha nem is azok eredeti nagyságában és formájában! Nem felejthetők a korban épült „CS" lakások sem, a konyhában lévő „gádoroskáddal" és az a beidegződés, amitől még mi az egyetemi oktatásunk alapján sem tudtunk elszakadni. Mindent minimálisra kellet a lakásokba méretezni. Előszobát, WC-t, szobát és minden szobában két fekhelyet minimum el kellet tudni helyezni. A nappaliban is.

Minden könyvbemutató célja, felkelteni minél nagyobb olvasótábor érdeklődését az éppen megjelenő könyv értékeire. A „Szocialista lakhatás" című könyv összefoglalás című fejezetéből idézem a számomra a kor lakhatással kapcsolatos eredményeiről legtöbbet mondó bekezdést:

„Miben nevezhetjük szocialistának az ötvenes évek válaszát a lakáskérdésre? Annyiban biztosan, hogy egy olyan társadalmi rendszerben született, amely önmagát szocialistának tartotta. Szocialistának abban az értelemben, hogy a proletariátus nevében egy új társadalmi rendet kívánt megteremteni. Ha azonban túllépünk azon a meglehetősen elterjedt, de ennek ellenére mégiscsak hiányérzetet keltő szemléleten, hogy szocialista az, ami a szocializmus alatt született, jogosan támadnak kételyeink a lakáskérdésre adott válasz minőségét illetően."

És hogy ez mennyire így volt a könyv utolsó mondata mondja el:
Létrejöttek „...a magánerős építkezések, ahol az »egyszerű emberek« saját elképzeléseik alapján, saját kivitelezésben, saját esztétikai kritériumaiknak megfelelően építették fel házaikat. Ezzel a sajátos »önfejűséggel« a legkeményebb diktatúra idején alakult ki egy speciális, »fogyasztói anatómia«, amely ugyan a szocializmus idején jött létre, de annak ideáljaihoz kevéssé kötődött."

A bemutatott könyv hitelesen tárja fel ezt a korszakot, valamennyi nehézségével, lehetőségével és hazai körülményével. Érdekes összehasonlítást tesz a Nyugat-Berlini Hansaviertel lakótelep és az Óbudai Kísérleti Lakótelep között. A könyv szerkezete, felépítése logikus és meggyőző a nagyszámú pontos hivatkozásával és ábrájával. Az ötvenes évek a világra eszmélésem korát idézi, ami a negyedik életévemtől a tizennegyedikig terjedő életszakom. A bemutatott könyvben a korszak tudományos feltárása jól cseng össze az emlékeimmel. Nagyon tetszenek a könyv képei és a tárgyalt korra utaló ábrái. Varga Natália munkája segíti a könyv kutatási eredményeinek jobb megismerését. Szeretnék ehhez külön gratulálni!

Örülök a könyvnek, ajánlom olvassák el, forgassák minél többen, nem csak nekünk építészeknek szól, sőt. És várom a folytatást.

Winkler Barnabás
építész