(Kert)város a (kert)városban – Nyárfás Lakópark, Zsámbék

Az Amoeba Group (Gőz Dorottya és Chehadé Abdel Rahim) által tervezett Nyárfás Lakópark nem a megszokott beépítési rendet követi, mégis illeszkedik a tágabb környezetébe. A Zsámbék gyorsan fejlődő részén álló épületegyüttes utat mutat a környező beruházásoknak emberi léptékű házaival és tágas zöld tereivel.

Ha a főváros felől a 102-es főúton megyünk Zsámbék irányába, a település legszélén a benzinkút előtt nyílik a Nyárfás utca. A terület Zsámbék gyorsan fejlődő része, néhány éve még nem volt itt semmi, csak a hotel a főút egyik sarkán, és a benzinkút a másikon, de ma az utcán végigtekintve újépítésű családi- és társasházak sorakoznak, a legtöbb még alig szerkezetkész állapotban. Az a tipikus átmeneti állapot uralkodik a környéken, amikor már nem a zölddel benőtt üres telkek, de még nem is az élettel teli lakóövezet dominál. Kivételt képez ez alól az egyes számú telken álló Nyárfás Lakópark, amely elsőként készült el a területen.

A lakópark egyfajta „város a városban" – vagy léptékéből adódóan inkább „falu a faluban" (a szó legpozitívabb értelmében, annak ellenére, hogy Zsámbék valójában város). Hazai kontextusban viszonylag ritka ez a fajta beépítési típus, ami elsőre inkább az amerikai típusú kertvárosokra hajaz: szabadon álló családi házak kerítések nélkül. A legpontosabb megfogalmazás tehát talán a „kertváros a kertvárosban" lehetne. A hét darab épület egyetlen telken áll, amelyet ugyan minden irányból kerítés vesz körbe, a házak között legfeljebb a növényzet jelzi az egyes épületekhez tartozó területek váltakozását. A kapun belépve tulajdonképpen egy lezárt zsákutcában találja magát az ember, ahol a forgalom hiánya miatt a gyerekek szabadon játszhatnak a házak között, nem törődve a kerítésen túli – átmenetileg – sivár világgal. A falu-hangulat nem csak az épületek, de a közösség léptékéből is adódik; mindenki ismer mindenkit, mindenki tudja, mit csinál a másik. Ebből adódóan nem mindenkinek való egy ilyen lakókörnyezet, de sokak számára megvannak a maga előnyei az effajta közösségnek.

Az elsőre egyformának tűnő házak valójában két típust takarnak, szinte minimális méretkülönbséggel, ami elsősorban a belső terek elrendezésére van hatással: míg a hosszabb épületekben egyenes karú lépcső köré rendeződnek a terek, addig a kisebb típusban tört karú kapott helyet. A belső terek kialakításában ugyanakkor a beköltöző lakóknak is volt némi beleszólásuk, ennek megfelelően akadhatnak további különbségek az azonos típusú épületek között is. A nappali és étkező egységesen a földszinten helyezkedik el, nagyméretű nyílászáróikkal délfelé tájolva, így ezek egész évben kellőképpen világos terek tudnak lenni. A déli homlokzatokról ugyanakkor hiányzik az árnyékolás, csak redőnyök segítségével oldható meg a forró nyári nap kiszorítása a belső terekből. Ez talán csak átmeneti probléma, mert a most még csak cseperedő növényzet talán néhány éven belül kellemesebb mikroklímát teremt a telken.

Kívülről a két típus közötti méretkülönbség alig észrevehető, a differenciát itt az anyaghasználatban kell keresni. Kétféle téglaburkolat és kétféle ablakszín különböző kombinációi teszik változatosabbá a kompozíciót. Az olyan részletek, mint az utcai homlokzat síkjából kiemelkedő fémlemez borítású nyílás, vagy a szintén az emeleti ablakoknál alkalmazott üveg védőkorlát, követik a kortárs tendenciákat, a házak összképe a már-már archetipikus magastetős beépítéssel mégis egyfajta időtlenséget áraszt, ami jól illeszkedik a tágabb épített környezethez. Míg a déli oldalon a már említett nagyméretű nyílászárók kaptak helyet, az épületek észak felé jóval zártabbak, ami tudatos döntés volt a tervezők részéről. A házak északi oldalán elhelyezett fa felépítményeknek is az a fő funkciója, hogy takarást biztosítson a szomszéd elől, némi intimitást adva az egyébként (a lakópark lakói által) szabadon belátható kerteknek.

Összességében tehát viszonylag egyszerű lakóházakról van szó, melyek visszafogott tömegképzésükkel és igényes anyaghasználatukkal hamar elnyerték a lakók tetszését. Ez utóbbi olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az utcában épülő újabb házak mintha igazodási pontként tekintenének a lakóparkra: ugyanaz a szürke téglaburkolat és tetőfedés jelenik meg a szomszédos épületeken is. A beépítés jellege is dicsérendő, hiszen valószínűleg a legjobb megoldást választotta a beruházó és az építész a telek adottságainak legoptimálisabb kihasználására. Ha felosztásra kerül a telek, arányaiban jóval kevesebb zöldterület jutott volna egy-egy épülethez; egy hagyományos társasház pedig rendkívül elütött volna a környezettől. Ezzel a beépítéssel azonban arra is volt lehetőség, hogy egy közös használatú játszótér is helyet kapjon a házak között, növelve teljes kertet.

A pandémiás időszak sokak számára felértékelte a városból való kiköltözés lehetőségét és ezzel felgyorsította az olyan Budapest körüli települések, mint Zsámbék fejlődését. Ez érzékelhető az építkezésekkel teli Nyárfás utcában is, ahol sorra nőnek ki az újabb és újabb lakóházak. Mégis – legalábbis egyelőre – a terület emberi léptékű tudott maradni, és ez valószínűleg nagyban köszönhető az Amoeba Group által tervezett lakóparknak is. Egy kerítéssel körbevett, a köz elől elzárt lakópark nem mindenhol állná meg a helyét, de jelen kontextusban nem elidegenítő ez a megoldás. Hogy a környék beépülte milyen hatással lesz erre, azt majd az idő megmutatja.