Kínai mimikri városok

A londoni Tower Bridge, a párizsi Eiffel-torony, a pisai ferde torony, a budapesti Szabadság híd, a velencei lagúnák, az osztrákok világörökséghez tartozó kisvárosa, Hallstatt – mi a közös bennük? Egyfelől az európai kultúra meghatározó építészeti és történelmi emlékei, de ezentúl összeköti őket még valami: mindegyiknek megtalálható a pontos mása Kínában.

Úgy nevezett „kínai hamisítványokkal" egészen kis koromban találkoztam először a lakásunkhoz közel lévő kínai piacon, ami a maga izgalmas világával teljesen elbűvölt engem. A ruházati cikkektől a felesleges műanyag játékokig mindenfélét lehetett ott kapni. Persze ezek sokszor valamilyen nagy nyugati, márkás termékeknek a másolatai voltak, de gyerekként ezt fel sem fogtam, csak a végeláthatatlan mennyiségű ruhát és játékot érzékeltem belőle. Majd később, kamasz koromban az egyik rokonom rendszeresen járt ki Kínába és mindig valamilyen „márkás" ajándékot hozott nekünk. Míg Kínában a másolásnak kulturális szempontból nincs rossz megítélése, addig a nyugati világban az eredetiség fogalma évszázadok óta meghatározó. Ezt a hozzáállást én is sokszor tapasztaltam a környezetemben, emiatt a legtöbbször nem mertem elmondani, hogy egy-egy drágának tűnő kiegészítőm valójában honnan származik.

Míg korábban csak kisebb léptékű utánzatokkal, órákkal, ruhadarabokkal, esetleg technikai eszközökkel találkoztam, nagyjából egy évvel ezelőtt egy egyetemi dolgozat megírása közben találtam rá a Kínában megépült, nyugati stílust utánzó városokra, amik teljesen új szintre emelték a kínai másolatokról alkotott képemet. Elsőre azt hittem, hogy ezek a kínai varosok tulajdonképpen tematikus parkok, de hamar kiderült, ezek az épületek, utcák, közterek emberek mindennapi életterét alkotják. Az a kérdés merült fel bennem, hogy mégis miért vágynak, vagy egyáltalán vágynak-e a kínai kultúrában felnőtt emberek a nyugati világot mímelő városokban élni?

Kína a legősibb folyamatosan fennálló civilizáció, az i. e. 6. évezredben a Sárga folyó mentén már voltak földművelő életmódot folytató lakosai. A másolás aktusa mélyen gyökerezik a kultúrában, már az ókorból is találtak teljes épületek lemásolására utaló jeleket. Csin Si Huang-ti, aki egyesítette az országot, majd Kína első császára lett, minden alkalommal, amikor egy új királyságot hódított meg, megrendelte az ott található paloták és csarnokok másolatait. Az oktatási rendszernek is alapja a magolás, a több ezer karakterből álló írásrendszert kizárólag rendszeres másolással lehet elsajátítani.

A 16. században a nyugati hatalmak látókörében is megjelent Kína, , azonban az ország igyekezett minél jobban elhatárolni magát a Nyugattól. A császárok nagyon ügyeltek arra, hogy az európai kereskedők ne kereskedhessenek a birodalmukban. Kína azonban olyan egyedi termékeket kezdett el exportálni Európába, mint például a selyem, a porcelán vagy a tea. Az angolok hamarosan a legnagyobb teafelvásárlókká váltak. Részben ez vezetett az első ópiumháborúhoz (1839–1842), aminek köszönhetően Kína az egyenlőtlen szerződések révén lényegében félgyarmati helyzetbe került. Öt kikötőt nyitottak meg a britek számára, amelyeken keresztül tetszésük szerint kereskedhettek. Ennek hatására özönvíz-szerűen kezdtek el beáramlani a nyugati eszmék, telepesek és javak az országba. Így, az addig a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától függetlenül fejlődő ország 1839-től lényegében betagozódott a globális kapitalista világrendbe.

A globális tőkével közvetlenül érintkező partmenti régiók látványos fejlődésnek indultak, de az ország többi része folyamatosan elszegényedett. Ezen események hatására végül 1949-ben Mao Ce-tung hatalomra jutott és megalapult a Kína Népköztársaság. Ekkor az ország újra elszigetelődött a nyugati eszméktől. A 70-es évektől azonban Mao halálát követően a rendszer is folyamatosan enyhülni kezdett. Gazdaságpolitikája kapitalista jellegű lett, miközben a pártállam fennmaradt. Az ország formálisan csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez, és a kétezres évektől már folyamatos gazdasági növekedés jellemezte. A vidéki és városi lakosság életszínvonala közötti egyenlőtlenségek ugyanakkor egyre nőttek. Ennek köszönhetően nagyon erőteljes városiasodási folyamat indult el. Kortárs felhőkarcolók, irodák, több tíz emeletes pontházak lettek az új kínai városok meghatározó épületei. De míg az egyre zsúfoltabb kínai központi városok a legmodernebb stílussal, mérnöki és technológiai megoldásokkal büszkélkedhettek, a külvárosok és a szatellit települések egy teljesen másfajta városképnek kezdtek el teret adni: a nem újító, hanem retrográd, nyugati városokat utánzó, másoló építészetnek.

Ezeknek a nyugati stílusú lakónegyedeknek a településterveit a befektetők úgy készítették, hogy lehetővé tegyék a nyugati fogyasztási, szocializációs és kikapcsolódási formák térnyerését. Így találhatóak keresztény templomok, európai emlékművek és szobrok, valamint nyugati stílusú éttermek is ezekben a városokban. Meg kell azonban jegyezni, hogy az az életmód és életminőség, amelyet átvettek, az a mintául vett nyugati helyeken is csak a társadalom felső- és középosztályának a sajátja. A rendezett kertvárosi élet, a „szép" házak, a koncertek, a drága sportolási lehetőségek mind a nyugati világ elitjének privilégiumai. Ezekben a városokokban az elképzelések szerint nincsen szegénység, hajléktalanság, csak „jó élet", mert egyfajta nyugati ideát valósítanak meg.

Az ilyen települések fő identitásukat részben azáltal nyerték el, hogy kiválasztottak ikonikus nyugati épületeket, amelyeket egy az egyben reprodukáltak, majd azokat koncepcionális vezérfonalként felhasználva tervezték tovább a várost. Feltehetően nem arról volt szó, hogy a befektetők szándékosan el akarták hagyni a kínai kultúra őshonos értékeit, hanem a globális elit fényűzőbb, kényelmesebb életstílusának kézenfekvő átvételével szerették volna elcsábítani az embereket ezekbe a lakónegyedekbe, mutatva számukra, hogy az „új Kínában" már megengedhetik maguknak a nyugati életstílust.

A tematikus lakónegyedek fő célja tehát az volt, hogy a lakosságot a már túlzsúfolt nagyobb városok központjából a külvárosba vonzza. A legjelentősebb ilyen gazdaság és városfejlesztési projekt Sanghajiban és környékén zajlott. A sanghaji tervezési bizottság 2001-ben vezetett be a „one city, nine towns"[1] fantázianévre hallgató projektet. Célja az volt, hogy enyhítse a túlfejlett városközpont zsúfoltságát, és megakadályozza Sanghaj belvárosának terjeszkedést. A tervek 9 nyugati tematikájú külvárosi lakónegyedet tartalmaztak, amiket infrastrukturálisan is igyekeztek összekötni a belvárossal.

Ilyen település az brit stílusú Temze-város, ami egy viktoriánus hangulatú lakónegyed: piros telefonfülkék amerre a szem ellát, vagy a holland városka, ahol a keskeny téglaházak mellett az ikonikus szélmalmok jelennek meg, vagy Anting, a kínai német városka, de Velence, Párizs és még sok más európai város utánzata is megtalálható szerte Kínában. Dél-Kínában Hashitate, az osztrák világörökségi Hallstatt falu egy az egy arányú másolata is ebbe a sorba tartozik.

Anting német városkáról talán már többen is hallhattak Európában, hiszen mint szellemváros többször került a címlapokra. A Sanghaj központjától mintegy 34 kilométerre fekvő negyed a kínai autóipar egyik központja lett volna és eredetileg 25-35 ezer ember számára biztosított volna lakókapacitást. Ezzel szemben a lakosok száma 2014-re mindössze 7000 volt. Ennek fő okai az elhelyezkedés, a megközelíthetőség és a magas ingatlanárak voltak. Ráadásul a lakások kialakítása teljesen az európai trendeket követte: kelet-nyugati tájolású lakóparkokat építettek, pedig a kínaiak az észak-déli tájolású lakásokat részesítik előnyben a jobb Feng Shui miatt.

Temze város is a Sanghaj környéki fejlesztések része volt. Nevét a Londoni Temze folyóról kapta, mivel a város kialakítása a brit városok építészeti stílusán alapul. Macskaköves utcák, viktoriánus teraszok, sarki boltok és piros telefonfülkék vannak mindenfelé. A város alacsony sűrűségű, és többnyire egylakásos lakóházakból áll, kevés kereskedelmi helyiséggel vagy közösségi létesítménnyel. Bár a házak gyorsan elkeltek, a legtöbbet viszonylag tehetős emberek vásárolták meg befektetésként vagy második otthonként, így a lakásárak jelentősen megdrágultak.

Azonban nemcsak Shanghajban zajlottak nyugati városokat utánzó építkezések. Hangzhou város egyik negyedében például az olaszországi Velencét vették mintául. Ahogyan Velencében, a házak meleg árnyalatokkal vannak kifestve és az épületeken gótikus, velencei-bizánci és keleti stílusra hajazó díszítéseket alkalmaztak. A kiépített csatornákban még gondolázni is lehet, épp úgy, mint eredeti testvérében. A lakópark-komplexum ékköve pedig a Szent Márk tér és a Dózse-palota lekicsinyített másolata.

Talán a legismertebb mimikri város Tianducheng, a keleti Párizs. Fejlesztői Franciaország minden tájáról gyűjtöttek ikonikus épületeket, és minden földrajzi pontosságra való törekvés nélkül állították őket egymás mellé. Központi eleme maga az Eiffel-torony. Ez a város is eleinte viszonylag üres volt, magasak voltak az ingatlanárak és minden bevásárlóközpont és szabadidős tevékenység a francia kultúrát vette alapul, amihez igen nehezen alakalmazkodtak a kínaiak.

A globalizált médiának köszönhetően ma egy olyan korban élünk, amikor a tökéletességre törekszünk. A tökéletesség pedig együtt jár az univerzalizálódással. Mindenki ugyanolyan ruhákban jár, ugyanúgy sminkeli magát, ugyanolyan telefonokat használ. Aki kilóg a sorból, könnyen a társadalom számkivetettjévé válik. Ebbe a tökéletes képbe illeszkednek bele ezek a kínai mimikri városok is, és épp ez az, ami hamissá és egysíkúvá teszi őket. Annak a látszatát keltik, mintha a korszakok nem különböznének, mintha a városok nem egy folyamat részei, egy ország, régió kulturális identitásának, történelmének szerves részei lennének, hanem mintha egyszercsak megépültek volna tökéletes valójukban.

Kínában ez az új városokra valójában igaz is, mert komplett lakónegyedek épültek fel egyhuzamban. A hamis európai városrészek, épületek térben és időben is kimutatnak a kínai társadalmi önkép jelenidejéből, és emiatt válnak hamissá és sokszor „szellemvárosokká". A mimikrit tehát tekinthetjünk egyfajta menekülésként a mindenkori jelen, az “itt és most" feldolgozásához, belakásához és megértéséhez elengedhetetlen munka elől.

Csanády Anna

[1] „one city, nine towns" – egy város, kilenc település

A cikk tartalma a szerző Mintakönyvvé váló Nyugat - kortárs mimikri építészet című TDK dolgozatán és a BME Középülettervezési Tanszék Középületek kritikai elemzése nevű tantárgyának keretében végzett kutatómunkáján alapszik. (Konzulens: Szabó Levente)

Felhasznált irodalom:
Bianca Bosker: Original Copies - Architectural Mimicry in Contemporary China 2013, University of Hawai’iPress
China Moves to Halt ‘Weird’ Architecture, The New York Times, 2013, https://www.nytimes. com/2016/02/23/world/asia/china-weird-architecture.html?_r=0 
China is recreating Shakespeare’s birthplace, Independent, Hellen Coffey, 2017, https://www. independent.co.uk/travel/news-and-advice/china-recreates-shakespeare-birthplace-house-san- weng-little-stratforduponavon-a8097686.html
24.hu: https://24.hu/kulfold/2019/01/16/kinaban-felepitettek-a-szabadsag-hid-komplett-ma- sat-villamossal-egyutt/
Seeing double: what China’s copycat culture means for architecture, The Guardian, Oliver