Konferencia Szentkirályi Zoltán emlékére

Survivors

Többféle értelmezésben lehet mondani ezt a szót a két nap alatt elhangzottakra. Ez a műemlékekkel való foglalatoskodás egy ilyen survivor szakma, sokszor hihetetlen leleményességgel kell utat találni még a kultúra világában is, hogy elfogadtassák az ezzel foglalkozók hivatásuk egyetemes értelmét, a folytonosság megmutatását, ami az egész emberiség túlélésének is alapja. És teszik ezt romokból, régi tervek maradványaiból, darabjaira hullott,  padláson hányódó makettek és hajdanvolt gondolkodók építészetfilozófiai elemzéseinek összeillesztéséből, a ma élő ember gondolkodásmódjára lefordítva, értelmezve.

Az építészettörténészek egyik nagy ikonja, Szentkirályi Tanár Úr emlékére jöttünk össze ezen a két napon, az éptört tanszék szervezésében. Ide azok jönnek el, akiknek személyes ügye ez a téma. Nincs promóció, kreditpont, csak az érdeklődés. Szelleme itt ült velünk, megszokott kis mosolyával és papírjait rendezgetve bizonyára örömmel kalandozott a jelenlévő survivor-ökkel akik vele, az ő gondolatait továbbszőve navigálnak ennek a szép tudománynak a tartományaiban.

Az első nap az emlékezés, a pályatársak, tanítványok, és az épüítészettörténet filozófiai-elméleti tartalmú esszéivel történő főhajtás jegyében telt, a Tanár Urat mintegy megidézve. Megszakítva néhány érdekes éptört. tanulmánnyal, mint a váci székesegyház helyének kijelölése az egyetemes építészettörténetben  Kelényi György felvezetésével vagy Farbakyné Deklava Lilla makettismertetője a budavári Nagyboldogasszony-templomról, aminek tanusága szerint  a nagy, városképet is meghatározó műemléki munkák hosszas csiszolgatással, ehhez társuló felelősségtudattal készültek a közelmúltban, időt és lehetőséget hagyva a legjobb kompromisszum megtalálására,ami a jó építészeti megoldás mindenkori alapfeltétele.

Terdik Szilveszter az ungvári görögkatolikus püspökség építkezésének 1700-as évekbeli, Grenner féle terveinek elemzésében egészen közel hozott számunkra egy szakmai  érát. Ha valaki kellő ambíciókkal nagyot szeretett volna építeni, bizony jól kellett lobbiznia akkor is, abban az időben épp a császárasszonynál, Mária Teréziánál, akinek bámulatra méltó uralkodói szorgalma a legtávolabbi települések problémáit is felkarolta. Ráadásul utána történt is valami. Ennek az egyházi építkezésnek kapcsán beleláthattunk a tervezők korabeli „versenyeztetésébe”, majd az anyagi megfontolások szerinti döntés létrejöttébe, melyben azért ott van Hillebrandt a bécsi főépítész is, aki elvágja a gordiuszi csomót és a költséges várbéli építkezés helyett egy „barnamezős” jezsuita rendház racionális hasznosításával a megvalósulás irányába tereli a terveket. Ha elgondoljuk,hogy milyen messze volt mindenféle szempontból Ungvár Bécstől azidőtájt (1771), tanulni lehet ma is az egész folyamatból.

A Tanár úr bizonyára szeretettel hallgatta volna Jernyei-Kiss János előadását a barokk mennyezetfestésekről.Mert tessék csodálkozni, a számítógépes világ előtt is voltak világok, ahol a perspektíva szerkesztést nem iskolás fokon művelő, névről csak elvétve ismert mesterek varázsoltak agyafúrt nézőpontokból, pontos geometriájú virtuális tereket akár íves felületeken is, így az architektúra elemeivel egyenrangú művészi kompozíciókat létrehozva a barokk architektúrafestéssel.Aki látott már mennyezetfreskó restaurátort hanyattfekve dolgozni többemelet magas állványzaton,az tudja,hogy milyen elképesztő teljesítménynek lehet tanuja egy ilyen munka megtekintésekor.

Meggyesi tanár úr fontos megállapítása szerint a Szentkirályi Zoltán életmű még továbbgondolásra vár és semmiképpen nem azért született, hogy bólogassunk rá. Ennek szellemében hallottunk a tanszék munkáiból előadásokat a második napon. (Szentkirályi szellemiségének túlélését bizonyító, térrel és várossal, külső és belső terekkel és ezek kölcsönhatásaival foglalkozó előadására most  nem térek ki, remélhetően olvashatjuk majd valahol, egy mondata azonban megragadt bennem, sokféle térdefiníció létezik, ezek közül egy a szúfi tanítása, amely szerint „a tér Isten lábnyoma”…)

Kiemelkedően érdekes volt „az eszterházi marionett opera barokk szinpadának kutatása és elvi rekonstrukciós lehetőségei” előadás egy fiatal,lelkes csapat (Kräling János-Koppány András-Fekete J.Csaba-Halmos Balázs-Józsa Anna) munkájáról.Nagyon magyar műemlékes  történetet hallottunk. A barokk korban minden valamirevaló főúrnak volt házi színháza. De nem marionett-színháza, mint Esterházy Fényes Miklós hercegnek az ő fertődi palotájában ! Ettől még az akkor ismert művelt világ főrendjei is sápadtak irígységükben, megtoldva azzal, hogy nem akárki muzsikált a proszcénium előtt, hanem maga Haydn mester. Ha jól jegyeztem meg, éppen az ő lábnyomát őrző emlékeket tüntette el aztán az a befejezés, ami már szokás szerint sohasem a lényegről, de mindenképpen a pénzről szól. Így szoktunk mi egy világszenzációt szétmorzsolni, mint most majd a Városliget szétbarkácsolásával dobjuk félre a világ első közparkját. Ami a miénk volt, éppen úgy, mint ez a hanyattvágó műszaki zsenialitással megszerkesztett szinpadi mechanikákkal ellátott hercegi kuriózum, ami volt itt valaha.

Hogy nem a düledező magtár rejti mindazt, amit sikerült megtudnunk minderről, annak természetesen örülni kell, a többit talán boldogabb korok továbbviszik.

A műemlékekkel kapcsolatos, mintegy száz évre visszatekintő, újkori deklarált építészeti, társadalmi magatartást máris újra kell gondolni. Spanyolországi példákkal illusztrálva Vukoszávlyev Zorán előadása arról szólt,hogy a központilag irányított műemlékvédelmet hogyan váltja fel egy közösségi értékvédelmi szemlélet.

Spanyolország igazán bővelkedik az épített környezet pusztuló tanuiban.A kortárs építészet passzív, kerülgetnivaló akadály helyett egyre inkább örökségként tekint erre az emlékanyagra. Ez a szemléletváltás a példák alapján mintegy a valós életbe újra beemeli, mai funkciókkal látja el az újrahasznosított műemlékeket. És jót tesz mindenkivel. Az emberek számára minden bizonnyal elfogadhatóbb a közösségi, használati őrzés, mint a hatósági tiltó-ellenőrző védelem. Finom, szép kortárs építészeti pédákat láttunk.

Ehhez kapcsolódott Kóródy Anna Nóra előadása is szintén spanyol helyszíneket választva. A doktorandusz előadása ennek a műemlékekben rejlő használati értéknek az elemzéseit tárgyalta. Az új tartalmakkal ellátott műemlékek, mint a városi funkciók hordozói. A spanyol példák folyóiratokban publikált, az igényes építészet reprezantatív példáit hozták.

Az egész világon végigsöprő válság mindennél jobban ráébresztette a társadalmakat, hogy az energiákkal való takarékosság egyik fontos forrása az épített környezet újra felhasználhatóságának alaposabb vizsgálata, a funkciók változtatható lehetőségeinek elemzése és ennek mentén a múlt, akár a közelmúlt épületeinek megőrzése, valós hasznosítású, gazdasági, kulturális integrálása.

Végül, de nem utolsósorban két filmet láthattunk Szentkirályi Zoltánról, a tudósról és a tanárról. Szinte hihetetlen, hogy már csak ezeken a videókon láthatjuk, hallhatjuk a nemrég nagy szellemi survivor-jét.

Köszönet a tanszék és az előadók munkájáért, a tartalmas szellemi élményekért.

Hanusovszky Katalin