Kontinuitás vagy új irány? - vezetőváltás a MOME Építészeti Intézetének az élén

2017. január 1-én változás történt a MOME Építészeti Intézetének élén: Juhász Ákos helyét megbízott intézetvezetőként az egyetem egyik oktatója, Kovács Csaba építész-belsőépítész vette át. A változás talán sokakat meglepett, pedig nem történt semmi különös, pusztán lejárt Juhász Ákos három éves szerződése, és ő nem kívánta azt meghosszabbítani. A leköszönő intézetvezetővel Rubóczki Erzsébet beszélgetett.

Rubóczki Erzsébet: Távozásának elsősorban családi oka van: három kisgyermeke közül az egyik elnyert egy angliai zenei ösztöndíjat, ezért úgy döntöttek, hogy a család visszaköltözik a szigetországba, ahol korábban is élt. Ön pedig gyakorlatilag ott folytatja, ahol három évvel ezelőtt abbahagyta. Visszavárja önt a Feilden Clegg Bradley Studios, ahonnan Kopek Gábor, akkori rektor hívására érkezett, és amellyel egyébként magyarországi tartózkodása idején sem szakadt meg a kapcsolata. De ugyanúgy tanítani fog a bathi egyetemen is, mint korábban. Lezárult egy korszak az életében, és egyben a MOME Építészeti Intézetének történetében is. Készített-e számvetést erről a három évről? Utalnék arra a 2015 elején megjelent hosszú interjúra, amelyben az intézet életével kapcsolatos nagyszabású terveit vázolta fel.¹ Mit sikerült megvalósítani azokból az elképzeléseiből?

Juhász Ákos: Azt hiszem Gandhi mondta, hogy „tetteink jelentéktelenek, de nagyon fontos, hogy megtegyük őket". Régóta ismerem ezt a gondolatot, de azt hiszem, most értettem meg igazán. Számomra az elmúlt három év már ezért sikeres volt, annak ellenére, hogy nem volt sétagalopp. Megfogadtam, hogy nem panaszkodom, néhány tapasztalatom viszont sok tanulsággal járhat, ezeket szívesen megosztom. Döntésemet nem csak a gyermekeim életében felbukkanó lehetőség indokolta, bár ez önmagában is elég lett volna. Számos egyéb ok is arra sarkallt, hogy továbblépjek, többek között a szakmai hiányérzetem. Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy intézetvezetőként, különösen a campus fejlesztésének küszöbén olyan mennyiségű megoldandó feladat vár rám, ami időnként túlnő egy munkakörön. Mindezek mellett tiszta lelkiismerettel nem tudtam tervezői praxist folytatni, ami pedig mindig alapvető volt számomra - úgyszólván elvonási tüneteim jelentkeztek. Bízom benne, hogy a kollégáim ezt képesek összehangolni, mert aktív szakmagyakorlás nélkül nincs hiteles építészoktatás. Ha azt kérdezné, megfutamodtam-e, akkor azt felelném: ha így volna, azt megtettem volna már az első év után, mert körülbelül addigra kiderült, hogy – például egzisztenciális értelemben – aligha fenntartható ez a felállás. Mégis maradtam, de nem csak becsületből: kíváncsiságból és az itt talált emberi kapcsolatok miatt is. 

Mivel a legtöbb kihívás az Építészeti Intézeten, sőt a MOMÉ-n is túlmutató, rendszerszintű problémaként volt jelen, ezeket nem is igazán tudtam kezelni. És itt elsősorban nem a financiális kérdésekre, sokkal inkább oktatási struktúránk korlátaira és a provinciális reflexekre gondolok. Például arra a megszokott érvelésre, amely szerint azért nem működik remekül az oktatás, mert hiányoznak az anyagi feltételek. Véleményem szerint ennek épp az ellenkezője igaz. Vagyis legelőször az oktatást kell rendbe tenni, minden egyéb már ennek a következménye. A legutóbbi velencei biennálén bukkantam rá egy idézetre, ami VIII. Christian dán király szájából hangzott el 1813-ban, de gyakorlatilag nekünk is szól. Akkoriban Dánia az államcsőd szélén állt, így nem meglepő, hogy sokan fölösleges pazarlásnak tekintették a királyi művészeti iskola támogatását. A király így reagált: „Szegények és nyomorultak vagyunk..., legyünk a tetejébe még tudatlanok is, és végképp lemondhatunk arról, hogy szuverén nemzet legyünk." Mintha annyira hozzászoktunk volna a nélkülözéshez, hogy nemigen tudunk mit kezdeni azzal, amikor igazi lehetőségeink adódnak. Magyarországon ma nem a pénz hiányzik, hanem az önismeret és a szervezettség. Hiába dolgozunk rengeteget, hatékonyság nélkül nem sokra jutunk. Egy egészséges – de legalábbis szabálykövető társadalomban, ilyen időnként az angol is – a többség nagyjából azzal foglalkozik, amihez ért és jó eséllyel ez biztosítja megélhetését is. Itthon pedig természetes, hogy legtöbbünk más szerepet is alakít, mint amelyben a leginkább otthon érzi magát és inspirációt lel. Ez szétforgácsolja az energiát és szükségszerűen tökéletlen munkához és frusztrációhoz vezet.

RE: Abban az interjúban sok szó esett az örökölt struktúráról, illetve annak megváltoztatásáról. Többek között tervezte, hogy bevon külsős oktatókat, építészeket és doktoranduszukat, és tervezte azt is, hogy megerősíti a stúdió/projekt alapú képzést.

JÁ: Megtervezni könnyű volt, az ötletek implementálása bizonyult nehéznek. De elmondhatom, hogy olyasmibe nem mentünk bele, amiről kiderült volna, hogy tévút - úgy gondolom, nem tettünk vargabetűt. Olyan egyéniségekkel bővült a csapat, mint például Velősy András, aki a konstrukció – a művészeti képzésben is kulcsfontosságú – oktatását vette alapos kezelésbe, vagy Debreczeni Péter, akivel a digitális formatan oktatását vezettük be a MOME egyik piaci alapú felnőttképzési kurzusának beindítása mellett. A számítógépes műfajban a korábbi egyetlen oktató helyett most hárman viszik ezt a meglehetősen összetett területet, ami itt nem egy ’tantárgy’, hanem a folyamatosan fejlődő eszköztár szerves része. Így a tervezéssel is összekapcsolódó vizuális oktatás kiszélesedett, de nem a manuális kultúrát felváltva – ami a MOME egyik sajátos erőssége –, hanem azt kiegészítve. A közösségi terek, a városi rendszerek és a kortárs jelenségek is előtérbe kerültek Tihanyi Dominika, Szemerey Samu és Soóki-Tóth Gábor kurzusain, és egyre nagyobb helyet kaptak a tanításban doktori iskolánk hallgatói és az alumni, nemrégiben csatlakozott Czapek Ádám, Barcza Gergely, Bene Tamás és Máté Tamás is. De nem csak az oktatásban, a hatékony adminisztráció és a menedzsment terén is fontos új szereplőkkel gazdagodtunk, akiknek kulcsszerepük van a láthatóságunk növekedésében is. Legszívesebben szinte minden munkatársamat megemlíteném, mert ha valamit sikerült elérnünk, az főként nekik, és persze hallgatóinknak köszönhető.

A legfontosabb célkitűzésem valóban az volt, hogy a tantárgyi struktúráról fokozatosan áttérjünk az integrált, projekt alapú képzésre, és a változtatások ennek a szándéknak a szellemében születtek meg. Komoly útkeresés indult el ez irányban és olyan lehetőségeket vetettünk fel, legalábbis elméletben, amelyek a jövő oktatásának a gerincét adhatják. Mert az jól látszik, hogy a magyar oktatás, annak akadémiai hagyománya szerint, többnyire az elvont ismeretek felől igyekszik eljutni – mérsékelt sikerrel – a gyakorlatban alkalmazható tudásig. Úgy látom, sokszor ennek épp a fordítottja a célravezető irány: a gyakorlatból, konkrét példákon és tapasztalaton keresztül leszűrni az általánosan is érvényes elméletet. Ezért hiszek az élmény- és tett alapú oktatásban. Ebben egyébként nem vagyok úttörő, hiszen a MOMÉ-n a „csinálás" mindig központi szerepet kapott, például Nagy Tamás több, mint tíz éve alapozta meg a nyári építések hagyományát. Ferencz István „székátírás" ötlete még nagyobb múltra tekint vissza. Én ezekre építhettem, de már új helyzetben.

Mert ma már az alkalmazott művészetek számára nem csak az a kérdés, hogy „mit" vagy „hogyan", hanem az is, hogy „miért". Az útkeresés közben pedig ügyelni kell arra, hogy az építészet ne oldódjon föl a szellemi globalizációban, hanem megmaradjon autentikusnak, érzékelhetőnek, átélhetőnek. Ebben áll szerintem a mi feladatunk. Archistructure néven elindítottunk egy projektet, amelynek az volt a kérdésfelvetése, hogy a személyes építészeti szakmagyakorlásból mi vezethető vissza az építészeti oktatásba. ² Szimpóziumot rendeztünk és született egy on-line tanulmánykötet, amelynek nyolc szerzője (nem csak építészek, de szerkezettervező, urbanista, publicista) egy-egy fejezetben fejtette ki gondolatát a következő kérdésre válaszolva: Hol húzódik az elmélet és a gyakorlat határa – ha ugyan létezik ilyen egyáltalán?

Azt is megtanultam, hogy strukturális átalakítás nem végezhető el egy vagy két év alatt. Ezért tartom fontosnak, hogy most olyasvalakinek adtam át a kormányrudat, akivel közös nyelvet beszélünk. Úgy érzem, hogy Kovács Csaba személyében biztosított a folyamatosság. Őt nem csak jó építésznek, de remek vezetőnek is tartom. Abban az interjúban nagyon sok mindent említettem a terveim közül, de most sem érzem úgy, hogy jobb lett volna, ha valami nem hangzik el. Még akkor sem, ha utólag némelyik túl ambiciózusnak, netán naivnak tűnik is. Nem bánom azt sem, hogy kiderült, vannak olyan feladatok, amelyekre nem vagyok kész és elkél a segítség.

RE: Mit gondol, vajon érzékelhető-e már valami ezekből a változásokból a MOME Építészeti Intézetének működésében, például a hallgatók munkáiban?

JÁ: Ezt nehezen tudom megítélni, hiszen nem elegendő a rálátásom. Három év nagyon rövid idő ahhoz, hogy mérhetőek legyenek a tartós változások. De nem is a változás a cél, hanem a magas minőség, ami esetenként éppen az eltűnőfélben lévő örökség megtartását jelenti. Ilyen a szabadkézi rajz (amit nálunk továbbra is Magyari Márton neve fémjelez) és a személyes munkaterület megőrzése a képzésünkben, amihez ragaszkodtam, noha sokan ezt „korszerűtlennek" tartják. Mindenesetre jóleső érzés volt külsős vendégeinktől hallani – ha jól emlékszem a 2016. évi Árkay díj kapcsán – a MOMÉ-s diplomatervek emelkedő színvonaláról, ami talán annak is köszönhető, hogy igyekszünk egyaránt hangsúlyt fektetni a városi, az épület- és a bútorléptékű gondolkodásra.³ Ez a stratégia meghozza gyümölcsét a mesterképzésben, amit Marián Balázs jó érzékkel irányít Csomay Zsófia és Göde András segítségével. Emellett biztató volt a legutóbbi BA és MA felvételi is. Nagyon sok rendkívül tehetséges diák jelentkezett, nem is tudtunk mindenkit felvenni, aki megérdemelte volna. A MOME Építészeti Intézetének a híre és ismertsége úgy látszik nő, de ebben nem az én véleményem a mérvadó, nyilván elfogult vagyok.

RE: Ha össze kellene foglalnia röviden a MOME Építészeti intézetének az élén eltöltött három évet, mit emelne ki? Mit vesz át Kovács Csaba?

JÁ: A MOME építészképzése régóta olyan mikroklímát jelent, ami talán távolról is érzékelhető, ezt igyekeztem erősíteni. Az imént elmondottakon túl lényegesnek gondolom, hogy intézetvezetőként támaszkodni tudtam a külföldön töltött évek alatt kialakult személyes kapcsolataimra. Így tartottak nálunk előadásokat, gyakorlatilag baráti alapon, nemzetközi rangú építészek (többek között Peter Clegg, Juha Leiviskä, Penti Kareoja) és nemrég fogadta el meghívásomat James Kruhly is, aki Louis Kahn közeli ismerője volt, és aki március 20-án tart nyilvános előadást ideiglenes otthonunkban, a Duna-parti Z épületben.⁴ Szerveztünk workshopokat brit oktatókkal és érkeztek hozzánk csapatok (a londoni AA, vagy a Westminster hallgatói), akik budapesti tervezési helyszíneket választottak. Komoly piaci partnerekkel – mint például a Siemens – kezdtünk együtt dolgozni olyan aktuális kérdéseken, amelyek oktatásunkban eddig legfeljebb egzotikumként bukkantak fel. Jóllehet, a jövőben éppen ezek lesznek a legfontosabb feladataink, így a jövő városainak emberi és környezeti kihívásai, a válságkezelés, a biztonság, vagy az öregedő társadalom kérdései. Több olyan kapcsolatot kezdtünk építeni, amelyek közös kutatási irányokat alapozhatnak meg és a megújuló campusszal együtt új struktúrát is életre hívhatnak. Megtisztelő, hogy ebben a jövőtervezésben némi szerep nekem is jutott. Amit nagyon szerettem volna megoldani – és ugyan elindítottuk, de még nem dőlhetünk hátra –, az az építőművész jogosultság kérdésének megnyugtató rendezése szakmapolitikai téren, ám reményeim szerint, ez a hajó is hamarosan révbe ér.

RE: Milyen kapcsolatban marad a MOMÉ-val? Illetve, egyáltalán kapcsolatban maradnak-e?

JÁ: Természetesen. Úgy érzem, a MOME szellemi közösségének sohasem fordítanék hátat. Továbbra is szívesen részt veszek az intézet stratégiai jövőtervezésében, témavezetőként a mesterképzés és a doktori iskola munkájában, emellett, amennyire tőlem telik, segítem kiépíteni az angol nyelvű képzés feltételeit, illetve az említett nemzetközi kapcsolatok építésében vállaltam szerepet.

Rubóczki Erzsébet

¹ Juhász Ákos - víziók a MOME építészképzéséről
² A szimpózium kiadványa elérhető itt.
³ Az Árkay pályázati díjat 2013-ban indította el a XII. kerületi önkormányzat a MOME mesterképzésben tanuló hallgatóiknak, valamint frissen diplomázott pályakezdőinek szakmai támogatására. A pályázati kiírás valós feladatokkal kapcsolatban várja a MOME építészhallgatóinak kreatív válaszait és koncepcióit.
⁴ James Oleg Kruhly (és Louis Kahn) a MOMÉ-n