Konzervatív progresszió – Családi ház a Pitypang utcában
A Földes Architects 2023-ban befejezett nagykovácsi családi háza annak a hozzáállásnak a mintája lehet, ahol a tervezők egy adott építészeti elem más megvilágításba helyezésével próbálják megújítani a hagyományos családi házról alkotott képünket. A Pitypang utcai ház emellett lehetőséget kínál, hogy számot vessünk, milyen válaszokat képes adni a mai kihívásokra a kritikai regionalizmus. Gulyás Levente kritikája.
"Az építészeti formákkal és funkciókkal való látszólagos könnyed bánásmód, ami ennél az épületnél megvalósult valójában hosszú emésztési folyamat eredménye. Az azonban egyértelműen kiderül ebből, hogy Földes könnyen rátalál a kulcsfontosságú problémákra, és mintha nem korlátoznák őt a válaszok keresésénél konvenciók, begyakorolt megoldások."[1] – írta 2007-ben Entz Sarolta Földes László Toldy Gimnázium tornatermi bővítéséről. A Földes Architects 2023-ban befejezett nagykovácsi családi háza, habár kisebb léptékben, de ugyanennek a hozzáállásnak a mintája lehet, ahol a tervezők egy adott építészeti elem más megvilágításba helyezésével próbálják megújítani a hagyományos családi házról alkotott képünket. A Pitypang utcai ház emellett lehetőséget kínál, hogy számot vessünk, milyen válaszokat képes adni a mai kihívásokra a Földes nevével is fémjelzett kritikai regionalizmus.
Tornác a világra
A Földes Architects harmadik családi háza Nagykovácsiban annak a fontolva haladó kísérletezésnek az újabb példája, amely jól kitapinthatóan a 2009-es Acéltornácos háztól kezdve jellemzi az építészirodát. Ezt a családi ház építészetet egyrészről az jellemzi, hogy nem húz magára felesleges problémákat, nem szeretne kibogozni megoldhatatlannak tűnő elméleti kérdéseket. Másfelől Földes házai harmonikus rendet sugároznak, ami megnyugtató egyszerűséggel párosul. Ez azonban csalóka, az egyszerűség látszata abban rejlik, hogy Földes a tervezési folyamat során képes megtalálni azt az elemet a házon, amibe az építészeti gondolatot "belefecskendezi", miközben a ház többi eleme "házszerű" marad, tetővel, eresszel, kéménnyel, tornáccal. Ilyen szempontból mondható építészete konzervatívan progresszívnak, mivel szinte az összes esetben egy hagyományos építészeti formából indul ki, ugyanakkor egy kiválasztott elem mentén átalakul a hagyományos házforma, ha tetszik annak egy mutációja keletkezik. Ezért lehetséges Földes házait a mindenkori kiválasztott koncepcióalkotó építészeti elem mentén címkézni: az Acéltornácos ház (2009), a Hosszú ház (2013), a Fekete-fehér ház (2016), Ház két fedél alatt (2017). Földes hagyományos építészeti elemekre koncentráló koncepcióalkotása talán gyermekkori falusi ház felmérés-élményeihez köthető.
"Földes szülei mindketten néprajz kutatók voltak – ami szintén családi hagyomány, mármint Györgyi-Giergl részről – és így Földes az építész szakmával falusi házak felmérésekor találkozott először. Édesapja, id. Földes László ugyanis azt a feladatot vállalta, hogy felméri Borsod megye falvait, feltérképezi a régi parasztházakat. Ekkor nyolcéves fiát is magával vitte. A több hónapos munka eredményeképp az ifjabb Földes László már fejből tudta rajzolni a borsodi magyar parasztházak pontos alaprajzát."[2]
A Pitypang utcai ház esetében a tervezők által kiválasztott hangsúlyos elem egyértelműen a kétszint magas tornác, amely másodlagos funkciójában szűrőként szolgál az utca oldalán elhelyezkedő nagyobb kertrész és az épületben kialakuló élettér között. Klasszikus értelemben vett átmeneti tér ez, egy kiszélesített határhelyzet, melyben mindkét világ hatása képes érvényesülni. A Földes-féle progresszió itt egy sajátos kontraszt alakját ölti magára: a viszonylag nagy mélységgel rendelkező, dupla belmagasságú tornác vastag tégla oszlopaival középület-léptéket idéz, amely a kerti magas örökzöld fák méretéhez jól illeszkedik, de egy családi ház volumenéhez képest mégis valamiféle ellenpontozást kíván maga után. Ennek a nagyvonalú gesztusnak a kiegyenlítésére a tervezők a – kert felől egyfajta színpadként előálló – tornác terébe különböző karakterű fa dobozokat "lógattak be". Az egyik ilyen fakocka az előszoba után nyíló kétkarú lépcsőn keresztül megközelíthető dolgozó-doboz, a másik pedig az emeleti hálószobákból elérhető széles erkély és annak fa mellvédje. A behelyezett téglatestek a tornácról megtapasztalható téri helyzetek változatos játékát adják ki. Adódik itt a tornác teljes szélességében kisebb belmagasságú, ugyanakkor védett téri helyzet (a dolgozó-doboz alatt), a kertet teljes magasságában felölelő látvánnyal rendelkező kétszint magasságú tér, vagy a dupla szintet a mélység feléig osztó erkély alatti tér. A tér-tárlat egyik érdekes következménye, hogyan lakták be a ház használói a különböző, rendelkezésükre álló tér-szeleteket. Míg például a tervezők a tervezési fázis alatt folyamatosan az étkezővel közvetlen kapcsolatban levő kétszint magas térbe rajzolták az étkezőasztalt, a lakók helyfoglalása során az alacsonyabb belmagasságú teret választották ki a kinti étkező helyéül.
A Pitypang utcai ház esetében olyannyira hangsúlyos az építész által az invenció tárgyává tett központi elem, azaz a tornác, hogy képesek lehetünk a ház összes többi részét kizárólag ehhez az egy elemhez fűződő viszonyából levezetni. A színpadként értelmezett tornác mögötti szkéné falból – ahogy az ókori görög színházak esetében – különböző méretű és pozíciójú ablakok nyílnak. A ház belső tereinek tornáchoz való viszonya meghatározza az adott helyiség hangulatát, miközben az összekötés módja egy újabb réteggel bővíti a tornác átmeneti terében megtapasztalható hatásokat. A földszinti közös használatú terekből a burkolt terasz és a vastag oszlopok magasba induló alja látszik, ami erősíti a már korábban említett nagyléptékű árkádsor érzetét. Az emeleti gyerekszobákból a súlyos oszlopok tetejét és az általuk tartott hosszan kinyúló előtetőt látjuk, amely így együtt egyfajta védettség, fészekben levés érzetét kölcsönzi ezeknek a szobáknak. Az erkély vastag fa mellvédjén könyökölve, a távolabbi kilátást és a kertben levő örökzöld fákat szemlélve egy erdei kilátón érezhetjük magunkat.
Földes, a regionalista
"Az iskola úgy viselkedik, mintha a hegy természetes folytatása lenne és mégsem. Az előre-hátra ugratott tömbökből álló épület mögött keskeny sikátor húzódik, aminek egyik térfala az épület, a másik egy ugyanolyan kőből rakott támfal, ami a hegyet tartja s ezzel a gesztussal kiharapódik a hegyből. Az erdei iskolával kapcsolatban feltétlenül felmerül a regionalizmus mint építészeti irányzat. Bár irányzatnak nevezni kissé túlzás, hiszen inkább egy építészeti hozzáállás, amely formavilágában, anyaghasználatában rendkívül változatos lehet. Lényege talán a hely szellemének, a leendő épület környezetének komolyan vétele. Moravánszky Ákos az olasz építészeti folyóiratban, a Domusban arról ír, hogy a visegrádi erdei iskola milyen jól ötvözi az építészettörténeti tudást a természet tudásával, jól példázva az akkori kortárs magyar építészet harmadik útját."[3]
Turányi Gábor és a pályáját Finnországban kezdő, onnan frissen visszatérő Földes Visegrádi Erdei Iskolája meghatározó szerepet tölt be az akkor még harmincas éveiben járó fiatal építész szakmai alakulásában. A később kritikai regionalizmusként ismert építészeti hozzáállás Kenneth Frampton világhírűvé vált, A modern építészet kritikai története című munkájának első, 1980-ban megjelent kiadásában még nem szerepel, második, 1985-ös kiadásában viszont már igen. Frampton azóta is sokat vitatott esszéje a regionalizmusról a Yale építészeti folyóiratában, a Perspectában jelent meg először 1983-ban. A modern építészet történetére való kritikai válaszként a korábban is jelen levő, de számára akkoriban kitapinthatóvá váló építészeti stílust egy 7 pontból álló listával (kiáltvánnyal?) vezeti be. Ezek közül – Moravánszky megfigyeléseinek megfelelően – több alapvetéssel él a Visegrádi Erdei Iskola, melyek később visszaköszönnek Földes házain, így érdemes lehet ennek tükrében megvizsgálni, mi maradt ezekből a 2023-ban elkészült Pitypang utcai családi háznál.
"1. A kritikai regionalizmust valamiféle köztes irányzatként kell felfognunk, amely bár kritikusan viszonyul a modernizáció folyamatához, nem mond le a modern építészeti örökség felszabadító és előremutató elemeiről. […]"[4]
Földesnél a korábban már említett konzervatív progressziót lehetne ide kötni, aminek a keretében egy hagyományos háztípusból kiindulva, annak egy elemére koncentrálva, azt egy új megvilágításba téve alakít ki egy, aztán az egész házat magáévá tevő koncepciót. A Pitypang utcai ház esetében ez egyértelműen a tornác, mely grandiózusságával magára vonja a figyelmet, majd azt különböző téri minőségek játékával ellensúlyozza.
"2. Ezzel összefüggésben a kritikai regionalizmus a kötöttségek tudatos építészeteként kívánja magát megvalósítani, tehát az épület mint szabadon álló tárgy helyett arra a meghatározott területre helyezi a hangsúlyt, melyet az ott emelt épület hoz létre. […]"[5]
A nagykovácsi ház esetében a telepítést, valamint az ezzel összefüggő terepre illesztést lehet itt megemlíteni, összekötve a már sokszor említett tornác szerepével. Az épület egy, az utca felé közepesen lejtős telken fekszik. Földes, habár sokkal kisebb gesztussal, a visegrádi iskolánál alkalmazott módon, egy árokkal attól elválasztva, félig a fölbe süllyesztve helyezte el a házat a terepen. Az ottani megoldáshoz hasonlóan itt is egy viszonylag magas támfalat alkalmaz a ház tereptől való elválasztására, a ház mellett végigvonuló keskeny vájatot fém taposóráccsal fedi le felülről. Ennek eredményeként az egyik oldalon, a hátsókert felé egy kisebb tömeg emelkedik a föld felé, míg a kert nagyobb része felől, az utcai oldalon a kétszint magas tornác keretezi a házat.
"4. A kritikai regionalizmus regionalitása olyan szemléletmódon alapszik, amely minden esetben jelentőséget tulajdonít az építési helyszín sajátos tényezőinek […]. A fényt mindig a legfontosabb eszköznek tekinti az épületek tömegének és tektonikus értékeinek kifejezésre juttatásában. Az előbbiek logikus következménye a klimatikus viszonyok iránt tanúsított megkülönböztetett figyelem. A kritikai regionalizmus ezért szembefordul az "univerzális civilizációnak" azzal az irányzatával, amely klímaberendezések […] használatát propagálja. Az épület valamennyi nyílását olyan átmeneti zónaként kezeli, amely képes a helyszín, a klíma és a fény sajátos feltételeire érzékeny választ adni."[6]
A környezet szélsőségei miatt a klimatikus- és fényviszonyokat erősen figyelembe vevő Finnországban Földes magába szívhatta a Frampton által említett megfontolásokat. A Pitypang utca felé néző, déli tájolású családi ház nagy klimatikus védőzónája örököse a hagyományos magyar parasztházban adekvát módon megjelenő gádornak, amely télen beengedi az alacsonyan sütő napsugarakat, nyáron pedig véd a közvetlen benapozástól kialakuló felmelegedés ellen.
"5. A kritikai regionalizmus egyenrangúnak tartja a taktilis és vizuális tapasztalatokat, mert abból indul ki, hogy a környezet a látáson kívül más érzékszerveink által is hat ránk. […] A médiák által uralt korunkban a kritikai regionalizmus szembefordul azzal, hogy a tapasztalatok helyét az információk vegyék át."[7]
A taktilis tapasztalatok Juhanni Pallasmaa által is hangsúlyozott fontossága Alvar Aaltótól kezdve máig élő hagyománya a finn építészetnek, melyet Földes a ’80-as években három évig tartó ottléte alatt ugyancsak magáévá tehetett. Ennek lenyomataként a tervező, habár elvétve akad ilyen munkája is, érezhetően nem szívesen használ vakolatot, szinte az összes házán a vizuális mellett a haptikus tapasztalást támogató bontott vagy egyéb téglaburkolatot alkalmaz. Az érintés általi tapasztalattal kapcsolatos asszociációk még erősebbek lesznek a nagykovácsi házzal kapcsolatban, ha megtudjuk, hogy a ház téglaburkolata az a Barabás-tégla, melyet eredetileg térkőként forgalmaznak a magyar TÜZÉP-eken. Ezzel lehetőség nyílt a tervezők számára, hogy a fal burkolata mellett a tornác külső vízszintes felületein is ezt az anyagot alkalmazzák.
"7. A kritikai regionalizmus mindenekelőtt azonban a kulturális szempontból köztes terekben virágzik, melyek valamiképpen ki tudták vonni magukat az univerzális civilizáció nyomása alól. A regionalizmus léte rávilágít arra, hogy a modern építészet jelenlegi helyzetének felméréséhez már nem megfelelő az a modell, mely egy uralkodó kulturális központ és a tőle függő, neki alárendelt bolygók létével számol."[8]
Az utolsó pontra Moravánszky Ákos korábban már említett 1998-as Domus cikkében olvasható gondolataival válaszolnék a Földes Architects Pitypang utcai családi házának esetében. A magyar teoretikus a regionális építészetről mint az akkori kortárs magyar építészetben megjelenő "nevető" harmadikról beszél a népi-urbánus vita kapcsán. A szövegben megjelenő Nagy Tamás által tervezett dunaújvárosi templom helyére pedig a Földes Architects nagykovácsi munkásságával kapcsolatban akár bölcsőde együttesüket is odaképzelhetjük.
"A környező régióban az építészek akkor járnak jobban, ha újra felveszik a stiláris konvenciók és a természetesség közötti párbeszédet, amely a századfordulón kezdődött és a harmincas években folytatódott. Az organikus építészek megközelítésével ellentétben itt nem keresik a kollektív tudattalan szimbólumait és archetípusait, ami óhatatlanul ahhoz vezetne, hogy egy épületet ikonikus elemekkel terhelnek túl. Ehelyett egy pásztori világ épül fel az organikus iskola vadonja és a techno megközelítés nagyvárosa között. Ikonok helyett természetes anyagokat, mint a kő, a fa és a tégla használnak a jelentés közvetítésére. A harmadik út keresése mindenekelőtt a magyar kultúrában igen fontos, az "urbánus" és a "népi" álláspontok közötti polarizáció hátterében tűnik jelentősnek. Ebben a vitában az identitás kérdései közvetlenül kapcsolódtak és kapcsolódnak a várostervezési ideológiákhoz. A középút megtalálására tett kísérletek ritkák ebben a nagy feszültségű erőtérben. […] Nagy Tamás evangélikus temploma Magyarország sztálinista mintavárosában, Dunaújvárosban fontos kísérlet arra, hogy a külvárosok Magyarországon is rohamosan zajló amerikanizálódását korlátozza, és némi fókuszt teremtsen. Ahelyett, hogy a rendet egy rács ráerőltetésével teremtenénk a környezetre, a tájat úgy műveljük, hogy egy kis, korlátozott, autonóm egységet helyezünk el benne. A városból kilépve, a civilizáció és a természet között félúton új kezdetet keresve – ami a pásztorélet lényege - élesedik a külvárosról alkotott képünk. A templom közvetlen közelében zajló fejlesztések ezt a pásztori harmadik utat utópiának mutatják. Ezeknek az építészeknek a munkája valószínűleg nem lesz képes átalakítani a külvárosok és a kisvárosok építészetét. Azt azonban remélhetjük, hogy ezek a munkák olyan mércét állítanak fel, amellyel az országban jelenleg uralkodó tervezési ideológiákat értékelni és felülvizsgálni lehet."[9]
A Földes Architects által tervezett Pitypang utcai ház ilyen: mércét állít az országban ma is uralkodó – igaz, Moravánszky ’98-as cikke óta több szempontból megváltozott – tervezési ideológiák felülvizsgálatára.
Gulyás Levente
[1] Entz Sarolta: Házak precíz komponistája, Földes László építész (1959-), in Művészgenerációk, a Györgyi-Giergl család három évszázada, 2007
[2] U.o.
[3] U.o.
[4] Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története, 2., bővített kiadás, Terc, 2009
[5] U.o.
[6] U.o.
[7] U.o.
[8] U.o.
[9] Moravánszky Ákos: The bucolic periphery. Pastoral themes in today’s Hungarian architecture. DOMUS No.804 May 1998
Szerk.: Hulesch Máté