Körforgásban a fenntartható jövőért

„Amit lehet, használj fel újra, ne burkolj, ne fess semmit csak azért, hogy szép legyen!" – vallja az idén huszonöt éves Bánáti+Hartvig Építész Iroda két tulajdonos-vezetője, Bánáti Béla és Hartvig Lajos, akikkel az építészetükben és mindennapjaikban jelen lévő fenntarthatóságról beszélgettünk.

Ennek szellemében tervezték meg és építették újjá új irodaépületüket, ahová május elején költözött a BH. Az építészek számára mára kiemelten fontossá vált, hogy a fenntarthatóság és környezettudatosság terén kialakult szemléletüket a szélesebb közönséggel is megosszák, ezért létrehozták irodájukban a Zöld Kommandó munkacsoportot, és egy podcastsorozatot is indítottak, melynek több része foglalkozott már a témával. Elsősorban azonban tervezői munkájukban igyekeznek érvényesíteni elveiket.

A rovat tematikájához igazodva kezdjük azzal, hogy mit jelent a fenntarthatóság számotokra, illetve mit jelent irodátok, a Bánáti+Hartvig Építész Iroda számára.

Bánáti Béla: A fenntarthatóságról képviselt nézeteink nem választhatók el személyes gondolkodásmódunktól, értékrendünktől. A környezethez és a környezetvédelemhez fűződő viszonyunkat nagyban határozza meg a neveltetésünk. Személyes attitűd kérdése, hogy miként éljük a mindennapjainkat, szem előtt tartjuk-e, hogy gyerekeink is boldogan és biztonságban éljenek, és hasonló körülmények között neveljék majd saját gyerekeiket. Hogy ezt ki miként fordítja át szakmai életébe, az az egyénen múlik. Esetünkben tisztában kell lenni azzal, hogy az építőipar a legszennyezőbb és legenergiaigényesebb iparágak egyike. Személyes alapállásunkból következik, hogy ehhez hozzá tudjuk-e tenni a magunk környezettudatos világnézetét.

Hartvig Lajos: Három oldalról közelíteném meg a témát. Bélához hasonlóan én is az egyén szerepét emelném ki elsőként. Ezt követi a munkahelyünkön, esetünkben az építészirodánkban képviselt értékrendünk. Fontosnak tartom, hogy cégvezetőként képesek legyünk átadni kollégáinknak a fenntarthatóság terén képviselt nézeteinket és olyan közösséget teremtsünk, amelyben ezek általánosan elfogadottá válnak. Sőt még jobb, ha a kollégák ezeket haza is viszik és családjuk, barátaik körében is érvényesítik. Végül pedig a szakmánkon, az építészeten belül képviselt nézeteinket emelném ki, ami az általunk létrehozott épületek fenntarthatóságára vonatkozik. Csak hogy egy konkrét példát említsek: nemrég tudtam meg, hogy az egy főre jutó beton mennyisége világszinten három tonna. Ekkora mennyiségű beton a CO₂ kibocsátás nyolc százalékáért felel. Ez rengeteg. Ha tehát csak arra az egy dologra fókuszálunk, hogy mivel tudjuk helyettesíteni a betont, már sokat tettünk. De nagyon sok egyéb olyan aspektusa is van egy épületnek, amivel sokat tehetünk a környezetért. Azt azonban fontos kiemelni, hogy a környezettudatos építészetet tanulni, ennek elveit pedig érvényesíteni kell az általunk tervezett épületekben. Munkánk során erre törekszünk.

Mindaz, amit elmondtatok hol érhető tetten a szakmai tevékenységetekben?

HL: Célunk, hogy a tervezésünkben lévő épületek kapjanak valamilyen zöld minősítést. Több olyan irodaházunk van, mely megkapta vagy meg fogja kapni valamelyik LEED vagy BREEAM fokozatot. Ha erre nincs mód vagy a megrendelő részéről nem fogalmazódik meg az igény a minősítés megszerzésére, akkor is célunk az épület ökológiai lábnyomának csökkentése. Igyekszünk tehát meggyőzni az építtetőt, hogy ez nem elhanyagolható szempont. Az említett irodaházak esetében könnyebb dolgunk van, mert a megbízót üzleti szempont is vezérli, ma már ugyanis nehéz kiadni egy irodaházat anélkül, hogy rendelkezne zöld minősítéssel. Tapasztalataink szerint mégis más olyan megbízóval dolgozni, aki maga is elkötelezett a fenntarthatóság iránt; gördülékenyebb a közös munka. Ami pedig a BH életét illeti, épp új irodaépületbe költözünk, melyet magunk számára terveztünk. Olyan épületet alkottunk, mely megjelenésében is kommunikálja, hogy környezettudatos tervezők vagyunk, környezettudatos gondolatok mentén dolgozunk.

BB: Hadd egészítsem ki a Lajos által említett irodaházak példáját egy, a kulturális intézmények sorából kiemelt épülettel: az Új Nemzeti Galéria épületét is úgy terveztük a SANAA építészirodával közösen, hogy magas zöld minősítésnek feleljen meg.

A BH említett új irodájáról is kérdezlek majd benneteket, de egy kérdés erejéig maradjunk az előző témánknál, és hadd kössek ide egy másik jelentős eseményt a BH életéből: az iroda idén huszonöt éves. Az elmúlt negyed évszázadban sokat fejlődött, formálódott az építészet fenntarthatóságát övező szemlélet, a fogalom mára szerves része az építészeti diskurzusnak. Hogyan változott a fenntarthatóságról történő gondolkodás az iroda huszonöt évében?

BB: Huszonöt év hosszú idő és ez idő alatt sokat változott a tudásunk, ismeretünk, hozzáállásunk a témához. Nemcsak személy szerint magunkkal kapcsolatban, hanem általánosságban is elmondható, hogy az ökológiai szemléletmód sokat fejlődött. Mindez azzal kezdődött, hogy igyekeztünk energiatakarékosak lenni, például egyre jobban hőszigetelni az épületeinket. Ezt az követte, hogy lehetőségünk nyílt egyre fejlettebb épületgépészeti eszközöket betervezni az épületekbe, melyek arra alkalmasak voltak, hogy energiát takarítsunk meg, cserébe azonban egyre több mechanikus és elektronikus kütyüt építettünk be a házakba. Majd szép lassan kialakult az a szemlélet, hogy próbáljuk meg egyszerűsíteni a technológiát. Meglátásom szerint a kulcs itt is az egyénben rejlik, mégpedig abban, hogy a civilizált embernek le kell adnia a megszokott komfortjából a fenntarthatóság érdekében. Nem biztos például, hogy az épületek hőtechnikáját túl kell szabályozni, nem biztos tehát, hogy nyáron, amikor kint 30°C van, akkor bent mindenképpen le kell hűteni a levegőt 22°C-ra. Összességében azt mondhatom, hogy hosszú utat járt be a fenntartható építészetről kialakult gondolkodás az elmúlt huszonöt évben, ezzel együtt a mi hozzáállásunk is sokat változott.

HL: Egy történettel illusztrálnám az elmúlt huszonöt év alatt lezajlott folyamatokat. 1997-ben terveztük a Budapesti Német Iskola épületét. Már ekkor megpróbáltunk bizonyos környezettudatos elveket érvényesíteni az akkori irányelveknek megfelelve. Így egyebek mellett napelemeket szereltünk volna a tetőkre, az akkori előírásokon túlmutató szigetelést adtunk volna az épületnek, és a szürkevízhasználat is megjelent a tervekben. Mindebből akkor keveset sikerült megvalósítani. Nem azért, mert a megbízó ne lett volna felvilágosult e téren. A napelem például ott bukott el, hogy nyáron, amikor a napelemek leginkább termelik az energiát, az iskola zárva van. Mivel akkor még nem volt lehetőség arra, hogy a megtermelt elektromosáramot visszatáplálják a hálózatba, fölöslegesnek bizonyult ez a fajta energiatermelés. A szürkevízhasználat viszont megvalósult, a mellékhelyiségek vízellátását esővíz biztosítja. Szerettünk volna egy szintén szürkevízzel táplált tavacskát is telepíteni az udvarra, a szülők attól való félelme, hogy a gyerekek beleesnek, meghiúsította az ötletünket. A Budapesti Német Iskola épületének története azonban nem állt meg 1997-ben. Sor került az intézmény bővítésére, három éve adták át a szintén általunk tervezett új szárnyat, melynek tervezése során sokkal nagyobb fokú környezettudatosságot lehetett elérni; például felkerülhettek a napelemek a tetőkre.

Említettetek tulajdonost, építtetőt, bérlőt, építészt, egyéni értékrendet és szakmai irányelveket. Sok szempont merült fel tehát azzal kapcsolatban, hogy mi befolyásolja a munkátokat. Hol helyezkedik el ezek között a fenntarthatóság?

HL: Hadd szemléltessem mindezt egy olyan példával, amit már Béla is pedzegetett, az épületen belüli hőfok kérdésével. Ahogy korábban említettem, az irodaházak építtetőiben már megfogalmazódott az igény aziránt, hogy az épület kapjon valamilyen zöld minősítést, amit az is támogat, hogy a jövőbeni bérlők számára is vonzó, ha ilyen épületben dolgozhatnak. Van azonban egy határ, a Béla által is említett komfort kérdése, amit már nehezen lép át a bérlő. Ha például azt mondjuk az építtetőnek, hogy engedje meg, hogy nyáron akár 28°C is legyen az épületben, télen pedig csökkenjen 20°C alá és inkább vegyenek fel egy vastagabb pulóvert az ott dolgozók, akkor már akadályba ütközünk, mert az építtető így sokkal nehezebben talál bérlőt. Tehát ha meg is fogalmazódik benne a fenntarthatóság iránti igény, az üzleti szempontokat se hagyhatja figyelmen kívül. Ezen a téren széles körű edukációra van szükség meglátásom szerint.

BB: Mindezt azzal egészíteném ki, hogy a társadalmi tudatosságnak több lépcsőfoka van. Az elsőt talán már megléptük, már úgy gondoljuk, hogy jó fejek vagyunk, ha biciklivel közlekedünk vagy elektromos autót használunk, és tudatosítjuk is a környezetünkben, hogy mi erre figyelünk. Ugyanakkor a környezettudatosság nem lehet jó fejség kérdése, mert alapvető létfennmaradási kérdésről van szó. Ezt is egy példával megvilágítva: lassan másfél éve nyakunkon a pandémia, mely kialakulásának számos oka van, többek között az, ahogyan a környezetünkhöz viszonyulunk. Következményei közül pedig, hogy csak egy egyszerű dolgot említsek, az, hogy nem utazhatunk. Abban a pillanatban viszont, ahogy egy kis levegőhöz jutottunk, a döntéshozóknak már azon járt az agyuk, hogy miként lehetne fellendíteni a turizmust úgy, hogy az egyébként legszennyezőbb utazást, a légiforgalmat állami támogatásokkal serkentsék és állítsák talpra. Azt a következtetést vonhatjuk le mindebből, hogy a gazdasági érdek még mindig mindent felülír, arról nem is beszélve, hogy a vírushelyzet miatt megkívánt higiénia okán mennyire háttérbe szorult a hulladékgazdálkodás, hogy csak a nálunk is elnapolt egyszer használatos műanyagokra vonatkozó szabályozást említsem. Meglátásom szerint rengeteg fejlődésre van még szükség az össztársadalmi gondolkodás szintjén.

Már csak az, hogy beszélgetésünk rövid ideje alatt milyen széles skálájára világítottatok rá a fenntarthatóságnak, megmutatja a téma komplexitását. Kanyarodjunk azonban vissza az építészet területére. Hadd kérdezzelek benneteket a BH már korábban említett új irodájáról, amiről tudni lehet, hogy tervezése és kivitelezése során fontos szerepe volt a fenntarthatóságnak, ezen belül pedig a körforgásos építészetnek. Milyen értékek mentén zajlott a munka?

HL: Ott kezdődött a dolog, hogy az elején elvetettük, hogy új épületet építsünk, az pedig végképp szóba se jöhetett, hogy egy meglévő épületet lebontsunk és a helyére újat hozzunk létre. Meglévő épületet kerestünk, mely alkalmas arra, hogy építészirodaként működjön a jövőben. Lényeges elem volt tehát, hogy egy korábban más funkciót betöltő épület miként lényegülhet át. A mi irodaépületünk az eredetitől eltérő térszerkezetet, közlekedési szisztémát és rendeltetést kapott. Ezáltal meg tudjuk mutatni, hogy ez akkor is lehetséges, amikor első látásra egy ilyen folyamat komplikáltnak tűnik. Lényeges mozzanat volt, hogy az alagsor és a földszint között három födémszakaszt kibontottunk, ami arra szolgál, hogy az épület jobban megfeleljen a funkcionális igényeknek. Az alagsor így több fényt kap és jobban bekapcsolódik a földszint életébe. Úgy gondolom, hogy az átalakítást követő állapot meg fog felelni a használati igényeknek, szeretni fogunk ott dolgozni. Fontos szempont volt továbbá, hogy az épületnek csak azokat az elemeit bontsuk, melyeket feltétlenül szükséges, amiket pedig a bontást követően újra lehet használni, azokkal tegyünk így, ne új elemeket építsünk be. Így például az épület 1970-es években készült acélszerkezetű portálját elbontottuk, mert hőtechnikailag már nem felelt meg, de nem dobtuk el, hanem a tárgyalótermeink beltéri elválasztófalait alakítottuk ki belőle. Hasonlóan tettünk az első emeleti üvegtéglafallal is, annak a darabjai is a tárgyalók falaként élnek tovább. A még használható radiátoroktól sem váltunk meg, kitisztíttattuk és visszaépíttettük őket. Mindemellett már a tervezés során krédónkká vált az a gondolat, hogy ne burkoljunk vagy fessünk semmit csak azért, hogy szép legyen. Ezért a bontás után a felületeket a maguk csupaszságában hagytuk, ezzel egy izgalmas esztétikát létrehozva. Igyekeztünk továbbá minimális anyagfelhasználással megvalósítani az épületet, illetve az épület gépészetét és elektromos elemeit is minimálisra redukáltuk. Fontos szempont volt az is, hogy az épület tömegközlekedéssel és kerékpárral is megközelíthető legyen, ne legyen szükséges autóba ülni a munkába járáshoz. Ezek a gesztusok megmenteni nem fogják a Földet, nem ezáltal kerüljük el a klímakatasztrófát, mégis úgy gondolom, hogy fontos lépések már csak azért is, mert a kollégáink és a hozzánk ellátogató ügyfeleink, barátaink között is jól kommunikálható üzenettel bír az épület: meg tudjuk mutatni a környezettudatos gondolkodásmódunk egy az egyes modelljét.

Az építészetben egyebek mellett azt értjük tehát körforgásosság alatt, hogy a kibontott elemek számára új funkciót keresünk és visszaépítjük az épületbe? Mire gondolhatunk még körforgásos építészet alatt?

HL: A körforgásosság egyik legfontosabb alapelve, hogy olyan elemeket használjunk az építés során, melyek – ha majd elbontásra kerül az épület – újrahasznosíthatók lesznek. Már szó van arról, hogy az építési anyagok a jövőben kapjanak egy minősítést, mely alapján besorolhatóvá válnak aszerint, hogy milyen jellegű hulladékká válnak – a veszélyestől az újrahasznosíthatóig. A körforgásos építészetnek ez még egy gyerekcipőben járó iránya, de reméljük, hogy mielőbb bevett szokássá válik. Meglévő épület esetében persze nehezebb dolgunk van ebből a szempontból, de fontos tanulság az épület átalakíthatóságának lehetősége is. Úgy gondolom, hogy mi is úgy nyúltunk ehhez az épülethez, úgy alakítottuk ki az építészeti és gépészeti rendszereket is, hogy ha a jövőben úgy hozza az élet, akkor bármilyen átalakítást gyorsan és egyszerűen végre lehet hajtani rajta. A körforgásosság fontos eleme még, hogy fenntartható anyagokat is használjunk, mint például a fa. Az irodánkban elsősorban a bútorozás során alkalmaztunk fát, annak is a kvázi hulladékát: OSB lapokból készíttettük a polcokat. A bútoraink nagy részét pedig a korábbi irodánkból hozzuk magunkkal.

BB: Mindezzel – a praktikus és a környezetvédelmet érintő megfontolások mellett – egy sokkal mélyebbre nyúló gondolatot is szeretnénk kifejezésre juttatni: egy ilyen épületnek története van, de a városban elfoglalt helyének is múltja van. Arról még nem beszéltünk, hogy egy frekventált helyen, a Fehérvári úton elhelyezkedő, nagy múlttal rendelkező épületről van szó. Egykor a vendéglátó- és szórakozóhelyként működő Alba Regia Étteremnek adott otthont, majd számos egyéb funkciót is betöltött, elsősorban kereskedelmi létesítmények kaptak benne helyet. Úgy gondoltuk, hogy ezt a történetet is meg lehet jeleníteni az épület belsejében, belsőépítészetében. Már csak ezért sem takartuk el a kibontott felületeket, az 1960-as években öntött szerkezeti betonfelületek és téglafalak láthatók maradtak a maguk sprőd mivoltában, mert ezek mind mesélnek nekünk a korról, az akkori építési kultúráról. Ezáltal sokkal érzékenyebben tudjuk kifejezni azt a gondolkodásmódot, amiről eddig beszéltünk. Továbbá egy újfajta, érzékenyebb esztétikumot tudunk köré vonni, ami által azok számára is elfogadhatóbbá tudjuk tenni ezt a szemléletmódot, akiket szeretnénk meggyőzni arról, hogy ez egy előremutató gondolkodásmód.

Mindennek a megvalósítása áldozatok meghozatalával is járt? Amennyiben igen, ezek az áldozatok hogyan válhatnak mégis értékekké?

HL: A tervezés és a kivitelezés folyamán is sokakat kellett meggyőzni arról, hogy ez jó lesz. Számos ellenvéleményt kaptunk, a gépészekkel például sokat kellett küzdenünk azzal kapcsolatban, hogy a radiátorokat meg akartuk tartani. Azzal az útravalóval indítottak el bennünket, hogy meg fogjuk látni, hogy sok probléma lesz velük. Lehet, hogy igazuk van, de ha így lesz, majd megoldjuk. Más jellegű nehézséggel találtuk szembe magunkat, amikor úgy döntöttünk, hogy a korábban említett üvegtéglafalat úgy bontjuk ki, hogy újra beépíthető legyen. Ahogy egy bontásszakértő, Petrovszki Krisztián fogalmazott, ezt a falat nem „romba bontottuk". Szóval ezeket az elemeket óvatosan kellett kiszedni majd megtisztítani. Erre nekünk is figyelni kellett, a kivitelezővel is volt pár plusz körünk, és hát a zsebünkbe is mélyebben be kellett nyúlni. Az érzékenyítés kifejezést talán a pszichológiából ismerjük, ma már azonban egyéb szakterületeken is használjuk, ezért miért ne használhatnánk mi is. Igyekeztünk úgy megépíteni ezt az irodát, hogy érzékenyítse a benne dolgozókat és a hozzánk látogatókat azzal kapcsolatban, hogy lehet minimalizálni az anyagfelhasználást, lehet csökkenteni a hulladéktermelés mennyiségét, lehet gondolkodni azon, hogy miként tudjuk hasznosítani a hulladékot. Ha mindez összeáll egy nagy történetté, akkor ebből mindenki elvihet magával valamit, illetve közösen elgondolkodhatunk azon, hogy az eddig berögzült reflexeket, melyeket a tervezői munkánk során alkalmaztunk, miként tudjuk átkonvertálni valami mássá.

Hogy látjátok, egy meghatározó építésziroda vezetőiként mi a szerepetek, felelősségetek a zöld(ebb), fenntartható(bb) épített környezet létrejötte érdekében?

BB: Természetesen a legfontosabb, hogy a saját munkáinkon keresztül érvényesítjük azt a szemléletet, amiről eddig beszéltünk. Emellet az irodánkon kívül, az oktatásban, a szakmai, vagy akár a szakmán kívüli közéletben is szeretnénk képviselni a fenntarthatóság gondolatát. Mindketten tanítunk például a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, és bár az oktatás kicsit lassabban mozdul ezen a téren, látok olyan választható tantárgyakat, törekvéseket, melyek a környezettudatosságot népszerűsítik és oktatják. A diplomabizottságokban, különféle tervtanácsokban szintén lehetőségünk nyílik terjeszteni ezt a szemléletet, illetve fokozottan fel tudjuk hívni a szakma képviselőinek figyelmét ennek a látásmódnak a fontosságára.

HL: Ha egy meghatározó iroda vezetőjének sapkáját teszed rám, akkor egyértelműen azt kell válaszolnom, hogy a kollégák képzése, tudatosítása, érzékenyítése az egyik legfontosabb célom. Ha sikerül elérni, hogy az irodán belül ez a látásmód átmenjen, akkor már jól állunk. Tapasztalatom szerint sokan érdeklődnek a téma iránt a kollégák közül, képzéseken vesznek részt, fejlesztik magukat. Ezért is hoztuk létre az irodán belül a Zöld Kommandót, egy környezettudatos tervezéssel, fenntartható építőanyagokkal és technológiákkal foglalkozó munkacsoportot. Ez egy önjáró csapat, mely programokat rendez, képzéseket szervez, előadásokat tart irodán belül és a terveink szerint a jövőben az irodán kívül is. A fenntarthatóság olyan területe az építészetnek, mely állandó tanulást igényel, illetve életmóddá kell váljon. Nem elég elsajátítani az ismereteket, ha ezt követően minden alkalommal amikor útra kell kelni, beülök az autóba és azzal közlekedek. Ha mindez nem marad meg kognitív szinten, hanem cselekvéssé válik, akkor már jó úton járunk. Talán körbe is értünk, hiszen a beszélgetés elején is az egyén felelősségét emeltük ki.

Molnár Zsuzsanna

Szerk.: Hulesch Máté