![Közelebb a közönséghez - Architectural Photography Award I.](/uploads/images/2017/11/952_935-win-open-mattportch-1.jpg)
Közelebb a közönséghez - Architectural Photography Award I.
A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építőművészet folyóirat fotópályázatának célkitűzése kimozdítani az építészeti fotót a szakma szűkebb közegéből és közelebb vinni azt a közönséghez. Cikkünk első részében a pályázat nyílt kategóriájának díjnyertes és döntőbe jutott pályaműveit mutatjuk be.
A vizuális művészetek lényege évezredek óta az ember és környezetének viszonyáról való képi gondolkodás. Az építészet már régen nem csupán az építész szakma ügye. Ennek nyomán az építészeti fotó is túllépett az építész munkatársaként dolgozó fotográfus alkotói tevékenységén és széles, az egész társadalmat érintő, szociális, pszichológiai, esztétikai és technológiai területeket is bevonó, általános párbeszéd képi nyelven kommunikáló közege lett.
Az Architectural Photography Award díjnyertes és döntőbe jutott munkáiból kiállítás nyílt a MÉSZ Kós Károly termében, mely december 20-ig várja a látogatókat. Innen 2018 elején Pozsonyba, Prágába és Krakkóba utazik a kiállítás. A kiállítás teljes anyagát a Magyar Építőművészet tematikus száma publikálja.
Architectural Photography Award
A nyílt kategória győztes pályaművei
![Matt PortchThe Wall Frame (“A falkeret”), ArizonaBarrington‐kráter bejárati épületeArizona, USA2015© Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_935-win-open-mattportch-1.jpg)
Matt PortchThe Wall Frame (“A falkeret”), ArizonaBarrington‐kráter bejárati épületeArizona, USA2015© Architectural Photography Award
A nyílt kategória döntőbe jutott pályaművei
![Alexander Shmelkov - Uralom - Palazzo della Civiltà Italiana, Róma, Olaszország, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-alexandershmelkov-1.jpg)
Alexander Shmelkov - Uralom - Palazzo della Civiltà Italiana, Róma, Olaszország, 2017 - © Architectural Photography Award
![Alexander Shmelkov - A Hálózat - Fővárosok nagyvárosa, Moszkva, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-alexandershmelkov-2.jpg)
Alexander Shmelkov - A Hálózat - Fővárosok nagyvárosa, Moszkva, 2017 - © Architectural Photography Award
![Anastasiia Gamalei - Tető a mólón - Columna vertebralis, Malaga, Spanyolország, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-anastasiiagamalei-1.jpg)
Anastasiia Gamalei - Tető a mólón - Columna vertebralis, Malaga, Spanyolország, 2017 - © Architectural Photography Award
![Anastasiia Gamalei - Nocturne No.1, 2., 3. - Business Center, Múzeum, Lisszabon, Portugália, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-anastasiiagamalei-2.jpg)
Anastasiia Gamalei - Nocturne No.1, 2., 3. - Business Center, Múzeum, Lisszabon, Portugália, 2017 - © Architectural Photography Award
![Aurelien Chen - Shanshui I – Tóparti építészet - Huangshan falu, szálloda - Huangshan, Taiping tó, Kína, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-aurelienchen-1.jpg)
Aurelien Chen - Shanshui I – Tóparti építészet - Huangshan falu, szálloda - Huangshan, Taiping tó, Kína, 2017 - © Architectural Photography Award
![Aurelien Chen - Történelmi nyomok és új építészeti elemek dialógusa - A Dahua Fonoda renoválása - Hszian, Kína, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-aurelienchen-2.jpg)
Aurelien Chen - Történelmi nyomok és új építészeti elemek dialógusa - A Dahua Fonoda renoválása - Hszian, Kína, 2017 - © Architectural Photography Award
![Nagy Balázs - Pénzügyminisztérium - Budapest, Magyarország, 2016 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-balazsnagy-1.jpg)
Nagy Balázs - Pénzügyminisztérium - Budapest, Magyarország, 2016 - © Architectural Photography Award
![Corentin Lespagnol - Városi Dzsungel - Tiergarten, Berlin, Németország, 2015 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-corentinlespagnol-1.jpg)
Corentin Lespagnol - Városi Dzsungel - Tiergarten, Berlin, Németország, 2015 - © Architectural Photography Award
![Corentin Lespagnol - Épített égbolt - 1221 Avenue of America, New York, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-corentinlespagnol-2.jpg)
Corentin Lespagnol - Épített égbolt - 1221 Avenue of America, New York, 2017 - © Architectural Photography Award
![Holló Eszter - M4 víziók - Rákóczi tér ‐ M4 metróállomás, Budapest, Hungary, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-eszterhollo-1.jpg)
Holló Eszter - M4 víziók - Rákóczi tér ‐ M4 metróállomás, Budapest, Hungary, 2017 - © Architectural Photography Award
![Holló Eszter - M4 víziók - Móricz Zsigmond körtér ‐ M4 metróállomás, Budapest, Hungary, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-eszterhollo-2.jpg)
Holló Eszter - M4 víziók - Móricz Zsigmond körtér ‐ M4 metróállomás, Budapest, Hungary, 2017 - © Architectural Photography Award
![Kishan Kumar Thasma Seshier Kuppusamy - Big Fat Small Cities (Nagy Kövér Kis Nagyvárosok) - Antwerpen, Belgium, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-kishankumar-1.jpg)
Kishan Kumar Thasma Seshier Kuppusamy - Big Fat Small Cities (Nagy Kövér Kis Nagyvárosok) - Antwerpen, Belgium, 2017 - © Architectural Photography Award
![Kishan Kumar Thasma Seshier Kuppusamy - A sötétség felé - Zsidó Múzeum, Berlin, Németország, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-kishankumar-2.jpg)
Kishan Kumar Thasma Seshier Kuppusamy - A sötétség felé - Zsidó Múzeum, Berlin, Németország, 2017 - © Architectural Photography Award
![Marcel Moonen - Nem‐helyek megszüntetése 2. - A Szokványos - Marokkó, 2015 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-marcelmoonen-1.jpg)
Marcel Moonen - Nem‐helyek megszüntetése 2. - A Szokványos - Marokkó, 2015 - © Architectural Photography Award
![Marcel Moonen - Szín‐törlés - Falak premier plánban - Európa és Dubaj, 2016 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-marcelmoonen-2.jpg)
Marcel Moonen - Szín‐törlés - Falak premier plánban - Európa és Dubaj, 2016 - © Architectural Photography Award
![Shigeru Takato - Ablakok - Prehisztorikus barlang, Németország és Horvátország, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-shigerutakato-1.jpg)
Shigeru Takato - Ablakok - Prehisztorikus barlang, Németország és Horvátország, 2017 - © Architectural Photography Award
![Shigeru Takato - Hírstúdiók - Tévéstúdiók különböző nagyvárosokban, 2017 - © Architectural Photography Award](/uploads/images/2017/11/952_open-shigerutakato-2.jpg)
Shigeru Takato - Hírstúdiók - Tévéstúdiók különböző nagyvárosokban, 2017 - © Architectural Photography Award