Lassan, de biztosan: sikeres fejlesztési terv Tihanyban

Építészeti sikertörténet kezd kirajzolódni az egyik legnépszerűbb balatoni településen, Tihanyban. A Sugár Péter, Földes László és Szerényi Győző által kidolgozott átfogó fejlesztési terv mentén újulnak meg a község különálló központjai. Bán Dávid írása.

A turisták által közkedvelt, sokak által Magyarország egyik legszebb fekvésűnek tartott települése Tihany, mely számos méltán ikonikussá vált nevezetességgel büszkélkedhet. A korábban csendes halászfaluban az 1920-as években kezdett felélénkülni a fürdőélet, majd különálló alközpontjai az 1960-as években – hasonlóan a Balaton-part több másik üdülőhelyéhez – jelentősen és a maga idejében magas építészeti színvonalon újultak meg.  Az ezredforduló után Sugár Péter vezetésével, Földes László és Szerényi Győző aktív közreműködésével egy olyan átfogó fejlesztési terv kidolgozásába kezdtek, amely a különböző szintű, turisztikailag kiemelt csomópontokra alapozva kíván egy átfogó, kiérlelt építészeti koncepciót kínálni. A település polgármestere, Tósoki Imre nyitott volt a tervekre, amelyek annak reményében készültek el, hogy egy-egy később befutó fejlesztési keret vagy támogatás esetében ne a rajtvonalról, kapkodva kelljen indulni, csak részfeladatokat megoldani, hanem a beruházások – az adott lehetőségek függvényében, ha csak lépésről lépésre is, de – egy meghatározott alapgondolat mentén, egymáshoz kapcsolódva valósuljanak meg.

A terv a 71-es út csatlakozásától kezdve egészen a révkikötőig kereste meg a legfontosabb pontokat, és ezeket végiggondolva, hálózatba helyezve komplex megoldást rajzolt ki. Számos ilyen építészeti sarokkövet egy-egy kulcsfontosságú épület határozott meg, így a karakterisztikus jelkép, az Apátság mellett az 1923-ban, Bierbauer Virgil tervei alapján épült sportszálló, vagy a révkikötőben és az öregkikötő környékén, az 1960-as években létesített magas igényű betonépületek. Emellett kiemelt pont lett természetesen a faluközpont, valamint a Belső-tó környéke, és az elképzelések szerint a 71-es út torkolata is új szerepet kapna. Az egyik elsődleges kérdés az autóforgalom és a parkolás megoldása volt. Felmerült, hogy a 71-es út mellett egy hatalmas parkoló épüljön és onnan alternatív közlekedési eszközökkel lehessen eljutni Tihany különböző részeibe, ám ezzel szemben Földes László inkább a településen szétszórt kisebb parkolók létesítését szorgalmazta. Szerinte, míg a központi parkoló egy kültelki bevásárlóközpont hangulatát keltené az odaérkezőkben, addig a településen kialakított kisebb parkolók sokkal életszerűbbek, meghagyják a község mindennapi működésének rendszerét.

Az átfogó fejlesztési terv értelmében Tihany központjának közelében, gyalogosan is jól elérhető távolságban új, közepes méretű parkolók létesültek, így az ófalu terei és utcái újragondolhatóvá váltak. A parkolótól megszabadított egykori Boros Miklós, ma Mádl Ferenc téren 2010-ben új főteret avattak, kutyafuttában, ám mégis kellő körültekintéssel sikerült megújítani, virágzóvá tenni számos közteret a Legenda Projekt keretében, Herczeg Ágnes tervezésében. Egy évvel később, a Belső-tó partján a Balaton-felvidéki Nemzeti Park különleges látogató- és oktatóközpontjaként, Koller József tervei alapján épült meg a Levendula ház. A következő évben Czigány Tamás tervezésében, Porta Pacis elnevezéssel látogatóközpontot kapott az Apátság is. A kapuként szolgáló, lényegében teljesen lecsupaszított, üvegezett betonkubust részben a dombba vájták, amely a felszín alatti terekbe (jegypénztár, büfé, könyv- és ajándékárus pult) vezeti a látogatót.

A 2013-ben lezárult, főleg az ófalura koncentráló Legenda Projekt után kezdődött az öreg kikötő környékének rekonstrukciója, egyben a révig tartó új kerékpárút kiépítése. Átadása után ez sokat lendített a biciklisták biztonságos közlekedésén, a tó északi és déli partjának összekötésén. A kompkikötő mellett, 1963-ban, Dianóczky János tervei alapján épült fel a pompás, légies, a maga idejében abszolút ultramodernnek számító beton-üveg váróterem, amely kétes minőségű felújításakor egy emeletráépítéssel sikerült teljesen tönkretenni az eredeti struktúráját, finom statikai megoldásait, könnyedségét. Az átépítést végző vállalkozó később eladásra kínálta az ekképpen eltorzított épületet. Ugyanakkor szerencsésen éledt újjá a korábban postaként szolgáló, Bérczes István és Szittya Béla tervezte, 1962-ben épült, három ponton támaszkodó vasbeton héj és az általa védett hengeres formájú épület, valamint a hozzá csatlakozó bazársor az öregkikötőben.

Földes László Sugár Pétert is bevonta az átépítés folyamatába, amellyel az épület funkcionálisan megújult, illetve az eredeti szerkezetet maximálisan tiszteletbe tartva egészült ki újabb minőségi betonelemekkel, és vált a kikötő kapujává. A tervezés előkészítésénél még sikerült Szittya Bélával konzultálni, aki örömmel vette a felújítás terveit, de a kivitelezést már nem érte meg, így unokájával, Szittya Lucával egyeztettek az átalakítás tervezői. A környezetet tervező Bán Karolin a gyalogosforgalmat figyelembe vevő új irányok kialakítása mellett gondosan ügyelt a terület fölé emelkedő, szintén az 1960-as évekből származó autós felüljáró igényes kialakítású oszlopsorának bevonására is. 

A jövőben a tervek szerint Sugár Péter keze nyomán újulna meg a kikötő melletti strand elhagyatott bisztró- és csemegeüzlet-sora. Ez Gulyás Zoltán munkája 1962-ből, amely jellegzetes karakterét a raszterszerű betonrács-pergola adja. A távolabbi elképzelések között szerepel, hogy a jelenleg alapvetően kertmoziként működő, néha színházi fesztiváloknak is helyet adó, hátterében a Belső-tó panorámájával remekül pozicionált szabadtéri színpadot is megfelelően megújítsák.

A stratégia tehát működik, hiszen sikerült egy jól működő, egységes, hosszabb távú építészeti koncepciót elkészíteni, s azt elfogadtatni a döntéshozókkal. A koncepció jól tudott alapozni a számos meglévő – főként az 1960-as évekből származó – minőségi épületre, és az így kirajzolt fejlesztési vonal mentén elkezdődhetett a többközpontú Tihany megújulása.

Bán Dávid