Még egy réteg - Budapest Építészeti Nívódíja táblaavatása a régi budai városháza épületében

2019-ben egy fődíja volt Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara által életre hívott Budapest Építészeti Nívódíjának: a Hetedik Műterem által tervezett régi budai városháza kapta a kitüntetett figyelmet. Az emléktábla kihelyezésére 2020. március 5-én reggel került sor.

A régi budai városháza épületéről sokszor volt szó az Építészfórum felületén: írtunk méltatást róla, amikor átadták, írtunk, amikor ICOMOS díjat kapott, amikor jelölték Piranesi-díjra, Mies van der Rohe-díjra, amikor építtetőként a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány részesült Pro Architectura díjban vagy a legutóbb, amikor az elmúlt évtized 30 legjobb épületei közé beraktuk Kovács Danival és Zubrecki Dáviddal az Index felületén közreadott januári best of válogatásunkba.

A mai napi ünnepélyes táblaavatás egy újabb réteg, egy újabb jelentés az épület történetében. Ez a rétegzettség ennél az épületnél fontos szó: a hely adottsága is, hiszen majd 800 éves múlt egymásra rakódó, töredékekből visszafejtendő öröksége került itt feltárásra, megfejtésre, értelmezésre és megmutatásra. A budai várban egy ilyen sűrű történeti előzmény persze nem példa nélküli. Ami példás, az a hely felújításának szellemisége. A történeti korok adottságain túl az új funkció és általában a jelenkor elvárásai további rétegek beépítését kívánták meg: a feltárt és a bekerülő új layerek közül egyesek nagyon is erőteljesen láttatják magukat, mások bravúrosan rejtve maradnak. A finom egyensúlyi helyzet a mai napon is megtapasztalható volt azok számára, akik ellátogattak a táblaavatásra, az épület Szentháromság utca felőli bejáratán megközelíthető központi terébe.

Az eseményen a fővárost egyfelől Mártonffy Miklós volt főépítész, a 2019-es pályázat zsűritagja képviselte, aki azt hangsúlyozta, hogy az építés lényege nem a falakban, az épített elemekben, hanem a használatban, tehát a közrefogott üres térben van. „A lyukaknak, a semminek kell tökéletesnek lennie!" mondta rögtönzött beszédében. A jelenlegi városvezetés részéről Bardóczi Sándor főtájépítész volt jelen, a Budapesti Építész Kamarát szinte a teljes vezetőség képviselte. A kamara részéről Csapó Balázs elnök mondott köszöntőt, aki egyfelől a fővárossal való együttműködés fontosságát emelte ki, másfelől a helyszín kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az értékteremtés jellemzően folyamatos építészeti alkotás eredménye. A régi budai városháza esetében a zsűri véleménye egyöntetűen az volt, hogy egy olyan kiemelkedő színvonalú alkotás született meg, amely magabiztos értékszemlélettel közelített mind az örökséghez, mind a kortárs igényekhez. Végül az építész csapatot, a Hetedik Műterem építészeit nevezte meg és nekik mondott köszönetet (Alkér Katalin, Bartha András Márk, Biri Balázs és Terbe Rita voltak jelen), hiszen a Budapesti Építész Kamara egyik fontos célja, hogy tagjait megünnepelje, számukra méltó megjelenést biztosítson.

Szabó Levente vezetőtervező távollétében munkatársa, Biri Balázs mondott köszönetet elsőként is annak a közel 100 építésznek, kutatónak és mérnöknek, akiknek együttes munkája ez az épület. Három kulcsszó volt számukra a 2014-ben, egy nyertes pályázat készítése során elindított tervezési folyamat során: a rekonstrukció, a modernizáció és az új építés. Az elsőhöz a feltárás és hiteles láttatás gondolatát kapcsolta; a modernizáció kapcsán a különböző gépészeti és más technikai elvárásoknak való „láthatatlan" módon való megfelelés kihívásairól szólt; a tetőtérben összpontosuló új építés kapcsán pedig a kortárs építészeti fogalmazásmód mellett érvelt. A megbízó és a Kamara felé tett főhajtást követően Csapó Balázzsal együtt leleplezték a Nívódíj acél emléktábláját, amelyet Czakó Zsolt grafikusművész tervezett.

Az emléktábla előtt készült fotókon talán feltűnik, hogy a Budapest Építészeti Nívódíja tábla alatt az ICOMOS-díj bronz plakettje látható. A boltív túloldalán pedig az ICOMOS és a Pro Architectura díjak emléklapjai kaptak helyet. A múlttal való bíbelődés építészeti értelemben véve is összetett kérdés, az identitásformálás szempontjából is nehéz dolog. A régi budai városháza építészeti sikere gazdagon dokumentált, a plakettek okán helyhez rögzített: a mai napon is úgy tűnt, hogy a felújítás értékszemlélete megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor a vár jelenéről és jövőjéről, a régi épületek át- fel- és újraépítésével kapcsolatban ma nincsen konszenzus sem a megbízók körében, sem az örökségi épületekkel foglalkozó szakmákon belül, sem azon kívül. A ma felavatott tábla kapcsán újra egy erős, hiteles és pontosan értelmezhető alkotás került reflektorfénybe. A tágabban értelmezett építészeti valóság, a jelen ennél sokkal ellentmondásosabb. Vajon hogyan látszik majd ez a mai nap, a mai kor (a közel egy helyen és egy időben megvalósuló építészeti beavatkozások sokfélesége) a pár évtizeddel előttünk lévő jövő nézőpontjából? Máshogyan fogalmazva: milyen lesz a ma jelentésrétege?

Somogyi Krisztina