Nézőpontok/Kritika
Milánói jelmezbál
2014.06.17. 10:51
Kulcsár Attila gondolatai a Milánói Világkiállításra tervezett magyar pavilonnal és a körülötte kialakult vitával kapcsolatban.
A Milánói Világkiállítás nevű jelmezbál 2015 júniusában kerül megrendezésre, jóval a farsangi időszakon túl, de már minden résztvevő készülődik, aki meghívást kapott. A bálon a megjelenés alkalomhoz illő öltözetben kötelező. Ez lehet valamilyen nemzeti viselet, vagy tematikus hacuka, de egyszerű világpolgári öltözet is megteszi egyenruhában, csupán a belépő felmutatása kötelező, hogy látsszon regisztrált a résztvevő. Ebben mondhatják el téziseiket, járulhatnak hozzá a jótékonysági bál sikeréhez. A bál jelmondata: táplálni a világot, energiát adni az életnek. A kiállítóknak, jelmezekkel vagy anélkül, ehhez a gondolatkörhöz kell kapcsolódni, gesztusaikkal, vásári produkciókkal, ahogy egy világméretű látványosságon ez lenni szokott. Magyarország az ember és természet, a hagyományos kultúra és a modernitás kölcsönhatását szeretné bemutatni. Ehhez öltözik a nemzetközi jelmezbálba.
Az építésztársadalom jelenlegi szakmai vitájában mindez elsikkadni látszik, pedig elég nehéz az efféle koncepciót téri keretekbe önteni. A MALOM és az ALAKOR pályázati tervek mégis válaszoltak a kihívásokra.
Mára már a két kiexponált terv kapcsán mindenki összeveszett mindenkivel, mint egy rossz focimeccsen. Mert nem győzött a jobbik. Szidjuk a szövetségi kapitányt, a bírót, a partjelzőt, a játékosokat, az edzőket, és a gyúrót. A szurkolók megengedhetetlen hangnemben becsmérlik egymást, de leginkább a belső hármast, főként a középcsatárt.
De uraim, ez nem foci! És nem is csak építészet.
Mintha csupán egy építészeti seregszemlére kaptunk volna meghívást és félünk, hogy a vetélkedésben alul maradunk. Mert hátha a svájci pavilont Peter Zumthor tervezi majd, mint Hannoverben, az angolt Nicholas Grimshaw, mint Sevillában, és a portugált Alvaro Siza, mint Lisszabonban. De miért akarunk mi ilyen szellemiségekkel versenyre kelni Milánóban, amikor itthon sem dúskálunk hasonlókban, és visszatérve a labdarúgáshoz, – ahhoz hasonlíthatva építészetünket – csoportunkból a selejtezők során nem jutnánk ki Milánóba se.
Olvasva a tervezési programot Magyarország az egészséges élelmiszer, és életmód kölcsönhatását, az élelmiszer-biztonság megteremtését, és a genetikai diverzitás megőrzését szeretné bemutatni. Na, ehhez varrjál gombot! – szokták mondani. Ezeket az elvont fogalmakat a látogatók számára érthető jelképekkel, jelmezekkel fel kell öltöztetni, valami blikkfangos formával, díszlettel, gondolhatták a pályázók. Amit az olaszok és a kínaiak is megértenek. Az egyik terv egy óriási vízimalom-kerékkel próbálta ezt reprezentálni, a másik veteményeskerttel, egy hordó dongái között, vagy mit tudom én. Született egy kortárs divatoktól elhatárolódó installáció, az ötletgazda szerint díszlet, ha nagyon akarom, GMO-mentes szellemiséggel, mely sámánikus hitű tisztasággal akar korának üzenni. Lehet, hogy nem fordítottam elég jól le a jelmezt, de ez nemcsak az én hibám.
Ez idáig minden hozzászóló a választékból az Malom koncepció kikényszerítését szeretné elérni, kéréssel, nyomásgyakorlással, fenyegetéssel, zsarolással. Aztán az ALAKOR koncepciójára próbáltak ráhangolódni néhányan. És voltak akik csak szerepelni akartak a vitában és okosságokat írtak, mondtak – jó esetben a szakmáról – mutatóba a vita ürügyén. De a Kormánybiztos úr megmondta a tutit, a végszót.
Nem szokott sikerülni a szél ellen. Így volt ez a Nemzeti Színház esetében is, és így volt Sevilla előtt a Janáky Lepkeháza kontra Makovecz Imre Harangok háza idején.
Most már arról folyhatna a diskurzus, hogy akkor mi legyen ezzel az ALAKOR-ral. Hogyan lehet ezt a díszletet házzá változtatni. Segíteni kellene Ertsey Attilának. Mire acélból, fából elkészül a sámándob korongja, az édesapja se ismer rá. Az idézett új-kaledóniai pavilon árboc-szerkezete sem volt egyszerű. A Hannoveri Világkiállításon a holland pavilon öt emeleten át mutatta be Hollandiát. A tulipánmezőktől a tetőn, a poldereken át, a szélkerekekig. Ott a természet és a technika volt az EXPO szlogenje, és ez volt az egyik legsikeresebb pavilon, pedig elég iparira sikerült.
Most már azon gondolkozhatnánk, hogy hogyan lehetne ezt az ALAKOR nevű magyar virtust, idézőjelbe tenni. Azzá tenni, aminek készült, installációnak egy kiállításon, díszletnek egy pódium előadáson. A macskaköröm arra is jó, hogy jelezze, nem gondoltuk háznak komolyan, de arra is, hogy elvonatkoztasson épület voltától, amelyet oly sokan kritikával illetnek. Ha ez a sámándobok közötti hordó alakú magyar föld, egy kiállítótérben, egy jelzésekkel operáló csarnokba lenne betolva, senki se érezné pavilonnak.
Mondjuk egy olyan happening-tömegbe, amilyet az MMA elleni tiltakozás idején készítettek molinóból a Műcsarnok homlokzata elé a kritikusok. Mögötte egy kábelháló hozná létre a tér határait. Egy órás munkával a mellékletben láthatóan megmodelleztem egy „idéző jelet". Biztos lehet ezt másképp is csinálni, jobban is. Most már ebben kellene felülkerekedni egymáson, és a problémán.
Ha valaki csinál valamit, arról már lehet beszélni, így aztán most itt egy újabb csont. Ha nem lesz rá vevő sem Sárkány Sándor, se Ertsey Attila, se Szőcs Géza kormánybiztos úr, se a nyájas olvasó, jó lesz a javaslatom egy archív Megfagyott Muzsikusba, mint korunk és a vita karikatúrája.
Kulcsár Attila
11:38
Sok vélemény hangzott el a témában, ebből következően arányosan sok a kisebb-nagyobb félrecsúszások száma is, sajnálatosan (és valótlanul) keserű mellékízt ad a történetnek, ezekből néhányat tennék helyre (az a-b-c megjelölés tőlem):
„Mára már a két kiexponált terv kapcsán a.) mindenki összeveszett mindenkivel, mint egy rossz focimeccsen. Mert nem győzött a jobbik. b.) Szidjuk a szövetségi kapitányt, a bírót, a partjelzőt, a játékosokat, az edzőket, és a gyúrót. c.) A szurkolók megengedhetetlen hangnemben becsmérlik egymást, de leginkább a belső hármast, főként a középcsatárt. (…)
Ez idáig d.) minden hozzászóló a választékból az Malom koncepció kikényszerítését szeretné elérni, kéréssel, nyomásgyakorlással, fenyegetéssel, zsarolással.”
a.) az eset kapcsán szinte soha nem tapasztalt szakmai egység valósult meg, nem veszett össze „mindenki mindenkivel”, sőt: a várható szekértáborok szerinti szakadás sem érzékelhető: az azonos véleménnyel megnyilatkozók között van kar, kamara, vidék, főváros, egyetem, diák-közösség… NINCS veszekedés.
b.) a megnyilatkozások ritka felelős és kulturált hangnemben történetek, senki nem szidalmaz senkit: azok egy problémát, s nem személyeket exponálnak.
c.) a szurkolók sokan vannak és sokfélék, de jellemzően NEM „becsmérlik egymást”; a mennyiség miatt óhatatlanul előfordulnak erősebb megfogalmazások (ez mindössze 2-3-4 emberhez köthető), ami a téma fontossága és az érintettség-érdeklődés nagysága miatt érthető, viszont igazságtalan ezt egyedüli jellemzőként feltüntetni, igaztalanul és egyoldalúan felnagyítani.
d.) senki nem fenyeget senkit (pláne nem „minden hozzászóló”…), nem zsarol: ez ismét marginális hangnemek igazságalan felnagyítása és eltúlzása.
_Sokminden van a közéletünkben amire nem lehetünk büszkék, de ne fessük feketére és még feketébbre azt, ami amúgy nem az.
13:24
@mB: Dear mB: attól, hogy valamit leírunk, az nem lesz automatikusan igaz. Mert egyértelműen nem igaz, amit a b és a d pontban ír. Azt elfogadom, hogy a becsmérlés és a fenyegetés nem általános ebben a vitában, de hogy "senki nem fenyeget senkit" és hogy "nem zsarol" ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak. A megnyilatkozások "ritka felelős és kulturált hangnemben történnek" állítása sem állja meg a helyét. Főleg az elején nagy köpködés folyt, de még mekkora...
14:44
@Pákozdi Imre: korábban is utaltam rá hogy aránybeli kérdésekről van szó: igen, vannak erős fogalmazások, de vajon jogos-e az itteni 2-3-4 többször megszólaló és erősebben fogalmazó ember véleményével jellemezni azt a több ezret, akik aláírták vagy más módon szimpátiájukat fejezték ki az egyes nyilatkozatokban megfogalmazottakkal? A kulturált hangnem is erre vonatkozik. Ugyanezt mondom amúgy én is amit ön: "elfogadom, hogy a becsmérlés és a fenyegetés nem általános ebben a vitában" - így viszont nem is etikus ezt sugallni; a 'fenyegetésről' is leírtam korábban a véleményem (hogy nem tartom annak amit egy-ketten igen), de még annak létét is afféle munkahipotézisként elfogadva semmiképpen nem tehető a mostani vélemények kapcsán egy mondatba a "minden hozzászóló" a "nyomásgyakorlás", a "fenyegetés" és a "zsarolás" szó. A hozzászólásomban ráadásul külön is választottam a nyilatkozatokat és a hozzászólókat ('szurkolók', a cikk szóhasználatát követve), ahol is azt írtam hogy jellemzően NEM „becsmérlik egymást”. A 'vannak erősebb hangok' és az 'előfordult a másik szidalmazása' gyökeresen, alapjaiban más mint hogy 'mindenki összeveszett mindenkivel', gyökeresen más mint az az alapüzenet ami a valóban sok ezreket képviselő nyilatkozatokban megjelent.
De a szavak szintjéről vissza a bekezdésre: ön szerint teljesen rendben levő a fenti cikk e része, igaz a kép amit sugall? Szerintem végletesen nem, s a sokakat képviselő nyilatkozatokat összekeverni vagy azonosítani az itteni 3-4-5 hangosabb megszólalással roppant igazságtalan. Erre kívántam csak figyelmeztetni.
19:03
Üdvözlöm a zömmel építész Hölgyeket és Urakat!Elnézést az anonimitásomért, de így tartom jobbnak, és a lehetőség is adott rá.Magamról annyit, hogy közgazdász vagyok, bár majdnem építész lettem (felvettek, de inkább nem azt bálasztottam), de az építészet (és általában a képzőművészetek) iránti érdelődésem már régóta töretlen. A csöndben olvasgatás helyett azon egyszerű oknál fogva regisztráltam ide, mert végülis én (is) képviselném azt a közembert, akinek elvileg az önök munkája - főleg a köztéri alkotások - szólnának, vagy legalábbis akiknek szólniuk kéne.Az Expo pavilon kapcsán kitört konfliktus sokakkal együtt engem is megérintett, mégha nyilván máshogy, mint a szakmabelieket. A konrét ügyről az a véleményem, hogy egyik pályaműtől sem estem hasra, de tény, hogy a Malom c. munkában volt egy szimpatikus letisztuult egyszerűség. Ettől függetlenül ha a kiíró nem vállalt kötelezettséget arra, hogy az első helyezett munka valósul meg, akkor ezzel együtt kell élni, és kifejezetten csúnya és kisstillű dolog a megvalósuló pályamű tervezőit támadni, pláne fenyegetni (emlékeim szerint ilyesmi történt pl. a Nemzeti Színház kapcsán is).A posztom legfontosabb motivációja azonban nem ez az ügy, hanem az, ami számomra az egész vita kapcsán előjött. Nem egy új dologról van szó, és tudom, hogy sokan gondolják hasonlóan, amit most le fogok írni.
Többen a kommentelők/cikkírók közül hiányolták a társadalom szolidaritását az ügyben, de láthatóan nem igazán értették ennek miértjét, és én erre szeretnék picit rávilágítani - vélhetően a leírtak zöme nem lesz újdonság, talán csak ezen a fórumon nem volt még szó róla. Hogy ezt elfogadják-e, Önökön múlik.Kezdjük ott, hogy a képzőművészetek (és szeritnem az építészet is egyre inkább az, mint mérnöki terület) valamikor a XIX. század végén elkezdtek egyre inkább - nem kis részben tudatosan - elszakadni a közízléstől. Ez a foylamat érzésem szeritn a XX. század első harmadának végére már kb. befejezett is volt, és a szecesszió valamint art deco utáni építészeti stílusok már képtelenné váltak arra, hogy Kant-i értelemben vett szépet ("szép az, ami érdek nélkül tetszik") alkossanak, de vélhetőleg nem is igazán törekedtek rá.
Más művészekhez hasonlóan valamiféle progresszió élharcosainak képzelvén magukat megpróbálták formálni a közízlést, nevelni az elmaradottnak tartott mucsai köznépet. A köznép azonban nem ment velük, ezért létrejött egy, a társadalomrtól egyre inkább elszakadt, afféle szigetként létező művész társadalom.Ha esetleg ne mértenének vele egyet, játszunk egy kicsit. Nevezzenek meg nekem egy II. vh után (de akár az első vh-t is mondhatnám) épült középületet/jelentősebb magánépületet, amire egy hétköznapi ember (is itt nem valami alulművel buta lumpen figurára gondolok) jó szívvel azt tudja mondani, hogy ez egy szép épület, szebb, mitn az, ami pl. a háború előtt a helyén állt, és nem lóg ki negatív értelemben a környezetéből. Én nem tudok iylet mondani. Furcsa mód a felhozatalból nekem is és ismerőseim többségének is az az új Nemzeti Színház épület jut eszembe, amitől a "szakma" haja tudomásom szerint égnek áll. És ugye ez az amiről beszélek. A modern építészet képes arra, hogy újszerű, meghökkentő alkotásokat hozzon létre, de ez az újszerűség bizony pár évtized alatt megkopik, és ami marad belőle, az inkább csak a környezetétől elidegenedő valami. Gondoljunk csak az egykori sztárépítész, Le Corbusier alkotásaira, vagy pl. a Pumpidou központra, esetleg itthonról az "új" szállodasorra, de nincs kétségem afelől, hogy napjaink sztárjainak, Caltavarának vagy Hadidnak a munkáival is ez lesz.Amennyiben a szakma tényleg szeretné, hogy a társadalommal szorosabb legyen a kapcsolata, hogy legyen egy szolidaritás Önök felé, fel kéne hagyni ezzel az erőltetett ízlésdiktáló vonallal, mert ez úgyis csak ellenérzéseket szül. Hagy idézzek most egy blogbejegyzés aklatti kommentből:"@Amatőr 2014.01.20. 14:16:40A közízlést úgysem lehet megerőszakolni. A legplasztikusabb példa erre a film.Néhány, hm, kevésbé szerencsés kezű rendezőnk egyes alkotásainak látogatottsága az ötezres nézőszámot sem érte el. Úgy sem, hogy kerekítettek, úgy sem, hogy a honor egy része jegyvásárlásra ment el. Fantomnézőkre.Magyarázatok persze születhetnek:Mondjuk a nézők nem elég érettek a műhöz.Vagy esetleg megelőzte a korát.Vagy esetleg ..... egyszerűen csak ***.(...)"http://varosszive.blog.hu/2014/01/19/igy_kerul_angyalos-sasos_disz_a_melygarazsra/fullcommentlist/1#c21462863Erre az egyik legjobb példa a Vaskefe (56-os emlékmű a Felvonulási téren). Bármennyi díjat is nyert, bármilyen nagyra tarthatja a "szakértő" zsűri, az emberek zöme (és az 56-osok szerint is) szerint ronda. És ha a többség ezt mondja, akkor az így is van. Ezzel kapcsolatban is idéznék egy jó megfogalmazást:"(...)a földhözragadt plebejusság jól érzékeli azt, hogy a mai poszt-poszt-posztmodern művészet öncélúvá vált. Fontosabb az alkotó személyisége, mint az ábrázolás alanya. Fontosabb az, hogy valami új legyen, "ami eddig még soha nem volt", és ez a görcsös akarás, hogy a művész "meghökkentsen" - tisztelet az amúgy szépszámú kivételnek - felülírja a művészet egyéb attribútumainak való megfelelést.
Ehhez még hozzájárul az is, hogy a modernizmus örve alatt egy csomó szutykot hoznak létre, azonban a művészi szubjektivizmus elismerési kényszere miatt nem mondhatod egy ilyen izére, hogy sz*r, mert akkor belegázolsz a szegény művész identitásába.És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a sok tehetségtelen balfék mindenféle véleményformáló klikkekbe tömörülve körbedicséri egymást, ezzel kerítve talmi presztízst maguk köré.
A plebs lehet, hogy nagy általánosságban nem egy tündöklő zsenitorta, de esztétikai téren elég jól működik a szimata és ki tudja szúrni, hogy a sok neonemtommi közül melyik az, ami tényleg jó, és melyik az, ami nem.
Summa summarum, nem kell a közízlést fejleszteni, pont úgy, ahogy a gyerekkel sem lehet megszerettetni a spenótot, hiába akarja a kedves szülő; max lenyomhatja a torkán, ha nagyon akarja. "http://varosszive.blog.hu/2014/01/19/igy_kerul_angyalos-sasos_disz_a_melygarazsra/fullcommentlist/1#c21462660Szerencsére - ha nem is itthon - de külföldön vanna kígéretes tendenciák (bár a tendencia szó talán erős). Pl. erre gondolok:http://en.wikipedia.org/wiki/New_Classical_architectureOdaát rájöttek, hogy ahhoz, hogy szép dolgokat építsenek, nem kell erőletettten új dolgokat kitalálni, hiszen azokat már kitalálták korábban, és nem szégyen visszanyúlni azokhoz, ráadásul a népek is szeretik az eredményt.Szerintem Magyarországon is valami ilyesmire lenne szükség - a történelmi városképekben mindenképp, "szűz területeken" természetesen már lehet szabadabb a képzelet, és ha a Kálvin-téri rémálmok meg az új szállodasor helyett valami ténylegesen az embereknek tetsző produktumokkal rukkolnának elő a hazai építészelk, akkor újra meglehetne az a hiányolt szolidaritás a társadalom részéől, és a XIX. század második fele/XX. század legeleje után újra lehetnének közismert és közmegbecsülésnek örvendő hazai építészek, és nem lehet majd ilyen kommenteket olvasni, mint pl. ez:
http://varosszive.blog.hu/2014/01/19/igy_kerul_angyalos-sasos_disz_a_melygarazsra/fullcommentlist/1#c21461586
Ui:Az amerikaiak pár éve csináltak egy nagy kutatást, melyek a nép legkedvesebb amerikai építményei. A 250-es listába 3db 1980 után készült épület fért bele - ebből egyik a historizáló stílsban épült vegasi Belaggio Hotel - , a Top 20-ba pedig összesen 3 modern építmény található: a Vietnami Háború emlékműve Washingtonban, a St. Louis-i boltív és az ikertornyok. Feltételezem boltív kivételével a másik kettő inkább érzelmi, mintsem esztétikai okokból.http://en.wikipedia.org/wiki/America%27s_Favorite_Architecture
11:18
Az átöltöztetés már a Nemzeti Színháznál sem jött be. Ertseyt meg nem kellene azzal alázni, hogy "segítséget" kínál neki, nem szorul rá.
A felvetés önmagában is ellentmond a MÉK és a MÉSZ, valamint több tanszék, csoport egyértelmű kérésének, ezzel gyengítve azt. Ezért nem kellene ötletelni... Ha meg már gyártják is az organikus acélvázat, akkor késő is.
Szőcs Géza már elmondta a Népszabadságnak adott válaszait, az alkotók és azok barátai, támogatói, munkáltatói is. Vannak még, akik hallgatnak...
12:18
@wittingerzoltan: Díszletezni a díszletet ez már nekem sok.
Ami esztétikailag ronda, az eszmeileg is torz. Burkolva még rosszabb.Ez a megoldás azt kínálja, hogy rejtsük függöny mögé a tévedésünket. Aztán, ha elmentek a vendégek, akkor előhúzzuk a függöny mögül, mert egymás között már nem szégyelljük.
Egy dolgot azért vegyünk figyelembe a sok példa emlegetése közben. Az azért SENKINEK, egy nemzetnek sem jutott eddig eszébe, hogy ősei hitéhez tartozó szakrális tárgyból, ami természeténél fogva mindig túlmutat önmagán, valamely efemer világmegváltás ürügyén vásári komédiába illő díszletet fabrikáljon.
A sámándob ugyanis nem egy megmosolyogni való játékszer, hanem (sokak számára még ma is élő módon) egy ősi hitvilág tiszteletreméltó eszköze.
Hogy egy autentikus sámándob készítőt idézzek: A sámándob :”….Médium, egyszerre hangszer - jó és szép hangszer - de lelki társ, spirituális védőernyő, hangoló és közvetítő "személy", élő és egyedi táltos paripa….., mely nagy segítség lehet az útkereső számára a világi úton, s a belső utazásokon.” Mint ilyen tehát nem lehet egy díszlet része.
Ki miben hisz.Tiszteljük mások meggyőződését !
Mert mi jöhet ez után? Akkor a legkatolikusabb Spanyolország az Úristen jelenlétét minden templomi szentmisén megteremtő áldozati kehelyből szökőkutat csinál, aláírva ez az élet vize, majd kisebb változataiban paellát kínál eledelül a nagyérdeműnek, továbbá megszerkesztvén az Úr testét felmutató monstranciát zártszelvényből, a kínálkozó középre bedugna egy élelmiszerbiztonságos bio rozscipót ? Avagy zsidó vallású testvéreink az Úrban az izraeli pavilonban tóratekercsből napvitorlát feszítenének a Frigyládájuk fölé, amiben csibekeltető működne az élet nevében ?….és még sorolhatnánk világmegváltónak gondolt vásári ötleteinket olyan szakrális tárgyak rovására, amelyek évezredek óta a „szent” szóval megkülönböztetve jelentenek valamit az emberiség számára és amelyek mögött lévő hit abban a túlélésben is mindennél fontosabb szerepet játszik, amit annyira szeretnénk lokális okosságainkkal kitalálni.
És amit íme mi magyarok semmibeveszünk úgy, mintha az ellenkezőjét tennénk, pedig csak átírjuk, díszletté silányítjuk, mert mi tudunk tabukat dönteni is, meg mindmáig tisztelt tabukat gond nélkül felhasználni is, nagyszerűnek vélt, kisszerű,ökodivatos,emberiségmegváltó ad hoc ötleteinkhez.
Ez a különbség a jókedvű jelmezbál és aközött, ami most itt történik velünk Pannóniában.