Egyéb cikkek

Miskolc Bodótető tervpályázat városi lakóegyüttes (szomszédsági egység) létrehozására

1/5

?>
?>
?>
?>
?>
1/5

Miskolc Bodótető tervpályázat városi lakóegyüttes (szomszédsági egység) létrehozására
Egyéb cikkek

Miskolc Bodótető tervpályázat városi lakóegyüttes (szomszédsági egység) létrehozására

2003.01.19. 23:00

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Aba Lehel, Bognár Tamás, Balogh Tamás

A 19. bírálati sorszámú pályamű

A 19. bírálati sorszámú pályamű

TALETA Építész Iroda Kft. - Bogár Tamás, Balogh Tamás, Aba Lehel.

A helyszínt bejárva egy magaslatot szemlélhetünk meg, amelyről kilátás nyílik Diósgyőr kapujára, valamint az avasi kilátótoronyra.

1/5

A tervezés során egy egyszerű, de mindenképpen újdonságnak számító elrendezést kaptak meg az épületek. A lakások, a közöttük található nyitott folyosók által egy szinten belül elkülönülnek. Mondhatni, hogy egy-egy családi ház elszeparáltságát próbálják megközelíteni.

Az így kialakított kettes-hármas épület együttesek egy ellipszis alakú belső teresedés köré szerveződnek. Ez alatt az ellipszis alatt kaptak helyet a különböző tárolók a mélygarázzsal együtt, melyeket a gépkocsi lehajtón kívül négy lépcsőn keresztül lehet megközelíteni.

2/5

3/5

A terület tájolása hatott az elhelyezésre, ugyanis a szobákan, étkezőkben, nappalikban tartózkodó lakók valamely napszakban egyaránt élvezhetik a nap szeretetét. A kevésbé fontos helyiségek zömével az északi oldalra kerültek. Itt figyelembe kell venni az állandó északnyugati szélirányt, amely hozzávetőleg megegyezik a Sajó völgyének irányával. Az állandó használatú helyiségek ablakaiból sok lakásnak kijut a kilátásból, a miskolci környezet még városiasnak mondható látképével. A panoráma élménye kiemelten élvezhető a felső szinteken kialakított tetőteraszokról, amelyek a lépcsőházakon keresztül szabadon megközelíthetőek.

4/5

Az esztétikai egységet a bronzbarna nyílászárók, a törtfehér vakolat, illetve a tetőkről a falakra lefutó cinkszürke fémlemez fedés teszik még teljessebbé.

5/5

Mivel a helyszín egy közösségi szemlé-letre hivatott, ezért e megoldással az északi oldalon húzódó sétány, valamint az udvaron található növényzettel befut-tatható oszlopsor által határolt aréna kapcsolata is barátságossá teszik a lát-ványt az ott időzőknek, ezzel egy kellemes lehetőséget teremtve a együttélésre.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.