Kilátók és kilátások – urbanizálódó tájképek a Balaton-felvidéken

"A kiránduló turizmusnak nem alakult ki a tájra érzékeny épített kultúrája. Épp ezért a kortárs építészet számára adott a feladat: szükséges lenne táj, természet és építészet viszonyát újraértelmezni." – írja Wettstein Domonkos a Balaton-régió 20. századi történetének építészeti vontakozásaival foglalkozó, Szezonális örökség című cikksorozatunk legújabb részében. 

Télen a Balaton-parti települések kiürülnek és elcsendesednek, de a természetjárók számára a téli tájkép is felfedezésre váró értékeket tartogat. A Szezonális örökség sorozat következő részeiben a négyévszakos tájhasználat problémáira és építészeti kihívásaira keressük a válaszokat. A négyévszakos tájhasználat kiegyensúlyozásához szükség lenne a túraútvonalak és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények, köztük a táj különleges panorámáját feltáró kilátók kialakítására is, miközben a táj szigorú védelmére, az ökológiai és tájképi szempontokra is tekintettel kellene lenni. A hegyormokon emelt építmények helyzete a kortárs építészet számára épp ezért lehetőséget is adhatna az innovatív, kísérletező megoldásokra valamint az ökológiai szempontokat előtérbe helyező szemléletformálásra is. Az elmúlt évtizedekben számos fejlesztés történt a túraútvonalak mentén, tanulságos végigjárni a Balaton-felvidék túraútvonalait, nemcsak a kilátók, a kilátások miatt is…

A Balaton környéki kilátópontok már a huszadik század első felének turisztikai térképein is megjelentek. A kilátás a fürdőtelepek kialakítását is meghatározta, ennek példája a fonyódi Várhegy északi oldalába telepített bélatelepi villasor. A villákat felfűző sétányon külön kilátóhelyet is kialakítottak, ahonnan a túlpart vulkanikus hegyeinek panorámája tárul fel.

A Balaton körüli kilátók ősképének az Almádi felett ma is álló Óvári Messzelátó tekinthető. Az építményt eredetileg a századfordulón, Almádi turizmusának fellendülése idején építették fel, később azonban többször átépítették. Talapzata a jellegzetes helyi vöröskőből készült, a mellvédje és felépítménye eredetileg vörösfenyő ácsolat volt. Formai kialakítása a településen álló századfordulós „svájci villák" fatornácainak gazdagon faragott motívumait követte. A második világháború idején azonban jelentősen megsérült, az újjáépítést követően a Wesselényi-kilátó elnevezést kapta. Az átépítések során a felépítmény jelentősen átalakult. A tömör mellvédre később visszaépítették a faszerkezetű felépítményt, de már csak stilizált formában. Mai elnevezése az Almádi településért odaadóan tevékenykedő Dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő emlékét őrzi. A település közelében álló kilátó könnyen megközelíthető, a természetes környezetét azonban mára elvesztette: a hegyoldalt teljesen beépítették. A Balaton keleti medencéjére feltáruló kilátás azonban ma is különleges látványt nyújt, bár a táj urbanizációjának problémái tágabb léptékben is jól kirajzolódnak.

A két háború közt felépült kilátók többnyire provizórikus szerkezetek voltak, a korszakból a szintén Almádi közelében felépített Csere-hegyi kilátó emelkedik ki. A helyi vöröskőből készült kilátó tekinthető a Balaton első kőből épült kilátójának. Az épület 1935-ben készült el Padányi Gulyás Jenő tervei szerint, formálása a két háború közti nemzeti építészet útkeresését mutatja. Az épület horizontális és vertikális tömegkompozíciója a környék szakrális építményeit idézi meg. A részletek megformálásában a románkori és a koragótikus építészet, valamint a keleti pártázatos motívumok keverednek. Az épület korabeli elnevezése is az ideológiai színezetet mutatja: a kommunista fordulatig a Horthy Miklós kilátó elnevezést viselte, ezt követően azonban Szabadság kilátóra nevezték át.  A 298 méter magasságú Csere-hegyről a Balaton-felvidék és keleti medence egyaránt belátható. Az eredeti kilátó 6,5 méter magas volt, de az időközben megnövekedett lombkorona-magasság a felépítmény megemelését tette szükségessé. A 2001-ben indult felújítási program keretében a kő toronyra egy fedett fa felépítményt építettek, amellyel a kilátó ma már eléri a 12 méteres magasságot.

Ebben a korszakban a déli parti kikötőkben is létesültek kilátópontok, elsősorban a meteorológiai megfigyelést elősegítendő. A nemrég elbontott siófoki MAC klubház (épült Hübner Tibor tervei szerint 1932-ben, későbbi Nemzeti Színház üdülő) toronyépítményét a meteorológiai szolgálat is használta a meteorológiai állomás 1955-ös felépüléséig. A földvári kikötőben viszont ma is áll a nyugati mólószáron a Kaáli Nagy Dezső tervei szerint a harmincas évek közepén felépült szélsebesség mérő állomás, amelynek tetején az időjárás megfigyelését is szolgáló kilátóhelyet alakítottak ki. A déli parti kilátókhoz sorolható ma már a Siófok központjában álló víztorony is, bár eredetileg nem kilátóhelynek épült. A 41,3 m magas épület Guth Árpád és Gergely Jenő mérnökök tervei szerint készült el 1912-ben. A körpanorámát nyújtó víztornyot a második világháborúban megfigyelőhelyként használta a német tüzérség. A hetvenes években elvesztette eredeti funkcióját, majd a rendszerváltás után több ütemben felújították, belsejét átépítették, ma kilátópontként üzemel.

A huszadik század második felében számos kilátó épült a hegyormokon. A második világháború után elkészült első regionális rendezési terveken a vízpartok mellett az erdei turizmusnak is kiemelt szerepet szántak, de ezek a fejlesztések csak később valósulhattak meg. Tóth János 1946-ban már megbízást kapott egy átfogó rendezési terv elkészítésére, amelyet korábban már részletesen is bemutattunk a sorozatban. A nagyvonalú terv a természeti értékeket helyezte előtérbe, igaz elég ambivalens eszközökkel: A Balaton-felvidéken a természetes állapotokat szigorúan védő „rezervátumokat" határolt le, miközben a vízpartot teljesen beépítette volna. Ez a kettősség jelenik meg a táj szemléléséről alkotott víziójában is, ahol a túrázás helyett a gépkocsival megközelíthető „kilátóutakat" propagálta:

Víziója végül a háború utáni újjáépítés éveiben visszhangtalan maradt. Az erdőket keresztülszelő autós kilátóutak bizarr koncepciója azonban ma már ellentétes természetfelfogásunkkal, igaz ebben az időszakban még jóval kevésbé volt jelentős a gépkocsiforgalom.

Ahogy arra Tóth János is rávilágított, a Balaton-parton kialakult úthálózat számos pontja megfelelő volna kilátóhelyek számára. Ezeket a helyszíneket a későbbi fejlesztéseknél is figyelembe vették, például a Tapolcai-medencére rálátást adó györöki Szépkilátónál vagy Balatonföldváron a magaspart tetején vezető főút mellett. Az 1958-ban Farkas Tibor vezetésével elkészült első Balatonkörnyéki Regionális Terv már koncepcionális szinten is számolt a kirándulóturizmusban rejlő lehetőségekkel. Az Ormos Imre vezetésével készített tájrendezési koncepcióban a településeket és a háttérterületek erdőit fásított sétánnyal kötötték össze, hogy a turisták nyaranta is kényelmesen elérhessék az erdei útvonalakat.

Az autós kilátók koncepciója is megjelent a tervben, több lehetséges megállóhelyet is kijelöltek. Ezek közül tervszerűen a Balaltonföldvár nyugati oldalán lévő magasparti kilátóhelyet fejlesztették. Előbb egy kisebb büfé nyílt meg a magasparton, az apró, egyszerű ugyanakkor karakteres formálású épületet Polónyi Károly tervezte. Ma Kilátó Presszó néven üzemel. Eredetileg viszont a főút mellett felépült nagyobb autós pihenőhely viselte a Kilátó Presszó nevet, amely Elekes Keve tervei szerint készült el a hatvanas évek elején. Az épület, felismerhetetlenül átépítve, ma is áll a főút mellett. A presszó szomszédságában később egy kilátótorony is létesült, amelyet mára elbontottak, a helyén létesült a hegytetőn álló bizarr hajózástörténeti múzeum, a tópart legmagasabb kilátótornyával…

A háború utáni időszakban készült el a régió legismertebb kilátója, a boglári Gömbkilátó, igaz eredetileg az 1958-as brüsszeli világkiállításra épült fel Kádár István tervei szerint. 1963-ban a Budapesti Nemzetközi Vásáron állították fel, majd a hatvanas évek végén került a 60 méter magas vulkáni eredetű boglári Várdomb tetejére. A hegytetőt a két háború közt Gaal Gaston, boglári birtokos és elöljáró ültette be fákkal, a területen egy kisebb fakilátó is állt, amelynek nyomai ma is láthatóak. Az új gömbkilátó szerelhető szerkezete lehetővé tette a brüsszeli, budapesti helyszíneket követően a Balaton-parti felállítást is. A 15 méter átmérőjű gömbfelületet 240 háromszöglemezzel burkolták be. Eredetileg üvegburkolatot is kapott volna, hogy a belsejében egy kávézót is elhelyezhessenek, de ezt végül nem tudták kivitelezni. Az épület esti díszkivilágítását Zics László építész javaslatára alakították ki, a pontszerű fények karakteres formát adnak a déli part éjszakai látképének. A kilátó ma Xantus János Somogy megyei természettudós nevét viseli, a kilátóból kilátás nyílik a nyugati medence partjaira, a Balaton-felvidék és Tapolcai medence jellegzetes vonalutaira.

Az elmúlt évtizedekben számos kilátó létesült, de ezek építészeti színvonala nem váltotta be a különleges helyzetből adódó lehetőségeket. A nagyobb kilátó építmények: Balatonkenese Sós hegyi kilátó, Alsóörs Somlyó hegyi kilátó, Csopak Endrődi Sándor kilátó, Balatonfüred Jókai kilátó, Tihany, Őrtorony kilátó, Révfülöp Fülöp hegyi kilátó, Ábrahámhegy Bökk hegyi kilátó, Gyenesdiás Festetics kilátó, balatonkeresztúri kilátó, Fonyód Várhegy kilátó, zamárdi kilátó.

A kilátók vonzzák a turistákat, akik többsége autóval a lehető legközelebb szeretne jutni a hegycsúcshoz. A legtöbb építmény robosztus szerkezete túlformált, nehezen követhető asszociációkra utal, vagy épp teljesen jellegtelen szükségmegoldást mutat. A kilátók előző fejezetkben felvázolt regionális története, fejlődése sem ad támpontot, az egyes korszakokból csak egy-egy egyedi konstrukció emelhető ki. A kiránduló turizmusnak nem alakult ki a tájra érzékeny épített kultúrája.

Épp ezért a kortárs építészet számára adott a feladat: szükséges lenne táj, természet és építészet viszonyát újraértelmezni. A Badacsony tetején 483 méteres magasságban álló Kisfaludy-kilátó újjáépítése a hely és a szerkezet kapcsolatában rejlő lehetőségekkel kísérletezik. Az eredetileg itt álló 14 méteres faszerkezet már nem volt biztonságos és a magassága sem volt kielégítő, ezért a 2010-es évek elején egy új magasabb torony építése mellett döntöttek. A torony tervezésére Kőmíves Szabolcs kapott felkérést, aki az eredeti kilátó jellegére is utalva egy könnyen szerelhető szerkezetet tervezett. Az épület a növényzet magasságát figyelembe véve a korábbinál magasabb, 18 méter magas lett. A forgástest formát a külső hálózatos vázszerkezet alakítja ki. A kilátó utal az eredeti szerkezetre, de a feltáruló panoráma jelentősen átalakult. Érdemes összevetni a Fortepanon elérhető régi tájképeket a mai felvételekkel.

A települések kontúrjai elmosódtak, a Balaton-felvidék egyre inkább egy urbanizált táj képét mutatja. A táj átalakulása a természeti területeket is érinti, miközben a kilátók kialakítása, formai-szerkezeti megoldásai akarva akaratlanul is formálják a tájképet.

Wettstein Domonkos

[1] Tóth János: A Balatonkörnyék egységes rendezése és fejlesztése. Tér és Forma 19 (1946) 1-3.  16.
[2] Tóth János: A Balatonkörnyék egységes rendezése és fejlesztése. Tér és Forma 19 (1946) 1-3.  16.
[3] Tóth János: A Balatonkörnyék egységes rendezése és fejlesztése. Tér és Forma 19 (1946) 1-3.  16.

Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

­A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik: ­
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.

Szerk.: Winkler Márk