Mit keres a Halászbástya a Szabadság téren?
Hát Olivier Grossetête odaépítette! A francia képzőművészt a CAFe Budapest fesztivál hívta meg Budapestre, a járókelők bevonásával, kartondobozokból emelt Halászbástya-imitátum pedig október 19-ig látható a központi helyszínen.
A legtöbbünk megmarad a legónál és a homokvárnál, de Olivier Grossetête nem rest nagy méretben valóra váltani gyermekkori álmait. A Marseille-ben élő képzőművész 1998-ban diplomázott a valencei-i képzőművészeti akadémián. Bár már egyetemi évei alatt elsősorban a köztéri művészet érdekelte, 2002-től kezdett el nagyméretű kartonépítményekkel foglalkozni. Az autonóm, szabadon álló és eredeti méretű, de anyagából fakadóan ideiglenes konstrukciókat részben önkéntesekkel valósítja meg, mindig valamilyen módon a helyszínre reflektálva.
Az elmúlt két évtized alatt már közel kétszáz dobozépületet állított fel: tornyot, templomot, kastélyt, sőt, repülő hidat is a franciaországi Avignonban. A folyamatnak az építés és a néhány napos létezés mellett a bontás is fontos része. „A legtöbb művész ragaszkodik alkotásához, de engem mindig sokkal inkább az motivált, hogy részese lehetek egy folyamatnak, melynek során több száz ember együtt dolgozik valamin: akár a kartonépületek felépítéséről, akár a szétszedésükről van szó" - jelentette ki Grossetête a CAFe Budapestnek.
A 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra 2019. október 12-én építették fel a kartondoboz Halászbástyát, amely október 19-ig látható a Szabadság téren.