”A tervezés itt az emberi érzékelésre van felépítve” – interjú Orbán Ákossal

Orbán Ákos, a New Yorkban élő fiatal magyar építész részt vett egy mesterséges intelligencián alapuló nagyméretű művészeti installáció tervezésében, amely a Smithsonian múzeumban lesz kiállítva. A tervezés részleteiről, az installáció működéséről és a világ első Google Store-járól is kérdeztük interjúnkban.

2021 novemberében, a Smithsonian múzeumban (Washington, DC) nyílik a ‘FUTURES’ című kiállítás, az Arts and Industries épület újranyitásának alkalmából. Ebben az épületben mutatták be a nagyközönségnek Thomas Edison izzólámpáját 1881-ben, mely a fényes jövőt szimbolizálta. 140 évvel később – idén – a cél hasonlóan ambiciózus.

A kiállítás központi installációjának (mely az épület rotundájában kerül elhelyezésre) tervezésére az Amazon Web Services írt ki pályázatot, melyet Suchi Reddy irodája, a New York-i Reddymade nyert el 2019 végén. A kiírás szerint a pályázóknak egy művészeti installáció formájában kell bemutatnia a jövőt, a mesterséges intelligencia, a robotika és az emberiség közötti kapcsolat rejtelmeit, lehetőségeit.

A me + you nevet viselő installáció egy 6 méter magas, több tízezer alkatrészből álló szobor, melynek központi eleme a fény, a színek és a kommunikáció mesterséges intelligencia és emberiség között.

Az installáció tervezői csapatának – a Reddymade iroda tagjaként – egy magyar résztvevője is volt, Orbán Ákos New Yorkban élő építész személyében, akit többek között a tervezés menetéről, a mű által felmutatott jövőképről és a világ első Google Store-járól is kérdeztünk.

Építészfórum: Hogyan kerültél New Yorkba és a Reddymade irodába?

Orbán Ákos: Privilegizált helyzetben vagyok, mert a kapcsolatom New York városával már gyerekkoromban elkezdődhetett, hiszen nagybátyám a kilencvenes évek közepétől itt él, és az évek során többször is látogathattam. A kezdetektől elvarázsolt a város egyedisége, diverzitása és őrült aurája, így 2014-ben, egy egyetemi passzív félév alatt kijöttem egy gyakornokságra—már építészhallgatóként. Ezt az időszakot a nagymúltú, többek között Peter Eisenman, Rem Koolhaas és Kenneth Frampton neve által fémjelzett Institute for Architecture and Urban Studies újraindított műhelyénél terveztem tölteni, de a jelentkezés folyamata végül az intézmény direktorának, Kevin Kennon-nak az irodájába kalauzolt gyakornokként. Ez a 3 hónapos élmény sok, addigra az egyetem által felépített gátat ledöntött a gondolkodásomban, arról nem is beszélve, hogy milyen zseniális szakemberekkel volt lehetőségem találkozni, együtt dolgozni. Hazatérve végül 2017-ben diplomáztam a Műszaki Egyetemen, de már 2016-tól a budapesti 81font építészirodánál dolgoztam, ahol összesen 3 évet töltöttem. Tapasztalatszerzés szempontjából egy nagyon termékeny időszak volt ez a pár év, diplomázásom után már saját projektet is vezethettem, így lehetőségem nyílt a tervezés kezdetétől az épület átadásáig mindenbe belekóstolni.

Már az egyetem kezdetétől éreztem egy bizonyos tehetetlenséget a hazai építész szakmában, amit rengeteg megingathatatlannak vélt beidegződés korlátoz, ahol általában élesen elválik a jó és a rossz megoldás, a szép és a csúnya, és így az innováció hosszú ideje nem talál táptalajt Magyarországon. 2019-re jutottam én magam is oda, hogy ezek az addig még észlelt korlátok tudatalattivá váltak, és úgy éreztem, hogy drasztikus váltásra lesz szükségem ahhoz, hogy ezeket levetkőzzem – így került újra képbe New York. 2019 közepére sikerült a Reddymade irodával kapcsolatba kerülnöm, ahol 2019 októberében kezdtem el dolgozni, immár lassan két éve. Mostanra úgy érzem, hogy az otthon kapott rengeteg praktikus tudás az itteni konceptuális, megkérdőjelező attitűddel ötvözve egy olyan gondolkodásmódra ad lehetőséget, amelyre szívesen építem a következő fejezeteimet.

ÉF: A me+you volt az első projekt, amiben részt vettél az irodánál?

OÁ: Az érkezésem után rögtön egyszerre 3-4 projekten kellett elkezdenem dolgozni, ami karöltve az angolszász mértékegységekre való átállással, félig ismeretlen építészeti szoftverek elsajátításával és a drasztikus környezetváltással egy eszelős időszakot eredményezett. A me+you koncipiálása mellett egy brooklyni és egy Beverly Hills-i lakóépület, egy manhattani ruhaüzlet és egy vancouveri építészeti installáció tervezésén is dolgoztam, de szerencsére sikerült felvenni a tempót.

ÉF: Hogyan zajlott a tervezés? Ez nem egy tipikus építészeti feladat, milyen új kihívásokba ütköztetek és hogyan tudtátok az építészeti tudást integrálni a feladatba? Mi volt a te konkrét feladatod?

OÁ: Egy ilyen installáció tervezésénél egészen hasonló szempontok és érvrendszerek kerülnek elő, mint egy épület tervezésénél. A látogató/használó élménye és érzései kerülnek a fókuszba: a tér- és a vizuális élmény, interaktív installációról lévén szó a használhatóság, az ergonómia. A projektet az Amazon Web Services pályázatán nyertük el, mely anyagban a koncepciónk központi elemét a fény adta, a mesterséges intelligencia és az emberi kollektív tudat közötti relációk és lehetőségek fénnyel történő megjelenítése. Míg az absztrakt koncepcióalkotás folyamata nem tért el jelentősen az építészeti projektekben megismertektől, a formák, anyagok, hatások és célok artikulálása már több fejtörést és újszerű megoldást igényelt.

Bár az egész installáció tervezését felügyeltem, személyesen legtöbbet a ‘cloud’, azaz a ‘felhő’ tervezésén dolgoztam. Ez sokszáz egyedileg hajlított, alulról megvilágított tiszta akril rúdból, a közülük kibukkanó, szintén sokszáz LED-ből épített, félgömb formájú interaktív ‘mandala’-ból, és a középpontban található bázisból áll össze. Itt a pontos geometriától kezdve, a működési mechanizmuson keresztül a mandalák egyedi fénymintázatain át rengeteg mindent nekem kellett megfogalmazni, így míg az építészetben az ember sokszor ismert anyagokkal és megoldásokkal találkozik, egy ilyen prototípus megalkotásánál hirtelen ki kell lépni az ismeretlenbe—ahogy az installáció maga a jövőt kívánja megfogalmazni, a megszületése se történhet innováció nélkül.

ÉF: Az installáció az Amazon Web Services mesterséges intelligenciáját használja. Mit jelent ez pontosan? Milyen adatokkal dolgozik a rendszer és mi történik velük?

OÁ: Az installációval az ún. mandalákon keresztül lehet kommunikálni: amint a látogató megközelíti az egyik ilyen állomást, a beépített távolságszenzor aktiválja a mikrofont, amely meghallgatja a látogató egy kulcsszóban összefoglalt vízióját a jövőről. Az elhangzott szóra ezután először egy egyedi fényreakció érkezik a mandala sokszáz, térrácsba szervezett RGB LED-jén keresztül, majd ez az információ továbbkerül az installáció közepén tornyosuló, 6 méter magas ‘totem’-hez, melyen egy állandóan változó, az egyedi víziókra reagáló fénytextil szövődik a kollektív jövőképet bemutatva.

A mesterséges intelligencia az állomásokon elhangzott szavak feldolgozásánál jön be a képbe: valós időben, a felhőben dolgoznak az Amazon szerverei, ahol a szavakat először is felismerik, majd lebontják betűkre, és elvégzik a szentiment-analízist, azaz pozitív, negatív vagy semleges kategóriába sorolják őket. Ezen kívül észlelik a hangerőt és a hangsúlyt, majd ezek alapján kialakul az egyedi fényreakció. Ez mintázatokban, frekvenciában, és színekben is megmutatkozik, így valóban személyre szabott az installáció válasza az emberek jövőképeire. Hasonló a helyzet a ‘totem’-nél is, annyi különbséggel, hogy a mandaláktól ide érkező információ nem egyedi, egyszeri reakciókat eredményez, hanem egy folyamatosan változó, állandóan fejlődő fényszövetet. A rendszer a kiállítás végéig tárolja az adatokat, így a látogatók legalább fél évig lehetnek szemtanúi az emberi kollektív jövőkép változásainak.

ÉF: Az installáció a FUTURES című kiállítás része. Milyen jövőkép rajzolódik ki ebből a műből a te számodra?

OÁ: 140 évvel azután, hogy Thomas Edison a Smithsonian múzeum Arts and Industries épületében bemutatta a villanykörtét, megtiszteltetés és hatalmas kihívás volt ugyanezen a helyszínen egy ilyen nagyléptékű, a jövőről szóló kiállítás központi elemét megtervezni. Rendkívül sötét időszakból kecmereg ki a világ, és lassan, de biztosan csapnak össze az emberiség feje felett olyan hullámok, amikre a világ vezetőin kívül keveseknek van ráhatása. A me+you-t egy reménysugárnak szántuk, ami bizalmat, derűt és optimizmust sugároz: sok legyőzhetetlennek hitt akadállyal küzdött már meg az emberiség az idők során, az összefogás ember és ember, ember és mesterséges intelligencia között egy bíztató jövőt eredményezhet.

ÉF: Ti terveztétek a világ első Google Store-ját, amit nemrég adtak át. Mit kell erről tudni?

OÁ: A tech-óriás manhattani főhadiszállásának földszintjén létrehozott üzlet egy barátságos, kényelmes és változatos tér lett, mely játékos, de informatív módon mutatja be a cég termékeit és filozófiáját. Az üzletben számos interaktív, a designt a mesterséges intelligenciával ötvöző részlet is megtalálható. Ilyen a bejáratnál található ‘Imagination Space’, amely egy függesztett üveghengerekből létrehozott köralapú tér, melyben a látogató egyéni, emberi léptékben ismerkedhet a Google innovatív technológiáival, és azok végtelen lehetőségével; de az ablakokban elhelyezett, a New York-i kirakatok hagyományára építő termékbemutató dobozok is mesterséges intelligenciát használnak az egyedi interakció biztosítása érdekében. A tervezésnél a fenntarthatóság is központi kérdés volt: többek között a parafa nagyobb léptékű használata, a 100%-ban újrahasznosított, gyári hulladékból készített padlóburkolat és a használt PET palackokból készített falpanelek is hozzájárultak ahhoz, hogy az üzlet a LEED legmagasabb fokozatát, Platinum minősítést kapjon. Összességében elmondható, hogy a megvalósult üzlet tükrözi az eredeti célunkat: egy meleg, hívogató tér, melyben az ember gyermek módjára veti bele magát az ismeretlen technológiák felfedezésébe.

A Google csapatával való együttműködés azonban már jóval a Store előtt elkezdődött, mely először a 2019-es Salone del Mobile, milánói kiállításon bemutatott ‘A Space for Being’ installációnkban öltött alakot. Ez egy többszobás kísérlet, mely azt volt hivatott bemutatni, hogy az emberek biológiai működésére milyen hatást gyakorol a design, a minket körülvevő terek, anyagok és fények összessége. A látogatók egy egyedi karperecet kaptak, mely monitorozta a különböző életfunkcióik változását ahogy keresztülhaladtak a három, merőben eltérő szobán. A látogatás végén mindenki egyedi grafikán kapta meg az eredményeit, amelyek megmutatták, hogy melyik térben mit jelzett a testük. Ez általában nem csupán azt bizonyította, hogy valóban komoly különbséget érez az emberek teste, tudatalattija tér és tér, anyag és anyag között, hanem azt is, hogy ez a tudatalatti érzékelés nem is feltétlenül egyezik a tudatossal. Gondolhatta úgy a látogató az egyik szobába belépve, hogy azzal rezonál a legjobban, de a tudatalattija és így a teste lehet, hogy egy másik szobában volt a legharmonikusabb. Ez az installáció a Johns Hopkins Universtiy Arts + Mind Lab-bel közösen készült, és a stúdiónk által komolyan kutatott neuroesztétika tudományát hozta a nagy nyilvánosság elé—emészthető módon. Ezek után természetesnek tűnt, hogy az első Google Store is ezen gondolatok és irányelvek mentén, a Google csapatával való szoros együttműködésből, és az installációból nyert tapasztalatokból kell, hogy szülessen.

ÉF: A két projektet minimum témájában összeköti a digitális technológia. Mennyire jellemző ez a Reddymade irodára? Van egyfajta technológia-orientált szemléletmód, vagy ez másból fakad inkább?

OÁ: Az iroda mantrája a ‘form follows feeling’, azaz a forma az érzést kell, hogy kövesse, a tervezés itt az emberi érzékelésre van felépítve csupán a funkcionalitás helyett. A már említett neuroesztétika tudománya ezt mérhetővé és bizonyíthatóvá is teszi, és a digitális technológia eszméletlen ütemű fejlődésével erre folyamatosan újabb és újabb eszközök állnak rendelkezésünkre. Ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy minden intuíciót és érzést mérni szeretnénk, majd arra programozható reakciót adni - ezeket a titkokat nem kell, és nem is lehet kiölni a képzőművészetből, építészetből. Mindazonáltal a digitális technológia elképesztő vívmányai és lendülete felhasználva a lassabban, nehézkesebben innováló építészetben egy rendkívül izgalmas jövőt rejt.

ÉF: Az általad elmondottakból az adat-alapú digitális technológiák pozitív olvasata rajzolódik ki, de gyakran felmerül az a kritika, hogy azok a tech-vállalatok, akikhez ezek az adatok kerülnek, a felhasználók számára szinte észrevehetetlen módon képesek befolyásolni azok viselkedését, és lényegében mi magunk válunk áruvá ezeket a technológiákat használva. Mit gondolsz, így, hogy ezek a technológiák egyre inkább az épített környezet részévé válnak, van-e a tervezőknek felelőssége abban, hogy az ezekben a terekben begyűjtött adatok hogyan kerülnek felhasználásra?

OÁ: Ez egy rendkívül összetett témakör, amiben egyelőre megjósolhatatlan, hogy utópia vagy disztópia felé haladunk. A rövid válasz az, hogy mindenképpen van felelősségünk, de még csak keressük, hogy pontosan hol és milyen formában. A ‘big data’ és a mesterséges intelligencia csak az elmúlt évtizedben váltak ennyire meghatározó, a mindennapjainkat befolyásoló tényezőkké, és a fejvesztettséget mi sem mutatja jobban, mint az Egyesült Államokban jelenleg is zajló gigaperek a ‘big tech’ ellenében. Az iparág és a végtelen profithajhászás sokkal gyorsabban fejlődött, mint a rá vonatkozó szabályozás, így jelenleg csak futunk az ellopott, eladott adataink után. Talán naív hozzáállás, de reményeim szerint 10-20 év múlva már nem csak arra fogunk emlékezni, hogy milyen politikai és piaci célokra lopták el és használták milliók személyes adatait, hanem arra is, hogy ezek az adatok a hozzáértő kezekben és megfelelő szabályozásokkal mennyit segítettek a környezetünk, az életünk formálásán.

Szerk.: Hulesch Máté