A völgyben épült város különlegessége, hogy a geometriai középpontját az egykori óriási acélmű foglalja el. Ennek elődje már akkor kiépült, amikor Ózd még csak néhány, a közeli völgyekbe felnyúló faluból és munkáskolóniából állt, hiszen városként hivatalosan csak 1949 óta létezik. Szalay Zoltán 1975-ös panorámaképe a gyár fénykorát örökítette meg. Forrás: Fortepan
Bár az egykori acélmű már a múlté, a város északkeleti részén a kétezres évek óta újra izzik az acél, az Ózdi Acélművek Kft. telephelyén, ahol főként betonacélok, és hasonló, melegen hengerelt félkész termékek hagyják el a korábbinál jóval kisebb gyárat. A látványos szabadtéri salaköntés így már bő húsz éve újra része a város életének.
A város központi részén, az egykori Törzsgyár centrumában, ma óriási emlékműként áll az acélmű csarnokának torzója. 1962-ben épült, az Iparterv vállalat, és Marosi István, Papp Béla tervei alapján, mint az utolsóként megépült hazai Siemens-Martin Acélmű. Részleges bontása a kilencvenes évekre ért véget, azóta hasznosítási tervek egész sora látott napvilágot, többnyire rendezvénytér funkcióval.
A központ óriási területének másik két nagy épülete, az egykori fúvógépház, és az erőmű épületei, már nem csak műemléki védelem alatt állnak, de újrahasznosításuk is megtörtént: előbbi Filmtörténeti interaktív élménypark és látványraktár, míg utóbbi Digitális erőműként ismert.
A digitális erőmű nagyon is analóg, kiváló állapotban megőrzött vezérlőterme ma kissé ritkábban, de folyamatosan használt rendezvénytér és szabadulószoba.
Az üzemek számos kolóniájának egyike a Velencetelep, főként impozáns kapujáról ismert, ami a közelmúltban részleges felújítást is kapott.
Az 1922 és 25 között épült munkásnegyed 48 darab kétszintes ikerházból áll; nevét a korai árvizekről kapta: az átadás utáni években többször is elöntötte az akkor még szabályozatlan Hangony-patak.
A gyári negyedben a munkásszállóknál jóval régebbi épületek is szép számban akadnak. Az egykori gyári iskola 1895-ben épült, az ország első nyolcosztályos elemi iskolájaként, és már 1971 óta ipartörténeti múzeum működik a falai között. Mai formáját a 2015-ös műemléki felújítás során nyerte el, miközben fő funkciója nem változott.
Az Ózdi Kohászati Üzemek hivatalháza, és a később épült irodaház a Rombauer Tivadar téren. A 20. század közepén már kiemelt hadiüzemként is működő terület alatt, föld alatti járatok és óvóhelyek több kilométer összhosszúságú rendszere is kiépült.
Az egykori ÓKÜ hivatalháza a hazai világháború előtti építészet egyik különleges alkotása, 1938-43 között épült, ma már sajnos üresen áll. Főbejárata körül Búza Barna épületszobrász Kohászat és bányászat allegóriája című alkotása borítja a homlokzat jó részét.
A háborút követő államosítás után a gyárakban változatlanul folyt a termelés, miközben az újabb munkásnegyedek immár a szocialista realizmus jegyében épültek tovább.
A városközponti törzsgyártól nyugatra épülő Béketelep tervei 1952-re készültek el a LAKÓTERV irodáiban. Zárt sorú, és pontházakat egyaránt tartalmazó beépítése változatos domborzati viszonyokkal, kisebb-nagyobb szintkülönbségekkel találkozott, a terület mai képét a már nagyra nőtt fák teszik még tagoltabbá.
A béketelepi főtér, jobb oldalt a művelődési házzal.
Az akkori új városközpontot jelző két egyforma magasház egyike a Béketelep északi szélén. Az 1960-as évek végén indult országos toronyházépítő-versengés ekkoriban már elkezdődött a jelentősebb városok között, de az 1970-es évek óriásai még messze voltak.
Az 1960-as évek elején átadott Árpád Vezér Általános Iskola tervezője a kor egyik legismertebb építésznője, a későbbi Ybl-díjas Spiró Éva volt, aki más munkáin is előszeretettel használt nyers tégla homlokzatot.
A város későbbi bővülése Ózdon is a nagypaneles építésmód elterjedését hozta magával, amit a közeli miskolci házgyár szolgált ki. A város lakosságszáma az 1980-as évek elején érte el a csúcsát, mintegy 47 ezer fővel, ami mára a második világháború idején mért 30 ezerre süllyedt vissza.
Az új belvárosban kapott helyet a járási tanácsháza, ami 1971-re készült el, a későbbi miskolci pártházat is megtervező Dósa Károly rajzai alapján. A kívül-belül hatalmas mozaikképekkel díszített épületben ma a Vasvár úti általános iskola működik.
Az új városközpont főutcáján természetesen áruház is helyet kapott, szemközt pedig rövidesen egy második is épült. A mérce ekkoriban nem titkoltan a szomszédos Salgótarján volt, ahol számos kereskedelmi és szolgáltatóegység összpontosult a teljesen új főtér közelében.
A kilencvenes évek óta elhagyottan álló erőmű teljes újjáépítése 2016-ra fejeződött be, közös projektben a szomszédos fúvógépházzal, a köztük elterülő ipari skanzennel, és a szomszédos, régi ipari múzeum felújításával.
A Csontos Györgyi DLA és Adorján Anna tájépítészek által tervezett épületegyüttes 2019-ben a FIABCI World Prix d'Excellence gálán World Gold Winner díjat nyert.
Bár a kilencvenes évek eleji 60% feletti munkanélküliség már a múlté, a töretlenül csökkenő lakosságú város barnamezős területeinek további hasznosítása, épített örökségének védelme továbbra is kihívások sorát ígéri.
