Pecz Samu nyomdokain – a Szilágyi Dezső téri templom megújulása

Fontos mérföldkőhöz érkezett a református templomépítészet 19. századi ideálját megtestesítő épület több évtizeden át tartó felújítása, amelynek legutóbbi ütemét a belső tér átfogó helyreállítása és korszerűsítése jelentette. A Szakál Ferenc, ifj. Szakál Ferenc, Szijjártó Csongor és Csorba Réka Júlia alkotta építészcsapat nemcsak tervezőként és a megrendelő képviselőjeként, hanem a kivitelezés szervezőjeként irányította és kísérte végig a megújulás összetett folyamatát.

A budai Duna-part látképének egyik meghatározó eleme a Szilágyi Dezső téri református templom tömege, amely a 19. század végi gótizáló historizmus hazai mestere, Pecz Samu nevéhez fűződik. Az 1885-ben megalakult budai református egyház a fővárostól ingyen kapta a kitüntetett helyzetű területet azzal a feltétellel, hogy ott szabadon álló, „monumentális megjelenésű", 600 férőhelyes templomot épít, paplak nélkül. Az 1890-ben meghirdetett országos tervpályázatot a korban szokatlanul hosszú határidővel – 1892. január 1. – írták ki; a beérkezett négy pályaműből a Schulek Frigyes vezette zsűri egyhangúan Pecz centrális elképzelését választotta nyertesnek és megvalósításra érdemesnek.[1] A fiatal Sándy Gyula ekkor Pecz műegyetemi tanársegédjeként és rajzolóként dolgozott az irodában és visszaemlékezésében érzékletesen írja le a pályázati tervek készítését és a beadás körüli sietséget.[2] A tervező elégedett lehetett fiatal alkalmazottja teljesítményével, mert az 1893–1896 között felépült templom műszaki vezetésével is Sándyt bízta meg, sőt ő tervezte 1899-ben az akkori Fazekas tér 3. sz. alatti telken a református egyház lelkészlakását, hivatali és közösségi tereit befogadó bérházat is.

A templom többször módosított engedélyezési tervein Pecz figyelembe vette a bírálók észrevételeit: a homlokzatok részletképzése egyszerűsödött, a kupola alacsonyabb, a torony pedig magasabb lett és hangsúlyosabb kompozíciós elemmé vált. A tervező 1888-ban publikált tanulmányában[3] felvázolt ideáltervének kikristályosodott változata valósult meg Buda első református templomában az ötszögletű, centrális alaprajzi szerkesztéssel, valamint az innovatív és egyben racionális szerkezeti megoldásokkal – a szigorú beépítési előírások és a szűkös költségkeret ellenére.

Az épület formálásához Pecz Samu számára elsősorban az észak-német középkori és kortárs tégla(neo)gótika („Backsteingotik") alkotásai – főként Johannes Otzen (1839–1911) templomtervező munkássága, valamint Friedrich Schmidt (1825–1891) bécs-fünfhausi centrális római katolikus temploma nyújthatott inspirációt.[4] Az evangélikus Pecz „gótikus funkcionalista"[5] szemléletét tükrözi a református liturgia igényeinek leginkább megfelelő, az igehirdetést és az úrvacsoravételt a középpontba helyező, különleges téralakítás; ehhez igazodik az optimálisan megválasztott, az erőjátékot tisztán kifejező szerkezeti rendszer. A tízszögletű, tamburos kupolával fedett térhez a főhomlokzat irányából keresztboltozatos hajó csatlakozik, meghatározva a templom hossztengelyét, amelyre az Úrasztala és a szószék is felfűződik. A protestáns puritán felfogást tükrözi az épület ornamentikája, amely leginkább a finoman megmozgatott téglaarchitektúra kézműves igényességgel készített felületein bontakozik ki.

Pecz Samu a századfordulóra a protestáns templomépítészet újító szellemű, ám a középkor igézetében alkotó mesterévé vált. Életművét a későbbi generációk – különösen Fülep Lajos kritikája nyomán – sokáig nem értékelték teljes mélységében, így háttérbe szorult nagynevű kortársai mellett. A 20. század végétől, a historizmus növekvő építészettörténeti elismertségével párhuzamosan Pecz életművét is felfedezte és elemezte a művészettörténet-írás, elsősorban Róka Enikő kutatásainak köszönhetően.[6]

A Szilágyi Dezső téri református templom 1958-ban kapott országos védettséget.[7] 1999–2014 között, több ütemben zajlott a homlokzatok felújítása, a téglafelületek javítása és tisztítása. A II. világháborús sérüléseket az eredetitől egy árnyalattal eltérő színű téglákkal pótolták – teljesítve a műemlékvédelem kortárs kiegészítésekre vonatkozó megkülönböztethetőségének elvét –, ám az összképet nem zavaró módon. Ebben az időszakban történt meg a Zsolnay-kerámiával fedett tetőszerkezet helyreállítása is; érdekesség, hogy a héjazat csupán az 1980-as években került az épületre – mégis, napjainkra már védendő értékké vált.

A templom külső burkának megújulása után, 2017-ben került napirendre a belső tér felújításának, korszerűsítésének és komfortosabbá tételének igénye. A II. világháború utáni évtizedekben csak kisebb javításokra és a legszükségesebb beavatkozásokra nyílt lehetőség. Az ezredfordulóra a Duna vízszint-ingadozása és az agyagos feltöltés károsodása miatt a padlóburkolat több helyen megsüllyedt, a falak vizesedtek, az 1930-as években beépített légfűtés és a későbbi gázkonvektorok sem működtek jól, a világítás nem volt megfelelő, továbbá hiányoztak az új szakrális épületekben már megszokott kiszolgáló terek. A gyülekezet részéről határozott igényként fogalmazódott meg a „nyitott, befogadó templom" koncepciója, amely megfelelő körülményeket tud biztosítani a különféle közösségi (réteg)alkalmaknak, vonzóvá téve a helyszínt minél többek számára. Egy év intenzív közös gondolkodás, számos vita, meghívott szakértők által moderált beszélgetések során alakult ki a végleges tervezési program, Szakál Ferenc presbiter szakmai felügyelete mellett. A lényegi elemeket a szerkezeti károsodások javítása, a belső tér építészeti megjelenésének az eredeti állapotot minél jobban közelítő kialakítása, a templomtér berendezésének módosítása a többfunkciós használat érdekében, valamint a belső komfort megteremtése (fűtés, hűtés, világítás, mosdók) képezte – mindezt az örökségvédelem elvárásai és a rendelkezésre álló források, valamint a megjelenő régi és kortárs elemek megfelelő aránya között egyensúlyozva. A tervező csapat által, szinte „fővállalkozóként" szervezett kivitelezés és a folyamatos felügyelet jelentette a garanciát a határidő és a költségkeret betartására.

Az első lépést és egyben a legnagyobb szerkezeti beavatkozást az új padlószerkezet létrehozása jelentette, amely mikrocölöpökkel és az eredeti alapfalakhoz való csatlakozásával megadja a szükséges stabilitást, emellett korszerű rétegrenddel lehetővé teszi a talajpára-nyomás kiegyenlítését, valamint a padlófűtés és az új elektromos hálózat rendszerének fogadását. (Pecz konstruktőri zsenialitását mutatja, hogy a templom a Duna közelsége miatt – az eredeti építési napló adatai és a kivitelezési tapasztalatok alapján – mintegy 8-9 méteres mélységben elhelyezett, 1-1,5 méter vastag betonlemezen nyugszik, amelyre az alapfalak közé vaskos feltöltés került.)[8] Mivel az eredeti padlóburkolatról nem maradt fenn információ, így a tervezők azt a századforduló öntött terrazzo burkolatainak mintázatait megidéző, a tér hangulatához illeszkedő, de kortárs hangvételű szerkezetként fogalmazták újra. A falak nedvesedésének kezelésénél az átvágásos szigetelés nem jöhetett szóba a bonyolult alaprajz miatt, így a belső lábazati felületekre lélegző vakolat került, az új padlószerkezet talajpára-nyomás kiegyenlítő rétegének kiszellőztetésére pedig a pillérkötegekbe rejtett egykori kéménykürtőket használták fel.

A középkori gótikus templomokhoz hasonlóan Pecz Samu szakrális épületeinek enteriőrjeit is meghatározza a színes üvegablakokon át beáramló fény játéka. Az archív ábrázolások alapos vizsgálatával nagyrészt sikerült meghatározni az eredeti mintázatot. A korábbi felújítások során redukált formavilágú ólomüveg ablakok helyére korszerű, kétrétegű hőszigetelő üvegezés került. A hosszas örökségvédelemi egyeztetések során kialakult megoldás különlegessége, hogy az üveg belső felületére printelt és magas hőfokon ráégetett szilikát anyagú festék idézi meg az eredeti ólomüveg osztást és motívumait. A speciális technológia miatt a mintegy 300 m2 ablakfelület mezői – tervezett módon – különböző átlátszóságú sávokkal rendelkeznek, így a templomba beáramló fény az eredetinél erőteljesebb és változatosabb hatást kelt. Az új ablakszerkezeteknek nem csupán a hőátbocsátása javult jelentősen, hanem a külső védőrácsozatra sem volt már szükség, így a korábban csak a belső teret gazdagító ornamentika immár a homlokzatokon is érzékelhető – különösen megfelelő belső világítás esetén. A főhomlokzat oromzatán és a kupola tamburján elhelyezkedő nagy körablakok motívumait viszont a tervezők – eredeti ábrázolás hiányában – a meglévők rendszerébe illeszkedő, kortárs mintázattal látták el.

Az archív ábrázolások tanulmányozása és a szondázó restaurátori kutatások alapján lehetőség nyílt a falak eredeti díszítőfestésének rekonstrukciójára, az 1980-as években készített redukált szín- és formavilág helyett. Meglepő volt a részletgazdag növényi ornamentika (szőlőinda-motívum) és az élénk kék-bordó keretezések nyomainak feltárulása, amelyek az eredetihez képest visszafogottabb árnyalatot kaptak. Így a padló-, a fal- és az ablakfelületek árnyalatainak „újrahangolása" révén a belső tér jóval világosabbá és élettelibbé vált.

A templomtér sokrétű használatának igénye a berendezés részleges átalakításában képeződött le. Az eredeti, míves tölgyfa padsorok mintegy 60 cm-es hátrahúzásával kialakult, szabadon berendezhető központi, gyűrű alakú térbe letisztult formavilágú, kényelmes székek kerültek, amelyek anyaghasználatuk és felületkezelésük révén kapcsolatot teremtenek a történeti enteriőrrel, megjelenésükben viszont a megújulás kortárs koncepcióját jelenítik meg az új padlószerkezettel együtt. A multifunkcionalitás szándékát erősíti, hogy a „főhajó" régi padsorai elemekre bonthatókká váltak, így akár egy kisebb színpad is felállítható a helyükön. A padok elöregedett vagy a korábbi gázkonvektorok miatt kivágott elemeit restaurátori igényességgel pótolták, a dobogókba beépítve kaptak helyet az új fűtés-hűtés rendszer befúvó nyílásai. A megőrzött berendezési tárgyak rekonstrukciójának fontos eleme volt az Úrasztala körüli mellvéd és a faragott szószék hangvetőjének megtisztítása az elmúlt évtizedekben rárakódott elemektől, így a Pecz által tervezett enteriőr újra teljes egészében érvényesülhet. A tér méltóságához igazodva, mégis karakteres kortárs elemként jelenik meg a szélfogó mellett található, könyvárusításra és egy kis történeti tárlat – például Pecz Samu kézírásos építési napója – bemutatására szolgáló pult, valamint a lelkészi sekrestyéből leválasztott imaszoba („csendes tér") beépített bútorzata. A növekvő gyülekezet létszámához és alkalmaihoz igazodva, új vizesblokkot alakítottak ki a torony aljában, az egyik megszüntetett bejárati előtérben pedig úrvacsora előkészítő és kellék tároló kapott helyet; ez utóbbi annak köszönhető, hogy az eredetileg tervezett bejáratok száma jóval túlteljesítette a mai kiürítési követelményeket is.  

A sokoldalú használhatóságot elősegítendő, további fontos feladat volt az elektromos hálózat teljes felújítása és korszerűsítése. A fényerő és a megfelelő megvilágítási szint növelése céljából a meglévő, méretes csillárok belső felületére és a szükséges helyeken a főpárkányok felső élére új, diszkrét megjelenésű világítótestek kerültek. A teljes rendszer energiatakarékossá és rugalmasan szabályozhatóvá vált, a különböző események igényeihez igazítható módon. A templom fűtését-hűtését ellátó hőszivattyú, puffer tároló, valamint a melegvíz-tároló a torony emeletén kapott helyet, a korábbi díszes légfűtő berendezések egyike mementóként megmaradt a térben; immár a korszerű rendszerbe illesztve működik tovább.

A protestáns centralizáló templomépítészet európai színvonalú alkotása – tervezőjéhez hasonlóan – végre megkapta a megillető figyelmet és szakszerű törődést az elmúlt évtizedek alapos kutatáson, valamint az átgondolt koncepcióalkotáson nyugvó megújulása során. Ennek eredménye a rekonstrukcióval érintett és az új elemek koherens kapcsolata, valamint a Pecz Samu elképzeléseihez közelítő, egységes összkép megteremtése.

A templom megújulásának záróakkordja az északi oldalon, a torony „árnyékéba" tervezett kis bővítmény megvalósulása lenne, amely lehetővé tenné az akadálymentes megközelítést és egy zárt érkező-közösségi tér kialakítását. A tervek és az alapozás már elkészült, reménység szerint várható a munkák folytatása is.

Garai Péter

[1] Gy. Balogh Ágnes–Róka Enikő: Pecz Samu. Az építészet mesterei. Holnap Kiadó, Budapest, 2022., 61.
[2] Prakfalvi Endre–Fehérvári Zoltán–Hadik András (szerk.): Lapis Angularis VI. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből – Sándy Gyula: Hogyan lettem és hogyan voltam én templom-építő, -tervező és művezető építész? Magyar Építészeti Múzeum, Budapest, 2005., 41-44.
[3] Pecz Samu: A protestáns templomok építéséről, kapcsolatban a debreceni kálvinista új templom részletes ismertetésével. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1888. (22.), 5. sz., 193–205, 6. sz., 241–251.
[4] Gy. Balogh–Róka: Pecz Samu. Az építészet mesterei. Holnap Kiadó, Budapest, 2022., p. 70.
[5] Az elnevezés az építész halálának 100. évfordulója alkalmából tartott tudományos konferencia címében szerepelt.
[6] Gy. Balogh–Róka: 16-17. A közelmúltban megjelent könyv az életmű első átfogó kutatásokon alapuló összefoglalása.
[7] Az értékvédelmi dokumentáció szerint 1958-tól műemlék jellegű, 1965-től városképi jelentőségű, 1983-tól pedig műemlék jellegű volt a templom védettségi státusza.
[8] Prakfalvi–Fehérvári–Hadik: 46. A torony alapozási mélysége Sándy Gyula visszaemlékezésében is mintegy 10 m.

Szerk.: Winkler Márk