Nézőpontok/Kritika

Plesz Antal

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Plesz Antal
Nézőpontok/Kritika

Plesz Antal

2005.02.07. 13:42

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Plesz Antal (1930-2014)

"Neve rég fogalommá vált. Plesz Tóni." (Bán Ferenc)

A kötet az Architectura - Vallomások sorozatban jelent meg, 67 oldalon, számos rajz és színes fotó illusztrációval.
Kiadta a Kijárat Kiadó 2004. 2800 Ft.
Sorozatszerkesztő : Pálinkás György

"Tóniról írni majdnem lehetetlen vállalkozás. Miként egy önéletrajzból, úgy egy könyvből sem áll össze hús-vér ember. Írások, képek, tervek, emlékezések - bármennyire érzelemgazdagok - meg sem közelítik az ábrázolandó igazi valóját. Igy mondtam csődöt többszöri nekikezdésre ezzel az írással is.

Mert mi értelme lenne a ´mester-tanítvány´ típusú szövegnek. Hamvasztásra érett 64 éves beszéljen a 74 éves mesterről. Megbeszéltünk mi már mindent. Két-három évvel ezelőtt délelőttől záróráig ültünk az óbudai Kerék kerthelyiségében. Feleségem értetlenkedett, miről lehet ennyit beszélni. Ki mondta, hogy beszélgettünk? A múltunkról hallgattunk. Mesteriskolás tanulmányutakon, előadások után a mesterek és hallgatók még összeültek egy-egy borozóban. Ahol Tóni megjelent, rövid idő után össze kellett tolni az asztalokat. Figyeltem a korosztályához tartozó - többnyire sikeres - mestereket, mennyire nem értik, miért van ez. Ja kérem. Tóni számolatlanul szórta gondolatait, fejben épített házait. Sokat beszélt az emberépítésről, de nem úgy, ahogyan azt tudományosék gondolják. Vigyázva, nehogy utólag bárki hálát érezzen. Amit kapott, adja tovább. Az alkalmatlan, vagy a bizalommal visszaélő majd nézze meg magát.

Neve rég fogalommá vált. Plesz Tóni. Valaki, egy fiatal nő interjút kért tőle és Plesztóni Antalnak szólította. Kiváltságnak érzem, hogy hozzá tartozhattam. Tóniról kell írnom és magamat vizsgálom. Nem ´pleszesedtem´ el. Nem mérlegelem személyiségem alakulásában játszott szerepét. Semmi értelme találgatni milyen lennék, ha nem Ő a mesterem. Minden amit gondolok, mondok, teszek, ahogy a dolgokra, történésekre reagálok abban benne van, részese minden sikeremnek.

Tónit figyelve győztem meg magam arról, hogy a szabadság valójában képesség. Kialakítható, fejleszthető képesség. Nem hivatkozhatom körülményekre. Emberi méltóságomat csak magam veszíthetem el.
Néhányan, akik hozzátartozunk, begyűjtöttünk díjakat, kitüntetéseket, címeket, rangokat. Ami Tóninak sikerült, arra egyikünk se lesz képes. Eletében legendává vált."

Bán Ferenc

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.