A krokodil és az ufók – A Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztése, diplomaterv

Az állatoknak nincsenek esztétikai, csak funkcionális elvárásaik, a krokodilnak egy ház alakú ház nem jelent többet egy ufónál. Ebből a nézőpontból, az állatok érdekeinek maximális figyelembevételével készítette el Dányádi Sára a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztésének tervét diplomamunkájául. Az alapos elemzésre épülő terve nem csak a bővítésre, de a Vidám Park műemléki létesítményeinek megőrzésére is megoldást ad, egyedi, turistacsalogató alternatívát nyújtva.

A Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztése

Bevezetés

„A Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidám Park területét és épületállományát átvéve kap fejlesztési lehetőséget.” Már nem emlékszem pontosan mikor és hol hallottam először ezt a mondatot, de annyira izgalmasnak találtam, hogy ebből szerettem volna diplomatervet csinálni. Az időkorlátokat és a diplomakiírást megismerve nem törekedtem az egész terület minden problémájára megoldást találni. Sokkal inkább arra próbáltam rájönni, milyen épületet érdemes ma ide állatbemutatók céljára építeni.

A diplomatervezés minden építészhallgató esetében egy épület tervezését kell jelentse. Így gyorsan és folyamatosan csökkentenem kellett a vizsgált területet az egyre kisebb léptékben való gondolkodással párhuzamosan. Tervem egy épületrendszer, melynek bár csak egy kis részletét dolgoztam fel csomóponti szinten, de a tervezett rendszer végigvihető az egész épületegyüttesen. Mivel a fejlesztés nagy múltú és jelentőségű intézményeket érint, a tervezést egy alapos tanulmány készítése előzte meg. A kiindulási szituáció pontos megértéséhez fontos az intézmények történetét is megismerni.

Történeti áttekintés

1866-ban nyílt meg a Pesti Állatkert Európában 30-ként. Az épületek és a bejárati kapu terveit Szkalnitzky Antal és Koch Frigyes Henrik készítették. Nagyjából 900 négyszögölnyi területen mesterséges tavat hoztak létre, melynek építési munkálatait Reitter Ferenc főmérnök irányította. Az épületek körülbelül 10 hónap alatt készültek el és 368 állat kapott bennük helyet. (Ma 940 állatfaj nagyjából 5000 egyede él az állatkertben.)

Bár az állatkertet egyértelműen közművelődési, ismeretterjesztő szándékkal alapították, az alacsony bevételek növelése érdekében mutatványosokat, akrobatákat, torzszülötteket szerepeltetett az állatkert. Ekkor az állatkert nem csak mint bemutatókert funkcionált, hanem baromfikat és vadászkutyákat is tenyésztettek eladásra. 1889-ben épült fel az ország egyetlen állandó épülettel rendelkező cirkusza az állatkert területén, mely ekkor még az állatkert tulajdonát képezte és jelentős bevételeivel annak fenntartását szolgálta.

A folyamatosan anyagi problémákkal küzdő intézmény jelentős mértékben eladósodott, helyzete menthetetlennek tűnt, ezért 1907-ben a Főváros árverésen megvette az állatokat és egyéb ingóságokat. A főváros átépítést és személyi újítást látott szükségesnek. Létrehozták az „Állatkertépítő Bizottságot”, melynek tagjai többek között Lendl Adolf zoológus, Neuschloss Kornél és Hauszmann Alajos építészek voltak. A különböző munkákba fiatal, tehetségesnek igérkező kezdő szakembereket is bevontak. Így került Kós Károly és Zrumeczky Dezső is a tervezők közé. Az építési, parkosítási és állatelhelyezési tervek dr. Lendl Adolf vezetésével kerültek kidolgozásra.

Az átépítésben részt vevő tervezők külföldi tanulmányúton vettek részt. Ebben a korban a hamburgi állatkert volt nemzetközileg példaértékű, melynek igazgatója Karl Hagenbeck volt. Ő dolgozta ki azt a mai napig elfogadott bemutatási módszert, miszerint az állatokat természetes környezetüket megközelítő helyen, rácsok és ketrecek nélkül kell bemutatni, az úgynevezett „száraz árkos” rendszerben. Az azóta szintén elterjedt műsziklák építése is Hagenbeck újítása. A Kis- és Nagyszikla megépítése segített az alakulófélben lévő Vurstli miatt lecsökkent terület jobb kihasználásában is. Az átépítések során a szétszerelhető vasvázas hullámbádog cirkuszépületet áthelyezték a mai helyére. Az átalakítások után 1912. május 20-án nyílt meg a Fővárosi Állat- és Növénykert, melynek parkja egyben figyelemre méltó arborétum is volt és ebben eltért az általánosan ismert állatkertektől. Az új állatkert nagy népszerűségnek örvendett és sok látogatót vonzott.

A világháborúk során az állatkert nagy károkat szenvedett. A második világháborús bombázásokkor az épületállomány nagy része elpusztult. Az újjáépítésben nem tudtak minden épületet helyreállítani, de a XX. század második felében folyamatos volt a kert tervszerű fejlesztése, korszerűsítése.

Vidám Park

1896-ban a milleniumi kiállításra az állatkert területének északkeleti részén létesült a Látványosságok háza, a későbbi Ős Budavár nevű épületegyüttes, mely mulatóhely volt. Ez tekinthető a később a Hermina út túloldalán helyet kapott Vurstli elődjének, amely a belső kerületekből kiszorult mutatványosoknak adott otthont. Az Ős Budavár területén jött létre később az Angol Park, mely egy különálló, elegánsabb szórakoztató intézmény volt. Az Angol Parkot végül a Vurstlival 1950-ben összevonták. Így hozták létre a Vidám Parkot, melynek előképe a moszkvai Gorkij Park volt, és amely a Hermina út a területet kettészelő részének megszűnését jelentette.

Kiindulási helyzet

Az utóbbi években a Fővárosi Állat- és Növénykert látogatóinak száma körülbelül évi 1 millió fő. Az európai fővárosok állatkertjei közül az alapterületet tekintve a budapesti a legkisebbek közé tartozik, s csak Tiranát, Bukarestet és Belgrádot előzi meg. A terület szűkössége miatt az 1930-as évek óta több alkalommal felmerült a bővítés gondolata.

Ahhoz, hogy a Vidám Park a kis gyerekektől a fiatal felnőttekig terjedő célközönségének igényeit versenyképesen ki tudja elégíteni, nagy fejlesztésekre lenne szükség. A szűk terület és a műemléki játékok jelentette kötöttségek miatt ez nem lehetséges. Az állatkert épületei nem csak önmagukban hanem összképükben is jelentős értéket hordoznak, területi védelem alatt állnak. A műemléki védelem a vidámpark esetében az egyes építményekre és a hozzájuk tartozó technikai berendezésekre vonatkozik. Az állatkert a vidámpark műemléki játékai és épületei átvételével, azok funkciójának megtartásával egy vegyes profilú intézménnyé alakulhat, ez fordítottan aligha elképzelhető.

Az állatkertek feladatai

Az utóbbi évtizedekben a fejlődéstörténeti bemutatás helyett áttevődött a hangsúly a sürgető természetvédelmi problémákra történő figyelemfelhívásra. A mai állatkertek legfontosabb feladata, amelyet valamennyi egyéb funkciójával kell, hogy szolgáljon, a természetmegőrzés. Az ex situ, vagyis élőhelyen kívüli védelmi programok célja, hogy elősegítse a fajok természetes élőhelyükön való megőrzését. Az állatkertek befogadják az illegális kereskedelemből származó, vagy elkobzott, ill. megunt házi kedvenceket ezzel is támogatva az in situ természetvédelmet. Az állatkertek természetvédelmi tevékenységével szorosan összefüggő jelentős feladata a természet- és állatvédelem népszerűsítése, a természettudományos ismeretterjesztés, oktatás-nevelés, amelyet zoopedagógiának nevezünk.

Területrendezés, beépítés

A Fővárosi Állat- és Növénykert mai képét az 1909-1912-es átalakításkor épült állatházak, műsziklák határozzák meg. Ez a rendkívül értékes örökség egyben jelentős kötöttség is. Mikor ezek épültek, az állatbemutatás koncepciója a rendszertani sorrendre alapult. Ezzel szemben a mai szemlélet szerint a különböző állatfajokat élőhelyükre jellemző összefüggő életközösségek, bioformációk szerint érdemes bemutatni. Az állatok mostani elhelyezésében is erre láthatunk törekvést, de átfogó képet ma csak kevés területről kaphatunk.

Emellett az állattartás szabályai is szigorodtak és ennek köszönhetően számos nagytestű faj tartásáról kellett lemondania az állatkertnek. Más nagyvárosokban az a tendencia, hogy az ilyen különlegesen nagy térigényű fajokat új, külső területeken nyitott kertekben tartják. A belvárosi, gyakran műemléki kertek megelégszenek a kisebb testű fajokkal. Ez nem jár feltétlenül az érdeklődés csökkenésével, hisz a kedvező elhelyezkedés és egyedülálló épületállomány továbbra is vonzza a látogatókat. Számukra a legfontosabb az élmény minősége, ami egyenes arányosságban van az állatok életkörülményeinek minőségével.

Véleményem szerint a bővítéssel a mostani állatbemutatás átszervezése is együtt kell, hogy járjon. A Vidám Park épületállományát és a területén fellelhető műemlékek helyét megvizsgálva egyértelműen látszik, hogy nagyobb állatkerti bemutatók létrehozására a Hermina út vonalától északkeletre van lehetőség. Ezzel a vidámparki játékok két területre kerülnek a közéjük beékelődő állatházakkal és azok kifutóival.

A két funkció keveredése előny is, de az állatok nyugalma érdekében fontos egy bizonyos szintű elkülönítés. A szintbeli elválasztás több okból is előnyös: a játékok megközelítése nem ütközik akadályba, mégis rálátás nyílik a kifutókra, az állatok élettere nyugodtabb, a kifutók fölötti rámparendszerről a megszokottól eltérő magasságokból is megfigyelhetjük az állatokat, a föld alá süllyesztett épületek intenzív zöldtetővel telepíthetőek, így nem sűrítik a beépítést.

A felszíni közlekedési igényeket és a süllyesztett térrészek optimális méretét megvizsgálva a területet négy részre osztottam. Az északi gödörben, ami a gazdasági udvarhoz és az új állatkórházhoz közvetlenül csatlakozik, zavartalan elhelyezést biztosító kifutók alakíthatóak ki, hiszen ezt a látogatók csak a déli oldalon lévő járdáról tekinthetik meg. Így betekintést nyerhetnek az itt folyó munkába (gyógyítás, veszélyeztetett fajok tenyésztése...) annak zavarása nélkül. A többi három gödör egy-egy biom bemutatására szolgál.

Részletesen északról a második térrésszel foglalkoztam, amely a dél-amerikai szubtrópusi nedves éghajlaton élő állatoknak teremt együttélési lehetőséget. Ezen életközösség tagjaiból az arany oroszlánmajmocska, az aranykezű tamarin, az arák és más papagájok, a közönséges mókusmajom, a kétujjú lajhár, az ormányos medve, a tapír, a vízidisznó, a láma, a nagy mara és az arany aguti már megtalálhatóak az Fővárosi Állat- és Növénykertben. A sörényes hangyász, a jaguár és a kajmán azonban nem, így azok beszerzése szükséges a fejlesztés megvalósításához.

Új állattartó, -bemutató épületek és kifutók

Az épület megformálásánál elsődleges szempont az állatok kényelme volt. Az állatoknak nincsenek esztétikai, csak funkcionális elvárásaik. Meglátásom szerint tévedés lenne emberi igényeket kiszolgáló házakat megidéző épületeket építeni számukra. Ezért a homlokzatot frakcionált sávokban betonozott egyrétegű vasbeton fallal terveztem, törekedve a tereptárgyszerű megjelenésre. A lenti sétautat végigjáró látogatót körülveszik a kifutók és a mögöttük megjelenő földes színű, töredezett felületű homlokzat.

A kifutók a terület közepén végighúzódó vizesárok felé lejtenek. A látogatók szintkülönbség megtétele nélkül tudják bejárni mind a kinti, mind a belső útvonalakat. A kinti sétaútvonal és a kifutók között biztonságos szintkülönbség van, és egyben kedvező rálátás nyílik a tágas kifutókra. Mindemellett az állatok igényeinek megfelelően változatos terepviszonyokkal rendelkező kifutók alakíthatók ki. Az emberek és állatok egymástól való biztonságos elhatárolását terepszintkülönbségek, vizesárkok, és ahol ez elkerülhetetlen, rácsok biztosítják.

A külső járófelületek és korlátok mindenhol natúr keményfából készülnek. Az épület használói három csoportba tartoznak: állatok, látogatók, állatápolók. Ennek megfelelően az alaprajzi rendszer az ő tevékenységük/igényeik vizsgálata után alakult ki. Az állatok belső férőhelyei közvetlenül kapcsolódnak a kifutókhoz. Mind a kifutók, mind a belső helyiségek tervezésekor figyelembe vettem a faji sajátosságokat és a vonatkozó törvényi előírásokat. Ahol biztonsági szempontból megengedhető, a látogatói útvonal keresztül halad az állatok belső férőhelyein.

Ezekben az esetekben az állatok szabadon mozoghatnak, míg az emberek területe kiemelt padlószegéllyel és burkolatkülönbséggel is jelölve van. Minden ilyen helyiségbe egy zsiliphelyiségen keresztül jut a látogató. Az állatok nyugalmát és bizonyos életszakaszokban szükséges különzárását elkülönítő helyiségek, illetve leengedhető rácsokkal tagolható helyiségek biztosítják. Ezeket a helyiségeket kíséri végig a külső oldalon található fenntartói/ápolói folyosó. A takarítási munkák nyitvatartási időn kívül zajlanak, az állatok etetése pedig látványosság a közönség számára, így nem jelent gondot a funkciók pontonkénti kereszteződése.

Minden épületegység északi részén található a kiszolgáló helyiségek csoportja: WC-csoport, takarmánykonyha, öltözők és gépészeti helyiség. Az épületben téli időszakban is elegendő a 15 °C-os hőmérséklet, amit minden helyiségben padlófűtés biztosít. A fűtéshez szükséges hőt a tervek szerint a Széchenyi fürdő melegvíz-forrására telepített hőcserélővel állítják elő. (A fürdő jelenleg hűti a vizet a medencékbe vezetés előtt.) A látogatói útvonalon külső síkra helyezett, mély falfülkékbe kerülő padlóig érő üvegfelületeken keresztül van lehetőség a kifutók megszemlélésére. Az állatok belső férőhelyéül szolgáló helyiségekben a könnyebb szerelhetőség érdekében a nyílászárók a belső oldalra kerülnek. A kör alakú, felfelé szűkülő keresztmetszetű felülvilágítók egyszerre biztosítanak természetes megvilágítást az állatoknak és letekintési lehetőséget a felszínen sétáló látogatóknak.

Dányádi Sára

1977. A Lakó- és a Középület tanszék közös diplomavédést tart (volt ilyen azóta?) három diplomázó kérésére. Dévényi Tamás (Lakó), Khell Csörsz és Szász László (Közép) diplomaterve az Új Budapesti Állatkert. Diplomadíjat kapnak.

2012. Az eltelet 35 év arra mindenestre jó volt, hogy megszületett Dányádi Sára, és diplomázóvá cseperedett. Az állatkert hosszú stagnálás után, Persányi Miklós keze alatt virágzásnak indult. Sok ház megújult, sőt, poraiból újjáépült. Az Állatkert területe nem, épületeinek száma viszont megnőtt, jelentősen megnőtt. Az általunk a teljes Hajógyári szigetre vizionált kertből nem lett semmi. Noha 2005-ben még a Vidámpark bővítése volt napirenden, aztán az egyre lehetetlenebb helyzet miatt – jobb híján – a Vidámpark területének bekebelezése merült fel megoldásként. Sára ebből a helyzetből indult ki.

A tervező fél év alatt vérprofi lett a témában: azt, hogy mennyire sajátjának tekinti az Állatkert ügyét, nyilván tapasztalták a tervismertetés során. A gazdag előkészítő anyag láttán elhihető az, hogy a Vidámpark területén lehet keresnivalója az Állat- és Növénykertnek, tényleg orvosolható a helyhiány, a műemlékek elhelyezkedése nem lehetetleníti el a projektet, és az új szituáció tovább növelheti az érdeklődést az Állatkert iránt.

A tervező hibátlanul értékeli a helyzetet, és ez alapján rendre jó döntéseket hoz: a megmaradó, műemléki védettségű épületek (gondozói lakások, főbejárati épület stb.) helyspecifikus új funkciót kapnak, miközben a védett játékok (körhinta –1906, barlangvasút – 1912, hullámvasút – 1926 stb.) használhatók maradnak. A Nagycirkusz a területbe beékelődő nagy, de kevéssé nagyszerű tömege, valamint Anthony Gall utóbb elkészült állatházai nagyon leszűkítik a két területrész összekapcsolási lehetőségeit. A szervetlen viszonynak előnye is van: a régi Állatkerti terület hajdani kontúrja felismerhető marad, és a két eltérő karakterű használat nem keveredik össze. Sára terve ezt a mindenképpen létrejövő különbözőséget tovább hangsúlyozza.

A terv a meglévő terület ritkításával nem kíván foglalkozni, de evidenciaként kezeli. Az új terület a megmaradó épületek és építmények miatt minden további beépítés nélkül is kellően sűrűnek számít itt a Városligetben. Ha ehhez hozzátesszük Sára azon alapvetését, hogy hiba lenne házakat tervezni állatoknak, azonnal kirajzolódik egy, a két problémát együtt kezelni tudó megoldás: az új létesítmények kerüljenek a föld alá. Ez a manapság sok helyzetben megfogalmazódó felvetés itt telitalálat, ugyanis a funkció kívánta nagy szabadtéri kifutók egy, a meglevő architektúrától független, új szintet hoznak létre. Ez a megoldás nem csak elkülöníti a vidámparki funkciókat az állatkertiektől, hanem – miközben egymásra is felhívják a figyelmet – az állatok részére a lehető legnyugodtabb (védettebb) életteret biztosít. A megoldás tehát egy gödörrendszer.

Sára a gondolatmenetet azzal folytatja, hogy a jelenleg látszólag össze-vissza elhelyezett állatfajták közül kiválaszt olyanokat, amelyek egy-egy földrajzilag eltérő karakterű területen élnek. Kiegészíti az állatlistát a Kertből még hiányzó egyedekkel, és így három biomot (bioformációt) hoz létre. A három biom három gödör. A negyedik, kisebb bedig a Toxikológia Intézet átvett területén kialakított állatkórház kifutója. A négy területrész a felszínen és térszint alatt is összekapcsolódik egymással, éppen a kellő mértékben. A gödrök peremére tervezett fák védőernyőként működhetnek majd.

Az új architektúra a vastag, frakcionált betonfalaktól kapja meg erős, de nem tolakodó karakterét. A funkcionális kapcsolatok rendben vannak, árnyaltak és változatosak. Az üzemi és látogatói utak időnkénti és helyenkénti szándékos keresztezése jó példa erre: tudjuk, hogy szinte minden gyerek állatgondozó szeretne lenni ittjártakor. A zárt és nyitott világ karakteresen eltérő és változatos látogatóútjai (oldalfolyosó, kilátással az állatkifutókra, folyosó a belső állatházakon át, lejtők kilátó (belátó) pontokkal, kifutók közti és kifutókon átvezető sétautak, sétaút a víz fölött, felső letekintő sétány) a terv lényegét fogalmazzák meg: minél többet láthassunk az állatok életéből, miközben ők kapják meg a lehető legmegfelelőbb életkörülményeket.

A beton, a fa és az üveg, valamint a föld, a víz és a fák hármasa a lehető legérzékenyebb módon reagál a különleges helyzetre. Minden az, ami és minden a helyén van.

A T. Bizottságon kívül a Főváros figyelmébe is ajánlom ezt az egészen kiváló tervet.

Dévényi Tamás
építész

Konzulensek
építészet: Vukoszávlyev Zorán
épületszerkezettan: Páricsy Zoltán
építéskivitelezés: Vidovszky István
épületszerkezettan: Várkonyi Péter
épületgépészet: Gyurcsovics Lajos