Egyéb cikkek

A Magyar Nemzeti Galéria „A” épület fogadótereinek kialakítása

2010.04.20. 09:14

Megosztott harmadik díjban részesült a 39-es pályamű, szerzői: Gerse Dániel, Mészáros Tamás, Varga János

Megosztott harmadik díjban részesült
a 39-es pályamű,
szerzői: Gerse Dániel, Mészáros Tamás, Varga János

 

 

 


Bíráló Bizottság értékelése

A figyelemfelkeltésre, irányításra, informálásra műtárgyládák – illetve azok átalakított változatainak – alkalmazása jó ötlet: utal az itt rendezett kiállítások időszakosságára, installációszerű és az egyes kiállításokhoz igazítható megjelenése a közterületet úgy gazdagítja, hogy nem avatkozik be a meglevő téri rendbe.

Az érkezés az épületbe a jelenlegi állapothoz képest tisztább, áttekinthetőbb helyzetet eredményez, ugyanakkor azzal, hogy mind az előadóterem, mind a büfé a földszinten kerül elhelyezésre a kiszolgáló terek szűkössé, alulméretezetté válnak. Kedvezőtlen, hogy a WC-csoport kiszorul a bejárati zónából és csak a büfé terén át közelíthető meg.
Az említett szűkösség mellett a két árkádsor közötti térrész és az aula használata nem kellően definiált, üres. Az aula terének újraértelmezését a jelenlegi lépcső megtartása is gátolja.

A megtartott lépcső következménye az is, hogy nem megoldott mindhárom szint egy lépcsőn történő megközelíthetősége. Nem szerencsés a lift elhelyezése sem. A műtárgyláda alkalmazása mint design-elem, remek kiindulás. Az ebben rejlő lehetőségek teljesebb kibontása, hatása a belső terek struktúrájának szabadabb alakítására azonban elmaradt.

A tervet friss szemlélete, a külsőben és belsőben konzekvensen alkalmazott jelhasználata miatt a BB megosztott harmadik díjban részesíti.