Rejtőzködő középkori udvarház

Mit lehet tenni, ha a 30 év után végre zöld utat kapó műemléki felújítás során váratlanul újabb, ismeretlen - ám értékes - épületrészek bukkannak elő a föld alól? Az idő szorításában, a bizonytalanságok ellenére is szülessenek meg a döntések a bemutatás módját illetően? Vagy álljon le a startra kész projekt, kockáztatva, hogy újabb évtizedeket kelljen várni a következő megvalósulási lehetőségig? A szászvári várkastély minden rétegének okos bemutatására vállalkozott Albert János, Mersits Ildikó és Dr. Szabó Éva csapata.

A szászváriak egykori, barokk megjelenésű plébániaépülete, mely egy 14. századi udvarházból alakult ki – a 90-es évek elején félbehagyott felújításával hosszú évekig állt üresen, elzárva a helyiek és a látogatók elöl. A település lakói ugyanakkor nagyon várták, hogy a főtér melletti romos épületbe a parókia 1980-as kiköltözése után végre újra élet költözzön. Az épülettel foglalkozó kutatók, tervezők évtizedeken keresztül csak kis adagokban kapták a feladatot, megbízást. Ezen időszak alatt kiderült, hogy egy nagyobb kiterjedésű épületegyüttes rejtőzik a föld alatt. A teljes feltárásra és a helyreállításra azonban hosszú évekig nem volt mód, míg végül 2014-ben az utolsó órában egy Európai Uniós pályázat lehetővé tette, hogy megmenthető legyen a várkastély. Több, mint 35 év telt el anélkül, hogy az épületen nagyobb beavatkozás történt volna. Ez idő alatt ugyanakkor sok személyi, szervezeti, környezeti változás történt, teljesen új alapokra helyezve a tervezési feladatot – megváltoztak a körülmények, igények, lehetőségek, módszerek.

A több fordulós kutatás és tervezés folyamata, a bemutatás dilemmái

A régészeti kutatást több, mint 30 éven át Gerő Győző és Gerőné Sándor Mária régészkutatók végezték. Az ásatások során a 80-as években kiderült, hogy a főleg barokk és klasszicista stílusjegyeket felmutató épület sokkal korábbi, falai, szerkezetei, az előkerült maradványok közt igen sok a középkori. Ennek ismeretében el is készült rövidesen a műemléki felújítás első terve, melyet Schőnerné Pusztai Ilona irodavezető vezetése mellett Gál Tibor építész készített. Az épület múzeumként, könyvtárként működhetett volna. Az évtized végén beindult a kivitelezés is, de – ma már mondhatjuk, hogy szerencsére - 1990-ben leállt a finanszírozás, s ezzel az építkezés is. Az épület ottmaradt helyreállítási torzóként, homlokzatain több újonnan elhelyezett középkori keresztosztós ablakkerettel, a falvizsgálatok sávos lenyomataival, a belső terek boltozataiba bevésett vezetékfészkekkel, egy robosztus vasbeton lépcsőházzal.

A kivitelezők levonultak, a kutatás ugyanakkor lassan, kis lépésekben folytatódhatott. A munkálatok során feltárultak az épület és környezete csaknem 700 éves történetének további jelentős, meghatározó emlékei, a kora középkori várfalak és a várudvarok maradványai, valamint nagy meglepetésre felszínre kerültek egy kapcsolódó északi késő középkori épületszárny kőfalai, valamint a déli oldali kaputorony falának maradványai mintegy 1,5 m-es magasságban. Világossá vált, hogy a terveket újra kell gondolni, új alapokra kell helyezni. A műemlékhelyreállítások támogatásának általános hiánya miatt erre bőven maradt idő. A romok állagvédelméről, ideiglenes lefedéséről gondoskodni kellett - azt sajnos senki sem gondolta, hogy ez az állapot csaknem 20 évig fennmarad.

A 2000-es évek elején kapcsolódhattunk be az építészeti tervezési folyamatba kisebb állagmegóvási munkák, majd később felmérési tervek kapcsán. Ezt követően több koncepcióterv született a helyreállításra. Az épületegyüttes több száz éves története, a különböző korok eltérő színvonalú építkezései, átalakításai, a megkezdett helyreállítás több építészeti megoldást is sugalltak a bemutatásra, s egyben nehéz feladat elé állították a tervezőt.

A 2005-ben készített 1. engedélyezési tervünkben a már elkészült átalakítások egy részét (visszahelyezett, középkori maradványokat is bemutató ablakkeretek a nyugati palotaszárnyban) adottságként elfogadtuk, s az addig megismert épület-, és falmaradványokból, kutatási jelentésekből kiindulva készítettük el javaslatunkat. Az építési engedélyt egy csaknem két éves tervezési folyamat, több tervtanácsi és műemléki hatósági egyeztetés, szakmai vita nyomán, sok-sok kompromisszum megkötésével 2007-re kaptuk meg.

A vár történetének kutatásával, az oklevelek adatainak, a kőmaradványoknak, leleteknek a vizsgálatával ismertté vált csaknem a teljes várterület, a rajta álló, különböző korú épületekkel, erődítményekkel, körítőfalakkal. Alapkoncepciónk volt, hogy csak azt építjük vissza, ami hitelesen igazolható, régészet által igazolt, alátámasztott. Ugyanakkor szükségesnek ítéltük, hogy ez, a Magyarországon unikálisan megmaradt, váregyüttessé fejlődött középkori udvarház, összetettsége teljességében megmutatkozhasson. Ennek megfelelően döntöttük el a megmaradt két épület helyreállításának módját, a kaputorony kiegészítő bemutatását, a várfalak értelmező kiegészítését, az egykori középkori várudvar kövezetének bemutatását.

A nyugati palotaszárny esetében tiszteletben tartottuk a barokk korszak belső téralakítását, a klasszicista részleteket, ugyanakkor az in situ megtalált fragmentumok, az ásatással felszínre került gazdag, egyedi leletegyüttes lehetővé tették, hogy a középkor tereit, szerkezeteit is láthatóvá tegyük. Ennek eredménye a 14. századi kápolna helyreállítása. A belső térben ahol lehetett, visszaépítettük az eredeti kőmaradványokat, a külső, védetlen helyeken másolatokat alkalmaztunk. Gazdag kőanyag került a pincében kialakított kőtárba. A szárny tetőformájának kialakítása sokáig vita tárgya volt – indokolható és megalapozott lett volna a középkori tetőforma visszaépítése is, de végül maradtunk a meglévő barokk kori tetőnél, hiszen ez a korszak meghatározó és egyben utolsó nagy időszaka volt az épületegyüttesnek.

Az udvarház U alakban vette körbe a várudvart, de ennek 3. szárnyát a tervezés idején még nem ismertük. Az északi palotaszárny tömegét ugyanakkor már be tudtuk mutatni, megtartva a fennmaradt, de erősen károsodott romfalakat. Állapotuk miatt csak olyan megoldás jöhetett szóba, amellyel ezeket a falakat nem terheljük jelentősen. Emiatt készült egy független vasbeton és acél tartószerkezet. A földszinti árkádsor a maradványokból visszaszerkeszthető volt, azonban a párkánymagasság, a homlokzatkialakítás nem volt egyértelműen bizonyítható, ezért a kiegészítésnél kortárs építészeti eszközöket alkalmaztunk. Tudatos anyag- és felülethasználattal különböztettük meg az eredeti épületrészeket a kiegészítésektől. A tervtanácsi egyeztetés során a testület elfogadta az északi palotaszárny emeletének mai megfogalmazását, a kápolna falainak, boltozott terének helyreállítását, a középkori lépcsőház barokk kiegészítésének elbontását, és meghatározta a kápolna félnyeregtetős lefedését, valamint a déli kaputorony „földszint plusz kilátószintes toronyként" történő visszaállítását. 

Forrás hiányában a helyreállítás azonban nem indulhatott el, az építési engedély pedig ezalatt lejárt. Az épületek, romfalak állapota közben egyre romlott, nőttek a repedések, vízben álltak a pince falai a félbemaradt víztelenítés miatt, az évtizedek óta feltárt, védőépület alatt álló falmaradványok kőanyaga egyre inkább mállott. 2012-ben a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) Európai Uniós pályázat, ezen belül a Dél-dunántúli Operatív program támogatásával és saját forrás felhasználásával kívánta felújítani az épületegyüttest, ehhez az építési engedély megújítására volt szükség. Ekkor nagyobb érdemi, tartalmi változtatás a műemléki koncepcióban nem történt. A pályázat szempontjából fontos volt a vár bekapcsolása a turisztikai életbe, a térség gazdasági fellendülésének elősegítése. Ennek megfelelően a terv átdolgozásánál kiemelt szerepet kapott a megfelelő funkció megtalálása, a belsőépítészeti kialakítás, a kiállítási koncepció, a hasznosítás, a fenntarthatóság, a megújuló energia alkalmazása, a minél teljesebb akadálymentesítés.

2013-ban a tulajdonos a régészeti kutatás kiterjesztésével, majd kiviteli terv elkészíttetésével elindította a helyreállítási folyamatot. A kutatást végző régész, Buzás Gergely az északi palotaszárny még hiányzó (fel nem tárt) keleti végének feltárása során napvilágra hozta a palota – mindeddig ismeretlen – keleti szárnyát is. Az ásatás igen sok új kérdést vetett fel, még ma sem ismerjük a külső várfalrendszer keleti, déli oldali lezárását, további ásatás tisztázhatja a keleti palotaszárny részleteit. A helyreállítással azonban nem lehetett tovább várni. Élni kellett a pályázat nyújtotta lehetőséggel, hiszen a csaknem 40 éve üresen álló épület, a letakart romterület nem bírt volna ki további éveket. A nyomás nagy volt a tulajdonoson, a szakembereken, és a hatóságon is, a bizonytalanságok ellenére dönteni kellett a bemutatás módja tekintetében.

A kivitelezés 12 hónapja

A szűk határidő okozta döntési kényszer végigvonult a teljes kivitelezésen, hiszen az épületek és a várfalak újabb és újabb részletei kerültek elő, a pályázatzárási határidő és a rendelkezésre álló forrás nagysága azonban komoly szorítás volt minden résztvevő számára. A kivitelezésre kiírt pályázatot 2015-ben a Pécsi Tatarozó és Építő Zrt. nyerte. Az elhúzódó közbeszerzési folyamat és a pályázati időszak zárása miatt a helyreállításra szinte valószínűtlenül kevés idő maradt. További nehézséget jelentett a műemlék helyreállításoknál megkövetelt, folyamatos régészeti megfigyelés mellett végzendő kivitelezés, az újonnan előkerülő leletek, jelenségek értelmezése, adott esetben a gyors helyszíni áttervezés. A templom felőli oldalon feltárt déli bejárati kapu új megvilágításba helyezte a várkastély történetét, emiatt tervmódosításra is szükség volt.

Elmondhatjuk, a projekt minden résztvevője – megbízó, tervezők, kivitelező, hatóságok - felvállalta a megvalósulás érdekében a többletmunkát. A heti kooperációk alkalmával különösen jó együttműködésben hoztuk meg a döntéseket. Igen színvonalas munkát végeztek a szakrestaurátorok, külön is ki kell emelni a kőrestaurátorok alapos munkáját. Ennek eredményeképp 2016 augusztusában egy igen jó minőségben, szakszerűen kivitelezett műemlékegyüttes nyílt meg nem csak a turisták, de a nagyközség lakosai számára is, befogadva a kiállítási funkció mellett különböző helyi közösségi rendezvényeket, de akár szakmai konferenciákat is.

Albert János, Mersits Ildikó, Szabó Éva