Sarokpontok – látni és láttani

Bármilyen terepgyakorlathoz szükséges kellő rugalmassággal közelíteni, azonban a valóság néha még így is képes a várakozásainkon felüli lehetőséget kínálni. Ezeket a lehetőséget pedig el kell fogadni, mert a legváratlanabb helyzetekből születnek a legérdekesebb tapasztalatok. A „szelfipontnak" indult, majd szinte táji léptékű installációvá lett Sarokpontok esete éppen ilyen váratlan történet.

Mikháza: egy régi-új történet
2022 nyarán a pandémiás helyzet okozta kényszerű szünet után folytatódott a Maros megyei Mikházán 2013-ban elkezdett, nagyszabású nemzetközi együttműködés keretében zajló régészeti- és építészeti terepgyakorlat és tábor. [1]

Építészeti szempontból az idei tábor elsődleges célja a korábban elkezdett felmérések folytatása, a kimaradt évek miatt félbeszakadt dokumentációs munka befejezése lett volna. A falu kezdetben gazdag, azonban az elmúlt években gyorsuló ütemben pusztuló népépítészeti örökségének felmérése és dokumentálása versenyfutás az idővel. Az első napok így a szokásos felméréssel teltek, ekkor azonban egy (némileg váratlan) felkérés érkezett a Mikházi Régészeti Parkot fenntartó Maros Megyei Múzeum részéről: tervezzünk egy ikonikus installációt, egy „szelfipontot" az idén tizedik alkalommal megrendezett Római Fesztivál számára.

A Sarokpontok
Mikháza régészeti jelentőségét a falu határában, a szántók és kukoricaföldek alatt rejtőző egykori római segédcsapat tábor adja. A táborról a XVIII. század óta tudni, Orbán Balázs monumentális, a Székelyföld leírása című művében is hosszabban taglalja az akkor még föld felett álló és látható romokat. A XX. századra azonban a romok eltűntek a felszínről és a ’60-as években történt, utóélet nélkül maradt ásatásokat kivéve 2013-ig szisztematikus feltárás nem történt a területen.

A felkérésünk alapvetően egy feltűnő, szoliter építményre szólt, amely alkalmas az egynapos, hagyományosan augusztus első szombatján megtartott fesztivál jelképes elemévé válni. Mi kezdettől fogva olyan választ kerestünk a felvetésre, aminek eredményeképpen nem egy önmagáért való, tartalom nélküli, pusztán látványos épített elem jön létre. Szerettük volna, ha az installációnk képes jelentést hordozni és közvetíteni, hozzájárulni a lelőhely értelmezéséhez, a régészeti múlt és a falusi jelen összetett egységének megmutatásához. Hamar rájöttünk, hogy a legnehezebben értelmezhető réteg az egykori erőd elhelyezkedésének és valós méretének bemutatása az ásatás helyszínén. [2]

Az installáció így az erőd négy sarkát jelöli ki a falu széli tájban. Az egyesével két derékszögű háromszögből álló keretet nem csak megtervezni, de megépíteni is a magunk kétkezi munkájával szerettük volna, így anyagválasztás és szerkezeti kialakítás tekintetében is ezt kellett szem előtt tartanunk. További kötöttséget jelentett, hogy az erőd négy sarkából kettő jelenleg is művelés alatt álló magánterületen helyezkedik el, így a szerkezetnek mobilnak kell lennie: csupán a fesztivál és egyéb évközi események idejére lehet azokat felállítani.

A fenti szempontok alapján és a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek figyelembe vétele mellett a keretekhez fenyő gerendát szereztünk, a kapcsolatokat egyszerű, barkácsáruházakban beszerezhető menetes csavarokkal és zsanérokkal oldottuk meg. A keretek belsejét a római katonák pajzsának színére utaló, vörös színű kötéllel fűztük végig. Az így felsejlő felület jelöli ki az egykori erődfalak síkjait.

A tervezésre, anyagbeszerzésre és kivitelezésre összesen szűk másfél hét állt rendelkezésünkre.

Köszönetnyilvánítás
Az eredeti vállalásunknak megfelelően az első skicctől kezdve a kész keretek kihelyezéséig valóban mindent sikerült saját magunknak megvalósítani. Ehhez elengedhetetlenül szükség volt az apró, de lelkes csapat: Bilák László, Ferenczi Natália és Túri Levente kitartására, néha erőn felüli energiabefektetésére és mindig töretlen lelkesedésére.

Az installáció azonban nem jöhetett volna létre partnerünk és barátunk, Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum – Limes Kutatóközpont vezetője nélkül, aki végig támogatta a koncepciónk megvalósítását, amiért kiemelt köszönet illeti. További köszönet illeti Szekernyés Lászlót, aki a Múzeum munkatársaként segítségünkre volt az anyagok és eszközök beszerzésében és Balla Zsigmond barátunkat, aki a korábbi évekhez hasonlóan mindent megtett azért, hogy a Mikházán töltött idő alatt mindig otthon érezzük magunkat. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban szeretném megköszönni tanszékünk, a BME-ÉPK Exploratív Építészeti Tanszék és külön Vasáros Zsolt tanszékvezetőnk bizalmát és támogatását, amivel lehetővé tette számunkra, hogy 2022-ben ismét visszatérjünk Mikházára.

A terv és a kivitelezés építőtábor keretében valósult meg. A tervezők a BME ÉPK hallgatói, a workshopot vezető konzulens, Sági Gergely a BME ÉPK Exploratív Építészeti Tanszék oktatója.

Sági Gergely

szerk.: Schell Réka

[1] Tíz szezonnal ezelőtt a berlini Humboldt Egyetem főszervezősége mellett és a Maros Megyei Múzeum, mint helyi partner koordinálásával életre hívott nemzetközi és interdiszciplináris együttműködés célja elsősorban a különböző kulturális és tudományos hátterű hallgatókat és oktatókat közelebb hozni egymáshoz. 2013-ban, az akkor még a BME-ÉPK Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék nevet viselő (és abban az időben Dobai János által vezetett) Tanszék segítségével és Vasáros Zsolt, valamint Gaul Cicelle irányítása mellett kezdődött a részvételünk ebben a történetben, amit akkor több tucat sikeres TDK munka, kiadvány, publikáció, megépült és díjazott hallgatói terv és doktori kutatás kísért. 2016-ban készültek el a Time Box pavilonok (tervező: Sági Gergely), 2018-ban pedig a Tájoló kilátó (tervezők: Lőcsei Vera és Ruga Máté); mind két építmény korábbi TDK pályamunkák eredményeként született.

[2] A korábban elkészült Tájoló célja az erőd területének megmutatása a tájban, azonban ehhez kisebb túra megtétele szükséges, amelyre sok látogató nem akar, néhány a domborzat miatt nem is tudna vállalkozni.