Sokszor kérdezik, hogy mi a stílusunk – Báger András és Helmle Csaba

A 2009-ben Báger András és Helmle Csaba által alapított BAHCS művek célja az emberközpontú építészet, városépítészet, közterek megvalósítása, a gazdaságos, fenntartható köz- és lakóépületek tervezése. A tervezésben a racionális szemlélettel dolgozó és hagyományos megoldásokat innovatív módon használó alkotópárossal váci műhelyükben beszélgetett Bán Dávid.

ÉF: Hogy kezdődött a közös munkátok, hol találtatok egymásra?

Helmle Csaba: A DLA iskola idején kezdtünk el együtt dolgozni, ekkor számos elég jól sikerült pályázatot adtunk be közösen. Időközben országos pályázatokon is indultunk, amelyek közül a másodikkal nyertük el a szegedi Agóra tervezését.

Báger András: Az egyetemen még nem ismertük egymást, hiszen van pár év közöttünk. A DLA iskola pályázatai során hamar kiderült, hogy jól kiegészítjük egymást.

ÉF: Milyen irányokba pályáztatok?

BA: Akkoriban sok városi terekkel foglalkozó pályázat futott, pl. Kecskemét és Sopron központjainak megújítása, valamint nagyszabású városközponti beavatkozások előkészítése Miskolcon és Szegeden. Mivel az építész mindig az aktuális feladatokra keresi a választ, így ezek felé indultunk, ám nyitottak voltunk minden feladatra. Fontos számunkra a Jan Gehl által képviselt vonal, amit a Life Between Buildings című művében fejt ki. Emellett munkánkban hangsúlyos szerepet tölt be a külső terekkel való kapcsolat kérdése. Amikor konkrét épületet tervezünk, mindig nagy figyelmet fordítunk a város szövetével való kapcsolatára. Vizsgálni szoktuk, hogy milyen mikrotereket tervezhetünk az adott épülethez, illetve milyen eszközök alkalmazhatók jó köztéri használatokat inspiráló helyzetek kialakítására.

ÉF: Korábban külön dolgoztatok, más-más műhelyekben szereztetek tapasztalatot.

HCS: Kifejezetten az Agóra-projekt miatt álltunk össze és hoztuk létre a közös irodát, mert a munka léptéke megkövetelte egy saját cég alapítását és azt, hogy abban együtt dolgozzunk. De előtte külön irodákban szereztünk már tapasztalatokat. Míg András Karácsony Tamásnál, majd Balázs Mihálynál, s noha más-más időben, de mind a ketten megfordultunk a Zsuffa és Kalmár Építész Műteremnél, addig én Getto Tamásnál dolgoztam hosszabb ideig, őt tartom mesteremnek.

ÉF: Az Agóra-projekt nem jelentett számotokra hirtelen nagy vállalást?

BA: Szerencsére volt már megfelelő irodai tapasztalatunk, ezért bele mertünk ugrani a mély vízbe, ám igen, nagy vállalást jelentett. 

HCS: Sokat gondolkoztunk utólag is erről a projektről, mert építészként csodálatos dolog, hogy ilyen fiatalon megadatott számunkra egy ekkora léptékű lehetőség. Ugyanakkor vannak a dolognak hátulütői is. Egy építész pályafutása úgy épül fel, hogy a sok kisebb feladaton keresztül, apró kis gyökerekkel kapaszkodik bele a megrendelések sokaságába. A sok kis feladat egymást generálja, és idővel egyre nagyobb munkákat hoz. Én ennek a folyamatnak éppen az elején tartottam, viszont az Agóra ideje alatt, négy éven keresztül kizárólag csak ezzel a projekttel foglalkoztunk.  Amikor ez a négy év letelt, hirtelen légüres térben találtuk magunkat; újból fel kellett építenünk az ügyfélkörünket, s ez gyakorlatilag most is zajlik.

ÉF: Az Agóra jól sikerült, jó kritikát kapott. Ez jelentett-e belépőt újabb megrendelésekhez?

BA: Gyakorlatilag nem, de önbizalmat mindenképpen adott. Azóta nem kerültünk nagyobb munkák közelébe, de ez köszönhető az építőipar jelenlegi állapotának is. Persze már most is számít, hogy egy ekkora munka van mögöttünk, a megrendelő láthatja, hogy egy ilyen óriással már megbirkóztunk, így el tudunk helyezni egy nagy épületet.

ÉF: Milyen feladatra vágynátok?

BA: Én vonzódom a nagyobb léptékű tervezésekhez. Nagyon sok olyan pályázati tapasztalatunk és gondolatunk van, amelyeket érdemes lenne kifejteni a valóságban is. Vonz az a lehetőség, hogy egy olyan nagyobb szakmai csapatban is dolgozhassak egy komplex munkán, ahol nem feltétlenül csak építészek vannak. 

ÉF: Mekkora most az irodátok?

BA: Két srác dolgozik most nálunk, ez egy ideális méret. Természetesen egy nagyobb munkához fel kellene duzzasztanunk a létszámot további építész munkatársakkal, szükség és lehetőség szerint más profilú szakemberekkel is. Kifejezetten érdekelnek a közösségi tervezés lehetséges módszerei, ugyanakkor szeretem a tervezési folyamat azon kulcsfontosságú pillanatait is, amikor csak egy vagy két ember dönt a terv egésze felől. Ilyenkor érkezünk el a legizgalmasabb, legforróbb pontokhoz, és a döntéshozatal vagy az iránymutatás nálunk összpontosul. Ekkor a kettőnk párbeszéde, a közös munkánk jobb döntéseket eredményez, mintha külön-külön gondolkodnánk. Egyedül soha nem tudnék bizonyos döntésekhez eljutni, főleg nem rövid idő alatt.

HCS: Divatos kifejezés lett a „közösségi tervezés." Értékes és fontos ez a folyamat, ám kissé ingoványos is, amennyiben a leendő felhasználókat is bevonjuk a tervezés folyamatába. A kis léptékű tervezés általában közösségi módon zajlik, hiszen a megrendelő sok esetben egyúttal maga a leendő felhasználó is. Az építész és a megrendelők között egyfajta párbeszéd alakul ki. A közösségi tervezés mértéke az alkotó személyiségétől függ, attól, hogy ő mennyire nyitott a közösség rezdüléseire, képes-e a meglévő tapasztalatával és gondolkodásmódjával megfejteni a használók kódolt igényeit. Ezért a projektet összefogó tervező személyisége sokkal fontosabb magánál a módszernél.

BA: Korábban Hollandiában töltöttem egy fél évet, ahol írtam egy tanulmányt egyik kedvenc építészemről, Álvaro Sizáról. A tanulmány leginkább a mester közösségi módon megvalósult lakóépületeit vizsgálta. Sizáról nem feltétlenül a közösségi építészet jut az eszünkbe, hanem egy kifejezetten autonóm alkotó személyisége. Az 1980-as években ugyanolyan nagy sláger volt a közösségi tervezés, mint most, leginkább a városi terek vagy lakóépületek megvalósításánál. Jobb eredmény születhet, ha egy beruházó és egy építész nem négyszemközt dönt családok százai sorsáról, hanem lehetőség szerint bevonják a használókat is. Sizának három ilyen nagyszabású projektje zajlott akkoriban, és nem volt mindegyik sikeres. Viszont az egyik, közösségi módon Hágában megvalósult projektnek az lett az eredménye, hogy visszaemeltek egy olyan építészeti elemet, amely az adott kerületben régebben gyakorta használt megoldás volt, de az építési szabályzat már nem engedélyezte: az emeleti lakások közvetlen lépcsőkapcsolatát az utcához. A helyi szóhasználatban egyszerűen „portico"-nak nevezett megoldás a lakások direkt közterületi kapcsolatát erősíti, a lépcső informális ülőhelyként is működik az utca nyüzsgésében. A szabályozást közösségi hatásra megváltoztatták és azóta nagyszámú lakás épült így meg. Ez egy olyan sikeres folyamat volt, ahol a közösségi tervezés konklúziója Siza autonóm alkotói tervei mentén valósult meg, és így végül a közösség akarata egy egységes építészeti képben öltött testet. 

ÉF: Most Vácon beszélgetünk, nemrég mindketten ideköltöztetek Budapestről, az irodátok is itt működik. Mennyire lehet innen dolgozni és részt venni az országos projektekben?

HCS: 2013-ban be kellett zárnunk az akkor már négy éve folyamatosan működő pesti irodánkat, ami akkor egy kényszerű lépés volt. Közben Andrásék ideköltöztek, így kézenfekvőnek tűnt, hogy itt indítsuk el újból az irodát. Valószínű, hogy ha lenne egy az Agórához hasonló projektünk, akkor kibérelnénk Pesten egy helyet. Jelenleg nem érezzük annak a szükségességét, hogy bármi miatt naponta bevonatozzunk Budapestre.

BA: Mostanában inkább helyi, környékbeli munkáink vannak. Egyébként én tősgyökeres budapesti vagyok. Amikor a hosszú távú lakhelyünkről gondolkoztunk a feleségemmel, hamar vonzóvá vált Vác, ez egy jó léptékű város, megvan benne minden, ami kell: főtér és a fantasztikus Duna-part. Építészeti szempontból is egészséges hely: van saját kultúrája, vannak intézményei, miközben Budapest túlzottan centrális. Ha valamit csinálhatnék Budapesten, akkor pontosan a decentralizációt erősíteném. A sok helyen már meglévő kisebb központokat újabb funkciókkal bővíteném, más városokhoz, például Londonhoz hasonlóan. A II. kerület dombvidékén, ahol felnőttem, ugyan nagy a gazdagság, de emberek százezrei élnek úgy, hogy gyakorlatilag semmilyen funkció nincs körülöttük. Könyvtárból már csak három fiókintézmény működik itt, közepes intenzitással, holott egy könyvtár nagyon hasznos funkciót tölt be. Hollandiában a könyvtárak tömve vannak emberekkel, akik odamennek dolgozni, tanulni, ismerkedni. Számomra a II. kerületben a kilátáson és az erdőn kívül nem volt semmi vonzó, be kellett buszoznom a városba, hogy történjen valami, de Vácon mindent elérek biciklivel. Ez egy dinamikusan fejlődő város, és ezt nem csak mi tapasztaltuk. Sokan költöznek ide Budapestről, sok itt a fiatal család.

ÉF: Mennyire szükséges fizikailag is résztvenni az - főleg Budapestre koncentrálódott - építészeti közösség fő sodrásában? Gondolok akár a KÉK-rendezvényekre, a Fugára és hasonlókra.

BA: Létfontosságú, hogy kilépjünk a hétköznapokból, szükség van a szakmai fórumokra, így nagyon várom már, hogy minél több - pl. a KÉK - rendezvényen ott lehessek. 

ÉF: Az Agórával való magas kezdés, majd a majdnem bezárás után most hol tart az irodátok? Felfelé haladtok?

HCS: Egyértelműen felfelé megyünk.

BA: Amikor mélyponton voltunk, akkor is dolgoztunk, voltak munkáink. Az elmúlt fél évben viszont kifejezetten sok feladatunk lett. Most jellemzően családi házakat tervezünk, ezekkel a felkérésekkel általában ismerősökön keresztül találnak meg minket.

HCS: Két fő bázisunk van, az egyik a környék ­– a Dunakanyar, Vác, Szentendre –, a másik Budapest II. kerülete, ahol már több házunk is megépült. Az, hogy mennyire megy az iroda és miket tervezünk, nincs egyenes arányban egymással. Amikor felvetődött a bezárás lehetősége, akkor is több szép dolgot terveztünk: budai villát, váci ivókutat.

ÉF: Van a munkátoknak, az irodának valami egyértelmű stílusjegye?

HCS: A napokban mondta valaki, hogy milyen sokrétűek vagyunk: magastetős, lapostetős, modernista. Nem stílusunk, hanem gondolkodásmódunk van.

BA: Szerintem van: a BAHCS stílus.

HCS: Ezzel vitatkoznék, hiszen ha rajtakapjuk magunkat, hogy másodszor használjuk ugyanazokat a jegyeket, akkor a saját körmünkre csapunk.

BA: Az állandó építészeti kísérletezés mellett minket alapvetően a gazdaságosság és a racionalizmus jellemez. Jelenlegi munkáinkban egyre inkább arra törekszünk, hogy tiszta építészeti rendszereket, egyszerű tömegeket hozzunk létre. Erre jó példa a kismarosi ház. A tiszta és egyszerű alapképletek kialakítása mellett ugyanakkor vonzó számunkra a kisebb emberi léptékű térbeli viszonyok egyedi kifejtése is. Az Agórában is sok lehetőség adódott például a lépcsők esetében, melyekből legalább tíz egységet tervezhettünk, és mindet különböző formában.

HCS: Ha téri viszonyokról van szó, az így igaz, mert az a gondolkodásmódból fakad. Viszont továbbra is azt gondolom, hogy kifejezett stílusunk nincs, és nem is törekszünk rá, hogy legyen.

BA: Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert a mai családi házas megrendelések esetében a stílus kérdése rendszeresen felmerül, és talán az építészeknek egy kicsit jobban kellene ezzel a témával foglalkozniuk. A stílust a mai építész kategorikusan elutasítja. Építészként úgy gondoljuk, hogy autonóm gondolkodóként egy adott problémára keressük a választ, és nem akarjuk beskatulyázni magunkat egy stílusba. Tehát abban az értelemben, hogy a stílus korlátozza az embert, én sem szeretnénk stílusban gondolkozni. A megrendelők viszont sokszor kérdezik, hogy nekünk mi a stílusunk, amire nem túl szerencsés azt válaszolni, hogy mi elítéljük a stílusokat, nekünk nincs ilyen.

ÉF: Megfordítva a kérdést, mi az, amit semmiképpen nem csinálnátok?

HCS: Erre azt mondanám, hogy nem tervezünk olyat, ami racionálisan nem magyarázható.

BA: Én nem emelném ennyire piedesztálra a racionalitást. Nagyon örülök annak – és ez is az alkotási folyamat része –, amikor a racionális vázon beköszön az egészséges mértékű irracionalitás, és ezáltal egy olyan dolog születik, amely e miatt válik megunhatatlanná, egyedivé. Ilyen a szegedi klímatorony, amelyet Csaba szobrászi megoldása tett különlegessé.

HCS: A racionálisan indokolható lehetőségek közül kiválasztottuk azt, amitől mindez kivételessé vált, és a toronyból inkább szobor lett.

BA: Ez így megfogalmazva már teljesen elfogadható számomra is, a racionális kategóriáján belül kialakított egyedi megformálások jelennek meg a jelenlegi munkáinkban is.

Bán Dávid