Spontán művészeti partraszállás a negyedik PLACCC Fesztiválon
Rendhagyó, mobil művészeti akciósorozattal indul szeptember 24-én a negyedik PLACCC Fesztivál Budapesten. A Szövetség’39 Művészeti Bázis egy katonai teherautóval négy napon át a legváratlanabb helyeken bukkan fel a főváros utcáin. A platóról bárhol, bármikor táncosok, bohócok, irodalmárok, zenészek és képzőművészek ugrálhatnak le. PLACCC – Művészet máshogy, máshol.
A Szövetség’39 Művészeti Bázis katonai teherautója szeptember 24-én a VII. kerületi Klauzál téren megszépül, majd három napon át napi nyolc órában járja Budapest útjait. Az ingyenes akciósorozat mottója „spontán partraszállás". A városlakók akkor is részesei lehetnek egy-egy meglepő és játékos eseménynek, ha éppen a zebránál várakoznak vagy a busz után sietnek. Aki verset talál a kocsija szélvédőjén vagy egy villámkiállításba botlik a kapualjban, ne lepődjön meg, mert valami történik a városban, ami szabad utat keres magának a megszokások, a nagyvárosi hétköznapok útvesztőjéből! A negyedik napon, szeptember 27-én a tervek szerint egy minden érdeklődő számára nyitott koncerttel és táncos mulatsággal zárul a Menekülési útvonal.
Az akciósorozat ötletgazdája, a Szövetség'39 Művészeti Bázis olyan kreatív műhely, amely a mindennapokban is csapatmunkában dolgozik társművészekkel és a legkülönbözőbb szakterületek képviselőivel. A negyedik PLACCC Fesztiválon látható projektnek is fontos része, hogy a különböző műfajok, a képzőművészet, a design, a zene, az irodalom, a tánc és a cirkuszművészet képviselői együtt, egy közös fórumon lépjenek fel. Az önszerveződő művészeti bevetés célja, hogy az akciószerű eseményekkel átmenetileg birtokba vegyék és aktivizálják a főváros „kultúrahiányos" részeit is.
A Szövetség’39 Művészeti Bázis tavaly ősszel mutatkozott be először a PLACCC Fesztiválon. Egy év elteltével is sokan emlegetik a munkájukat, amikor két betonkeverő mixerkocsit alakítottak át nagyvárosi diszkógömbbé és animációs felületté. A Mufurc-1 és Mufurc-2 nevű haszonjárművek mostanában is rendszeresen láthatók Budapest útjain, hiszen ezzel a megújult külsővel azóta is építkezéseken dolgoznak.
Videó a tavalyi munkáról: http://www.youtube.com/watch?v=QC_oykZV4-w
Bővebb információ és hírlevél: www.placcc.hu
TOVÁBBI PROGRAMOK A PLACCC FESZTIVÁLON:
A negyedik PLACCC Fesztivál szeptember 24. és október 3. között interaktív nagyvárosi kalandozásra hívja a budapesti közönséget. A dán hello!earth társulat élménytúrája során SMS-ek és váratlanul előbukkanó, furcsa kísérők irányítják a közönséget egy ismerős-ismeretlen városnegyeden át. A lengyel Fundacja Laury Palmer tagjai varázslatos kirándulásra hívják a fővárosiakat a Sashegyre, ahol hobbikertekben idézik meg a világ országait. Az időutazókat pedig a cseh Handa Gote kollektíva filmes-zenés produkciója repíti vissza a 60-as, 70-es és 80-as évekbe egy retro helyszínen. A tavalyi siker után ismét jelentkezik az ingyenes Haszondesign Projekt. Fiatal képzőművészek festik ki a Nyugati felüljáró hídpilléreit, bárki letesztelheti a Csendautomatát vagy a Városi tornapályát, esetleg elnyújtózhat egy nyugágyon a Városi Szalonban.