Közélet, hírek

Stadionok

1/10

?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
1/10

Stadionok
Közélet, hírek

Stadionok

2006.09.29. 09:18

Elindult a Földalatti Beszélgetések újabb évadja, elsőként a Budapesti Olimpiai Központ került terítékre.

Az évadnyitó Földalatti Beszélgetésre szeptember 28-án került sor a szokásos helyszínen, a Műcsarnokban, Ongjerth Richárd moderálása mellett. A téma ezúttal a Népstadion-pályázat (Budapesti Olimpiai Központ) volt, amit a díjazottak és a zsűri tagjai jártak körül.
A meghívott pályázók (első, második és harmadik díjasok) részletesen ismertették terveiket, kivéve a megosztott első díjat nyert Ferencz-csapatot, amely nem jelent meg a beszélgetésen. Visszatérő téma volt a létesítmény kihasználtságának kérdése illetve, továbbá a Népstadion (helyesebben Puskás Ferenc stadion) műemléki értékei és az eltérő atlétika-futball térigények összehangolása.
Az első helyezettek Tolnai Zsolt, Tóth Tamás, Terbe Rita (KLMV Csoport) tervének különlegessége a stadiont lefedő héjszerkezet, ami megépülvén világelső lenne az ekkora fesztávra szerkesztett nyitható stadiontetők között.
Tervükben a Millenáris velodrom elbontását javasolták, de elmondásuk szerint ezt azóta már máshogy gondolják. A második helyezett Balázs Attila és Brjeska Gábor (RB Stúdió) tervében nagy hangsúlyt kapott a nem sportcélú hasznosítás kérdése illetve a hely városközpontként való használatának lehetőségei, továbbá a terület parkosítása. Kapitány József, mint a harmadik díjas páyaművet jegyző tervezőcsoport képviselője hozzászólásában a stadion minél nagyobb mérvű megőrzését szem előtt tartó álláspont hátterét világította meg.

Görözdi György, a zsűri elnöke elégedettségének adott hangot a beérkezett pályaművek tartalmával és színvonalával kapcsolatban, mint amik sokrétű válaszokat adtak a kiírók által feltett kérdésekre. Beszélt a Népstadion és intézményei üzemeltetésének tarthatatlanságáról, az itt érezhető temetőhangulatról, arról, hogy a kerítések lebontása a létesítmény körül szimbolikus értelemben fontos ugyan, de már az is elég lenne, ha az embereket a kerítés belső oldalára lehetne csábítani. Borzasztó dilemmának nevezte a Millenáris kerékpárstadionhoz hasonló objektumok problémáját, amik megőrzendők ugyan, de eredeti, speciális funkciójuk ellátására már alkalmatlanok, ezért nagyon nehéz mit kezdeni velük.
Utalt az egyik pályázó által is érintett kérdésre, miszerint Londonban az új Wembley stadion építésekor alapvető kritérium volt, hogy a létesítmény teljesen önellátó legyen. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a portugál Eb egyetlen stadionja VIP-páholyának éves bevételeiből a teljes magyar sportlétesítményrendszer működését lehetne finanszírozni.

Mónus János zsűritag arról beszélt, hogy a pályázat kiírását megelőző időszakban tudomásukra jutott, tervek készülnek a terület átalakítására és egy új futballstadion építésére, és ezek a tervek a Népstadion teljes lebontásával számolnak. Ekkor kezdeményezte az épület védetté nyilvánítását a KÖH-nél, beadványára viszont mind a mai napig nem kapott választ. Ezzel cáfolta azokat az állításokat amelyek szerint a zsűri le akarta volna bontatni a Népstadiont. Elmesélte, hogy megfigyelései szerint a német VB stadionjainak a fele nem felelt meg az itteni pályázaton is érvényes tekintett UEFA-előírásoknak, ugyanis a futballpályát futókör vette körül – pedig ez a Népstadion esetében fontos szempont volt az EB-szervezés jogának elnyerése okán.

Kálmán Ernő, szintén zsűritag, az egyes pályaművek építészeti méltatásánál tartott, amikor a zárás miatt a Műcsarnok elhagyására szólították fel az összegyűlt társaságot. Annyi még kiderült, hogy a projektnek lesz folytatása, a terület szabályozási terveinek elkészítése után, a mostani ötletpályázat eredményeinek felhasználásával tervpályázatot szándékoznak kiírni.

Török Tamás








 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A magyarvalkói református templom // Egy hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:37
9:46

Az Egy hely Kalotaszeg varázslatos fatornyos templomait mutatja be a következő részekben. Elsőként egy gyönyörű fekvésű, monumentális református templom következik, mely erődszerű, vaskos karaktere ellenére talán a legmeghittebb is. Nagy hatását mi sem mutatja jobban, mint hogy a meredek zsindelytetős tornya szolgált előképül a Kós Károly tervezte fővárosi állatkert madárházának.

Az Egy hely Kalotaszeg varázslatos fatornyos templomait mutatja be a következő részekben. Elsőként egy gyönyörű fekvésű, monumentális református templom következik, mely erődszerű, vaskos karaktere ellenére talán a legmeghittebb is. Nagy hatását mi sem mutatja jobban, mint hogy a meredek zsindelytetős tornya szolgált előképül a Kós Károly tervezte fővárosi állatkert madárházának.

Nézőpontok/Történet

A veszprémi Várbörtön // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:35
10:53

Testi kínzásoktól a szabadidőtől való megfosztásig, az Egy hely a frissen megnyílt veszprémi Várbörtönbe látogatott. A szökéskísérletek történetein és a börtöntetoválások szimbolikáján túl, a videóból kiderül, hogy a középkor nyilvános kivégzéseit, botozásait, korbácsolásait, vesszőzéseit hogyan váltotta fel a sokféle bűntetőreformokon keresztül kialakított időalapú büntetés, mely a mai börtönviszonyokat is jellemzi.

Testi kínzásoktól a szabadidőtől való megfosztásig, az Egy hely a frissen megnyílt veszprémi Várbörtönbe látogatott. A szökéskísérletek történetein és a börtöntetoválások szimbolikáján túl, a videóból kiderül, hogy a középkor nyilvános kivégzéseit, botozásait, korbácsolásait, vesszőzéseit hogyan váltotta fel a sokféle bűntetőreformokon keresztül kialakított időalapú büntetés, mely a mai börtönviszonyokat is jellemzi.