Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza

"A ház alaprajzából voltaképpen keresztre is asszociálhatunk, sőt már külső formája alapján többeknek templomot idézett. De miért lenne egymástól annyira távol templom és iskola? A tanítás helyszínei voltak és lesznek mindig is." A Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola új épületét, melyet Balázs Mihály DLA tervezett, Vargha Mihály mutatja be. 

Ez is tanít

Különleges gonddal megvalósított ház Nyíregyházán a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola legújabb tanulmányi épülete, mely mostantól erősíti a felsőoktatás lehetőségeit – maga is tanít! S ha jobban körülnézünk a formálódó városban, kiderül, hogy nem ez az egyetlen új egyetemi épület: Sóstón az állami Főiskola campusa több új épülettel is gyarapodik. Ezek közül a közelmúltban avatták fel az egyiket, az Oktatási Központot az impozáns Aulával. Tervezője Balázs Tibor, aki Bán Ferenc nyíregyházi irodájában dolgozik, s néhány éve ő építette ugyanitt a Kodály Zoltán Zeneiskolát. Ebben kapott új otthont, remek hangversenytermet Szabó Dénes világhírű leánykórusa, s a komplexum elnyerte az építészeti Pro Architectura díjat – ez is tanít. Talán nem túlzás kijelenteni, iskolát – és persze sokminden mást – csak akkor szabadna építeni, ha tényleg képes a tanításra...

Ilyesmihez persze olyasfajta szerény szigorúság és csendes határozottság szükségeltetik, mellyel a Hittudományi Főiskola tervezője, Balázs Mihály építész rendelkezik (a családnevek egybeesése csak a véletlen játéka!). A kortárs hazai építészet iránt érdeklődők számára ismert kell legyen a neve, leginkább a Török és Balázs építészkettősből, és az általuk tervezett lágymányosi Magyar Szentek templomából.

Balázs Mihály „civilben" a BME Középülettervezési tanszékének docense, aki tervező építészként szinte már hazajár a keleti országrészbe. Két korábbi, Török Ferenccel közösen tervezett alkotása Nyíregyházán: egy görög katolikus templom, valamint az OTP lakásokból és görög katolikus parókiából álló együttes, ez utóbbi közel az új egyetemi épülethez. Megvolt tehát a helyismerete, ami érzékelhető a házon, annak ellenére, hogy formailag szinte semmi nem köti korábbi munkájukhoz. A lényeg ugyanis a telepítésben van, abban az érzékenységben, ami a régebbi együttesen is azonnal szembeötlik. Az új épület viszont akkor kap majd teljes értelmet, ha megvalósul két további lépcső abból a telepítési programból, melyet maga a tervező dolgozott ki.

Mindennek fontos tanulsága van, amit szinte naponta kéne hangsúlyozni: az építész szerepe olyan mint a filmrendezőé, csak éppen nem celluloidszalagra vagy elektronikus adathordozóra dolgozik, annál sokkal élőbb matériával kell megküzdenie – „stábjával" együtt. S még fontosabb, hogy az építészet nem kizárólag új házak építése! Ezért sem lenne szabad annyira élesen elhatárolni a várostervezők és az építészek szerepét, ahogy az az utóbbi évtizedekben kialakult. A legtehetségesebb alkotók számára, akik a valós térben dolgoznak, nem gond a léptékek közötti váltás. Balázs Mihály például tervez bútorokat is, például saját magának, vagy egy-egy épületéhez. Azonos gondossággal, mint a ház egyéb részleteit, de soha nem „iparszerű"-en. Ez az egyediség az, ami a Hittudományi Főiskola új épületének szinte minden porcikáján érzékelhető.

Kezdjük egy igazi aprósággal, a zászlótartóval. A főbejárat üvegfala mellett kétoldalt egy-egy diszkrét kőtábla örökíti meg az építés éveit (2001 illetve 2003), s ezek mellett kívülről még kiáll valami a falból, azt gondolnánk lámpa. Csak ha jobban megnézzük, akkor derül ki, hogy zászlótartó, formában és elhelyezésben az épület szerves része. Micsoda különbség például ahhoz képest, amit legutóbb az új egri uszoda homlokzatán láttam, mint elrettentő példát. Sok ilyen részlet van a házban belül is, egyvalami azonban már most elég kétségesnek tûnik: a lépcsőkarok közötti ú.n. orsótérbe helyezett üvegtábla nem biztos, hogy beválik. Szép, eredeti ötlet a szemnek, de nem a takarítóknak, karbantartóknak. Pedig a látvány kellemes, első pillanatban telitalálatnak tûnik, hatásos rajta a tükröződés, és szépen fut körötte az egyszerû, gömbfából formált kézfogó. A lépcsőkarok oldalsó széleit azonban szûkösen fedi az üvegtábla, mögötte a fehérre festett betonszegély be fog piszkolódni, a becsorgó felmosóvíz kínos foltot hagyhat a festésen és az üvegtáblán.

A hosszúkás tégla-alaprajzú házat vörös tégla burkolja, nagyon szép kivitelezésben. A gondosan formált, kevés nyílás pontos leírására e rövid ismertetésben nincs lehetőség, de talán hihető, hogy remek összhangot rajzol. A bejárat és a nagy belmagasságú előcsarnok telitalálat. A földszinten elöl és hátul egyaránt teli üvegezett ajtók illetve fix táblák, fölötte még két szintben homokfúvott matt üvegezés, melyek közül egyetlen tábla buktatással nyitható, hogy átszellőztethető legyen az előcsarnok. A főbejárati ajtó fölött vékony, lyukakkal áttört téglafal takarja a matt üveget, ami a nap járását mutató mintázatot vetít a belső oldalra. Kívülről e lyuggatás az épület fő dísze, önmagában alkotás!

Az előcsarnokból jobbra reprezentatív nagyterem nyílik, balra a földszinti középfolyosó, illetve a lépcső, elöl pedig egy kis ruhatár. Balra a földszinten van még egy kisebb előadó, vékony lapos üvegsávval közvetlenül a kert felé. De mindez egy olyan kiugratott falsávba esik, mely kétoldalról indirekt fényeket is bevetít a terembe. Hosszan lehetne még írni a második emeleti könyvtárról, mely főképp a tető felől kap megvilágítást, középen egy ovális ál-mennyezeti nyíláson át – ez az egyetlen íves motívum a házon. S a könyvtár mögött, a ház keleti végén emelkedő, épület szélességû torony-képződményről, aminek keskeny tere rejtett bravúr ínyenceknek.

A ház alaprajzából voltaképpen keresztre is asszociálhatunk, sőt már külső formája alapján többeknek templomot idézett. De miért lenne egymástól annyira távol templom és iskola? A tanítás helyszínei voltak és lesznek mindig is.

Vargha Mihály

Az írás nyomtatásban olvasható a Magyar Hírlap Ahogy tetszik mellékletében (2003. szeptember 20–21.)