Szívügyeink

A legnagyobb veszélyt a Budapest Szíve program sikerére egy másik projektum jelenti, amiről korábban, a Podmaniczky Program összeállításakor még szó sem volt. A Kormányzati Negyed kitelepítése a Belvárosból "progresszív leépülést, sok éves mélyrepülést eredményezhet" - fogalmaz a Budapest Szíve program.

Budapest Szíve - ezzel a címmel 2005 végén nemzetközi építészeti-városrendezési pályázatot írtak ki, egy éve eredményt is hirdettek. Valóban jó lett volna, ha végre kialakul egy nemzetközi érdeklődésben megfoganó, igazi diskurzusban kiforró, megérlelődő projektum a főváros egyre viharosabb átalakulásai közepette. Sajnos a nemzetköziség nem úgy sikerült, ahogy az kívánatos lett volna - és ebben azóta sem történt előrelépés. Nagy kérdés, hogy ennek ellenére lesz-e igazi továbblépés: szívügyeinkben?

 

A pályázat átfogó céljaként Budapest belvárosi magjának revitalizációját jelölték meg, elsősorban a Belváros közterületi rendszerének megújításával - majd itt egy furcsán megfogalmazott mellékmondat következett - "az újra definiált "jó helyek" hálózatának segítségével". Legyünk őszinték, ez nehezen értelmezhető és erőltetett kívánalom egy építészeti pályázattól. Keretet adhat egy ilyen léptékű terv a "jó helyek" kialakításához, de azután sok minden már az életen múlik, tulajdonképpen a közönségen.

 

 

Tény viszont, hogy a pályázók konkrét építészeti tervet is kidolgozhattak, mégpedig a Városháza óriástömbjének kibővítésére, bevarrására a Károly körút, Madách tér felé eső oldalon, ahol immáron - hosszú előkészítés után - lebontották a bazársort. Az volt itt a konkrét feladat, hogy az óriástömb illeszkedjék a városi szövethez.

Két év - két kis lépés

Egylépcsős, vegyes - egyszerre városrendezési és építészeti - ötletpályázatot hirdettek tehát, amelynek akcióterepeként a Kiskörút által határolt területet jelölték meg: a Roosevelt térrel együtt. A zárójelentésben olvasható, hogy a pályázat "programja nem határozta meg a lehetséges beavatkozások időtávlatát, illetve nem korlátozta azok költségigényét". Ami sajnos azt jelenti, hogy a vegyesség - vagyis túldolgoztatás - mellett nem adtak a tervezők számára olyan pontos feltételrendszert, aminek alapján a pályaművek valóban összemérhetők lettek volna. Az eredmény ennek nyomán meglehetősen heterogén lett, átütő sikert nem hozott. Hullámokat inkább szakmai körökben keltett, volt némi polémia.

 

Az egyik, igen elmarasztaló véleményből idézve: "Provinciális zagyvaság. Természetesen a bajok már a kiírásnál elkezdődnek, amikor is a mindenkori hatalom az építészekkel karöltve hitet tesz a szakma mindenhatósága mellett, és azt mondja: Figyu! Itt egy világváros, ember van két milkó, plusz a turisták. Belvárosba gondok vannak! Meg kéne oldani! Kéne ötlet! Ja és tervezz egy szívet is!" (Pethő László: „Ernyedt szonatina egy döglött kutya emlékére"). Ezzel szemben az egyik díjazott pályamű szerzője így érvelt: "A városépítéssel kombinált építészeti pályázatok a műfaj királyai. Nálunk jóval kevésbé provinciális országokban sem tudnak máshová fordulni ezekkel a nagyon bonyolult kérdésekkel, mint az építészekhez. Igen emlékezetes kérdésfeltevés volt például a berlini kormányzati negyed telepítésére 1993-ban lebonyolított nemzetközi pályázat (a Spree folyó hajlatára kiírt területre, címében is ezt viselte: Spree-Bogen), a "Budapest Szívé"-hez nagyon is hasonló beadandó munkarészekkel." (Károlyi István: Egy idős eb morgása a döglött kutya emlékére)

Emlékezetem szerint egyébként ott, Berlinben jóval kevesebb tervlapot kellett kidolgozni, vázlatosabb formában; igazi várostervezési feladatot adtak az építészek számára. Azután pedig sokkal szélesebb körben, jobb szakmai és publikus feldolgozásban tárgyalták tovább az ügyet, ahogy - polgári hagyomány szerint - minden nagy berlini középítkezésről körpanorámaképekkel, kilátópontokkal és városrész-modellekkel tájékoztatták folyamatosan a lakosságot. Nálunk ez utóbbi, elengedhetetlen mozzanatokból azóta is szinte semmi sem valósult meg azóta sem. Azaz bocsánat, még 2006-ban "közbeszerzési eljárással" egy téli lábbeliről elnevezett, humorban utazó sajtóorgánum nyerte el a feladatot, hogy sorozatban publikálja a díjazott pályaműveket.

Viccen kívül.

Az egyes számú díjazott a 9. sorszámú pályamű volt, mely szintén megjelent az említett lapban, rövid kommentárral, idézésétől eltekintünk. A győztes munka vezető tervezői Koszorú Lajos, Golda János, Mohácsi Sándor és Madzin Attila (M-TEAMPANNON). A részletes bírálat megállapítja, hogy "a közterületek gyalogosforgalomnak történő visszaadására, a személygépkocsik parkolóházakba, mélygarázsokba helyezésére részletes, jól kidolgozott javaslatokat ad. Helyes a következtetés, hogy a Duna-hidak elhelyezkedéséből adódóan a Belvárosban a kelet-nyugati átmenő forgalom teljes egészében nem szüntethető meg. A rakpart gyalogosforgalomnak való visszaadása kiváló javaslat - ehhez azonban nem szükséges és nem javasolható a 2-es villamos részbeni felszín alatti vezetése. A teljes tervezési területet illetően a tervpályázat azokra az elemekre helyezi a hangsúlyt, melyek változása 20 éven belül reálisan megoldható."

 

A győztes tervezőcsoport hamarosan megbízást kapott a folytatásra, és Koszorú Lajos irányításával az M-Teampannon 2006 végére el is készítette a Budapest Szíve Fejlesztési Program 2006 - Akciótervet. A fővárosi önkormányzat ezt már el is fogadta, tehát a program nyilvános. A tervezők időközben benyújtották a következő kötetet is, az előzetes megvalósíthatósági tanulmányt. Ennek elfogadása a közeljövőben várható, de voltaképpen részletei szerepeltek azon a kiállításon, ami az N&n Galériában volt látható 2007. április 4-23. között. A demonstráció főleg tanulmánylapokból állt, magáról a programról nem adott olyan tömör összefoglalást, amiből már egy laikus is érthetné, hogy miről van szó. S nem hangzott el ilyen ismertetés a kiállítás - igen szűkös - termében rendezett tematikus kerekasztal-beszélgetésen sem. Ezen az estén a pincehelyiségben sok szív dobogott közel egymáshoz Budapestért, de a szereplők inkább csak szlogeneket és vágyakat fogalmaztak meg, s nem igen jutott tovább a diskurzus annak megállapításánál, hogy nem kizárólag forgalomcsillapítási feladatokról van szó, meg talán érdemes lenne különféle lehetséges forgatókönyveket kidolgozni: alkalmazva az alternatív tervezés elvét.

Az már mindenképpen látszik, hogy az új programban a Városháza épületének befejezése jóval hátrébb sorolódott, és az alternatívákat igyekeztek kidolgozni, de ezt nem hangsúlyozták eléggé az ankét résztvevői - feltételezem azért sem, mert a politikusok nem nagyon mélyedtek el az anyagban. Annyit azért ők is tudtak, hogy elsődleges cél: városalakítási lépések elindítása. Felismerték ugyanis, hogy nem csupán azért van szükség sürgős cselekvésre, mert az utóbbi évek városfejlesztésében ez a terület némileg elhanyagoltatott (persze tudjuk, vannak eredmények), hanem azért is, mert elérhető közelségben vannak európai uniós források, melyekkel jól kiegészíthetők a saját költségvetési pénzek. A Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) szereplő regionális operatív programokon (ROP) belül több olyan fejlesztési terület is van, mely összhangban lehet a Budapest Szíve Program céljaival, és hasonló módon kapcsolható a Közép-Magyarországi Régió Operatív Programjához. A legújabban tapasztalható sietség oka nyilvánvalóan az, hogy ezekhez a forrásokhoz csak kidolgozott tervek alapján lehet hozzájutni.

Nulladik felvonás

Már ennek fényében készült az előzetes megvalósíthatósági tanulmány, ami valóban sok olyan elemet tartalmaz, melyek kidolgozásával a program projektummá alakítható. Tartalmaz például olyan nulladik lépéseket, melyek fölött nincs szakmai vita, illetve indításukhoz megvan a politikai konszenzus, és az ehhez szükséges anyagi fedezet is előteremthető. Nyilvánvaló, hogy például a Szabad sajtó útnál egy gyalogos zebra kialakítása lámpás csomóponttal - mellyel közvetlen felszíni gyalogos kapcsolat létesül a Váci utca északi és déli vége között - ilyen lépés lehetne, amivel ráadásul az egész ügy hatásosan kimozdítható a holtpontról.

Két másik nulladik lépést is megpendít a tanulmány, mégpedig táblázatos formában, ahol az indoklás mellett felsorolja azon felelősöket, akiknek egyeztetniük kell a megvalósításhoz. Konkrétan említik a Kecskeméti utca - Károlyi Mihály utca átmenő forgalmának megszüntetését és (először csak próba jelleggel) a Kossuth Lajos utcán egy parkolósáv kialakítását, melyhez mindkét oldalon a három sáv közepére kerülne a busz-sáv. Vagy a program is említi, és a kerekasztal-beszélgetésen is elhangzott, hogy a Március 15. téren a rakparti sarokház földszintjén látogatói központ kialakítását fontolgatják, tekintettel arra, hogy ez a háromezer négyzetméteres ingatlan önkormányzati tulajdonban van.

 

A járműforgalom mindenképpen kulcskérdés a városi élet minősége szempontjából - és a megoldás tekintetében megoszlanak a vélemények. Sokak számára az igazi minta a londoni modell, az igen magas belvárosi útdíj kivetése. A program említi ezt, de inkább a mélygarázsok létesítését részesíti előnyben, példaként említve Bécset, ahol a belváros bármely pontjáról százötven méteres gyaloglással elérhető a legközelebbi föld alatti parkolóhely. Fontos alapelv, hogy a felszín alatti parkolókapacitás bővítése maga után vonja a felszíni parkolóhelyek számának kiváltását, vagyis csökkentését, tehát az új kapacitások nem válthatnak ki célforgalom-növelő hatást. Kimondja a tanulmány azt is, hogy a felszíni parkolóhelyek rendezésekor nem elsődleges szempont a minél több férőhely, hanem fontosabb, hogy rendezett legyen a közterület, kényelmes a gyalogosforgalom, az épületeket akadálytalanul közelíthessék meg más gépjármévek (taxi, mentő, tűzoltó, szemetes, költöztető).

A parkolás szabályozottsága valóban elengedhetetlenül fontos - és nyilvánvaló, hogy egyes részterületeken már ez a programpont is bevonható a nulladik lépések körébe - ahogy nem kéne sokat halogatni a "Kerékpáros Belváros" létrejöttét sem. A program szerint ennek ma sajnálatosan hiányzik a jogszabályi háttere, és majdan arra alapozva, éppen a felújításokkal párhuzamosan lehet kiépíteni a szükséges infrastruktúrát.

 

Előzni veszélyes

A Budapest Szíve program továbbgördítése, kezdő lépéseinek hatékony megtétele is néhány alapvető döntés meghozatalán és végrehajtásán múlhat. Az első ilyen lépés a projektum irányításának megteremtése, valamint ezzel egyidőben írásos megállapodások parafálása a kerületek és a főváros között. A végrehajtáshoz, lebonyolításhoz még valószínűleg létre kell hozni kisebb, önálló felelősséggel rendelkező csoportokat is, melyek méködése persze szintén nem képzelhető el a szükséges döntések, megállapodások nélkül. Szükség van a program bontására azért is, hogy a lehetséges forrásokat minél szélesebb alapokon lehessen elérni, illetve hogy meghatározhatóak legyenek azok az elemek, melyek feltétlenül megvalósítandók, és gondolni lehessen arra is, hogy mi hagyható el.

Kíváncsian várhatjuk tehát, hogy mikor válik valósággá valami az elképzelésekből - például a látogatói központ az Erzsébet hídnál -, hangsúlyozva, hogy a forrásokat ezekre a célokra meg kell találni, s elsősorban költségvetési keretekből, mert a Budapest Szíve program fő intézkedései olyan önkormányzati tulajdonú ingatlanokat érintenek, melyek nem forgalomképesek.

Mindez persze csak egy a számos nehéz feladat közül, melyeket maga a program is számba vesz. Például a meglévő és újonnan épülő hatalmas bevásárlóközpontok, a plázák folyamatosan szívják el a Belvárosból a még meglévő kereskedelmi erőt - és nem mellesleg egymással is förtelmes érdek-harcban vannak. (A legújabban épülő ilyen szörnyeteg a Kerepesi út elején nőtt ki az egykori Lóversenytér földjéből.) Kétséges a belvárosi forgalomcsillapító intézkedések társadalmi támogatottsága is, állapítja meg a tanulmány, a parkolás koncentrálása a lakásoktól távolabbi területeken az ingatlantulajdonosok ellenállásába ütközhet. A nagy cégközpontok kezdik elhagyni a felújított értékes épületeket, mert magasak az üzemeltetési költségek, és gondot okoz az új irodai technológiák elhelyezése.

A felújítások lassúsága, az ebben napról-napra növekvő lemaradás miatt a szinergiák érvényesülése korlátozott, a felújításokat nem követi folyamatos karbantartás. A 4-es metró beruházási keretében megvalósítandó elemek integrálása azt a veszélyt rejti magában, hogy a program finanszírozási keretét éppen a földalatti közlekedés kiépítése szívja majd el.

A legnagyobb veszélyt a Budapest Szíve program sikerére mégis egy másik projektum jelenti, amiről korábban, a Podmaniczky Program összeállításakor még szó sem volt. A Kormányzati Negyed kitelepítése a Belvárosból "progresszív leépülést, sok éves mélyrepülést eredményezhet" - fogalmaz a Budapest Szíve program, és ebben feltétlenül igazat kell adnunk a tervezőknek. Ők maguk ezt annál is tisztábban képesek láttatni, mert a Kormányzati Negyed elhelyezési pályázatára - a Budapest Szíve kidolgozásával párhuzamosan - elkészítették azt a variánst, mely megőrzi a jelenlegi kormányzati épületeket a Lipótvárosban!

De a megfelelő előkészítés nélkül elhatározott nagyarányú városfejlesztés valóban megkérdőjelezheti nemcsak a Lipótváros, hanem a Budapest Szíve program jövőjét is. Irreális előzés. Tartalmát a civil társadalomnak, az építész szakmának haladéktalanul - és érdemben - meg kellene vitatnia.

Vargha Mihály (szöveg), M-TEAMPANNON (képek)
(nyomtatásban megjelent a Budapest 2007 májusi számában)