Tardos Tibor beszéde "Az év belsőépítésze" díj átadásán

Ezt a gyászszalagot Vargha Mihályért viselem, akinek itt a helye, mindig is itt volt és itt lesz a helye, csak most már örökre betöltetlenül. Ezt a pályázatot nem utolsósorban az ő noszogatására adtam be. Nagyon jó emberünket vesztettük el benne.

Ezt a gyászszalagot Vargha Mihályért viselem, akinek itt a helye, mindig is itt volt és itt lesz a helye, csak most már örökre betöltetlenül. Ezt a pályázatot nem utolsósorban az ő noszogatására adtam be. Nagyon jó emberünket vesztettük el benne.

Most visszalépek az ünnepély fősodrába.

Tisztelt Laki Pál és Laki Péter, kedves O. Ecker Judit, tisztelt Finta Professzor. Kedves és tisztelt megjelentek.

Köszönöm az alapítóknak és Juditnak, a mi fogadott belsőépítész mamánknak, hogy megalapították, és életben tartják ezt a különleges díjat. A zsűrinek külön köszönöm, hogy nekem ítélték. Jóleső meglepetést okoztak vele, és remélem, nem bánták meg.

Amikor ezt a díjat létrehozták, először Göde András nyerte el, akit volt szerencsém egy kicsit nekem is tanítani. A díj ezért egyből jó fényben tűnt föl előttem. Ennek tizenkét éve már. Áttekintve az általa vezetett illusztris névsort, látom, hogy van közöttük öt magában álló név és hat tervezőpáros. Eszerint az én egyetlen nevemmel tehát kiegyenlítődik, hat-hat lesz az állás - de ez csak látszat, érzékcsalódás! Ugyanis a budaörsi iskola belsőépítészetét én is párban terveztem. A tervezőtársam Dobai János volt, az építész. Kicsit sarkítva, egyszerűsítve úgy mondhatnám, hogy Dobai kitalálta, én pedig megterveztem. Amint a pályázatomban is leszögeztem, a belsőépítészetben ő és én alkotótársak voltunk. Ezért - ha már az oklevél, a plakett és a cím az enyém lett is - a pénzdíjam fele őt illeti.

Most pár mondatot szólok az iskoláról, azután pedig a mestereimről.

1. A belsőépítész feladata annyi és csak annyi volt, hogy pontosan értelmezze és a maga műszaki megoldásaira váltsa át az építész szándékait. Mivel ezekkel tökéletesen egyetértettem, majd magam is közreműködtem a kialakításukban, örömömre szolgált a feladat. Hozzáteszem, hogy ilyen léptékű munkám még nem volt. (Az épület valami bruttó 14 ezer m2.) - Örülök, hogy Dobai engem kért föl erre a munkára. Azt hiszem, egyikünk sem bánta meg.

2. A ház elsősorban a feladatát szolgálja. Ezen belül (vagy túl) felmutat egy álláspontot: közpénzből közcélra sem nem szórakozunk, sem nem szédelgünk. Látványosságot önmagáért nem nyújtunk. Ami itt látványos (a tágasság, az áradó fény, a színek, a méretek; a világosság, a szó több értelmében), annak értelme és oka van. A színek csak nyomatékosabbá teszik a többi szerkezet és felület precíz csendjét. Alapvetően a gyerekek jelenléte visz életet az épületbe, ők a fő attrakció.

3. Közreműködhettem egy igazán korszerű, teljesen felszerelt, célszerű közintézmény megalkotásában. Ez a magamfajtának (aki általában cégeknek és magánzóknak dolgozik) új, üdítő élmény. Reveláció. - Nem éppen szakmai állásfoglalás, de leszögezem, hogy iskolát tervezni: jó.

5. Ki kell térni az iskolát terveztető és megvalósító Budaörs döntéshozóinak a szerepére is. Budaörs is van annyira konzervatív és rátarti, mint bármelyik magyar város. Mi sem lett volna természetesebb, mint egy díszes, behízelgő középülettel kiszolgálni a külsődleges tetszetősségre mindig fogékony közízlést. Akik mégis ezt a tervet választották, azok alighanem magukat és az őket megbízó közösséget is felnőttebbnek tekintik, mint nálunk manapság szokás.

Számomra a szakma személyekhez kötődik; köztük első helyen a mestereim állnak, akiknek a legtöbb hálával tartozom. Hárman vannak, három különböző generáció.

A legfiatalabbik az én Sajó Imre barátom. Ő a megosztás nagymestere: amije csak van, megosztja az emberrel. Életreszóló élmény volt vele közösen fölfedezni és bejárni a szakmánk megannyi ág-bogát, egymás munkatársa és kritikusa lenni, ösztönözni és ösztönzést kapni. A pályám, az életem csonka maradt volna Imre nagylelkű barátsága nélkül.

Harminc évvel idősebb volt az atyamesterünk, Németh István tanár úr. Kopottas, szabadszájú, ráspolyhumorú, plebejus arisztokrata. Gőgös tekintély, aki köp a külsőségekre. Aki levágja magát az asztalunkhoz, elragadja a színes ceruzánkat, és rajzol, és színez, és veszekedve magyaráz. Akinek egyetlen szava porba sújt vagy fölemel.

Utolsóként Reimholz Péterrel, vagyis magával az építészettel találkoztam. Habár a szakmával színültig megtelt, mégsem szakbarbár, hanem teljes ember, egy tanítani, adni született idősebb jóbarát volt. Kancsó, amelyből bármennyit kitöltesz, még több tölteni valója marad: bőségszaru. Vele lenni olyan volt, mint hazaérkezni.

Később, a MATERV-ben mellette dolgozva, bekerültem egy laza bolygórendszerbe, Reimholz tanítványainak és tisztelőinek egy egymásra is érzékeny és figyelmes szakmai körébe, amely máig, életreszólóan meghatározta a szakmai eszméletem. Péter tavaly eltávozott közülünk, de bennünk és általunk, akik ismertük, és szerettük őt, jelen van; most is, itt is.

Végül egy reményről számolok be Önöknek.

A budaörsi iskolába 660-720 gyerek jár. Évente érkezik és távozik 80-90. A puritán épület a benne folyó gazdag és változatos iskolai életet hitem szerint készséggel, hajlékonyan szolgálja ki; korszerű, egészséges és ösztönző hátteret biztosít hozzá. Bizonyára nemegy gyerekben gyökeret ver majd az a gondolat, hogy a látszat néha csal. Hogy a dísztelenül egyszerű néha jobban szolgál a hízelgően látványosnál. Abban bízom tehát, hogy az iskolánk segít egy türelmesebb, megértőbb és - talán - a vizuális korszerűség iránt elfogadóbb közönség kinevelésében.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Tardos Tibor

Elhangzott 2010. március 17-én "Az év belsőépítésze" díj átadásán.