Társadalomformáló építészet és építészetformáló társadalom

Hogyan alakíthatja az építészet a társadalmat? Mi ebben a folyamatban az építész szerepe, és mi lehet a feladata? Balázs Rebeka Dóra cikkében ezeket a kérdéseket járja körbe építészetszociológiai megközelítésből.

A gondolat, hogy az építészet társadalomformáló képességgel bír, nem új. Ha a történelem során a hatalom birtokosai nem hittek volna abban, hogy az épületek hatással vannak a társadalmi viszonyokra, normarendszerekre, vagy a társadalom önképére, valószínűleg sok jelentős építészeti mű nem született volna meg. Elég csak végig venni az építészet történetéből ismert reprezentatív építészeti alkotásokat, kezdve a mezopotámiai zikkuratoktól napjaink üveghomlokzatos pénzügyi központjaiig, vagy akár a várnegyed jelenleg is folyó átalakításáig, hogy erre a következtetésre jussunk.

A híd, a zsinagóga és a modern lakás

Azonban az építészet a reprezentatív épületeknél kevésbé nyilvánvaló módon is alakítani tudja a társadalmat. Minden építészeti alkotás – legyen az infrastrukturális beruházás, lakás, középület, közterület tervezés, vagy bármi más – beavatkozás egy adott hely meglévő térbeli-társadalmi viszonyaiba[1]. Ez a beavatkozás lehet a meglévő társadalmi viszonyokat újratermelő (megerősítő), vagy azokat átalakító. A hatás azonban nem egyoldalú, hanem az építészet és a társadalom kölcsönösen egymásra hatnak, egymásból építkeznek[2].

A társadalmi csoportok közötti viszonyok, egészen pontosan a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésének példái a Long Island Jones Beach nevű strandjára vezető autópályák feletti hidak. A hidakat a 20. század első felében úgy tervezték meg, hogy azok túl alacsonyak legyenek ahhoz, hogy buszok is áthaladhassanak alattuk. Az alacsony hidak megakadályozták, hogy a tömegközlekedésre hagyatkozó szegényebb és fekete lakosság is eljusson a Long Island-i strandra, ami így megmaradhatott a felsőbb társadalmi rétegek fürdőhelyének[3]. A társadalom perifériáján élők nem csak a város egy részéből szorultak ki, de a térbeli kirekesztés megerősítette a társadalomban azt a hozzáállást, hogy a szegények és feketék kizárhatóak valahonnan, ezáltal rögzítve a korban fennálló társadalmi rendet.

Az építészeti beavatkozás nem csak a társadalmi viszonyok megerősítését szolgálhatja, hanem a társadalmat át is tudja alakítani, különösen, ha kellően széles körben elterjedt trendről van szó. Az építészet történetében talán leginkább a 20. század közepének tervezői hittek az építészet társadalomalakító szerepében, és egyúttal nem is féltek azt alkalmazni. Ez a fajta, társadalommérnöki hozzáállás jelen volt mind a demokratikus, mind a diktatórikus berendezkedésű országokban egyaránt[4]. Hazai példaként említhetjük az ötvenes-hatvanas évek lakásépítését. Az ekkoriban épült városi kislakások kompakt konyhája már a modern munkavállaló nő ideájára épült: a háziasszony elsődlegesen már nem az otthona konyhájában tölti az idejét, ő és családja az üzemi vagy iskolai étkezdében ebédel. Ugyanakkor a modern térszervezés nem írta automatikusan felül a generációk óta öröklődő szokásokat, és a vidékről frissen felköltöző lakossággal a falusi konyha is „beköltözött" a modern lakásba, nemegyszer zsúfoltságot eredményezve. Másfelől a tér szűkössége bekorlátozta a szokások továbbadását, egészen pontosan a gyermekek bevonását a házimunkába. Így a tér adta kötöttségek végső soron hozzájárulhattak a modern életstílus elterjedéséhez[5].

Ahogy az építészet formálja a társadalmat, a társadalom is formálja az építészetet. Példaként említhetjük a hagyományos zsinagóga térszervezését is, amely mint a közösségi élet meghatározó helyszíne, a zsidó közösségek patriarchális társadalmi viszonyait segített rögzíteni évszázadokon keresztül. A zsinagógában hagyományosan a nők a férfiaktól elkülönítve ülnek, jellemzően kisebb térrészben, vagy függönnyel elválasztva, vagy ha a zsinagóga mérete megengedi, akkor a karzaton. A liturgia a férfiak részén történik. A szertartás szempontjából csak a férfiak jelenléte számít, ők vesznek aktívan részt benne[6]. Ugyanakkor a környező világ változása és a női egyenjogúság mozgalmak sok zsidó közösségre is hatással voltak. Köszönhetően az élet más területein megtapasztalt nemek közti egyenlőségnek, kevésbé ortodox zsidó közösségekben már előfordul, hogy a férfiak és a nők egymás mellett ülnek a zsinagógában, és az így láthatóvá váló nők részesei lesznek a szertartásnak[7].

Magától értetődő építészet

És hogyan formálja a társadalom az építészetet? Nem kis mértékben magán az építészen keresztül. Senki nem tudja kivonni magát teljes mértékben a saját korának értékrendje, normarendszere alól, így az építészeti mű tervezője sem. Az építészt a tervezés során nem kevés, az adott korban természetesnek vett érték, társadalomszemlélet, hiedelem vezeti. Gyanítható, hogy a várostervezőnek magától értetődő volt, hogy kiszoríthatóak a szegények és a feketék a Jones Beach-ről, ahogy a zsinagógák tervezőinek sem jutott sokáig eszébe megkérdőjelezni a férfiak és nők térbeli elkülönítését. Hasonlóan, a modern lakás tervezői is követték a korszellemet, ami szerint az építészetnek nevelnie kell a használókat például ízlés és életstílus tekintetében.

Fontos látni, hogy az említett példák korábbi korokból valók, így kellő távolságból tudjuk nézni őket ahhoz, hogy felfedezzük az építészet társadalomformáló hatását. De ne higgyük azt, hogy a mai építészet nem formálja ugyanígy a társadalmat, és esetenként nem alakít ki hasonló egyenlőtlenségi viszonyokat. Még mindig bevett tervezési gyakorlat, hogy az építészeti mű nem teljeskörűen akadálymentesített, mert a közkeletű vélemény szerint a fogyatékkal élők bizonyos épületrészeket úgyse akarnak majd használni, esetleg a fogyatékkal élők csak kerekesszékesek lehetnek. Ugyanakkor, ha egy iroda vagy középület teljeskörűen akadálymentesített, akkor ott lehetősége van a fogyatékkal élő személyeknek nem csak látogatóba érkezni, de ne adj isten munkavállalóként is megjelenni, és teljes értékű tagjává válni a társadalomnak. Ha ez általános építészeti trenddé válna, akkor az élet más területein is magától értetődő lenne, hogy a fogyatékkal élőknek azonos jogai és lehetőségei vannak.

Pozitív példaként említhető, hogy egyre több irodaházba terveznek bölcsődét, óvodát. Sok kisgyermekes anyukának nehézséget okoz a munkaerőpiacra való visszatérés, többek között a kevés bölcsődei férőhely, és lakás-bölcsőde/óvoda-munkahely háromszögben való ingázás logisztikai akadályai miatt. A munkahelyi gyermekmegőrzés nem csak ezekre a problémákra ad választ, de azt az üzenetet közvetíti a munkavállaló nő felé, hogy kisgyermekes anyukaként is visszavárják a munkahelyén, és nem indul hátrányból a munkaerő piacon.

Az építészetnek ugyanakkor nem csak a társadalmi esélyegyenlőség elősegítésében lehet szerepe, de képes a társadalom természeti környezethez való viszonyulását is pozitívan befolyásolni, és környezetkímélő megoldásokat elterjeszteni. Például az új épületekben egyre inkább általános trend ivókutak, illetve öltözővel kiegészített biciklitárolók betervezése, ami elősegíti a fenntartható életmód elterjedését. Ehhez hasonló pozitív fordulatot jelentene, ha az építészet megváltoztatná azt a globálisan elterjedt elképzelést, hogy bizonyos épületfunkciók megkövetelik, hogy a homlokzatok egésze üvegből készüljön, függetlenül attól, hogy forró vagy hűvös klímájú területre épülnek. Egy multinacionális vállalat működése sehol nem attól lesz transzparens, hogy az utcáról belátunk az irodába. Ezzel szemben a zártabb homlokzatok jobb hőszigetelőképességgel rendelkeznek, és a napsütés okozta hőterhelést hatékonyabban mérséklik, ezáltal csökkentve az épület fűtési és hűtési igényét.

Az építészet (és ezáltal az építész) óhatatlanul hatással van a társadalomra, újratermeli és átalakítja a társadalmi viszonyokat, életstílusokat és szokásokat erősít meg és formál át.  A társadalomért és környezetéért felelős építésznek első sorban tudatosítania kell magában ezt a szerepet, és reflektálnia azokra a maguktól értetődő értékekre, hiedelmekre, társadalomszemléletekre, amelyek a saját korának jellemzői, és amelyek a tervezés során vezérlik.

Balázs Rebeka Dóra – senior tanácsadó, ABUD - Advanced Building and Urban Design

Szerk.: Hulesch Máté

[1] Henri Lefebvre, The Production of Space, ed. Donald Nicholson-Smith (Oxford: Basil Blackwell, 1991).

[2] Mark Gottdiener, The Social Production of Urban Space (Austin: University of Texas Press, 1985).

[3] Sarah Schindler, “Architectural Exclusion: Discrimination and Segregation through Physical Design of the Built Environment," Yale Law Journal 124, no. 6 (2015): 1934–2024.

[4] Márkus Keller, Szocialista Lakhatás? A Lakáskérdés Az 1950-Es Években Magyarországon (Budapest: L’Harmattan, OSZK, 2017).

[5] Máté Tamáska, “Gondolatok Az Építészetszociológia És a Szociológia Viszonyáról," Szociológiai Szemle 30, no. 1 (2020): 4–20.

[6] Yaacov Yadgar, “Gender, Religion, and Feminism: The Case of Jewish Israeli Traditionalists," Journal for the Scientific Study of Religion 45, no. 3 (2006): 353–70, https://doi.org/10.1111/j.1468-5906.2006.00311.x.

[7] Ayala Emmett, “A Ritual Garment, the Synagogue, and Gender Questions," Material Religion 3, no. 1 (2007): 76–87, https://doi.org/10.2752/174322007780095681.