Tudatépítészeti teszt és Bercsényi-kódex a Móricz Zsigmond körtér aluljáróban

Szombatig tart nyitva a B28-30 Emléknapok részeként kiállított tárlat a Móricz Zsigmond körtéri metróaluljáróban, ahol szerdán és pénteken 17-19 óra között még megtekinthetők a kultikus folyóiratra reflektáló kortárs projektek, pénteken 18 órakor Vető Jánossal Balázs Kata művészettörténész beszélget, szombaton pedig bontóbulival zárul az eseménysorozat.

A Szakkollégium szervezésében létrehozott projekt célja, hogy felelevenítse a status quóval szembehelyezkedő B28-30-as eseményeket, szövegeket, közösségi megmozdulásokat, gondolatokat, gyakorlatokat. A tárlat részeként megvalósult Képcsarnok Szegő György 1981-es – a folyóiratban megjelent – Ösztönépítészeti tesztjét eltérítve, egy Tudatépítészeti teszten keresztül nyújt betekintést az építészetelmélet és praxis szövevényes kapcsolatába, tájékozódási pontot nyújtva az új építészgeneráció számára. A kiállítás második terében a Bercsényi-Kódex lapozható fel, mely a hagyaték homályba és feledésbe veszett legendás történeteit és képeit kontextualizálja újra – a püspöki krónikákat egy misztikus héj őrzi. A 1111 Galéria jóvoltából egy Performansz is megjelenik az aluljáróban: Vető János munkái videó- és fotódokumentáción keresztül vannak prezentálva. A negyedik térben a kurátorok által kiírt emlékmű-pályázaton nyertes Totem tekinthető meg.

A kiállítás szerdán (05.15.) és pénteken (05.17) 17-19 óra között tart nyitva. Illetve pénteken 18 órás kezdéssel Vető Jánossal beszélget Balázs Kata művészettörténész. Szombaton pedig egy bontóbuli keretében búcsúzik a programsorozat.

Az esemény ajánlásaként a kiállításhoz készült kurátori szövegekből válogatott írásokat osztunk meg.

Képcsarnok és Tudatépítészeti teszt
A két és fél évtized során termelt B28-30 oldalakon tetten érhető a reflexióra való igény, gyakorlat és elmélet összeegyeztetése: a hallgatók értelmezték a szakmában betöltött szerepüket, kritikát fogalmaztak meg az oktatási rendszerrel kapcsolatban és az építészeti tervezés lehetőséghorizontját vizsgálták. Erőfeszítésük felfogható egyfajta autonómia-kísérletként: arra vállalkoztak, hogy tágabb társadalmi kontextusban gondolják újra építész szerepkörüket, és azt, hogy milyen, a világról alkotott eszmék és esztétikumok mentén képzelhető el egy szebb, jobb és igazságosabb térbeli és vizuális környezet. A kései kapitalizmus képzeletszegény, szaturált jelenvalóságából visszatekintve izgalmas fellapozni, hogy milyen stílus- és izmuskavalkád termékenyítette meg a kollégisták építészeti képzelőerejét. A lapszámok folyamatosan változó és alakuló szerkesztőségei, a doktrinér modernista hazai kánon mellett fontosnak és érdekesnek találtak olyan nemzetközi építészeket, mint a szovjet avantgárdokat, az Archigramot, Aldo Rossit, Robert Venturit vagy James Stirlinget.

A B28-30 projektje bár a 80-as évek végén lezárult, a lapok az elméletgyártásra és a gondolkodásra való igény mementóiként élnek tovább. A keleti blokk felbomlásával és az egypólusú kapitalista világrend megszilárdulásával az építész társadalom új politikai-gazdasági viszonyok között találta magát. Míg az egykori építész tanoncokat a merev szocialista rendszer és a modernista építészeti dogmák kötötték gúzsba, korunk generációjának szellemi és erkölcsi szárnyalását a piaci fundamentalista, menedzseri diktatúra veti vissza. Az építész a rendszerváltás óta bekövetkezett politikai átrendeződés eredményeként vizuális és esztétikai referenciákkal felvértezett, lelkes társadalmi reformerből az ingatlanpiaci termékek marketingesévé degradálódott. Az algoritmusok által lúgozott Pinterest-kultúra társadalmi kontextustól leválasztott jelenvalóságában soha nem volt még ekkora szükség az építészeti gondolatok csatornázására, mint napjainkban.

A Képcsarnok a Bercsényi kollégium naiv, hevült és kísérletező próbálkozásait felelevenítve prezentálja és szállítja az emberi képzelet erejét a fiatal építészgeneráció, valamint a tér és utópia iránt lelkesen érdeklődő látogatók számára. A stimuláló képanyaggal célunk a kiállításon résztvevők bombázása, felforgatása, hogy rámutassunk a múlt utópikus gondolkodásában rejlő felszabadító lehetőségére, a jövőtől megfosztott jelenben.

A Képcsarnok részeként egy játékra hívjuk a besétálókat, mely során mindenki felfedezheti a magában szunnyadó építészteoretikust. Az építészeti teszt kitöltésével az érdeklődők libidinális energiáikat végre szabadon engedve fejthetik fel a tudatalattijuk mélyén lekötött – a kortárs gazdasági-társadalmi viszonyok között felszakadni képtelen – vágyképeiket, hogy gondolkodási teret és időt hasítsanak ki a menedzseri struktúrák által uralt kapitalista masszából. A kiállításon 8 db tablón (A-H), egyenkén 8 db építészeti kép található. A lazán összeválogatott nyolcszor nyolc kép a lehető legkülönbözőbb eszmék és hangulatok spekulatív kivonata. A képek az emberi történelem során elképzelt és megragadott tereket, és a hozzájuk tartozó karakteres térhasználatokat és világképeket közvetítik. A látogatóknak a teszt során minden tablón egy, a számukra legkedvesebb képet kell kiválasztaniuk, amit a kiadvány végén található táblázatba kell bevezetniük, melyet a leletek kiértékelése követ – kortárs építész profilok, stíluskorszakoktól független eszmék és kedves próféciák egyvelege.

Bercsényi-kódex
A kódexek a történelemírás és a kánonírás alapdokumentumai. A Bercsényi-kódex nem az. Hazudik és hamis. Képanyaga tákolt dokumentuma egy létezettnek, egy általunk elképzeltnek. Újrakonstruálása a megörökölt kánonnak. A lapok között újraxeroxozott, újravágott montázsok, mindenfajta időrendet nélkülöző B28-30 lapok, archív fotók kaptak helyet, új gondolati térbe helyezve azokat. Szövege a Bercsényi Kollégium és a B28-30 folyóirat töredékes történetének hézagait próbálja rekonstruálni.

A kiállításunk a Bercsényi kollégium és a B28-30 hagyatékával foglalkozik, a szellemiségét kortárs kontextusba helyezve. 2024 tavaszán egy kulturális program vagy kiállítás megrendezése hasonló elveken és logikán alapszik, mint mondjuk 1982-ben: személyközi kapcsolatokon, informalitáson, szívességeken és bartelen. Újrafelhasznált anyagok, építkezési hulladék, OBI-ban vásárolt olcsó építési anyagok alkotják az installációkat a kiállítóterekben. De a hiány egyre kevésbé csak anyagi, sokkal inkább maga az idő. Kizárólag a hivatalos – bérmunkán és fogyasztáson alapuló – időn túl szervezett eseményeken jelenhetnek meg olyan témák, koncepciók, amik túlmutatnak az erőforrásokkal felvértezett állami kultúrpolitikán vagy a piaci mechanizmusok korlátozó logikáján. A kortárs keretek között egyébként is radikálisan felszabdalt és egyre szűkülő  szabadidő az egyetlen cselekvési tér, ahol lehetőség nyílhat az élet szubjektív, önazonos, egyéni berendezésére.

Az ehhez hasonló megélt kulturális termelés azonban szürke zóna marad a társadalom legtöbb osztálya számára. Hisz ezt a kiállítást is ugyanazon szubkultúra maradéka rendezi és mutatja meg saját közegének, a művészeti mező középosztálybeli, értelmiségi és szubkulturális baráti társaságainak. Szubkultúrává szűkül, mágikus és szimbolikus válaszként: a kultúrpolitika által diktált döntések és a prekarializálódó értelmiségi és művészeti pályák sötét árnyékában. Válasz ez, a művészet piacorinetált szemléletére, mely ellehetetleníti a művészetet, mint munkát és elkötelezett szakmát, mert szabadidős kedvteléssé silányítja, egy szűk réteg spektákulumává.