Közélet, hírek

Új lendületet vesz a Fertő tavi beruházás

Hirdetés
?>
Forrás: Fertő tó barátai/Facebook
Új lendületet vesz a Fertő tavi beruházás
Közélet, hírek

Új lendületet vesz a Fertő tavi beruházás

2023.10.30. 14:44

Habár szeptember végén még arról szóltak a hírek, hogy a Greenpeace pert nyert a Fertő tavi beruházásra idén májusban kiadott környezetvédelmi működési engedély ügyében, az Építési és Közlekedési Minisztérium október 27-én ismét kiírta a Fertő tavi öko- és szabadidőpark fejlesztéséről szóló közbeszerzést. A felhívásban az egy éve forráshiány miatt leállított projekt mielőbbi folytatását szorgalmazzák "a természetkárosodás elkerülése érdekében".

A szálloda, sportközpont, ökocentrum, új strand és kikötő építését is tartalmazó fertőrákosi beruházás híre komoly vitát váltott ki, civilek, szakmai szervezetek és az MTA kutatói is szót emeltek a projekt ellen. A négy éve indult beruházással szembeni legnagyobb kifogás, hogy Natura 2000 besorolású területen, a Fertő tó nádasának nyíltvízi szegélyében, a Fertő Hanság Nemzeti Park és Fertő-táj UNESCO Világörökségi terület magterületén, az élővilágot veszélyeztetve valósul meg, a 2019-es híradások szerint legalább 23 milliárd forint közpénzből.

A tiltakozások ellenére 2020-ban megindultak a munkálatok. 2021 nyarán lebontották a cölöpházakat, a strandolásra alkalmas partszakasz évek óta le van zárva. A beruházásért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. 2021 novemberében írta ki a tervezett létesítmények kivitelezésére vonatkozó közbeszerzést, amit később visszavont, majd újra kiírt, az új tender pedig pénzhiány miatt lett eredménytelen. Időközben a cég megszűnt, a beruházás jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztérium fennhatósága alá tartozik. 

A nagyberuházást 2022 nyarán forráshiány miatt ideiglenesen leállították, a Válasz Online ekkor azt írta, hogy eddig 9 milliárdot költöttek el mélyépítési és kotrási munkálatokra. Amint arról a lap beszámolt, ekkorra elkészült az a két kilométer hosszú csatorna és a hozzá kapcsolódó madármegfigyelő tó, amely elválasztja a vízitelep megnövelt területét a természetes állapotú nádastól, elkészültek a partfalak, valamint a vízen úszó pontonrendszerből álló vitorláskikötő. A Városmajori-csatorna torkolatában elhelyezkedő kikötő a korábbinál nagyobb befogadóképességű lett. Feltételezhetően elkészültek az új, nagyobb kapacitású közművek is, illetve a tóba benyúló új mólók. Nem valósultak meg viszont a túlméretezett építmények, a tervezett vízparti szálloda, az apartmanházak, az ökocentrum, a kemping, a fedett sportcentrum, illetve a két parkoló. 

Lázár János építési és közlekedési miniszter idén júniusban egyeztetett Sopron polgármesterével, Farkas Cipriánnal. Abban állapodtak meg, hogy a terület északi részén található kikötőt ideiglenes megállapodás keretén belül használatba vehetik a vitorlázók és a horgászok, a déli részen strandot alakítanak ki, illetve megvalósítják a tervezett ökoparkot és egy hajókikötőt is a tavon.

Az ügyben újabb fejlemény volt, hogy a Greenpeace ismét megtámadta a Fertő tavi vízitelepre kiadott környezetvédelmi működési engedélyt, és szeptember 30-án a Győri Törvényszék kimondta, hogy  a határozat kiadásakor az illetékes Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal csak látszateljárást folytatott le, véleménye feltételezéseken alapult, mert nem kérte ki az ebben az ügyben különösen fontos vízügyi szakhatóság véleményét sem. 

A Fertő tó körül októberben vizsgálódott az UNESCO. A Világörökségi Bizottság tanácsadó küldöttsége civilekkel és kormánytagokkal találkozott a határhoz közeli Winden am Seeben – számolt be róla a Szabad Európa. A találkozón magyar részről a Fertő tó Barátai Egyesület, a Greenpeace és a kormány képviselői vettek részt. Utóbbiak azt ígérték, hogy nyitottak a civilekkel történő kommunikációra. 

Mindezen előzmények után október 27-én jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben a Fertő tavi öko- és szabadidőpark fejlesztéséről szóló felhívás – ezt az Átlátszó írta meg elsőként. A tender két részből áll, az első rész tartalma a hajókikötő, csónak és vitorláskikötő, strand, vitorlásklub, belső út és parkoló, valamint a közművek, illetve a terület- és környezetrendezés, illetve tájépítés részeként az ökopark és szabadidőpark tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzése. A második részben pedig a Fogadóépület és Ökocentrum megvalósítása, tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzése a feladat.

Az eredeti tervekhez képest módosult a program, a nyáron napvilágott látott elképzelések szerint egyelőre nem épül szálloda, illetve, amint az a felhívásban olvasható, az "egyes projektelemekhez tartozó épületek volumenének jelentős csökkentése szükséges (azaz az egyes épületek funkciója és területen való elhelyezkedése nem változik csak a méretében és anyagfelhasználásban szükséges változtatni a környezetre való hatás minimalizálása érdekében)". A minisztérium azt is leszögezi, hogy a kivitelezési munkálatok mielőbbi folytatása elengedhetetlen a természetkárosodás elkerülése érdekében. 

A kiírás az első részben érintett építési területet 5 fő zónára osztja:

  • 1-es zóna: Az 1-es zónában helyezkedik el a nettó 200 m2 (bruttó 285 m2) területű kikőtő épület. Itt alakítják ki a vízirendőrség irodáját, továbbá raktárat, találkozási pontot, várótermet, vizesblokkot és elsősegélyhelyiséget. 
  • 2-es zóna: A 2-es zóna a strand területe. Gyerekmedencét, kotrással élővizes medencét hoznak létre, sor kerül fásításra, fa borítású stégek, játszótér, sportpályák kialakítására. Épül továbbá öltözőház kabinokkal, zuhanyzókkal, mosdókkal, büfék, szezonális öltözőépület és vízisport-raktár, pavilon jellegű épület vizesblokkal, baba-mama szobával, kukatárolóval.
  • 3-as zóna: Nettó 960 négyzetméteres vitorlásklub, "funkciói a kikötői felügyelet és adminisztráció (kikötőmester, elsősegély, irodák), a vízisportolás, vitorlázás oktató és edző tevékenységhez szükséges öltözők, edzőterem, oktató és táboroztató szállás."
  • 4-es zóna: Nettó 600 négyzetméteres üzemeltetési épület, gépkocsiparkoló, mozgáskorlázotott parkolók, buszforduló kialakítása két megállóhellyel, további hét várakozó ponttal, taxi drop off pont, új gyalogos- és autós híd a Rákos patak felett. 
  • 5-ös zóna: Itt jön létre az Ökopark, amelyről így ír a dokumentum: "A korábbi kiviteli tervek rendelkezésre állnak. Az ökopark 103 265 m2 területe extenzív fenntartású zöldfelületekből áll, a meglévő, már beállt növényállomány megtartásával. Az ökoparkban tervezett gyalogos terhelésű burkolatok vízáteresztő rétegrenddel, stabilizált szórt felülettel készüljenek. Az ökopark területén belül elhelyezendő kis szabadtéri épületek funkciója madárles és kilátó."

A második rész tárgya a Fogadóépület és Ökocentrum rendelkezésre álló engedélyes és kiviteli tervek jogszabályoknak megfelelő áttervezése, módosítása, és megvalósítása. Az extenzív zöldtetős Ökocentrum (pince + földszint + 1 emelet) teljes területe összesen bruttó 3215 m2, 299 fő befogadására alkalmas. 

Az ajánlatok benyújtásának határideje 2023.12.08. 

A jelenlegi közbeszerzési eljárással kapcsolatban Farkas Ciprián közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy az a cél, hogy "minél előbb birtokba vehessék a Fertő tavat a soproniak". A csökkentett program nem jelenti azt, hogy a jövőben ne valósulna meg a többi, elhalasztott projektelem. Lázár János a soproni polgármesterrel történő nyári találkozásról közzétett videóban azt mondta, hogy "B verzióban valamikor az eredeti nagy tervet is meg kell valósítanunk, amit most kénytelenek voltunk elhalasztani"

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.