Utópikus realizmusok VII. – Salottobuono & Enrico Dusi Studio: Piactér

Cikksorozatunk következő részében az észak-itáliai Sant’Agostino új főterét mutatjuk be, melyet Matteo Ghidoni és Enrico Dusi olasz építészek terveztek a 2012-es földrengésben elpusztult városháza helyszínén. Az építészek a burkolatok, a szegélyek, a padok, a lámpák, a növényzet és egy fedett műtárgy érzékeny kompozíciójával olyan közösségi teret alkottak, mely lehetőséget nyújt a tér körül csoportosuló intézmények kitelepülésére, és új városi rítusok kialakulását is ösztönzi.

Műtárgy a közösségnek
2012-ben 6,1-es erősségű földrengés rázta meg az Észak-Olaszországban található Ferrara megyéjét, mely során száznál is több fontos történelmi épület pusztult el. A Bolognától 40 kilométerre északra fekvő Sant’Agostino településen négy áldozatot követelt a szerencsétlenség, a főtér szomszédságában található városháza és a 18. századi templom súlyosan megrongálódott. A templomot rekonstruálták, a városháza azonban annyira rossz állapotban volt, hogy új helyszínen építették újra. A projekt az adminisztrációs épület hiányában a helyi közösségnek képzelt el új főteret, és egy azt kiegészítő, szervező fedett műtárgyat.

A tervezők elmondása szerint egy „nagy üres szobát" szerettek volna tervezni a városnak – ez a hatás leginkább az esti kivilágítás mellett érzékelhető. Az egykori városháza helyén, a tér közepén egy világoszöld színű, szigorúan szerkesztett, vaskos vasbeton tető lebeg, melyet 14 filigrán, körkeresztmetszetű vaspillér tart. A 20 x 25 méter alapterületű, négy méter magas szerkezet raszteres, rácsos kiosztását egy 8,4 méter átmérőjű körkivágás ékesíti. Ez a letisztult, szoborszerű forma adja a műtárgy játékos, mitikus jellegét, és emellett egy kertet is kijelöl, melyet két félkör szegmensből álló pad fon körbe. Az építészek célja egy szabadon programozható platform megalkotása volt, mely használatán túl a település kollektív fantáziáját is megmozgatja, méltóságteljesen megemlékezve a tragikus eseményekre és hátteret biztosítva új közösségi élményeknek.

10/19
Salottobuono & Enrico Dusi Studio: Piactér. Fotó: Marco Cappelletti

Rítusok
Az eseménytér a környező épületek funkcióit érzékenyen kezelve jelöl ki négy új közösségi helyszínt. Minden vasárnap a mise után a tér északi csücskét elözönlik a szertartásra járó családok, akik csevegés mellett bőséges ebédet osztanak meg egymással a templomtér padjain. A tér halvány hússzínű porfir burkolatát időről időre, az esküvői ünnepek után vastag rizs réteg borítja be.

A piazza nyugati peremén található a helyiek kedvenc bárja. Az árnyékos, gesztenyefákkal határolt teraszra asztalokkal települnek ki az idős vendégek, hideg itallal és kártyajátékokkal szórakoztatva egymást a forró nyári estéken. Néhány méterrel arrébb két anyuka cseveg egy padon, miközben fél szemüket lányaikon tartják, akik éppen bicikliversenyt rendeznek a sávos burkolaton.

Minden csütörtök reggel egy jól begyakorolt gyakorlat során büfékocsik és eladók furgonjai árasztják el az önkormányzat által kijelölt felvonulási területet. Az árnyékok megnyúlásával párhuzamosan változik nyüzsgő és élettel teli helyszínné a piactér. A fedett betonstruktúra az eladók standjainak és a vásárlók megpihenésének helyszínéül szolgál.

A tér utolsó eleme egy háromszög alapterületű erdős mezsgye. A tér burkolatából kimetszett, eltérő méretű körök itt megsokszorosódnak és felvastagodnak, az azokból kiemelkedő fák és bokrok idővel sűrű növényzetté nőnek össze, búvóhelyként szolgálva szerelemnek, játéknak és barátságnak.

15/19
Salottobuono & Enrico Dusi Studio: Piactér. Fotó: gerdastudio

Kompozíció
A tervezők legfontosabb állítása a burkolat absztrakt, gáláns kezelése, mely leszűri az autós forgalmat és kijelöli a szociális interakciók helyszínét. Szemet gyönyörködtető az egyszerű geometriák, felületek, és színek precíz, művészi igényességű kompozíciója, melyre újabb rétegként rakódnak a helyszíni kivitelezés során megképzett tökéletlen részletek. A kavicsszemcsék fodrozódó mintázatai, a burkolat szegélyeinek girbegurba illeszkedései, a padok csiszolt élei, vagy a tér hepehupás felülete egy festmény ecsetvonásainak sercegő, maszatoló hangulatát hívják elő. A köztér burkolatának színe igazodik a környező épületek és a helyreállított templom színárnyalataihoz, egyedül a műtárgy emelkedik ki zöldes komplementerszínével. A terv erénye továbbá, hogy a zöldre nem marketingeszközként vagy szimbólumként, hanem – lehatároló sávként, árnyékot biztosító pontokként és sűrű szövetként funkcionáló – térelemeként tekint. A növényzet növekedésével párhuzamosan egyre markánsabb jelenlétét biztosít a téren, dúsabb és lehatároltabb élményt nyújtva.

Az átgondolt koncepció alapján kivitelezett, egyszerű és időtálló elemeket magában foglaló köztér hosszú évtizedeken keresztül szolgálhat a helyi közösség és a Sant’Agostinóba látogatók városi nappalijaként.

Borenich Levente

A cikksorozat szövegeinek gondozását köszönöm Monti Elvirának!

A cikksorozat címét Davide Tomasso Ferrando Realismoutopico című blogsorozata inspirálta.