Városházi beszélgetések: Podmaniczky terv

Budapest elkövetkező évtizedbeli fejlődésének meghatározó programja lehet a keddi Városházi Beszélgetéseken bemutatott Podmaniczky terv.

Budapest Középtávú Városfejlesztési Programja

1. Prezentáció

Budapest elkövetkező évtizedbeli fejlődésének meghatározó programja lehet a keddi Városházi Beszélgetéseken bemutatott Podmaniczky terv. A hosszútávú Városfejlesztési Koncepcióra alapozó dokumentum középtávon, az EU költségvetési periódusaihoz igazodva határozza meg a városfejlesztés prioritásait és kapcsolatait. A 2003-ban elfogadott alapkoncepció részeként a program egyrészt városrendezési és településszerkezeti tervet, másrészt pedig ágazati koncepciókat és pénzügyi tervet tartalmaz. Az elkészült munkadokumentum véglegesítéséig annak megvitatása három fő szálon halad majd. A kerületcsoportok fórumaival (partnerség), szakmai napokon (integráció) és a program kulcsszereplőivel való egyeztetés május közepéig zajlik, és ezután kerül a döntéshozó politikai testületek elé. Mint azt bevezetőjében Ikvai-Szabó Imre elmondta, ideális esetben még idén pecsét kerülhet a program végére, aminek eredményeképpen az a következő évi politikai kampányok vitáinak alapdokumentumává válhat.

A kilenc évre mintegy 1900 milliárd forintos költségekkel számoló program forrásait a főváros csak részben tudja előteremteni, ezért szükséges, hogy az részévé váljon az NFT 2-nek (Nemzeti Fejlesztési Terv), és ezen keresztül az EU 2007-ben induló következő fejlesztési ciklusának. Az egyéb szereplőkkel való együttműködésre pedig létre kell hozni a Budapesti Gazdasági Fórumot.

A tervet Tosics Iván, a kidolgozásért felelős csoport vezetője ismertette. A program nemzetközi és hazai kihívásokra egyaránt reagál - a régiók versenyében mára egyértelműen lemaradt város állítása szerint dinamikus fejlődési periódus előtt áll, aminek célja a több szinten zajló koordináció (EU, régió, város) és együttműködés (fejlesztők, politika, szakmák, lakosság). Ambícióik szerint a terv erős és tartós lesz, ami a politikai periódusok felett álló meghatározó alapdokumentumként funkcionálhat majd.

A pénzügyi realitásokat is figyelembe vevő koncepció tartalmaz egy kiemelt akcióterületekkel operáló Magprogramot, olyan prioritásokkal, mint pl. az új metróvonal vagy a Duna menti fejlesztések, a belső területek rehabilitációja stb., illetve egy horizontális programcsomagot, ami általános megfontolásokat és beavatkozásokat tartalmaz. Eszerint három alaptényező mentén alakul a város jövője: az élhető város, a hatékony város és a szolidáris város egyensúlya lesz a fejlődés és a versenyképesség alapja.

A pénzügyi terv figyelembe veszi a programoldal és a forrásoldal realitásait - eszerint pl. a Magprogram költségvetése 700 milliárd forintra rúg, ami a fejlesztések mellett fenntartási költségeket és tartalékot is magába foglal.

A megvalósulás szükséges feltételei között kiemelt helyen említette Tosics Iván az intézményrendszer megteremtését (Stratégiai Fejlesztési Csoport létrehozása és a létező önkormányzati rendszer átalakítása) és az eljárásrend rögzítését, ami a terv abszolút elsődlegességét és relatív változtathatatlanságát biztosítja. Emellett szükség lesz a fejlesztések folyamatos és aktív kontrolljára is.

2. Opponenciák

Az opponensek közül Iványi György a versenyképesség és a gazdasági megfontolások szempontjait elemezte. Kiindulása szerint a városfejlesztés legfőbb befektetője a magángazdaság, ami lényegesen nagyobb összegeket költ a városra, mint a közigazgatás. Ezért csak az a fejlesztési stratégia lehet sikeres, ami önmagánál sokkal nagyobb értékű magánberuházásokat tud indukálni.

Bírálatában pontosan ezt a stratégiát hiányolta - nem szerepelnek azok az eszközök a programban, amelyek a megfelelő területeken ösztönző és fékező erőt fejthetnek ki. A befektetői területek feltárása mellett tisztázatlanok az újraelosztási és adózási viszonyok is, a lakástámogatás egyaránt akadályozza a piaci bérlakásrendszer kialakulását és a magántőke érdekelt részvételét a városrehabilitációban. Ugyanígy nem változtat a program a kilátástalanul bonyolult építésszabályozáson és engedélyeztetési rendszeren sem. A Dunapart fejlesztésének retorikai jellege mellett megemlítette a magántőke kimaradását az egyébként meghatározó közút és parkolórendezési programrészből és a szociális városrehabilitációból - együttműködési keretek és tervezet nélkül pedig képtelenség befektetőket bevonni ezekre a területekre.

Iványi és a humánökológiai szempontok szerint opponáló Lányi András egyaránt kritizálták a horizontális program hívószavait - elmondásuk szerint az élhetőség, a hatékonyság és a szolidaritás értelmezhetetlen részcélok, amiket igen káros lenne egymással versenyeztetni.

Lányi szerint a város fenntartható fejlődését jelentő alapcél eszköze a szabályozás mellett a partnerség kell, hogy legyen, ami "nem urbanisztikai, hanem politikai kérdés" (és véleménye szerint ezt tudta integrálni egykor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa) - a programnak ez a része azonban kevésbé kidolgozott.

A legjobb városmarketing az őszinteség, a "becsületes város" sokkal nagyobb tőke, mint a reklámok, amik a partnerek számára amúgy is keveset jelentenek.

Locsmándi Gábor betegsége miatt harmadik opponensként Molnár László elemezte a programot. Bírálatában kiemelte, hogy ez pusztán egy szűkített cselekvési terv, várospolitikai ambíciók nélkül, és csak önkormányzati kompetenciákat fogalmaz meg. Elkerülhetetlen viszont, hogy egy középtávú fejlesztési program minden olyan kérdéssel kapcsolatban állást foglaljon, amivel a város viszonyba kerülhet. A kiemelt területek elemzésekor a közlekedés optimalizációja mellett foglalt állást, amivel el kell kerülni a túlterhelt csomópontok kialakulását (Etele tér).

3. Vita

A program második részeként lezajló vitában Kézdi György a beruházói oldal szempontjait ismertette. A városi lakosság és munkaerő megtartásának jelentősége mellett (hiszen ez vonzza a befektetőket) alapfontosságúnak tartotta a kiszámítható és tervezhető adórendszer kialakítását. A megfelelő gazdasági és szabályozási környezet másik részeként a szigorúan közcélokat és közérdekeket érvényesítő kisajátítások, illetve blokkolások egyértelmű szabályozását említette meg.

A szabályozáscentrikusról projektcentrikusra váltó programterv üdvözlése mellett többen kritizálták a program területcentrikusságát, aminél fogva az általános minőségi kritériumok egyelőre a háttérben maradnak. Ugyancsak feltűnő volt - és ez a vita során keveredő program-terv-koncepció kifejezések használatán is látszott - az akcióterületek konkrét programjainak kidolgozatlansága. Ugyanígy hiányolták a hozzászólók a közlekedésszervezés általános koncepcióját (különösen annak fényében, hogy a Magprogram 43 eleme közül 28 infrastrukturális fejlesztés).

Fleischer Tamás szerint emellett kevés a valós kapcsolat a hosszú távú koncepcióval, és nagyon kis részét fedik le a városnak a valós akcióterületek, holott ennek a programnak a város egészére kellene vonatkozni.

Szintén kritika érte a programok hátteréül szolgáló vízió hiányát, a város regionális és nemzetközi szerepének és identitásának tisztázatlanságát. A megoldásokat nyújtó programot a válaszok szerint a hosszútávú koncepció tartalmazta, viszont szükséges lenne ezt részletesebben és egyértelműbben beépíteni az alacsonyabb szintű döntésekbe is.

A program megalkotói összefoglalójukban üdvözölték a megjegyzéseket, és kiemelték, hogy nagyban számítanak a továbbiakban is a szakmai hozzájárulásokra és kritikákra, amire a Podmaniczky terv vitájának számos következő alkalma nyújt majd lehetőséget.

Szemerey Samu