Városi harc Ukrajnában és az újjáépítés perspektívái

A harcászati szempontok hagyományosan meghatározó részét képezték a várostervezésnek, de az elmúlt évtizedekben Európában ezek a kérdések háttérbe szorultak. Dr. Brenner János Németországban élő urbanista cikkében a városi harcok urbanisztikai hatásait vizsgálja XX. századi példákon keresztül, előrevetítve azt, hogy a jelenleg Ukrajnában zajló események milyen változásokat eredményezhetnek az ukrán, vagy akár a tágabb európai várostervezésben.

2010-ben Adrian E. Wettstein svájci történész és politiológus "Die Wehrmacht im Stadtkampf 1939-1942" ("A Wehrmacht a városi harcban 1939-1942") címen disszertációt védett meg a berni egyetemen, amely 2014-ben könyvként is megjelent. Mind várostervezőként, mind tartalékos német műszaki tisztként afféle egzotikum gyanánt olvastam a hadtörténeti munkát, csak nagyon halványan sejtve, hogy a számunkra Európa nagy részén normalitásnak számító békés várostervezés és városépítés egyáltalán nem természetes. A jövendő katasztrófákra első rossz sejtelemként persze már akkor a Krím orosz megszállása és az Ukrajna keleti területein folyó harcok utaltak. Most, 2022. márciusában, amikor az oroszok Harkivot és Mariupolt ostromolják és megkísérlik bekeríteni Kijevet, a téma hirtelen tragikusan aktuálissá vált.

Wettstein szerint a városi harc jellemzői többek közt a kisebb egységek (tömeges páncélos és gyalogsági alakulatok helyett), a közelharcig menő fegyverhasználat, a civil lakosság jelenléte, a védők előnye a jobb helyismeret révén, a támadó fél erőforrásainak nagymértékű igénybevétele a nyílt téren folyó küzdelemmel összehasonlítva és csekély területi nyereséggel egybekötve, a csapatok korlátozott mozgástere és a gyakran kisebb csoportokra bomló egységek vezetése, a köztük szükséges kommunikáció nehézségei. A történelmi leírás erős hasonlóságokat mutat olyan kortárs katonai fogalmakkal, mint a "Military Operations in Urban Terrain" (MOUT) vagy a "Three-Block-War". Az akkori szovjet harcmodor szélsőségei, mint pl. az időzített vagy rádión keresztül működtetett robbanószerek már feladott területeken levő civil épületekben tükrözik a Wehrmacht és az annak hátországát terrorizáló "bevetési csoportok" ("Einsatzgruppen") háborús bűneit, mely esetben az akkori agresszor, a hitleri Németország lényegi felelőssége késégtelen. Meglepő azonban, hogy az orosz hadsereg jelenleg szemlátomást ugyanolyan katonai-szakmai hibákat követ el, mint annak idején a Wehrmacht, amelynek vereségéből pedig tanulhatott volna, mint pl. a nem megfelelő logisztikai előkészítés és a hiányos üzemanyag- és lőszerellátás.

Már több mint száz éve folyik vita a polgári légoltalom városépítési kérdéseiről – ezzel kapcsolatban pl. Stuttgart szerzett első rossz tapasztalatokat az első világháborúban. Egy 2012-ben befejezett kutatás további érdekes történelmi információkat szolgáltat: Christian Poßer német környezetvédelmi mérnök "Freiraumplanerische Leitbilder in der Stadtentwicklung" ("Szabadterületi irányelvek a városfejlesztésben") című, a dortmundi műegyetemen megvédett disszertációjában idézi és elemzi az 1938-ban a Deutsche Reichsanstalt der Luftwaffe ("A Légierő Német Birodalmi Intézete") által kiadott "Richtlinien für den baulichen Luftschutz im Städtebau" ("Az építési légoltalom irányelvei a városépítésben") című anyagot. Poßer négy fő szempontot említ, amely "akkor a városfejlesztésben tekintettel (...) egy várható légiháborúra fontos volt": a találati valószínűséget csökkentő fellazított beépítés, "a légi veszélynek kitett létesítmények és üzemek elválasztása a lakóterületi beépítéstől" (így szó szerint a Poßer által idézett anyagban – itt a "Birodalmi Intézet" nyugodtan az Athéni Chartából is puskázhatott volna), zöldfolyosók a településrészek között a kockázat csökkentésére és széles utak, hogy az esetleges romok a közlekedést ne hátráltassák.

A "Trümmerkegel" ("törmelékkúp") légoltalmi szakkifejezésével még az 1980-as években találkoztam: hivatali teendőim közé tartozott az építési hatósági érdekek képviselete a hamburgi településrendezési tervek készítésénél, melyek közé a légoltalom építésügyi kérdéseit is sorolták – kínosan kellett ügyelni arra, hogy építmények törmeléktömege, mely összeomlás esetén nagyjából kúpot alkot, ne torlaszolja el a polgári légoltalmi létesítmények hozzáférhetőségét. Akkoriban – miután a szovjet középhatósugarú rakétafegyverkezésnek nem sikerült a Nyugatot térdre kényszerítenie és a NATO "kettős határozata" jelentős mértékű leszereléshez vezetett – magam is hajlottam arra, hogy mindezt a múlt nevetséges maradványának tekintsem. Visszatekintve ez naivitásnak bizonyult – a "történelem végétől" messzebb vagyunk, mint valaha.

1957-ben és az azt követő években három várostervező publikációjára lett figyelmes a szakma: Johannes Göderitz, Roland Rainer és Hubert Hoffmann “Die gegliederte und aufgelockerte Stadt" ("A tagolt és fellazított város", Wasmuth Verlag, Tübingen) című könyvére. Noha nem szerepelt kifejezetten a könyvben, de a sorok között lehet érezni, milyen – ha úgy tetszik, tudatalatti – szerepet játszottak ezen koncepció megfogalmazásában a bombaháború tapasztalatai. A sűrűn beépített német városok súlyosan szenvedtek – ezért a tagolt és fellazított város elmélete nemcsak a városi higiénia ("fény, levegő, nap") szempontjából tűnt kézenfekvőnek, hanem a polgári védelem szempontjából is. Ugyanakkor ez a koncepció homlokegyenest ellentmond a rövid utak kompakt európai városa vezérelvének, amelyet a 2007. évi Lipcsei Karta és annak 2020. évi utódja fogalmazott meg – rengeteg környezeti, gazdasági, társadalmi ok szól amellett, hogy tartsunk ki ezen koncepció mellett, akkor is, ha több súlyt kell helyezni a polgári oltalomra mind légitámadások, mind a városokon belüli harcok ellen.

A legtöbb európai nagyváros közvetlenül a második világháború után az infrastruktúra meglepő "tehetetlenségi erejével" szembesült. Erre jó példa Budapest, valószínűleg a Leningrád után leghosszabb ostromnak kitett európai nagyváros. 1945-ben Fischer József (építészkörökben "Fischer Juszuf" becenéven közismert) szociáldemokrata politikus és építész lett a Közmunkatanács új elnöke. Fischer olyan fiatal urbanisták csapatával vette magát körül, akik vele együtt a pusztulásban esélyt láttak a radikális újrakezdésre – köztük olyan később nagyívű pályát befutott személyiségek, mint Granasztói Pál. Az általuk kidolgozott általános rendezési terv a városszerkezet szomszédsági egységekre tagolását irányozta elő. A sűrűn beépített városrészek körül – részben árkon-bokron, a meglévő beépítést ignorálva vezetett nyomvonallal – autópályagyűrűt, pontosabban négyszöget terveztek. A vasúti koncepcióban földalatti gyorsvasúti vonalak kereszteződése és új központi pályaudvar szerepelt. A tervezők hamarosan rájöttek, hogy az épületállomány súlyos veszteségei ellenére a fennmaradt műszaki infrastruktúra – különösen a háború utáni gazdasági helyzetben és a súlyos lakáshiány mellett – ellenáll az alapvető szerkezeti beavatkozásoknak. A radikális koncepciót nemcsak a beszűkült politikai mozgástér miatt vetették el. Már önmagában az a gondolat, hogy az amúgy is ínséges lakáshelyzetben további lakásokat áldozzanak fel az átalakítás érdekében, miközben az utak felszíne alatt – és persze maguk az utak is – viszonylag épen maradt infrastruktúra állt rendelkezésre az újjáépítéshez, a koncepció átgondolásához vezetett.

Mivel a világ urbanizálódása változatlanul halad előre, a jövőben egyre több fegyveres konfliktussal kell számolni városias környezetben, részben az úgynevezett aszimmetrikus hadviselés részeként. Akármilyen sajnálatosan is hangzik, realisztikusan szemlélve az előrelátó városfejlesztési politikának lehetséges konfliktusok által veszélyeztetett térségekben a polgári lakosság és a polgári infrastruktúra védelmét erősebben figyelembe kell vennie – ha úgy tetszik, ez a reziliens (vagyis rugalmas és ellenállóképes) város manapság divatos fogalmának új variációja.

Egyelőre nincs különösebb értelme azon spekulálni, hogy milyen módon lehet majd Ukrajna városait újjáépíteni, de meg lehet kocáztatni azt a tézist, hogy alapvető városszekezeti beavatkozások nem várhatók. A kompakt európai város modellje a háború után már csak azért is aktuális lesz, mert Ukrajna aligha számíthat majd nagyvonalú orosz energiaszállítmányokra, ezért a hőtani szempontból is kompakt városszerkezet – a minél kisebb hőveszteséget okozó palástfelület és az épületek minél nagyobb térfogata közötti, A/V összefüggésként ismert fogalom – továbbra is feltétlenül szükséges lesz. Fontos szerepet fog játszani a részben még szovjet időkből származó panel épületállomány energetikai rehabilitációja is. Célszerű lesz olyan pénzügyi struktúrákat is felépíteni, mint pl. a (Nyugat-)Németországban 1948-ban alapított "Kreditanstalt für Wiederaufbau" ("Újjáépítési Hitelintézet"). Nem utolsósorban fontos lesz az Ukrajna kulturális identitása szempontjából jelentős történelmi városközpontok újjáépítése – itt jelentős esély nyílik az együttműködésre Lengyelországgal, amely a máodik világháború után e téren ragyogó eredményeket ért el és kulturálisan közel áll legalábbis Ukrajna nyugati részeihez. Ukrajna átfogó önkormányzati reformmal és új városépítési törvénnyel éppen megalkotta az integrált, fenntartható városfejlesztés alapjait – tragikus, hogy ezt az örvendetes kezdetet egy imperialista nagyhatalom támadása vérbefojtotta. Egyvalamit azonban az orosz szoldateszka sem fog tudni megakadályozni: az ukrán városok polgárai a háború után új lendülettel és öntudattal fognak résztvenni városaik fejlesztésében.

Az olvasók engedjenek meg a szerzőnek egy személyes megjegyzést. Néhai Édesanyámnak kijutott az a kétes öröm, hogy átélje (vagy inkább: nagynehezen túlélje) Budapest ostromát annak teljes hosszában, 1944. Szentestéjétől 1945. február 13-ig. Jómagam szüleimmel több napig a légópincében ültem 1956. novemberében a Budapest elleni szovjet támadás alatt. Nagyon remélem, hogy lányomnak nem jut ki hasonló városi harci "élmény".

Dr. Brenner János, címzetes egyetemi tanár, okl. építészmérnök, építésügyi asszesszor

Irodalom és források

Göderitz, Johannes; Rainer, Roland; Hoffmann, Hubert: Die gegliederte und aufgelockerte Stadt. Wasmuth Verlag, Tübingen 1957

Poßer, Christian: Freiraumplanerische Leitbilder in der Stadtentwicklung. Dissertation
zur Erlangung des akademischen Grades eines Dr.-Ing. der Fakultät Raumplanung
der Technischen Universität Dortmund, 2012. Internet: https://eldorado.tu-dortmund.de › Dissertation

Sipos András: A jövő Budapestje 1930 – 1960. Városfejlesztési programok és rendezési tervek. Napvilág Kiadó, Budapest 2011

Wettstein, Adrian E.: Die Wehrmacht im Stadtkampf 1939-1942. Verlag Ferdinand Schöningh, Paderborn 2014

Szerk.: Hulesch Máté