Víziváros a 21. században - Eastern Docklands, Amsterdam

(3)

Ahogy a világon mindenütt, az elmúlt húsz esztendő a holland építészetben is eseménydús volt - az erejéből rohamosan veszítő posztmodern, és az újra teret nyerő modern építészeti gondolkodás többé-kevésbé párhuzamos jelenléte, változó arányokkal ugyan, mégis felismerhetően rányomta bélyegét a németalföldi tervezők munkáira. A Keleti Kikötői Negyed mind városépítészeti megjelenésével, mind egyes házainak habitusával kiváló indikátora a (vissza)változás korának - a legutóbbi időkben mintha a posztmodern városfejlesztés véglegesen visszaszorult volna Hága és néhány kisebb település falai mögé.

A két korábbi cikkben nem tértem ki az Eastern Docklands rehabilitációjának korai szakaszára, a nyolcvanas években újjászületett déli sávra. E posztmodern negyed érdekes nyitánya a kikötő beépítésének, fontos előzménye az első mesterséges móló beépítésének.

Amikor 1987-ben a KNSM tervezéséhez láttak, még élénken élt a holland építészek kollektív tudatalattijában a Krier fivérek patetikus, klasszicizáló gondolkodásmódja. Ám amíg a déli sáv házai építészeti megjelenésükben is felvonultatják a posztmodern építészet szokásos kelléktárát, a KNSM épületei már egy átmeneti kor gyermekei.

Ennek legszembetűnőbb példája a két óriás lakótömb a sziget déli peremén: a beépítési terv szerint ikrek lettek volna e hatalmas lakógépek. Mégis, az 1993-ra befejezett, Bruno Albert által tervezett Barcelona-ház mintha az Orczy Fórum közvetlen előképe lenne, míg a Hans Kollfoff és Christian Rapp tervezőasztalán készült Piraeus-ház virtuóz tömegformálása ellenére is a legszigorúbb modern hagyományok jegyében épült fel 1994-ben. Így a két tömb kapuőrző oroszlánok helyett inkább hasonlít két lustán elheverő, egymásról tudomást sem vevő macskára. A Barcelona szimmetria-hegyeit, kétféle színű téglából csíkozott homlokzatát, dudorodó zárterkélyeit és hatalmas, kerek bástyával a szigethez szögezett magastetős tömegét kiválóan ellensúlyozza a Piraeus puritán, egyszínű, zárt kígyója, amint körülöli a déli oldalába harapó felújított raktárépületet. A megalitikus ház 304 lakóegységet rejt, elsöprő többségük szociális lakás, de a félnyeregtető alatt nagyterű loftokat is kialakítottak.

 

A többi házat sem kisebb nevek jegyzik: a szigetcsúcs nagy, kerek lakótömbjét, az Emerald Emire-t Jo coenen tervezte, míg a KNSM egyetlen magasházát, a Skydome-ot Wiel Arets tűzte hetyke, függőleges jelnek a sok elterülő megastruktúra közé.

Ahogy nyugat felé elhagyjuk a volt Királyi Gőzhajózási Társaság mólóját, a földnyelv tompaszögben találkozik a Java-szigettel. A töréspontban, ahol a két dokk összekapcsolódik, a Sporenburg felé kapcsolatot biztosító összekötő gát "hídfőjében" áll a svájci Diener&Diener iroda két nagy lakóháza. A szigorú, monoton ablakosztású tömbök nemcsak kaput formálnak a sorházas Sporenburg felől érkezők előtt, de össze is kötik a KNSM és Java gyökeresen különböző karakterű "dokkjait".

 

 

A Java-sziget házainak tervezői közt nem nagyon találunk nemzetközi sztárépítészeket. A jórészt holland tervezők által megformált 35-40 lakásos társasházak egyenletes építészeti minőséget képviselnek, egy-két figyelemreméltó épület azonban itt is akad: a Meyer en Van Schooten Architecten által tervezett 29 lakásos, neutrális, szigorú téglaház lábai közt feltűnő, kis piros kávézó kapaszkodik parazitaként. A hihetetlenül transzparens, pontmegfogásos üveghomlokzatú doboz vizuális felkiáltójel, egyúttal funkcionális kapcsolatot teremt a tömbbelsőben futó, csak gyalogosan és biciklivel járható parksor és a csatornaparti autós feltáróút közt.

 

 

A sziget meglehetősen rideg, kissé sablonos társasházai közt felüdülést adnak a fiatal holland építészek által tervezett csatornaparti egylakásosok. A négy harántcsatorna partján alig több mint tucatnyi típusterv alapján épült házak különböző variációi keltik az egyediség illúzióját. Van köztük hagyományos holland csatornaparti ház (John Bosch, Dana Ponec), ugyanez kortárs építészeti eszközökkel megfogalmazva (Art Zaaijer), de posztmodern gegek is megjelennek némely házon (Jos van Eldonk).

 

 

A sziget talán legmerészebb alkotása a Verhoeven C.S. által tervezett híd, ami az Oostelijke Handelskade-val biztosítja az összeköttetést. A lélegzetelállítóan kecses szerkezet külön érdekessége, hogy a déli hídfőben álló öreg elevátorház bontása helyett csupán az épületbe vágták a közúti űrszelvényt, nagyfesztávolságú vasbeton szerkezetekre váltva ki a felsőbb négy szint pillérvázát.

A szikrázó pályát, amit a holland építészet az elmúlt másfél évtizedben befutott, a Borneo-Sporenburg projekt indikálja a legjobban. Mind a sorházak, mind a zártsorú de egyéni családi házak, mind a megastrukturális épületszobrok feltűnően magas minőséget képviselnek. A Szfinx (ismertebb nevén Bálna), a Scheepstimmermanstraat csatorna-házai, vagy a mólókat összekötő gyalogoshidak megépítésükkor Európa összes komoly építészeti folyóiratának címlapján megfordultak.

A két szigetre három jelszerű épületet terveztek, melyek a KNSM Piraeus-házával négyelemű szimbólum-mátrixot adtak volna, s bár az eredeti koncepció egy eleme nem valósult meg, a három felépült épületszobor egy újabb, az első vázlatokon nem szereplő magasházzal jellegzetesen rajzolja ki az Eastern Docklands sziluettjét.

A jelek leghíresebbike a Bálna (eredetileg Szfinx). A de Architecten Cie. által tervezett XXL-es lakóházat egyetlen frappáns tömegalakítási ötlet teszi azzá a jellegzetes, szimbólum-értékű épületté, amivé az elmúlt évek során vált. A kényszer szülte hatalmas méret ellenére a Bálna nem nyomasztó, inkább impozáns; az egyszerű, téglalap alaprajzú, belsőudvaros lakótömb közepén átlós törés fut végig, mintha a gigantikus ház alatt beszakadt volna a teherhordó altalaj. Középütt, a lehajlott szakaszon a ház lehasal a földre, míg két végén a corbusiánus elveknek megfelelően oszlopokra nyomja fel nehéz testét, izgalmas térkapcsolatot hozva így létre a belső kert és a külső tér között. A ház szociális bérlakásoknak ad helyet, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a lakóegységek kétszintesek legyenek, s minőségi anyagokat vonultasson fel mind a homlokzatokon, mind a belső parkban.

A Bálnának szociálisan és építészetileg is tökéletes ellenpontjai a Scheepstimmermanstraat egyéni lakóházai. A felső-középosztály amszterdami Rózsadombja tökéletesen betölti tervezett szerepét: státuszszimbólum lett itt lakni, noha a beépítési paraméterek nagyon szigorú feltételeket támasztottak. A keskeny, 4-6 méter széles telkek 16 méter mélyek, természetes megvilágítást csak a két rövid homlokzat felől vagy felülről kaphatnak. E szűk, esetenként 9 méter magas lakótornyok gyakran a 400 m2-es alapterületet is elérik, a meghívott több tucat kiváló holland építészcsapat (MVRDV, INBO, FARO és sokan mások) a legextrémebb térstruktúrájú házakat hozta létre, hogy minden helyiség kaphasson természetes fényt, sőt, a minden oldalon telekhatáron álló épületek tömegén belül belső, intim pációt is kialakítottak s biztosították egy-két autó telken belül (!) való elhelyezését is. Hogy mindez sikerült nekik, köszönhető annak, hogy e szűk, szigorú beépítés a tradicionális holland városok csatornaparti házainak archetípusát értelmezi újra; nem volt hát ismeretlen a probléma a tervezők számára.

A két sziget lakóegységeinek döntő többségét persze nem e luxusházak s nem is a megastruktúrák szociális lakásai teszik ki. A Scheepstimmermanstraat mintaházain kikísérletezett alaptípusok felhasználásával, azok tapasztalataiból merítve több mint félszáz sorháztípust fejlesztettek ki, ezek kisebb-nagyobb csoportjaival töltötték meg a szigeteket. - Olyan ez, mintha a budapesti Napraforgó utcában felépült mintaházak tapasztalatait kamatoztatva Wekerle-léptékű kertvárost építettek volna elődeink a két háború közt. A Borneo és Sporenburg sorházai a puritán, az egyedi házakénál kevésbé hivalkodó, hagyományos holland "tégla-modern" homlokzatok mögött a minőségi lakástípusok széles tárházát kínálják a városi középosztály számára.

Nincs hely e cikkben az Eastern Docklands minden jó házát bemutatni; szubjektív szemezgetésre vállalkozhattam csak. Mégis remélem, hogy e néhány példán keresztül sikerült bemutatni, a minőségi városfejlesztés és rehabilitáció nem zárul le a várostervező irodák asztalán: a jó beépítési terv magas színvonalon megtervezett és felépített házak nélkül olyan csupán, mint egy üres kifestőkönyv.

Mészáros Ábel
me>mo

Képek: me>mo, Balogh Csaba

A havi téma megjelenések támogatója a

Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége