10+1 – ifj. Benczúr László

"Az egy jó ideje megélt felismerésem, hogy minden mindennel összefügg, hogy azok az emberek, akikkel valaha mélyebb kapcsolatban voltam, mennyire befolyásolták gondolkodásomat, arra vezetett, hogy valószínűleg magam is nagy hatással lehetek a környezetemre." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten ifj. Benczúr Lászlóval, a Benczúr - Weichinger Studio társalapítójával és vezető tervezőjével készítettünk interjút. 

Ifj. Benczúr László a Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett, a University of Dundee és a HTW Berlin intézményeiben hallgatóként két félévben is ösztöndíjas volt. Második diplomáját követően, 1993-ban alkotóközösséget alapított Frank Györggyel, Göde Andrással, Kotaszek Tiborral és Kovács Istvánnal. Lakások, családi házak, üzletek, kávézók, éttermek megvalósítási minőségét mindennapi művezetéssel érték el, ami kikövezett út volt a belsőépítészeti generál kivitelezésekhez. Pörgős kivitelezős és elmélyült tervezős félévek váltogatták egymást 2004-ig. A Mesteriskola XIV. ciklusában új alkotóközösséget alakított Reimholz Péter mesterével és Takács Sándor kollégájával Hévíz új városházának, majd Sugár Péterrel a Lánchíd 19 Design Hotel tervezésére. 2004 és 2011 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékének konzulens tanára volt. 2006-ban megalapítja Weichinger Miklóssal a Benczúr - Weichinger Studiót, ami elsősorban revitalizációk, villák, nyaralók és középületek tervezésével, illetve belsőépítészettel foglalkozik. Az 1997 óta együtt dolgozó páros többek között olyan munkákat jegyez, mint a Bagatelle Gardenhouse, a csillagvölgyi családi ház, a vászolyi nyaraló, az Uzsoki utcai kétlakásos társasház, a sajkodi nyaraló rekonstrukciója és bővítése vagy a Közjogi hivatásrend székházának belsőépítészete. 2018-ban újabb kihívást látott meg: az előregyártás mint szociális, környezettudatos, minőségi szintugrás vezeti el egy design-építészeti termékcsoport, a NextNest kifejlesztéséhez. Az ötgyermekes családapát teljesség igénye nélkül Pro Architectura, Év Tetőtere, Év Társasháza, négyszeres Év Háza, Budapest Építészeti Nívódíja, Design Boom Award, Molnár Péter díjakkal jutalmazta a szakma.

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Térbeli forgatókönyvírás élethelyzetekre.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Három épületet, két helyet kell megnevezzek. Ezek életem legfőbb színterei.

Míg nagyanyám maradhatott tanárnő, nagyapám az orosz hadifogság után egzisztenciáját, jogi diplomáját elvesztve kőművesnek állt. Az ötvenes évek elején Budakeszi csendes felső szélén parcellázott telken telepítette gyümölcsfákkal a kertet, majd egyedül építette meg csodálatos kádárkockáját. Ennek alagsori huszonhét négyzetméterén kezdték életüket szüleim, ide születtünk húgommal. Az utcák terméskővel voltak kirakva, a fölöttük átboltozódó fák árnyékában igazi falusi hangulat uralkodott húsz percnyi buszozásra a már belvárosnak számító Moszkva tértől. A kilencvenes évek elején már óránként is elment egy-egy autó az utcánkban, korábban talán naponta. A szomszédba jártunk át tojásért, heti kétszer jött a szódás, az utcát mi, gyerekek töltöttük meg élettel.

A ház, a három oldalról fölé magasodó dió-, mandula-, szilva- és barackfáktól, szeder- és bodzabokroktól alig látszott. A cseresznyét, meggyet kicsit távolabb, a kerítés mentén ültette nagyapám, hogy a kilátást ne zavarják. A kert közepén alacsony őszibarackfák, teraszos zöldségeskert ontották termésüket, nagyanyám egész nyáron a lekvárokat, szörpöket, befőtteket kavargatta, dunsztolta. A telek lejtése miatt az utcáról (észak felől) földszintesnek tűnt, a kert felől (dél) az említett alagsori szintre támaszkodott. Az egész alsó rész nagyapám faragta, gyönyörű terméskőből épült, fölötte szépen szürkült, dörzsölt vakolat, szobánként összefogott, nagy ablakokkal a zsámbéki medence végtelen panorámája felé. A keleti oldalon egy lapostetős, körbe üvegezett, gyerekkori szemmel hatalmas verandával egészült ki a „kocka", ahonnan a lombhullás után a János-hegyi kilátó, mintha karnyújtásnyira lenne.

Az eleve bontott cserép, bontott nyílászárók, recsegő parketta, a polgári életből megmaradt, hatalmas bútorok, öntöttvas radiátorok ódon hangulatot keltettek a gyermeki agyban. Olyan érzésünk volt, mintha öröktől ott állt volna.

Épp iskoláskorú lettem, mikor elköltöztünk. Nem vérzett a szívem, őrült büszke voltam. Tanár édesanyám, építész édesapám és két építész baráti család, valamit a MAFC kosárcsapata és kiterjedt baráti körük kalákájában készült el a négylakásos sorház a Kissváb-hegyen (aka. Martinovics), ahol aztán iskolás éveimet töltöttem. Nagyapám ötvenes évek eleji építkezéséhez hasonlóan sziszifuszi meló volt. Ezalatt nemigen láttuk apámat. Pénz híján az egyetlen lehetősége tehetsége és kitartása mellett öt év minden szabadidejének beáldozása volt. 

Új világ tárult fel előttem. A környező utcákban századfordulós villák, Árkay társasházak, hatalmas, terméskő támfalak. Egy, az eredeti lakosok által elhagyott, romlásában is nagyvonalú villanegyed, ahol nem gyümölcsösök, hanem elegáns platánfák, fenyők, tölgyek, hársak adják az árnyat, bodza helyett rózsalugasok. Hosszan az utca fölé magasodott a kert, ahonnan a Vár déli oldalára, az egész Városmajorra, a Rózsadombra volt kilátásunk. Utcánk zsákutca volt, csekély forgalommal. A hegy utcáin bringáztunk, bandáztunk a haverokkal. 

Az elkészült ház pazar volt. Háromszintes lakások egymástól eltolásban, a lejtőre merőleges, farkasfogas gerinccel. Magastetőssége ellenére hipermodern látványt nyújtott a skandináv, de leginkább dán építészet nyilván erős hatására. A belsőépítészetileg is egyforma lakásokba belépve meghökkentő minőség honolt. Süttői mészkő padló sávos eltolásban. Áttört, vörösfenyő lebegő lépcső. Türkizkék csempe. Tömör tölgy, síkba záródó ajtólapok. Az egylégterű konyha étkezőtől három fokkal lelépcsőző, nagy belmagasságú nappali. És a legnagyobb szenzáció: mindhárom szinten faltól falig, padlótól mennyezetig üvegfalak. A nappali 480x 300-as üvegfala elérhető termék híján egyedileg tervezett és fusiban (munkaidő után, valamilyen üzemben) legyártatott bronz sínes és kerekes emelőszerkezettel eltolható, a belteret a kerttel teljesen összenyithatóvá tette. A harmadik szinti „tetőtér" dühöngő, műterem, játszószoba, műhely a faltól falig üvegfal miatt fényárban és a vári panorámában úszott. Az alaprajzi elrendezés, a térkapcsolatok, a szerkezetek, anyagok, színek és formák összhangja mai építész szememmel is tökéletes. 

Goldmark ide vagy oda, imádtam nagyszüleimet, a kertet, a házat, minden időt megragadtam, hogy Keszin lehessek. Az elköltözéstől fogva rajzoltam alaprajzokat, folytonos lelkiismeret furdalással, milyen életet fogok élni a házukban. Érettségi után visszaköltöztem az alagsori lakásba. Kezdetben a főfalak megtartásával, később teljesen elrugaszkodva a meglévőtől terveztem át újra és újra. Huszonnégy évi tervezés, az egyetem, a Mesteriskola elvégzése és több száz terv után végül az alászigeteletlen, minden faszerkezetében, szögvasból és gömbvasból hegesztett rácsostartó födém és tetőszerkezetében (az ötvenes évek vas és acél országa) korhadó épület lebontása, majd centire ugyanoda visszaépítése és újragondolása mellett döntöttünk. Első feleségemmel második gyermekünket vártuk. Ma is ugyanott hajtom álomra a fejem, mint születésemkor, és az azóta eltelt napok jelentős részében. Az elmúlt húsz évben új családommal, összesen öt gyermekemmel együtt eddig elfértünk. Az utolsó tervet két évig csiszolgattam, nagyon kukacos megrendelőnek bizonyultam. 

–  korábban a kertben megszeretett helyek tiszteletben tartása,
–  ebből következően a régi épület helyszínrajzi kontúrjának megtartása,
–  olcsó megvalósíthatóság,
–  körbejárhatóság kint és bent,
–  időtlen építészeti megjelenés,
–  a húszas-harmincas évek modernista formavilágára utalás amellett, hogy
–  a „HÁZ" forma határozott megidézése,
–  vizuális rendteremtés a kaotikus építészeti környezetben,
–  és a legfontosabb: unortodox alaprajz, vagyis olyan közösségi tereket teremteni, ahol bármi megtörténhet. A nappalira leginkább hasonlító helyiség lehet bicikli szerelő műhely, a műhelyben sushi workshop vagy gyerekzsúr utáni matracláger, a műteremben mozizás, a gyerekek dühöngőjében zeneszoba vagy szülői háló. Egyszóval: multifunkcionális terek létrehozása. 

Az élethelyzetek olyan gyorsan változtak az elmúlt húsz évünkben, hogy csak egy végletesen flexibilis alaprajzi elrendezés tudta garantálni az igazodást. Nagyon jó így élni. Tudom ajánlani bárkinek! A legfontosabb épület az életemben, az előző kettőnek egyenes ági leszármazottja. Varázslatosan színes, izgalmas, számomra is meghökkentő családom élettere.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Azért jó, hogy láttam, apám hogy tervezte meg családja életterét és ezáltal életét, és volt lehetőségem saját családom számára is tervezni házakat, mert itt nagyon kényes egyensúlyozás történik: idő, gazdaságossági és funkcionális szempontok, eszmei érték és hatékonyság között. 

Van egy háromszáz éves kőházunk a Balatonfelvidéken. Elképesztően izgalmas, ahogy változott a rengeteg idő alatt. Szinte tapinthatóak benne a korok gazdasági, technológiai fejlettségi szintjei. Soha nem volt meg az előd tulajdonosokban a vágy, hogy az "eredetit" állítsák vissza. Pedig nagyon "szép" lehetett, látva a hasonló korú, de tűzvészeken, hozzáépítéseken, bontásokon át nem esett többi, falubeli házat. Magam is csak azt tettem hozzá, amit nagyon egyszerű eszközökkel, kétkezi munkával tudtam. Nem használtam sodronyfeszítésű, acél-üveg előtetőt, egyedi design zuhanykabint. Nem akartam feltétlenül megkülönböztetni a meglévőtől, amit ma tettünk hozzá. Ennek ellenére térszervezésben, részletformáiban egyértelmű, hogy mai. És egyértelmű, hogy a miénk: mind a négy nagyszülői hagyatékból, valamint lomtalanításokból származnak a bútorok, kárpitok a világ általunk bejárt tájairól, iparművész barátok tárgyai, stb. Egy stíluskavalkád. Mert a stílustisztaság nem engedi be a változás, változtatás lehetőségét. 

Minden épület revitalizációs munkámat összeköti a következő vezérfonal:

–  Megérteni, megbecsülni, megtartani, ami fontos volt eredetileg, és még ma is megállja a helyét.
–  Átalakítani a térszervezést a teljesen megváltozott, mai igényekre.
–  Hozzátenni és/vagy elvenni valamennyit úgy, hogy érezhető legyen az első benyomáskor, ez valami fura öszvér, de mégis összhangban van. Önazonos.

Néhány példa ezekre a társakkal közös munkáimból: 

–  Dokk Backstage Bistro XIX. századi ipari műemlékcsarnok revitalizáció, 1994

–  Budai-vároldal szecessziós bérház tetőtér beépítés, homlokzatfelújítás, 1997 

–  Jagelló úti villa, 1930-as évek – 2010

–  Sajkod, nyaraló, 1960-as évek – 2012

–  Bagatelle Gardenhouse, 1930-as évek – 2020

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

Nagyon nehéz egy pályakezdő építésznek elhitetnie a világgal, hogy pont ő az, akire rá kell bízni a családi vagyon, vagy még több elköltését. Mindig szerettem dumálni arról, ami foglalkoztat. Az egyetemi évek alatt alakult mély barátság egy – a művész világban elég ritka – magát menedzselni is képes, fotós őstehetséggel, aminek nyomán keletkezett jómód és nyitottság miatt tervezhettem házát, ahol gyakorlatilag szabad kezet kaptam diploma után közvetlenül. Nagyon büszke vagyok az akkori magamra, hogy sikerült meggyőznöm egy hozzám közel álló embert, hogy amit az építészetről gondolok, az több lehet, mint amiről valaha álmodott. 

Jelenleg maga is egy új, saját tervezésű és kétkezi munkájával épülő házba öli tehetségét. Büszke vagyok erre is: huszonöt éve elültettem benne az építészetről mint megoldási lehetőségről való gondolkodást, tehát az új épületben benne vagyok én is anélkül, hogy egy vonalat húztam volna a készülő ház terveiben.

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Az előző pontban már majdnem meg is adtam a választ. Az egy jó ideje megélt felismerésem, hogy minden mindennel összefügg, hogy azok az emberek, akikkel valaha mélyebb kapcsolatban voltam, mennyire befolyásolták gondolkodásomat, arra vezetett, hogy valószínűleg magam is nagy hatással lehetek a környezetemre. Jó érzéssel tölt el a szociokulturális közeg, a társadalom aktív részesének, változásának egy, mégoly kicsi generátoraként megélni a létezést. Úgy értem a kicsit, hogy látom: amiken építészként gondolkozom, alkotok, hol helyezkedik el az űr-, agy-, sejtbiológiai, neurokémiai, általában a természettudományos kutatásokhoz, de a polgári, vagy még inkább katonai fejlesztésekhez képest (elég csak a repülés és annak irányítástechnikájára, globális infotechnikájára gondolni).

Amivel mi építészek foglalkozunk, leginkább a pszichológiához hasonlítható. Azon dolgozunk, hogy érzéseket, lehetőleg jó megéléseket keltsünk, izgalmas élethelyzetek lehetőségét teremtsük a terekkel, épületekkel a felhasználóknak. Persze sok másra is figyelemmel kell lenni, illetve le kell fordítani műszaki nyelvre a gondolatainkat. 

Sikeresnek érzem magam, mert tudom, hogy azt az életszemléletet, amit a másokra való nyitottságtól kaptam és képviselek, hatékonyan tudom továbbadni. 

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Kicsit távolabbról kezdem. Az egyedi épületek telepítési koncepciója, fizikai és szociokulturális környezetükhöz való viszonya, "stílusa", részletképzéseinek kialakítása egy kanonizált rendszer szerint, finom változásokon át és átmenő, jól működő, sok építész által folyamatosan karbantartott rendszer. Ennek ütőerén minden magára valamit adó építész rajta tartja a kezét (szemét). Az arra hivatottak befolyásolják is azt. Magamat is ilyennek gondolom. Az utóbbi két évtizedben egyre inkább a fuksasi "több etikát, kevesebb esztétikát" elvvel kezdtem azonosulni.

Sokféle társadalmi státuszú családnak, magánembernek, cégnek, önkormányzatnak és egyháznak dolgozunk. A lényeg, hogy megértsük, átéljük, azonosuljunk megbízóink igényeivel. Azt látom, ez nekem nagyon könnyen megy. Bele tudok helyezkedni a megbízóimat aktuálisan foglalkoztató élethelyzetekbe. Legyen az a feszített víztükrű medence és a wellness helyiség közti pihenőtér mérete, a high-end szoba akusztikai megoldásaiba belezavaró ajtó nyitásiránya, vagy, hogy az óvónőnek mekkora távolságot kell megtennie a csoportszoba és a nevelői wc között. 

És akkor következzenek a nagy szavak: szociális érzékenység, környezettudatosság, fenntarthatóság.

Szociális érzékenység
Ma azt látom, mindenképpen választ kell találni a következő generációk lakáshelyzetének megnyugtató kialakítására. Talán azért is lett aktuális számomra a kérdés, mert legnagyobb gyermekeim és barátaik a megoldásért kiáltó életkorba kerültek. Roppant szívesen gondolkozom a nyitott, érzékeny jómódúak élet-, cégek, intézmények munkakörülményeinek még jobb építészeti megoldásain. Ha úgy tetszik az ő támogatásukkal valósulhat meg a kevésbé szerencsések életén való gondolkodásom.

Környezettudatosság
Ész nélkül épít az emberiség. Az építőipar globális karbonlábnyoma a teljes kibocsátás közel 50 %-a. A nagyon drága élőmunka miatt a hagyományos struktúrában a hulladékoptimalizációval nincs értelme foglalkozni. Az ego kiterjesztés, magamutogató hozzáállás, az építészetet státuszszimbólum kifejezéseként manifesztálódása helyett megfontoltabb tér-anyag-szerkezet-kivitelezési „mozdulat" használattal töredékére lehetne csökkenteni az ökológiai károkat. 

Fenntarthatóság
A gondozásmentességgel életünk legfőbb értékéhez lenne hozzáférésünk: az időhöz.

És a megoldásom a fenti kérdésekre:
Újra és újra előkerülő téma az elmúlt száz évben a tipizálás kérdése. Sokan foglalkoztak már ezzel, ám az építésztársadalom – és nyomukban a felhasználók – zöme ma is az egyedi épületek felsőbbrendűségében hisz. Magam azt gondolom, hogy tehetségemet ideje arra is használni, hogy igazán jó típusmegoldásokkal is ellássuk az ingatlanpiacot. Hiszek benne, és egyre többen: érdemes erre időt, energiát és pénzt is áldozni mindamellett, hogy látjuk, az emberek fejében még mindig ott él az egyedi iránti vágy. Olyan megoldásokat keresünk, amikkel minden igény kielégül, mindenki jól jár.

Három éve, egy folyton bővülő körrel fejlesztettünk egy modul rendszerű családi házat, ami minden ízében úgy kitalált, mint egy lakóautó vagy hajó. 20-160 négyzetméterig azonos szerkezettel, csomópontokkal, átgondolt, mai – posztkovid (bár épp kevéssé posztnak látszó) – igényekhez is igazodó, pazarlásmentes alaprajzokkal, hulladék és kivitelezési "mozdulat" optimalizált épületet, amely ráadásul megfelel az OTÉK hatályos előírásainak, CSOK- és hitelképes. Ez a NextNest.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Társammal közös irodámban, a Benczúr – Weichinger Studióban jelenleg a Normafa Park nemsokára nyíló látogatóközpontja, irodaházak, óvoda, táncművészeti intézet, családi nyaralók, villák, lakások építészeti és belsőépítészeti tervezését készítjük profi, összeszokott csapatunkkal. Alkotóközösségünk profilja terveink szerint megmarad a legmagasabb igényszintű, egyedi tervezésű ingatlanoknál. Az a megbízható brand, amit sikerült hosszú évek munkájával kialakítanunk, egyre több és igényesebb munkát ad a vállalkozásnak. Itt a mindent meghatározó tervezői szerepünket az elmúlt években tudatosan igyekszünk átadni a tehetséges, fiatalabb kollégáknak. A bizalom, a nagyobb lehetőség és felelősség átengedése fantasztikus fejlődési potenciállal bír.

A fentebb említett NextNest egy új, önálló vállalkozás, mely több kivitelező, szociológus, közgazdász, kommunikációs szakember, és persze építész, fejlesztőmérnök csatlakozásával, gondolkozásának integrálásával állt fel. Terveink között az új, innovatív, piacképes építészeti és design megoldásokkal kísérletező cégekkel való stratégiai együttműködés, co-living bérlakás piac létrehozása, a további építészeti "termékek" fejlesztésének egyetemi pályázati rendszerbe integrálása, innovatív építészeti workshopok létrehozása szerepelnek. Tárgyalásokat kezdtünk bankokkal a kész-házak termékfinanszírozásának lehetőségeiről az ingatlanhitelek bonyolult, időrabló megoldásának kiváltására. Végtelennek tűnik a lehetőségek tárháza. 

A cél, hogy az egyedi házakhoz képest olcsóbb, kisebb alapterületen is jól átgondoltan használható, szerethető, gondozásmentes, sokkal kisebb ökológiai lábnyommal rendelkező, az adott kor társadalmi, szociális, környezeti kérdéseire választ adó termékekkel álljunk elő.

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Gondolkodjunk együtt, milyen lehet a jövő. Ahhoz, hogy kitaláljuk hogyan éljünk húsz év múlva, most el kell kezdeni visszanézni, miben élünk ma máshogy, mint egyszer, kétszer vagy háromszor húsz évvél ezelőtt (kb. 4x20 évet láthat be saját tapasztalatból az ember). Az emberi történelem a változás történelme. Soha nem értettem, miért a háborúkról, hatalmi helyzetek megváltozásáról tanítottak az iskolai történelemkönyvek. Ahelyett, hogy, hogyan zajlott az élet ezzel párhuzamosan. Hogy miken gondolkodtak, milyen fejlesztéseket, felfedezéseket tettek, milyen érzéseik voltak. Gyerekeim életében már jobb a helyzet, de a sajátomban ezeket marginálisan kezelte az oktatás. De az is lehet, hogy akkoriban nem figyeltem eléggé.

A legizgalmasabb, legfontosabb kérdés, merre tart a világ. Technológiában, infrastruktúrában, fejlesztésekben hatalmas léptekkel haladt az elmúlt 20-40 évben. Közös felelősségünk, hogy felismerjük, majd meghatározzuk, merre tovább. Visszanézni kötelező, mert megérthetjük belőle, mi miért történt, de visszafordulni hülyeség, pont azért, mert lehetetlen. Az volt mindig is. 

Használjuk etikusan azt, amink van. Ma ez a legfőbb feladat. A technológiai fejlődés elkerülhetetlen, természetes következménye volt a felfedezésekkel, felismerésekkel tarkított történelemnek. Ma tudjuk, hogy recseg ropog a rendszer, szisztematikusan tesszük tönkre környezetünket, felsőbbrendű arrogancia alakult bennünk a világ többi, élő és élettelen részével szemben. A sajátunknak tekintjük az erőforrásokat. Ez rengeteg lehetőséghez juttatott bennünket idáig, viszont most ideje elgondolkodni azon, hogyan tovább. Sok forgatókönyvet vázoltak már filozófusok, jövőkutatók, szociológusok, mindegyiknek van esélye. Egyelőre kevés információnk van, hogy tudjuk a megoldást, de elég okosnak gondolom az emberiséget, hogy optimista legyek: meglesz.

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Nem tudok egyet-egyet kiemelni, azt gondolom, erősen alakítja a tudatunkat minden gondolat, ami a világból eljut hozzánk. Minél szélesebb a spektrum, annál nagyobb a világ befogadására való hajlamunk.

A filmek túl rövid ideig kötik le a figyelmemet ahhoz, hogy emlékezzek rájuk, de nagyon bírom Wes Anderson, Tim Burton és Anders Thomas Jensen filmjeit.

A kortárs szépirodalom önéletrajzi ihletésű része talált meg leginkább az elmúlt években. Természetesen olvasok fikciós irodalmat is, de mintha rájöttek volna az írók, hogy saját, személyes példájuk ugyanúgy érdekes lehet, mint a kitalált világok. Véletlen sorrendben és a teljesség igénye nélkül ezek: Edith Eva Eger, Jon Kalman Stefansson, Elena Ferrante, Kepes András, Karl Ove Knausgard, Isabel Allende, Sacha Batthyány és Edward St Aubyn. A tudomány köznyelvre fordításában élen járó kedvenc íróim: Hans Rosling, Yuval Noah Harari, Mérő László, Csíkszentmihályi Mihály, Nényei Pál, Yalom és Barabási Albert László.

A zenei élet spektrumának követése az elmúlt időszakban kiesett a látókörömből, de egyre fontosabbak a koncertélmények. Figyelem, mit hallgatnak és mit játszanak a gyerekeim, át tudom adni magamat a rapnek, az elektronikus- és világzenének, a zongoraszólóknak és a jazznek egyaránt. Néhány közülük: Das EFX, Massive Attack, Bohemian Betyars, Parno Graszt, Wombo Orchestra és Anima Sound System.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Becsípődött nálam néhány éve a vietnami építészet. Valami egész szokatlan történik ott. Teljesen unortodox megoldásokkal állnak elő a helyi irodák. Valamint milyen nyitottságát tükrözi a körbevevő társadalomnak, ha ilyen el- és befogadóak, bizalommal teltek a teljesen új téri, formai, életforma szabadságra. Szintén a teljesség igénye nélkül: IZ Studio, TAA Design, AD+ Studio és Hinz Studio. 

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Kukucska Gergellyel.

Szerk. Sütöri Laura