A bennünk rejlő feszültség

Kasza Gábort mindig is vonzották a határkérdések: fotósként is ez a téma érdekelte igazán és most, tárgykészítőként is. A beton rideg, porózus anyag, nehéz vele dolgozni. Sokáig kísérletezett, míg az első tárgyak elkészültek. Gábor ökoszemléletű: fontos, hogy az emberek, akik majd ezekkel a tárgyakkal rendezik be a lakásukat, ne műanyaggal vegyék magukat körbe. 

Precíz rend van a Városliget melletti műhelyében, becsukott szemmel is tudja, hová nyúljon, amikor mutatja nekem az általa betonból készített egyedi dizájner lakberendezési tárgyakat: lámpabúrát, villanykapcsolót, konnektort, hamu- és gyertyatartót, virágkaspót, könyvtartó tokot, sőt ékszereket, fülbevalókat is.  Ilyet korábban nem csinált senki még ebből az anyagból, mondja Kasza Gábor, aki a pápai református gimnáziumot, majd Budapesten a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotós tagozatát elvégezve korábban fotósként dolgozott, de az utóbbi két évben képzőművészként alkot napi használati tárgyakat, nem hétköznapi anyagból és technikával. 

Betonkészítményei ránézésre márványszerűek, nehéznek tűnnek, miközben pillekönnyűek és kész tárgyakként funkcionálnak, finoman kidolgozva, színezve és tükörsimára csiszolva: így kel életre a rideg beton az egyedi formatervezés és a csillogó homokszemcse részelemek által.

Gábor a fotóit is megtervezi: nagyméretű beállított képeket készít témakörre kiválasztott emberekkel — festményszerű hatást keltve. A beton a fotókon is megjelenik, mert a képzelt történetek körül a félkész épületvázak képezik a díszletet. Az emberi kapcsolatokról készített fotósorozatokban meghatározó jelentőségűek az arányok, illetve a képek egymáshoz való viszonya, amelyek együtt érvényesülnek: erősítik és kiegészítik egymást. Az absztrakt kompozíciók figurális elemekkel kísérletek a részéről, amelyekkel az a célja, hogy különböző vizuális asszociációkra, meditatív tűnődésre ösztönözzék a nézőt. 

Ugyanakkor az alkotás folyamatában Gábor személyes élményeinek, a vidéki és urbánus környezet különbségeinek fontos jelentőséget ad, mert a képei civilizációnk tükreként is értelmezhetőek. A betonrengetegben az emberek jelentik a természetet, a mesterséges ürességben a szimbolikus emberi viszonyok pedig az életet.

Amikor Gábor ihletet kap, előzetesen vázlatokat készít a képekről, melyeket szeretne megvalósítani. Ezt a fotózás helyszínének keresése követi, majd kitalálja, milyen karakterű modellekkel dolgozna és milyen beállításokkal. Az elkészült képeket hosszas válogatási folyamat során választja ki és illeszti egymás mellé, hogy azok együttesen fejtsék ki hatásukat, majd utómunkaként a fotók finom, szemcsézett filtert kapnak analóg jelleget idézve.

A képein megjelenő kemény fények elengedhetetlen részét képezik a kompozíciónak, illetve a hangulatképzésnek. A fotózásai során számos esetben a napot használja lámpaként az elképzelt fénybeállítások megteremtésére. Volt, hogy egy évet is várt egy-egy kompozíció esetében, hogy úgy essen az árnyék és a fény, ahogyan azt ő megálmodta, de használ más professzionális technikákat is az adott helyszíneken.

Gábor szeret egy pillanatot két különböző pontból is rögzíteni, mert fontos kérdés számára a mondanivaló és a hitelesség. Úgy gondolja, hogy a fotós ezzel a saját véleményét is kinyilvánítja, de nem szeretné a nézőt befolyásolni.

Nehéz-könnyű, matt-áttetsző, szögletes-kerek, fény-árnyék: sorolhatnám végtelen az oppozíciós fogalmakat, amik eszembe jutnak Gábor fotóit és tárgyait szemlélve, viszont a művész rácáfol erre. Igenis feloldhatóak az ellentétek, mert nem kell elköteleződnünk egyik vagy másik oldalon, hiszen az egyidejű kettősség érzékelésére a bennünk megjelenő feszültség valójában az élet, nemcsak egy szemszögből, hanem a maga teljességében.

Láng Judit