A minusplus terve a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye pályázaton

A minusplus a Hortobágyi Deportálások Emlékhelyének pályázatán egy a tájba tökéletesen belesimuló épület ötletével jelentkezett. A megvételben részesült koncepciót a tervezők szavaival mutatjuk be. 

Bevezető

Hogyan ragadhatunk meg valamit, amit mi nem éltünk meg. Nem is szeretnénk megélni, és igazából elképzelni sem tudjuk mit jelenthetett. Kirángatnak éjszaka az ágyunkból, családostól, vonatra tesznek és a pusztában egy juhakolban találjuk magunkat. Nem értünk semmit és értelmetlenül ellenséges emberek zaklatnak minden pillanatban.

Megpróbálhatjuk szolgai módon épületbe és kiállításba foglalni ezt, de talán többet is tehetünk. Építészként létrehozhatunk helyzeteket, olyan tereket és kapcsolatokat teremthetünk, amik segítségével elősegíthetjük a történések mélyebb megértését és a kiállítás támogatásául ezzel is támpontot adhatunk abban, hogy mi az, amit sohasem szabad elfelejtenünk. Mik azok az események, amikkel és amelyek következményeivel szembe kell néznünk a múltunkból és minden erőnkkel azon lenni, hogy a jelenünkben és a jövőnkben okosabban, fellelősebben és elsősorban emberségesebben viseljük a szűkebb és tágabb értelemben vett dolgainkat.

Ezekkel a gondolatokkal és hosszú beszélgetések sorával indultunk el az úton, aminek eredménye a pályázatunkban olvasható terv. Bízunk benne sikerül vele átadni a gondolatainkat.

Tervezési alapgondolat

A tervünk néhány képre, jelképre és emlékképre is támaszkodik.
Azt a tételmondatot rögzítettük magunknak, hogy egy-egy politikai, hatalmi, társadalmi berendezkedés működését, annak következményeit sok esetben nem értheti az egyszeri halandó. Az államapparátust mozgató mechanizmusok rejtve maradnak, időről-időre csak a következményeivel találkozunk. Ezek a látható történések pedig vagy összeállnak egy nagyobb képben, vagy pedig megmaradnak látszólag független szilánkokként. Az épület felszín alatti része számunkra a politikai berendezkedés és működés leképzése, izgő-mozgó terek, amik helyet könyökölnek ki maguknak a környező mikrokörnyezetből, a kapcsolódó elemek tereiből. Az államszervezetet alkotó, emberek által működtetett, egymáshoz kapcsolódó intézmények leképzései ezek, és térkapcsolataink alaprajzi rendszere. Az adott csoport kénye, érdekei és embersége szerint működtetett szervek lehettek többé és kevésbé emberellenesek, mint ahogy hallottunk arról az előadásban, hogy az egyes tanyákon tapasztalt bánásmód alapvetően függött a kirendelt felügyelők hozzáállásától. A derékszögű raszterből kimozduló terek sora a kiszámíthatatlanságot hivatott tükrözni, ezáltal az elhurcolás áldozatainak bizonytalan helyzetét érzékeltetni.

A területet, annak érzékelése szempontjából és fizikailag is, szeretnénk egyben tartani. A kiállítás megtekintése, a megélés, az emlékezés az itt történtekre szándékaink szerint élményekkel teli, megrázó, emlékezetes, katartikus utazás lesz. Alászállás a föld alatti épületbe, mely mégis láttatni engedi a környezetét. Földbetonból épült naturális hely, ami teret enged a kiállítás megvalósításának, és karaktere által erősíti azt. Fontossá válnak a fények, a szagok, a felületek taktilitása. Az érzékelés és az észlelés válik esszenciálisabbá egy ilyen minőségben létrehozott házban. Izgalmas, felfedezésre váró élményeket rejt magában az épület és a mögöttes kert is.

A fogadótér egészéből, beleértve a vendéglátó területet is, süllyesztett perspektívából rálátást engedünk a mögöttes területre. Ezzel a keresztirányú átlátással a transzparencia, az őszinteség, mint alapvető hozzáállás fontosságát igyekszünk alátámasztani azzal, hogy mindenhonnan látni engedjük a történések következményének emléket állító kertet. Az épületbe be- és kivezető rámpák ennek az átszellemülésnek az útjai. Segít a látogatónak a megtett út alatt elszakadni a mindennapos gondolatoktól. A földalatti helyzet a valós okok és érdekek rejtettségét érzékelteti, míg a felszín alól kibukkanó rögök a tragédia felszínre kerülését, az áldozatok történeteinek megismerhetőségét és az emlékezés fontosságát mutatja. A már említett, szilánkosan látható következmények, mint a Hortobágyon megtörtént emberellenes tettek, a felszínen mutatkoznak a felületek rögös, látszólagos rendszertelenséget mutató feltöréseiben. Az izzó alföldi puszta szikesedett földjének mintázatát idézi meg a felszín. A felrepedezett talaj alól felszínre kerül a múlt, a táborok létezése, az emberek elszenvedett sorsa. Ez a hely telik meg most élettel az ide hurcoltak emlékét őrző és bemutató kiállítás, az emlékezők által. Remélhetőleg segít a szembenézésben és az emlékezés által segít az újabb tragédiák elkerülésében.

Nagyon fontosnak tartjuk a tájkép megőrzését és az abból felhasadó, töredékesen megjelenő, mégis átlátható épület képét. Az épületen belüli tematika a kertben a tragikus következményekre tereli a látogató figyelmét, arra, hogy embereket hurcoltak el önös érdekből az életükből kiragadva, szabadságuktól megfosztva, jövőjüket elrabolva. Az emlékösvény kötött útvonala a helyszínek elhelyezkedésére szervezett. A szabadságtól megfosztottságot, az élet elrablását jelképezi számunkra. A helyszíneken levő vörös pálcák az egyes emberekre emlékeztetnek. A mezőn levő pipacsokat idézően válnak ezek az installációk láthatóvá, hasonló jelentéstartalmat hordozva a világháború áldozatainak emlékezetéhez.

A fél méter magas növényzetből kibukkanó ezernyi vörös pálca tizenkét, pipacsot idéző mezője remélhetőleg maradandó emléket ad a szemlélőnek. Ezt a jelentéstartalmát hordozza egy másik, az épületben és a kertben is jelen lévő elem, a pihenő-kavics bútorok ottléte.
Ezen útvonal lezárása az egymás szomszédságában tervezett szabadtéri előadótér és az installációs tér. Ez utóbbi egy kiemelkedő épületrög alatt helyezkedik el, mely közvetlenül a múzeumba visszavezető út végén található. A szintén vörösre festett födém alatt ideiglenes kiállítások, installációk helyezhetők el. A kissé lejtős padlója akaratlanul is bevonzza a látogatót.

Az ide érkezők felfigyelnek majd a kilátók szénaboglyáinak hármas csoportjára. A felszín alatti akadálymentes kilátó építményei ezek, jó pár méterrel a táj fölé nyúlva. A camera-obscura elvével megvalósított, három különböző magasságig felnyúló építményen keresztül, a mélyben kivetülő képeken nézhetünk körbe a pusztában. Ennek a képalkotási megoldásnak az alkalmazását azért tartjuk helyénvalónak itt, mert mindenféle manipuláció nélkül képezi le a valóság képét. Ez a tény az őszinte szembenézéssel analóg. A térbe benyúló hombárok alatt egyedül és együtt is körbenézhetünk a tájon, kereshetjük a táborok helyszíneit. A különböző nézőpontok a történések több szemszögből való vizsgálatának jelképei is egyben, mely elengedhetetlen a tragédiák ismétlődésének elkerülése érdekében.

Építészeti koncepció

A telek feltárását tekintve az volt a célunk, hogy a kis túlzással „érintetlen környezettel" már a területre érkezéskor találkozzon a látogató. Ezért és funkcionális okból is választottuk szét az autó és a buszos megközelítést, segítve ezzel a járművek méretkülönbsége miatti közlekedési nehézségeket, torlódásokat, illetve segítve így abban, hogy a kisebb és nagyobb csoportok könnyebben egyben tarthatók legyenek. A két oldali parkolóból egy-egy ösvényen jutunk el a középső ligetbe, ahol a terület egészéhez hasonlóan szintén találunk pár pihenő-kavicsot. Ebből az árnyékos gyülekezőkertből, az ide helyezett szoborcsoportot érintve, indulunk el az épületbe levezető akadálymentes rámpán. Az intézmény belső tereit bejárva, a kiállítást végignézve jutunk ki a hátsó kertbe, az emlékösvényre.

Kapcsolódás

A kapcsolat a környezettel szándékaink szerint organikus minőséget jelent. A földbe rejtett, részben a kitermelt talajból épített és aztán a többivel befedett ház szinte nem is érzékelhető. Határozott struktúra rejtőzik lent, a felszínen csak földrögöket látunk. Fura, pirosan izzó mezők sejlenek fel a növényzetben és három, szénaboglyát idéző építmény ragadja meg a tekintet. A hasítékok, melyeken keresztül le- és feljutunk, egyik oldalról határozottan, földbeton támfallal határoltak, míg a másik oldal a rézsűn bekúszó zölddel kicsit mégis kinyitja a horizontot.

Mikroarchitectúra

Az épület megközelítési útja egy hosszú, a föld alá vezető rámpa, melynek egyik oldala egy földbetonból készült támfal, a másik oldala egy réti növényzettel ültetett elnyúló rézsű. Itt a világítási elemeken túl más nem jelenik meg. Az épület zárófödém zöldtető rendszerű. Ezen a felületen az emlékösvény útvonala vezet csak keresztül, itt is csak világítási elemek jelennek meg a kiemelkedő épületszilánkokon túl, illetve pihenő felületként hatalmas, két méter átmérőjű kavicsok helyezkednek el az ösvény mentén.

A járófelület murva burkolatot kap, amibe az épület be- és kijáratainál kőlapok ágyazódnak, a kiállítótér térsorait megidéző ritmusban. Ezek a kőlapok azokon a pontokon, ahol a felszínre érünk elfogynak a murvából.

Az emlékösvény 12 pontján egy-egy az adott helyszínre hurcolt lelkeknek emléket állító sűrű, vörösen izzó, pálcákból álló installációt képzeltünk el, melyek számossága utal az oda hurcoltak számára. A terület növényesítését a hortobágyi rét vegyes növényzetével képzeljük, aminek magassága fél méter körül alakul. Ebből a növényzetből bukkan elő, tizenöt-húsz centimétert túlnyúlva annak szintjén, az installáció, mint valami izzó mező.

A tizenharmadik állomás az installációs tér, ami az épület egyik felhajló szilánkja alatt kap helyet. Ez a tér egy fedett-nyitott hely. A fölénk kúszó födém alsó felülete szintén vörös.
Ezzel szemben, a telek nyugati szélén, helyet adtunk egy kisebb gyülekező-, pihenő-, előadó térnek mely egy ott lévő fa árnyékában van.
Megjelenik a felszínen a három szénaboglyaszerű építmény, amik a felszín alatti kilátó felépítményei.

Belsőépítészeti és kiállítási koncepció

Transzparencia, őszinteség és egyszerűség. Rejtett, felfedezésre váró terek és élmények. Szófecsérlés nélkül szeretnénk hatni az érzékekre. A földbeton falak látványa meghatározó ebben az épületben. Ezt egészíti ki a táj folyton beszökő látványa. Fura perspektíva ez. A terepszint alatt vagyunk, azonban a hosszan lenyúló rézsű és felvezető rámpa kinyitja a horizontot és látni engedi a kertben a történeteket. Kíváncsivá, érdeklődővé tesz.

Bár a kiállítóterekben a felületek ugyanolyanok, itt nincs természetes fény, helyette a kiállítás koncepciója teszi teljessé az élményt. Itt erre koncentrálunk. A térsor izgő-mozgó tereit alagutak kötik össze, egy-egy levegővételt engedve a termek és az élmények között. Szintén földbeton falak között vagyunk. Meg fogjuk találni a „rejtett" kilátót. Ez egy fekete tér, három a föld alá nyúló hombárral és egy-egy fénysugárral a belsejükben. A környező táj képei azok. A padló mindenhol terrazzo burkolatot kap. A mennyezet is sötét, szerintünk az őszinteség jegyében akár szabadon szerelt is lehet.

A kiállítótér termei között alternatív kapcsolódási pontokat is gondoltunk elhelyezni, aminek a kiállítás rugalmas változtathatóságában, alternatív útvonalak létrehozásában láttuk a jelentőségét. Ezek a kiállítás koncepciójának függvényében zártak és rejtve maradnak, nyitott állapotukban a falba simulva tűnnek el.

A fogadótér belsőépítészeti értelemben a kiállítási térsor inverze. Nagy térfolyam egyben, amiben a funkciók jelennek meg kirekesztésekként. A recepció, a bolt, a bejárat. Ezeken a helyeken a padlóburkolat határozottan vált. Nem anyagot, csak felbontást. Nagyobb adalékkal dolgozva érjük el ezt. A térben megjelenő lehatárolt területek és bútorok kicsit a múltszázad közepét idéző táblás faburkolatot kapnak. A világítás kiosztása is a korszak raszterszerető mérnökiességére utal. A fogadótér és a kiállítási aula bútorzata a kint is megtalálható pihenő-kavics bútorzat, itt szövetburkolattal.

Az emlékösvény kialakítása sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint azt elsőre gondoltuk. Adott a puszta, a horizont. Nincs árnyék, fúj a szél. A bőrünkön érezzük a természet erejét. Ez fontossá lett. Akiket ide hurcoltak is ezt élték meg, nem is beszélve arról, hogy mi mindent vettek el tőlük. Az ösvény, az út a réten át. Murván sétálunk. A növényzetből pirosan kiizzó mezők meghökkentő látványa fogad. A tizenkét helyszín emlékpontjai azok. Annyi pálca mered az ég felé ahány ember elszenvedte itt mások kapzsiságát, embertelenségét. A mezők a hajdan volt helyszínek koordinátái szerint helyezkednek el. Mindegyikben sivár hasíték mutatja az irányt, merre is volt a pontos helyszín. A sétány mentén a stációk közelében, ha szerencsénk van akkor épp egy árnyas területen, pihenő-kavicsokat találunk a tanyák koordinátáival és az odahurcoltak számával bevésve. A tizenkét pont után jutunk vissza az épületbe, de előtte még leülhetünk egy árnyas szabadtéri pihenő-előadó térben, akár egy beszélgetésre, akár csak megpihenni. Velünk szemben a meditációs kertrészben van az installációs tér. A felhajló tető alatti tér ideiglenes kiállítás, installáció vagy egyéb történés befogadásának a helye. Vörös a tető. Ez is izzik, mint a mezők.

Három, a terület közepén lévő szénaboglyaszerű építmény vonja magára a figyelmünket. A már bemutatott kilátók felépítményei ikonként fognak az emlékezetünkbe vésődni.

Alexa Zsolt

Szerk.: Paár Eszter Szilvia