A miskolci nagy amőba: a Búza tér története

A belváros nyitányaként, nagy területen, rendezetlenül terül szét Miskolc legnagyobb, leginkább a közlekedés és a kereskedelem által uralt tere. A tudatos térformálás kérdése bő egy évszázada állandóan napirenden van, de eddig mindig esetlegesen fejlődött a Búza tér. Bán Dávid írása.

Miskolc városának korai kialakulását leginkább kedvező földrajzi helyzetének, valamint a környéken fellelhető nyersanyagoknak köszönhette. Már az őskor óta megtelepültek itt kisebb közösségek, törzsek, majd a honfoglalás során is fontos állomáshelyet jelentett a bővizű, ugyanakkor méretük miatt még megfelelően átkelhető folyók és patakok által határolt vidék. A középkorban már jelentős birtokok alakultak ki a máig meghatározó főútvonalak mentén, amelyek első említése 1067-ből származik. A város határait rögzítő, 1325-ben kiállított oklevél már több településsel közvetlen összeköttetést teremtő útvonalakról szól, amelyekből a két legfontosabb országút metszéspontja alkotja a település szerkezetének kulcspontját. Miskolc óvárosa ezen országutak és a területen átfolyó vizek, főleg a Szinva patak mentén alakult ki, amely hálózatot a városszerkezet lényegében a mai napig megőrizte. A középkorban kialakult városhatárra beérkező országutakra kapuk épültek, amelyek ugyan ma már nem léteznek, de nevük a főbb utcanevekben fennmaradt: nyugat felé a Győri kapu a Bükk és Diósgyőr felé vezet, keleti irányban a Zsolcai kapu, délre a Csabai kapu Hejőcsaba felé és északra a Sajószentpéter felé mutató Szentpéteri kapu.

A korábban falusias jellegű, a városiasodás jelét egyedül csak a főutcáján mutató óváros fejlesztése az 1878-as pusztító árvíz után vett nagy lendületet, lényegében ezzel indult meg a polgárosodás, a tényleges, tervezett városiasodás folyamata. Az akkori központ mellett elhelyezkedő nagyobb területen alakultak ki a szokásos nagy helyigényű funkciók, mint például a vásárterek, vágóhíd, laktanya, nem volt ez másként Miskolcon sem. Maga a középkori belvárosi piac területe igen szűkös volt – a város mai főutcáját, a Széchenyi utcát korábban még Piac utcának nevezték –, ezért ott nagyobb vásárokat nem lehetett tartani. Mivel Miskolc az Alföld és a Felföld között igen jelentős kereskedőváros szerepet töltött be, ezért fontos volt a nagy területű piacok kialakítása. A már említett főbb útvonalak kereszteződése sokáig a városhatárt képezte, itt és a Pece és a Szinva patak összefolyásánál húzódott a városárok, ami a 17. század végén sánccá fejlődött, de lényegében ez a vonal képezi ma is a belváros határát, noha a vízfolyásokat azóta már befedték. Ettől északra és keletre többnyire szántóföldek és legelők terültek el.

A Zsolcáról érkező út mentén a 18. század elejétől gabonavásárokat tartottak, emellett pedig évente négy-öt alkalommal nagyobb állatvásárokat is rendeztek, de egyúttal itt lehetett elvámolni a városba érkező árukat is. Az iparosodással és a vasút megjelenésével azonban jelentős változások kezdődtek a korábban puszta piactéren. A környék szerepe felértékelődött, gyárak, üzemek, búzaraktárak, malátatárolók épületek a 19. század második felében, az 1880-as években pedig a Búzavásár tér elnevezést kapta a térség. Noha az országgyűlés már 1832-ben rendeletet hozott a Pest és Miskolc között létesítendő vasútvonalról, a miskolci szakasz építése végül csak 1857-ben kezdődött el. A város vezetése és az építtető vasúttársaság azonban nem tudott megegyezni a létesítendő pályaudvar elhelyezéséről, így a remélt, a belváros és a piactér melletti közvetlen kapcsolat nem jött létre, a „Miskolci pályaudvar" – a mai Tiszai pályaudvar – a városközponttól jelentős távolságra került.  Az 1870-es években indult meg a felvidéki szénbányák felé tartó gömöri vasútvonal építése, majd 1899-ben avatták a városközponthoz közelebb eső Gömöri pályaudvart, ami a Tiszait is jegyző Pfaff Ferenc tervei alapján épült.

A Gömöri közelsége és a Zsolcai kapu révén jó összeköttetése jelentősen felpezsdítette a térség életét, megépültek a fent említett raktárak, üzemek, de nem messze laktanyák is létrejöttek. 1883-ban Soltész Nagy Kálmán polgármester – nevét a közeli egyik főutca őrzi – javaslatot tett a „búzatér árucsarnok" megépítésére, majd elkészült az első vásárcsarnok. Adler Károly a város főmérnöke, aki a 19. század utolsó éveiben készítette el a város első szabályozási tervét, úgy vélekedett a Búzavásár térről, mint a város közlekedés, ipar és kereskedelem szempontjából legértékesebb területéről, ahol a környező már meglévő és kiépítendő utcák jelentősen felértékelődnek. Az itt befutó Zsolcai kapu vezetett például a Gömöri pályaudvarhoz, majd egy fasoros elágazással a Tiszaihoz, ahonnan ekkor még más módon nem lehetett a központba jutni. A századfordulón tervezték, hogy a térbe torkolló Zsolcai kaput a belváros felé, több meglévő girbegurba utcácska átmetszésével folytatnák, ezáltal egy új főutcával váltanák ki a Széchenyi utcát, de az elképzelés – többek nagy bánatára – végül lekerült a napirendről. Ekkoriban lett a Búzavásár térből Búza tér, de a köztudat sokáig ragaszkodott a régi elnevezéshez.

1897 júliusában – bő egy évvel az építési engedélyek kiadása után – indult el az első miskolci villamos a Tiszai pályaudvarról a Gömöri pályaudvar érintésével a Búza téren keresztül a Belváros irányába és egy mellékvonalon a Búza tértől a Népkert felé, ez utóbbi 1910-re elérte Hejőcsabát is. A fővonalat egy évtizeddel később Diósgyőrig bővítették, így a Búza tér lett a városi közlekedés legfőbb csomópontja. Még az 1910-es évek elején tervezték a Búza térről északra induló, 2,3 kilométeres újabb szárnyvonal kiépítését is a Szentpéteri kapun keresztül a köztemető felé, ezt azonban az első világháború meghiúsította. A teret azonban jóformán körbeölelték a vágányok és az utasokat szállító szerelvények mellett rendszeresen bukkantak fel áruszállító teherkocsik is. A világháborús károk után, az 1950-es években új lendülettel kezdtek neki a villamoshálózat korszerűsítésének, amelynek egyik fő eleme volt a fél évszázada komoly problémát jelentő gömöri sorompó, azaz a villamos és a vasút szintbeli kereszteződésének kiváltása. Az 1952-ben elkészült selyemréti aluljárón keresztül azonban már egyenes úton, a Gömöri pályaudvar érintése nélkül lehetett bejutni a Tiszai pályaudvarról a belvárosba, ezáltal a Búza téri villamos szerepe is csökkent, majd 1960-ban meg is szűnt.

A gabona- és állatvásár mellett megjelentek az iparcikkeket árusító kereskedők is, a belvárosból fokozatosan települt át ide a kirakodóvásár.

„Századunk elején már igen nagy tömegben árusították itt a kisipari cikkeket is. Nagy számban jelentek meg a gubások, magyarszűcsök, csizmadiák, fésűsök, mézeskalácsosok portékái, a híres miskolci fehér cipó, perec, igen népes számban helyezkedtek el a lacikonyhák és megszaporodtak a kocsmák." – írta az Észak-Magyarország várostörténeti visszaemlékezésében 1959-ben.

Az 1925-ös közgyűlés egy új vásárcsarnoképítési tervet hagyott jóvá, majd alig egy éves építkezés után Münnich Aladár elképzelései nyomán épült meg a vidéki Magyarország legpompásabb ilyen jellegű létesítménye. S noha a korabeli tudósítások lelkendezve számoltak be az új épületről, nem győzték hangsúlyozni, hogy a megépült csarnok máris szűknek bizonyult, így nem sokkal később melléképületeket csatoltak hozzá. A második világháború során súlyosan megsérült vásárcsarnokot csak 1958-ra sikerült teljesen rendbe tenni, de az 1960-as évektől már egyre több árus szorult a külső, fedett elárusítóhelyekre. A vásárcsarnok megújítása több évtizeden keresztül a közbeszéd tárgya volt, végül 2008-ban készült el az épület modernizációja a Csikós Mihály Építésziroda tervei alapján. Ezzel együtt folyamatosan tervezték a Búza tér rendezését, építészeti környezetének kialakítását. A tér nyugati felében még a 20. század elején befedték a Pece és a Szinva patakok medrét és fölé rendezett útkereszteződés, mellé pedig az úgynevezett iparos házak épültek. Az északi szélen 1911-ben szentelték fel a neogótikus stílusban megépült görögkatolikus templomot, a mai Nagyboldogasszony-székesegyházat.

A város fejlődését kitűnően ismerő Benedek Miklós helytörténész szerint Miskolc „legnagyobb és tulajdonképpen egyetlen igazán térjellegű területe" a Búza tér. A közlekedés és a piac mellett persze számos vendéglátóhely és fogadó nyílt, amelyek ellátták a városlakók és az itt megforduló nagyszámú fuvaros igényeit. A téren működött Pafcsik Aladár jónevű cukrászdája, de 1918 és 1928 között még egy cukorgyár is üzemelt, amely a város szépszámú cukrászmesterét látta el alapanyaggal.

„A tér nagyrészt üres volt úgy a hatvanas évek közepéig. Itt voltak a heti és havi vásárok, itt álltak a sátrak, itt tanyáztak a lovaskocsik. (A későbbi építkezések idején talán egy méter mélyen is erős ammóniaszagú volt a talaj, az évtizedeken át itt állt lovaktól.) A vándorcirkuszok itt verték fel óriási sátraikat, itt álltak a körhinták, itt visongtak a belvárosból kitiltott katonákkal a cselédek és más szegényebb lányok, itt születtek a bakaszerelmek, amiknek nem ritkán véget vetett a két kaszárnyából is ide hallatszó takarodó. Nagygyűlések is voltak itt szépszámmal" – írja le a korabeli hangulatot Benedek Miklós az Észak-Magyarország hasábjain. Az is kiderül, hogy a Búza téren zajlott az úgynevezett „bakakorzó", ahol a bakák találkozhattak a belvárosból ide látogató cselédlányokkal.

A második világháború után a teret egy rövid időre Béke térnek hívták és a környező épületek lassan kezdtek átalakulni, számos régi mesterember volt kénytelen otthagyni műhelyét. Benedek Miklós erről így emlékezett meg:

A tér sokáig kopár középső része az 1960-as években jelentősen átalakult, amikor az északkeleti felét birtokba vette az autóbuszforgalom. 1965-ben a Miskolci Közlekedési Vállalat kapott itt fontos városi buszvégállomást, majd 1969-ben avatták az UVATER tervei alapján megépült helyközi autóbusz-pályaudvart. Korábban a távolsági buszok a templom körüli utcákból indultak és oda érkeztek, megállóhelyeiket nehezen lehetett megközelíteni, a térség szűkös és átláthatatlan volt. Az új, korszerűnek számító MÁVAUT-pályaudvar – külön érdekessége, hogy köré ugyanolyan hórihorgas lámpaoszlopokat telepítettek, mint az Erzsébet híd budai hídfőjénél – része volt annak az országos koncepciónak, amely során több, mint 30 új, jelentős buszállomás épült vidék szerte – csak Borsod megyében 13. Mindez persze része volt a korszak közlekedéspolitikai koncepcióváltásának, amely a vasút helyett a korábban elhanyagolnak vélt közútra tette át a fejlesztések hangsúlyát. A szegedi buszállomáshoz kísértetiesen hasonlító Búza téri buszpályaudvar terveit már jóval korábban, 1960-ban elkészítették és az idő előrehaladtával sajnálatosan nem frissítették. Ennek következtében a közlekedési csomópont már az átadás pillanatában szűknek bizonyult, egy évvel később pedig bővítését tervezték.

„A korszerű állomás kialakításakor az UVATERV mérnökei a nagyvárosokban már bevált, korszerű pályaudvar-építési módot alkalmazták. Ennek alapja, hogy a fogadóépület minél kisebb, az indulási és az érkezési tér minél tágasabb, áttekinthetőbb legyen. Mindez arra a feltevésre épül, hogy a mai ember siet, nem ül be a váróba, mert csak percekkel előbb érkezik az állomásra a kocsi indulása előtt." – írja a bővítésről szóló írásban a Déli Hírlap, majd azzal folytatja, hogy az itteni nagy forgalomban sok utas szorul ki a váróteremből és kénytelen a szabad ég alatt várakozni, ezért az eredeti épület tervezői a „piskóta" alakot formáló terület felső végében új szárny bővítésére tettek javaslatot. Az 1980-as években felújításon esett át a buszpályaudvar, utoljára pedig 2018-ban nyúltak hozzá a beázások következtében megsérült vasbetonszerkezetekhez, és cserélték ki a hullámlemezeket. Ekkor némi zöldítésen is átesett az épület környéke, ahova új padokat is kihelyeztek.

A téren átmenő, egyre forgalmasabb főútvonalak alatt aluljáró épült, hogy a belváros felől könnyebben meg lehessen közelíteni a helyi és a távolsági buszpályaudvart, valamint a vásárcsarnokot. Az aluljáró elhasználódott állapota ma állandó beszédtéma, a felújítás tervét nemrég jelentette be a városháza. Az út belváros felőli oldalán rendszertelen módon különböző elárusítóhelyek épültek az évtizedek folyamán, nyílt itt kertészeti áruház, elektromos szerviz és benzinkút.

Ha nem is közvetlenül a Búza tér része, de a térség fontos eleme a belvárosi kereskedelmi zónát lezáró, illetve a piac felé egyfajta kapcsolatot teremtő építmény, a Széchenyi utca sarkán 1971-ben átadott, Horváth István, Szabó József, Thury László tervei alapján elkészült Centrum Áruház. A megépülésekor markáns homlokzatú, külső nagy zárt felületén a Pécsi Porcelángyár panelkék színű pirogránit lapjával burkolt épület belül modern, az igények szerint rugalmasan alakítható tereket rejtett, köztük a város első mozgólépcsőjével. Az akkori tervek szerint az áruházhoz egy újabb ütemben kétszintes parkolóház és irodaház kapcsolódott volna, ez azonban nem valósult megh. Az autók számára egy ideiglenes parkolóhelyet jelöltek ki az épülettől keletre, amelynek ideiglenessége mára már bő fél évszázada tart. Az épület homlokzatát azóta sajnálatos módon erőteljesen megváltoztatták, a tiszta formák helyére nem túl előnyös tornyocskák kerültek. Előterében azonban a Villanyrendőrhöz hasonló városi találkozóhely jött létre.

A Centrum mögötti kopár térségben 2000-ben épült meg a Miskolc Plaza, a város első bevásárlóközpontja, alig két hónappal megelőzve a szintén igen közeli, hasonló funkciójú Szinvaparkot. A két új bevásárlóközponttal, a Centrummal – ami ma Skála névre hallgat – és természetesen magával a vásárcsarnokkal a Búza tér térsége egyértelműen a város kereskedelem központja lett. Ez olyan ingatlanberuházásokat is serkentett, mint például az északi határoló területen megépült, sokat vitatott Macropolis lakó- és irodanegyed. A 2008-ban létrejött fejlesztés sokak szerint eltúlzott, nem illik környezetébe, mások éppen azzal védik, hogy a Búza tér az elmúlt évszázadban oly szervetlenül fejlődött, hogy esetében nehéz léptékről és igazodásról beszélni.

A Búza tér valóban egyfajta amőbaként terül el a miskolci belváros határában, kissé átláthatatlan, kissé ügyetlen elrendezésű, érződik rajta a korok esetlegessége, a koncepció hiánya. A legújabb, a jelen körülmények ismeretében egyelőre futurisztikusnak tűnő elképzelés alapján a Tiszai pályaudvaron egy intermodális csomópont kialakításával a Búza teret fel lehetne szabadítani masszív közlekedési funkciójától. Az itt megszűnű távolsági buszpályaudvartól, és az ezzel együtt az elővárosi vonatok fogadására átalakítandó és szégyenletes állapotából megújítandó Gömöri pályaudvarig tartó tengelyen pedig megindulhatna egy nagyszabású ingatlanfejlesztés.

Bán Dávid

Felhasznált irodalom:
Berta József – Kertész István: 100 éves Miskolc város tömegközlekedése
Észak-Magyarország, 1959. április (15. évfolyam, 97. szám)
Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 106. szám)
Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 222. szám)
Magyar Építőművészet, 1971 (20. évfolyam, 5. szám)
Városi Szemle, 1927 (13. évfolyam / 3. szám)
https://buzater.hu/a-piac-tortenete/
https://www.miskolc.hu/sites/default/files/dokumentum/csatolmany/2018-09-07/60969/kotottpalyas_kozlekedesi_rendszerek_fejlesztese_miskolcon.pdf
https://villamosok.hu/miskolc/villtorm.html

Szerk.: Winkler Márk