A technokraták kora – Ábrahám Kálmán minisztersége (1977-84)

Folytatódik Építésügyi miniszterek a szocializmus idején című sorozatunk. Ezúttal Keller Márkus a pozíciót a ´70-es évek végén, ´80-as évek elején betöltő Ábrahám Kálmán életútját és miniszteri munkásságát mutatja be, amelynek fő irányvonalai jól szemléltetik a rendszer fokozatos változását is. 

Kádár János egy új ciklus és a fiatalítás szükségességével indokolta 1977-ben Ábrahám Kálmán kinevezését. Nehéz ezzel a kijelentéssel vitatkozni. Bár 46 évével nem Ábrahám volt a legfiatalabb építésügyi miniszter, személyében tagadhatatlanul egy új, a korábbi miniszterektől gyökeresen különböző, immár technokratának nevezhető típus jelent meg a minisztérium élén.

Az új miniszter már csak koránál fogva sem lehetett a munkásmozgalom tagja (bár viszonylag fiatalon, 20 évesen, belépett az MDP-be) és ugyan a miniszteri kinevezése kapcsán készített minősítése „politikailag aktívnak" nevezi, karrierjének csak szakmai állomásai vannak.[1] A szakmai ranglétrán azonban viharos gyorsasággal lépett előre. 1954-ben (munka mellett, minisztériumi technikusként) gépészmérnöki végzettséget szerzett a Műszaki Egyetemen, négy év múlva (27 évesen!) már az Út- és Vasúttervező Vállalat főmérnöke, majd műszaki igazgatója lett.  1970 és 1974 között a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (KPM) főosztályvezetőjeként dolgozott, itt Magyarország teljes úthálózatának karbantartásáért és fejlesztéséért volt felelős. 1974-től a KPM államtitkára volt, majd innen került (személyes megítélése szerint is) karrierje csúcspontjára az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium élére. Ez a gyors karrier, különösen a miniszterré válás, csak utólag tűnik szervesnek. A kinevezéskor még Kádár János is úgy érezte némi indoklás szükséges Ábrahám Kálmán kinevezése kapcsán, de már ő sem párthűséget, hanem a szakmai tudást hangsúlyozta.[2]

A felületes szemlélő azt gondolhatná, hogy egy viszonylag nyugalmasabb periódusban vette át az építőipar irányítását Ábrahám Kálmán, hiszen a kiemelt projekt, a 15 éves lakásépítési program sikerrel befejeződött. Az új miniszter parlamenti beszámolóit és az interpellációkra adott válaszokat olvasva, azonban egy teljesen más kép rajzolódik ki előttünk. A lakásépítés sikerei ellenére úgy tűnik, hogy a magyar építőipar évtizedek óta tartó válsága nem ért véget. A válság gócpontjai is állandóak voltak, inkább csak az változott az évtizedek alatt, hogy mikor mely pontokra irányult több figyelem.[3]

A több évtizedes témák közé tartozott és Ábrahám Kálmán megnyilatkozásainak is fontos eleme volt a hatékonyság növelésének szükségessége. A miniszter szerint ennek egyik fontos módja a termelés szervezésének javítása, a másik pedig a gépesítés fokozása. Mindkét elem már az ’50-es évek óta mint kívánatos és elérendő cél jelent meg az építőipar előtt. A lakótelepekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások késése sem 1977 után jelentkezett először, de ekkor néztek szembe első ízben a probléma valós súlyával.[4] Az 1950-es évekig nyúlnak vissza a gyökerei a magánerős építkezés támogatásának is, de a magánerős építkezés kiemelt elismerése és feltételeinek biztosítása a ’70-es évek második felében vált hangsúlyossá és fontossá. [5]

1977-től kezdve azonban egy új probléma is jelentkezett, a már megépült lakások karbantartása. Különösen éles volt ez probléma az állam számára, hiszen a kiterjedt bérlakásállomány karbantartása őt terhelte. A felújítás két okból is akadályokba ütközött. Egyrészt a régi (hagyományos technológiával épített) lakások renoválása nehezen gépesíthető és így rendkívül munkaerőigényes volt, másrészt fény derült arra is, hogy az idősödő korai panellakásoknál nem figyeltek a könnyű felújíthatóság szempontjaira. Ez azt jelentette, hogy a felújítási munkák egyszerre követeltek a gépesített lakásépítéstől eltérő szervezeti formát és jártak egyre nagyobb költségekkel.[6] Nem véletlen, hogy Ábrahám Kálmán építésügyi miniszter nyilvános megszólalásaiban erősen hangsúlyozta, hogy a felújítási munkákba be kell vonni a lakosságot is, a lakók erőfeszítései nélkül a felmerülő igények kielégítése nem lehetséges.[7]

Az Ábrahám Kálmán miniszterségével együtt járó változás, a technokrata hozzáállás újszerűsége (az építésügy területén) azonban leginkább nem az új módszerekben, hanem a problémákról való új beszédmódban, új világképben figyelhető meg. Gondolkodásában a régi és az új világ értelmisége már nem áll szemben egymással, mint az ötvenes években, a közöttük meglévő értékrendi különbségek már nemcsak átneveléssel, fegyelmezéssel oldhatók fel, hanem a közös nagy lehetőségek és feladatok által mozgósított hivatásszeretettel – mondja 1963-ban az UVATERV főmérnökeként Ábrahám Kálmán. Azaz a munkahelyi kapcsolatokban nem az a lényeg, ki miben hisz, mivel közös építő munka és a szakértelem feloldja a világnézeti különbségeket.

Ez a fajta ideológiai semlegesség megjelenik a miniszternek az építésügy problémáit elemző szövegeiben is. Ezeket az elemzéseket áthatja egyfajta, a szó korszerű értelmében modern szervezetelméleti szóhasználat. Optimalizálásról, hálótervről, cselekvési egységről, operatív koordinációs bizottságokról beszél a miniszter, amikor a hatékonyság növelésének receptjét igyekszik megadni.[8] A korábban kötelezően megjelenő szocializmushoz kötődő kifejezések (szovjet módszerek, a munkaverseny) helyét teljesen átvették az érdekeltség és a teljesítménybér fogalmai. A szocializmus szókészlete élete második felére annyira kikopott Ábrahám elbeszéléseiből, hogy egy 1988-ban készült életútinterjúban sikerült úgy elmondania szakmai karrierjét, hogy abban az állampárt, annak testületei alig játszottak szerepet (miközben tudjuk, hogy azért ez így nem igaz).[9]

A technokrata miniszter „mássága" nemcsak a szakmai szóhasználatban jelentkezett, hanem a nyilvánosság előtti megjelenésében is. Ábrahám Kálmán előtt az építésügyi miniszterek kevéssé, nagyon sematikusan, és csak mint miniszerek jelentek meg a nyilvánosság előtt. Ábrahám kifejezetten törekedett arra, hogy felismerhető legyen. Fontos volt számára, hogy egy irodalmilag és tudományosan is tájékozott, sportos(!) értelmiségi képe alakuljon ki róla a nyilvánosságban. Hangsúlyt fektetett arra, hogy egyetemi oktatói munkásságáról, címzetes egyetemi tanárságáról szó essen, doktori címét is következetesen használta a nyilvános szereplései során.[10] De nemcsak a sajtóban törekedett értelmiségi imázs kialakítására, a Balatoni Intéző Bizottság elnöki pozícióját is felhasználva egyfajta értelmiségi kört igyekezett felépíteni maga köré. Az építkezés sikerét jelzi, hogy baráti kapcsolatot alakított ki az Illyés házaspárral és más korabeli nagy nevekkel. Illyés egy balatoni vitorláson tartott „tanácskozás" kapcsán, ahol vendég volt (többek között) Boldizsár Iván, Passuth László, Borsos Miklós, Görgey Gábor és Bertha Bulcsú is, így jellemzi a házigazdát:

Úgy tűnik, hogy Ábrahám és felesége kor korlátozott lehetőségei között híres házaspár lehettek. Különféle visszaemlékezések alapján több anekdotikus történet hősei. Ezek a történeteknek főszereplője a férje pozíciójára túlzottan is büszke, fennhéjázó feleség.[12]

Ezt a képeskönyvbe illő karriert a magyar gazdaság számára egyre fontosabbá váló, és az Ábrahám Kálmán által is hangsúlyozott szellemi-technológiai exportra való törekvés törte meg. 1980-ban Magyarország lakásépítési szerződést kötött a frissen szocialistává váló Líbiai Arab Szocialista Népi Állammal. A szerződés alapján Líbia 1000 lakás és a hozzájuk tartozó infrastruktúra megépítését rendelte meg a Magyar Népköztársaságtól több mint 100 millió dollár értékben.[13] A lehetőség természetesen hatalmas izgalmat keltett a teljes pártvezetésben, de különösen a lebonyolításával megbízott Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, hiszen minden elemében megfelelt az elképzeléseknek: nyugati valutáért lehetett, külföldre, magyar szellemi-ipari terméket eladni. Ennek lázában égve a fővállalkozónak kijelölt ÉMEXPORT összesen 2,2 milliárd forint „célhitelt" kért és kapott a Magyar Nemzeti Banktól. A kezdeti lelkesedést azonban nagyon hamar hideg zuhany követte. Kiderült, hogy a magyar építőipar helyismeret és rutin hiányában megoldhatatlan problémákkal szembesül.  Ezt tetézte a romló líbiai gazdasági helyzet. Mindezek miatt a projekt egyre kényelmetlenebbé vált a szerződő felek számára. [14] A lakások tervezett befejezését folyamatosan későbbre tolták, végül elfogadva a kudarcot az ÉMEXPORT-ot 1984-ben megszüntette a magyar állam. Az egész üzlet (aminek a korabeli nyilvánosságban szinte nincs nyoma) várt nyereség helyett több milliárdos veszteséget okozott a magyar félnek. Felelősként Ábrahám Kálmánt jelölték meg, akinek el kellett hagynia az építésügyi minisztériumot. A leváltása és áthelyezése hivatalosan, „vele egyetértésben" történt, de az 1988-as életútinterjújából világosan kiderül, hogy az áthelyezést az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal élére és a vele járó államtitkári rangot Ábrahám kudarcként élte meg.[15]

A vereség és veszteség azonban csak rövid időre törte meg a lendületét, hamarosan elkötelezett környezetvédelmi hivatalnok lett, számos cikket írva a környezetvédelem fontosságáról. Annak ellenére, hogy a vízlépcső körüli harcokban inkább negatív szereplőként jelenik meg az ellenzéki sajtóban, 1988-ban abban reménykedett, hogy „még az életemben a környezetvédelmi problémát első számú emberként képviselhetem."[16] Erre végül nem került sor. 1989-ben az MSZMP PB az utolsó pillanatban kinevezte a Környezetgazdálkodási Intézet (a környezetvédelmi minisztérium háttérintézménye) főigazgatójává, ezt a pozíciót nyugdíjazásáig, 1991-ig töltötte be.[17] Ezután, 1998-as „tragikus hirtelenséggel" bekövetkezett haláláig, nyomtalanul eltűnt a nyilvánosságból, már nem töltött be sem politikai, sem gazdasági, sem hangsúlyos társadalmi pozíciót.[18]

Keller Márkus

[1] HU_MNL_OL_M-KS_288_05 Németh Károly: Javaslat a Politikai Bizottságnak. 1977. június 10.
[2] HU_MNL_OL_M-KS_288_04_ MSZMP Központi Bizottság 1977. június 22. (Kibővített ülés)+(288. f. 4/150. ő. e.)
[3] DR. ÁBRAHÁM KÁLMÁN: Az építésügy fejlődése és a társadalmi követelmények. Társadalmi Szemle, 1979/6. 20-31.
[4] DR. ÁBRAHÁM KÁLMÁN: Az építésügy fejlődése és a társadalmi követelmények. Társadalmi Szemle, 1979/6. 28.
[5] Az Országgyűlés 32. ülése, 1979. szeptember 27., 2299-2302.
[6] Az országgyűlés 11. ülése, 1981. december. 17. 708-712.
[7] Helyiipar1981
[8] DR. ÁBRAHÁM KÁLMÁN: Az építésügy fejlődése és a társadalmi követelmények. Társadalmi Szemle, 1979/6. 22-23.
[9] Ábrahám Kálmán: Én edzésben vagyok. In Varga Zsuzsa: Voltam, aki voltam, Háttér, Budapest, 1988, 9-32
[10] László Ilona: Tanulj a természettől! Ábrahám Kálmán útjai. Képes7 1986/ 10., 29-32.
[11] 1978. szeptember 1. Illyés Gyula Naplójegyzetek 1977-1978. Válogatta, szerkesztette, sajtó alá rendezte: Illyés Gyuláné és Illyés Mária, https://mek.oszk.hu/01200/01271/html/ utolsó letöltés 2022.07.07.
[12] László Ilona: Törvény a végeken. Egy kihelyezett ülés tapasztalata, Heti Magyarország, 1992. június 5., 6.; Ábrahám Kálmán: Én edzésben vagyok. In Varga Zsuzsa: Voltam, aki voltam, Háttér, Budapest, 1988, 21.
[13] Kokas Pál – Majtényi György: Homokként pergett el a pénz. Kudarc Líbiában. Archivnet 1. évfolyam (2001) 2. szám. https://archivnet.hu/gazdasag/homokkent_pergett_el_a_penz.html (utolsó letöltés 2022. 07. 08.)
[14] Ábrahám Kálmán: Én edzésben vagyok. In Varga Zsuzsa: Voltam, aki voltam, Háttér, Budapest, 1988, 24-29.
[15] HU_MNL_OL_M-KS_288_04 1984. június 26. (kibővített ülés)+(288. f. 4/200. ő. e.) személyi kérdések; Ábrahám Kálmán: Én edzésben vagyok. In Varga Zsuzsa: Voltam, aki voltam, Háttér, Budapest, 1988, 29.
[16] Ábrahám Kálmán: Én edzésben vagyok. In Varga Zsuzsa: Voltam, aki voltam, Háttér, Budapest, 1988, 32.
[17] HU_MNL_OL_M-KS_288_08, 1989. április 25.+(288. f. 8/570. ő. e.) Röpszavazás a Politikai Bizottság részére
[18] Magyar Nemzet, 1998. február 28., 30.

A kutatást és a tanulmány elkészítését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal K-135399. azonosítószámú támogatása tette lehetővé.

Szerk.: Winkler Márk