Amit érdemes megvitatni, és amit nem

"Természetesen tisztában vagyok a nyírbátori kastély történeti értékeivel; ezt értelmetlen vitatni. Az azonban vitára érdemes, hogy egy helyreállítás befolyásolja-e, és hogyan egy műemlék történeti értékét." Arnóth Ádám reflexiói.

Bár Buzás Gergely (BG) Nyírbátorral kapcsolatban megfogalmazott kérdéseimnek már a címével sem ért egyet, cikkének pusztán a létrejötte is igazolja, hogy érdemes volt kissé karikatúraszerűen fogalmaznom. Korábbi, hasonló témájú cikkeimre ugyanis válaszok nem érkeztek. Nem is ezért fogtam most tollat, hanem azért, mert cikke túl sokat foglalkozik az általam 14 éven át vezetett Műemléki Tervtanáccsal és személyemmel, és írása sok tévedésről és tájékozatlanságról árulkodik, ami félrevezetheti az olvasót. Jelen írásommal ezeket szeretném tisztázni, egyúttal szeretném különválasztani, hogy témánk kapcsán miről érdemes vitatkozni és miről nem, azaz szeretném mederbe terelni a reményeim szerint még készülő további hozzászólásokat.

 

Természetesen tisztában vagyok a nyírbátori kastély történeti értékeivel; ezt értelmetlen vitatni. Az azonban vitára érdemes, hogy egy helyreállítás befolyásolja-e, és hogyan egy műemlék történeti értékét. Én például úgy gondolom – nyilván vitathatóan –, hogy ha több évszázados falakat lebont a helyreállítás, az éppen a történeti értéknek nem tesz jót, és igencsak kérdéses, hogy ezen javít-e az, ha az új falazat történeti formákat használ. Megvitatható, hogy szabad-e elvi rekonstrukciót fölépíteni és hogyan, valamint hogy a történeti építészetünk iránt érdeklődőt vigyük-e el Zsámbékra, vagy elég-e megmutatni neki a Lehel téri templomot. Az viszont egyáltalában nem vitatható, hogy az ilyen viták helye többek közt a tervtanács. A vonatkozó elnöki utasítás teljes helyreállítások esetében ugyanis kötelezővé teszi a tervtanácsot, így ennek elmaradása hivatalunk működésének szabálytalansága, azaz kivizsgálandó ügy, nem pedig személyes sértettség oka, mint azt BG állítja.

 

A cikk további részében is keverednek a megvitatható és a vitathatatlan kérdések, valamint a tények és a feltételezések. A cikk szerint a tervtanács akadályozta meg a sárospataki Vörös-torony 17. századi tetejének a rekonstrukcióját. Természetesen érdemes lehet arról vitatkozni, hogy szabad-e az egykori tetőt egy korabeli látkép alapján visszaépíteni. Érdemes azt is megvitatni, hogy a döntést mennyire befolyásolhatja az a tény, hogy a torony fennállásának csak kb. egy tizedében volt az ábrázolt tetővel lefedve, és a tető nélküli torony az elmúlt közel két évszázadban egy ma is meglévő tájképi kert festői elemeként éli életét. Az már kevésbé vitatható, hogy a beázás megszüntetésének korántsem a bemutatott hatalmas tető megépítése és fenntartása a kellőképpen gazdaságos megoldása. Az pedig vitathatatlan, hogy a tető alatt elhelyezni kívánt előadóterem – kellő megközelítés híján – megvalósíthatatlan, és az is, hogy az egykori tető pontos rekonstrukciója és a jelenlegi múzeumi funkció által megkívánt kilátóterasz egyszerűen kizárja egymást, így másfajta megoldás keresendő. A keresés amúgy folyik. (Nem tartozik egészen a tárgyhoz, de megjegyzem, hogy a végső döntést hozó tervtanácson, 2005. szeptember 20-án nem voltam jelen.)

 

Esztergom esetében BG-nek igaza van, az általa említett, 2000-re elkészült munkák nem oldották meg az épület gondjait, tovább ázott a négy erény. Szóvá is tette ezt a tervtanácsunk 2000. június 13-ai ülésén. Az esztergomi vár azonban korábban nem szerepelt a műemléki tervtanács előtt, így a kifogásolt munkák sem. Hogy miért? Mert, mint tudjuk, elvben tervtanácsi bemutatás szempontjából minden nagy helyreállítás egyenlő, de vannak még egyenlőbbek. Ez természetesen igen hálás vitatéma lehet, de jelen vitánkban mellékszál.

 

Fertőd ügyének felhánytorgatása BG cikkében személyemet érintően a nevezetes kabátlopási ügy minősített esete. (A fiatalabbak kedvéért: a kastély utóbb megvalósult színezési tervét a tervtanácsunk teljesen elhibázottnak tartotta, az illetékes irodánk pedig elutasította, de fellebbezés után a másodfok zöld utat adott. Mindez a vonatkozó szabályok alapján nem kifogásolható. Nyilván mégis hálás vitatéma lehet, de jelen vitánkat érintően szintén mellékszál.)

 

A szombathelyi Iseum esetében az elvi rekonstrukció tudományos alaposságát és valószínűségét a tervtanács nem vitatta, már csak azért sem, mert nem ez a feladata. Vitatta viszont a terv építészeti minőségét, különösképp, mivel a korábbi beavatkozást építészetileg lényegesen nagyvonalúbbnak és szellemesebbnek tartotta, amely a korszak jellegzetes és okkal ünnepelt épülete és műemléki bemutatása volt, amely egyúttal absztrakt formáival érzékeltetni tudta az egykori Iseumról akkor meglévő tudásunk határait is. Az ügy, remélem, további vitákat és további terveket fog kiváltani.

 

Teljesen fölösleges azonban a tervtanácsok döntési mechanizmusát vitatni. A Tudományos Akadémia, az Építész Kamara valamint egyetemek által delegált tervtanácsi tagok megbízatása és a tervtanács működése ugyanis gondosan szabályozott rendben történik miniszteri rendelet és elnöki utasítás szerint. Szavazati joguk csak a tervtanács tagjainak van. A tervtanács ülésein természetesen mások is részt vehetnek. Mindig meghívást kap pl. a tervező és a kutató, de jelen lehetnek szakértők, főépítészek, építtetők stb. Az ő feladatuk, hogy véleményükkel befolyásolják, meggyőzzék a tervtanács szavazati jogú tagjait. Szavazásra csak akkor kerül sor, ha a tagok véleménye egymásnak ellentmond, de ha a tervtanács tagjainak véleménye szerint a terv megítélése egyértelmű, akkor fölösleges szavazásra bocsátani. A tervtanácsi állásfoglalás a tagok véleményének figyelembe vételével és az elhangzott elnöki összefoglaló alapján készül. Ha a tervtanács elnöke tévesen foglalja össze a tagok véleményét, akkor ők azon nyomban tiltakoznak. Nemcsak a mi tervtanácsunk, hanem más hasonló testületek is ilyen elv szerint működnek.

 

Szászvár esetében is konszenzus alakult ki. 2006. március 21-ei ülésén a tervet a tervtanács elfogadta, bár korántsem lelkesedett építészeti megoldásaiért. Ez után a tervtanács nyakába varrni a helyreállítás „újabb évtizedekre való megakadályozását", mint teszi ezt cikkében BG, meglehetősen érthetetlen. Az, persze tény, hogy az elképzelt gótikus tető rekonstrukcióját nem fogadta el a tervtanács, mivel a meglévő barokk tetőt mindenképpen hitelesebbnek tartotta, mint a feltételezett középkorit, még akkor is, ha állaga miatt kevés tud eredeti anyagában megmaradni. (Ebben az esetben is legalább teljesen hiteles hírmondója marad a barokk tetőnek. Belátom, a „hírmondó" szó nem volt teljesen egyértelmű múltkori cikkemben, Virágos Gábor nem is volt rest félreérteni.)

 

Cikke szerint úgy tűnik, hogy Buzás Gergely valamiféle kötelező érvényt tulajdonít a tervtanácsi állásfoglalásnak. (Különös módon ennek ellenkezőjét is hallottam már: volt olyan vélemény, amely szinte a tervtanács létjogosultságát is vitatta, mondván, hogy a felügyeletnek nem is kell feltétlenül betartania.) Valójában ami kötelező, az természetesen a felügyelet - mint hatóság - határozatának betartása. A tervtanács egyik fő funkciója, hogy ehhez a hatósági döntéshez műemléki, azaz művészettörténészi és építészeti érveket szolgáltasson. Nyilvánvaló, hogy a felügyelet és a tervtanács így, természetesen azonos oldalon, a szakmai oldalon áll. Igen különös, aggasztó, de rendkívül ritka eset, ha a felügyelet figyelmen kívül hagyja a tervtanács szakmai megfontolásait. Az valóban kérdés, hogy ilyenkor milyen szempontokat követ a műemléki hatóság, és miért, de az ilyen esetekért aligha a tervtanács hibáztatható.

 

Mindezek fényében örömmel olvasnék további cikkeket arról, hogy mit is tegyen a szakma, ha erős nyomást érez rekonstrukciók építése érdekében. A műemléki tervtanáccsal azonban mostanság éppenséggel már nem érdemes foglalkozni, hiszen a tervtanácsok rendszerének átszervezéséről már megjelent az új kormányrendelet.

 

Arnóth Ádám
a műemléki tervtanács leköszönt elnöke

Nyomtatásban megjelent az Örökség folyóiratban.

Tervtanácsi kormányrendelet