Egy terv, egy történet: Sólyom Miklós Bagdadban

A Szombathelyen élő Sólyom Miklós építész 1975-1976 között egy évet dolgozott a bagdadi iparügyi minisztériumban. Ebben az időszakban készült munkáit idézi fel sorozatunkban, néhány szerencsésen kicsempészett rajz segítségével.

Időpont: 1975-76. Helyszín: Irak, Bagdad, egy év munka az iparügyi minisztérium tervezési főosztályán, mint, ahogy akkor mondták, szakértőként.                 

Egy időre kiiratkoztam a (létező) szocializmus építéséből.                      

Nagyon érdekes, nagyon más világ volt. Az akkori hazai viszonyokhoz képest, egyrészt nyugat, de alapvetően feudális viszonyok. A külföldi, elsősorban nyugat-európai országok: Németország, Olaszország, Franciaország, Svájc, mint befektetők szerepeltek, de ott volt a Szovjetunió is. 

A tervezési főosztályon először furcsa dolgokkal találkoztam. Kulcsrakész épületek megvalósítására vállalkoztak, ami ott azt jelentette, hogy megtervezik, majd ki is vitelezik. A tervezési főosztályon feladatunk az volt, hogy a terveket a helyi viszonyoknak megfelelően módosítsuk. Ennek keretében többek között az európaiak által betervezett angol WC-ket ún. török típusú WC-re módosítottuk, ami látszólag profán feladat, de komoly műszaki átalakításokat igényelt. Persze az éghajlathoz és az erős napsütéshez való igazodás is adott munkát. Valójában nem volt túl lélekemelő, de „vendégmunkásként" igyekeztünk jó képet vágni a dologhoz. 

Közben zajlott az élet. Úgynevezett munkáslakások építésére hirdetett a Minisztérium meghívásos tervpályázatot, amelyre nyugat-európai irodákat hívtak meg. Sztárépítészek nem voltak köztük, amint ez később a beérkezett pályamunkákból is kiderült. A pályázaton indulhattak a helyi arab kollégák, de mi, ott dolgozó külföldiek is lehetőséget kaptunk. A magyarok közül én indultam. A „Házügyi Minisztériumból" érkezett építészzsűri az én munkámat minősítette első helyre. 

Tanulságos volt látni a többi tervet. A nyugatiak az amerikai filmek látvány arab díszletházait hozták, az arab építészek pedig a nyugat-európai katalógusházakat. Én, mint a mostoha hazai viszonyok között szocializálódott magyar építész, a mai arab valóságot és a racionális épületszerkesztést ötvöztem. További időm egy részében a munkáslakások tervkatalógusát dolgoztam ki, 4-6-8-10 fős családokra. Másfél hónap kinntartózkodás után volt módom felismerni, hogy az arabok a kifelé zárt épületeket szeretik, nemcsak az éghajlat miatt. Lakóépületeik a mi szemünknek kifelé igénytelenek. 

Később az osztályvezető versenyeztetett egy bangladesi építészkollégámat és engem, hogy kezdjünk el távlati képet szerkeszteni a Minisztérium általa tervezett új irodaépületéhez, a kiviteli tervek alapján. Ma ez lenne a számítógépes látványterv, de hol volt az akkor? 

A bangladesi fiút közben leállították. A kész látványtervről másolat készült, leadtam. Pár hét múlva közlik velem, hogy kineveztek az építendő „bagdadi nagy kohó" tervezőjének. Elkérték az útlevelemet, mert megyünk Japánba, Amerikába és Brazíliába, tanulmányútra.

Megkérdeztem, már régebben kint dolgozó magyaroktól, hogy ez vicc? Az volt a válasz, itt bármi megtörténhet, ami egyébként igaz is volt. Mesés kelet, ahol a földben van a fekete arany.

Két hétig az utazás lázában égtem és azt terveztem, hogy fogok Amerikában „lelépni".

Az álom véget ért, visszaadták az útlevelet, mert „fönt" lefújták az utazást. Ez is a „bármi megtörténhet" esete. Később, az öbölháborúk kapcsán kezdtem el gondolkodni, miért is akartak ezek a jó emberek kohót építeni? Csak nem saját ágyú- és tankgyártáson törték a fejüket? Ez teljesen logikus lett volna, mert nem biztonságos olyan tankban ülni, amit az ellenség gyártott. 

Maradtam Bagdadban, hogy a következő feladattal foglalkozzam. Azt nem közölték velem, hogy az osztályvezető által tervezett épület építését elkezdték-e, de megbíztak, hogy az irodaház második ütemét tervezzem meg. A feladat kezdetben parkolóházról szólt. Nyilván amerikai mintára a tervezett irodaház mellé, többszintes parkoló lemezt kell elhelyezni a rendelkezésre álló terület és a gépkocsi szám alapján, azzal, hogy a parkolóház tetején további irodafunkciókra, tárgyalókra merült fel az igény. Ennek nagyon örültem, mert ez egy mozgalmas épület megtervezésére adott lehetőséget. Minden erőmmel azon voltam, hogy a lehetőséget ki is használjam. 

A munkát közben kisebb közjátékok zavarták meg, mint egy miniszteri látogatás. Egyik reggel a Minisztérium portáján a szokással ellentétben szigorú ellenőrzés volt, majd megtudtam az okát. Jön Ő. Majd azt is megtudtam, hogy az Ő, az akkori belügyminiszter, az elnök helyettese. Az irodában a rajzasztalt le kellett takarítani. Semmi nem maradhatott elöl. A kezeket rá kellett fektetni, tenyérrel lefelé az asztal lapjára és lehajtott fejjel ülni, 8 órától 11 óráig. Szigorúan meghagyták, ha jön Ő, nem szabad felnézni. Minden iroda nyitott ajtajában egy kiskatona puskával. A teremben hatan ültünk. Megpróbáltam faggatózni, beszélgetni, de az arab építész kollégák finoman rendre intettek. Ők ezt láthatóan természetesnek vették. A folyosóról folyamatosan izgatott rohangálás hallatszik.
11 óra körül érzékeltük, ahogy közeledik felváltva a dermedt csönd és felszabadult morgás zaja. A szomszéd iroda után a mi szobánk ajtajában álló arab katona hirtelen vigyázzba merevedik, kiált valamit, majd a lehajtott fejű pózom látószögében megjelenik egy elegáns félcipős láb, angol szövet öltöny nadrágja térdig. Felnéztem, szemünk találkozott. Magas jó kiállású, 30-as évei közepén járó arab férfi. Én reflexszerűen bólintottam, kicsit meglepődött, viszonozta, majd gyorsan továbblépett. Ő volt az, akit a második öbölháború után, mint Irak elnökét, felakasztottak.

Mikor befejeződött a közel-keleti kiküldetésem, az engedélyezési szintű, ceruzás terveket leadtam. Amit sikerült kicsempésznem, azt jelen cikkhez mellékelem.

Sólyom Miklós
A szerző Szombathelyen élő építész. 1968-ban diplomázott, majd nyugat-dunántúli állami tervezőirodákban dolgozott. 1990 és 2000 között öt Vas megyei település másodállásos főépítésze és Sopronban a főépítészi testület tagja. 1983-ban miniszteri dicséretet, 1998-ban az Európa Tanács építészeti díját és a Magyar Művészeti Akadémia Arany Oklevelét kapta munkáiért.