Egyenesen a monumentalitás felé: Undi Mariska művészete

Az első festőnő, aki kitüntetéssel diplomázott a Mintarajziskolában. A St. Louis-i világkiállításon bronzérmet nyert, számos építésszel szoros barátságot ápoló művészt festményein, iparművészeti alkotásain kívül népművészeti és játékgyűjteménye, valamint az egykori Népszállóba készült monumentális freskói tették ismertté. Undi Mariska művészetét a Réseau Art Nouveau Network által szervezett Women of Art Nouveau című online előadássorozat keretein belül Baldavári Eszter mutatta be idén tavasszal a nemzetközi közönségnek, és az ő írásával ismerhetik meg most Önök is a Nők az építészetben című sorozatunk részeként.  

Springholz Mária
Undi Mariska 1877. január 31-én született Springholz Mária néven Győrben. 1893-ban kezdett rajzolni Mendel Béla festő magántanárnak köszönhetően. Amikor édesanyja rájött, leánya mennyire tehetséges, az egész család Budapestre költözött, ahol Mariska a Magyar Királyi Országos Mintarajziskolában tanult Székely Bertalan növendékeként. Mivel a Springholz család nehéz anyagi helyzetbe került a gyermekek iskoláztatása miatt, Mariska 1900 és 1901 között Szabadkán vállalt tanítói állást, de amikor ösztöndíjat nyert a budapesti képzőművészeti iskolába, visszaköltözött Budapestre. Tanulmányai végeztével csatlakozott a Malonyai-féle népművészeti gyűjtőkörúthoz, ahol hazai és erdélyi művészeti motívumokkal ismerkedett meg, számos tárgy ekkor került gyűjteményébe.

1903-ban az Iparművészeti Múzeumban kiállított gyermekszoba bútora hozta meg számára az első sikereket. Még ugyanebben az évben Londonba utazott, ahol az Arts and Crafts mozgalom művészei inspirálták, amelyről így emlékezett meg: „Jártam a könyvesboltokban és múzeumok termeiben. Rosetti, Burne Jones és Morris műveit csodálva és nagyon-nagyon megszeretve ezt az országot, ahol az egyszerűség, bensőség és szorgalomban annyi megerősítést kaptam."

Mariska pályája kezdetén S.M. monogrammal szignálta alkotásait, majd 1904-ben felvette anyai ági felmenőjének Undi vezetéknevét. Kezdetben a szecessziós formák érhetők tetten grafikáin, asztalterítő- és tapétatervein, majd az Arts and Crafts rusztikus formavilága jelenik meg munkáin. A brit művészek közül a hazánkat is megjárt Walter Crane, valamint Randolph Caldecotte és Kate Greenaway könyvei voltak rá a legnagyobb hatással, hazánk művészei közül pedig Körösfői Kriesch Aladárt tartotta példaképének. 1908-ban Párzsba utazott, ahol Percy Tudor-Hart műtermében tanult aktfestészetet és színkezelést. Hazautazása során ellátogatott Münchenbe és Svájcban is járt, majd Budapestre érkezése után megbízták a brit mintára (lásd Rowton Houses) hazánkban is megalapított Népszálló falfestészeti munkáival.

Az „ágyrajárók városában": a budapesti Népszálló falképei
Az 1880-as években már a fővárosi közgyűlések visszatérő témája volt Budapest zsúfoltsága, amely számos egészségügyi, erkölcsi és közbiztonsági problémát hordozott magában. Mivel a lakások telítettsége az ún. ágyrajáró legénymunkások miatt alakult ki, szükségesnek tartották a nőtlen munkások számára kialakított egészséges lakóhelyiségek létesítését, amelyet brit mintára népszállónak neveztek el. A mai Dózsa György út 152. szám alatti – ma is álló, Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) hajléktalanszállóként működő – egykori Népszálló 1912-ben épült Schodits Lajos és Eberling Béla tervei alapján.

Az elsősorban a Váci út mentén fekvő gyárvidék munkásainak szállást kínáló épületben 396 hálófülke és 42 külön hálószoba volt, a földszinten működött a felvételi iroda a pénztárral, egy ruhatár, ruha- és cipőtisztító helyiség, poggyászraktár, kerékpár raktár, valamint itt helyezték az olvasószobát könyvtárral és egy játékszobát, melyből a kártyajáték szigorúan száműzve volt.  A 288 férőhelyes ebédlő konyhájában egyszerre ezer ember számára lehetett ebédet, vagy vacsorát főzni. A Népszállóban minden olyan 14 évnél idősebb férfi megszállhatott, akinek az éves jövedelme nem haladta meg a 2000 koronát, és megfelelő egészségi állapota mellett erkölcsileg is megfelelt: kizáró okként az iszákosságot és notórius verekedésre való hajlamot tüntették fel a korabeli hirdetésekben.

A Népszálló enteriőrjének festészeti munkáival Undi Mariskát bízták meg, aki Párizsból való hazatérése után saját műtermet rendezett be Budán, majd a Fehérkereszt Gyermekkórház betegszobáinak és fogadótermeinek mára elpusztult „Bújj bújj zöld ág" és „A beteg királykisasszony" című monumentális freskóit készítette el 1908-ban. Amíg a Népszálló előcsarnokának falain ételt vivő gyermekek, lakodalmi kalács és lakodalmi bor tematikájú festmények voltak láthatók, addig az étteremben népi jelenetek: kalotaszegi aratás, zalai juhászok vagy tardi libapásztorok; a dohányzószoba falain pedig virágzó dohánynövény volt látható. A muráliák készítése közben Mariskáról több fényképet is készített Székely Aladár. A köztudottan gyermekkora óta mozgássérült művésznőről sokáig úgy gondolták, hogy nagy erőpróbát jelenthetett számára a létrán való álldogálás, de a Gödöllői Múzeum egy más szögből készült fotóján jól látható, hogy Mariska egy zsámolyon áll a felállványozott enteriőrben (ez a fotó látható a cikk borítóján).

Építészek az Undi-műteremben
Undi Mariksa később más építészethez fűződő megbízást is kap, például a Dorottya utca 8. szám alatti bérház „Bíró Máté balladája" című üvegfestményeinek elkészítését, amely a Medgyaszay István építész által tervezett bérházzal, és a hozzátartozó Sidló Ferenc által készített oromzati domborművel együtt 2016-ban elpusztult. Az építészt személyesen is ismerte Mariska, amelyről vendégkönyve tanúskodik. A Gödöllői Városi Múzeum őrzi Undi Mariska hagyatékának nagy részét: festményeken és grafikákon kívül számos dokumentum és személyes tárgy megtalálható, még Mariska fából készült botja is.

A tárgyak közül érdekes az az 1920-as években vezetett vendégkönyv, amelybe a budai műterembe látogató illusztris vendégek írták be nevüket. A sort kezdő Izabella főhercegnő neve azért jelentős, mert a hazai hímző háziipari termékek fellendítésére alakult egylet az ő nevét vette fel partónusként. E sorok szerzője természetesen elsődlegesen építészek nevét kereste a vendégkönyvben. 1929-ben Mariskánál járt Schulek János, Kismarty-Lechner Jenő és Medgyaszay István építészek, de a turanizmushoz köthető más ismert személyiségek is megfordultak a művésznőnél, ilyen volt Zajti Ferenc festő, Vikár Béla etnográfus – a Kalevala műfordítója – és a japán Imaoka Dzsúicsiró, aki kilenc évig élt hazánkban, előadásaival és műfordítói munkásságával – ő fordította japánra Az ember tragédiáját – nagyban hozzájárult a magyar-japán kulturális kapcsolatok népszerűsítéséhez.

Művészet a nőkért és gyermekekért
A fennmaradt hagyaték és a visszaemlékezések alapján Undi Mariska volt a gödöllői művésztelep nőművészei közül a legfüggetlenebb: önálló művészeti megbízásokat is kapott, valamint egyedül járt el társadalmi összejövetelekre. A szabad nő egyik szimbólumaként nemcsak fűző nélküli ruhákban járt, ő maga is tervezett ruhákat és jelmezeket, amelyeket általában saját magán mutatott be az általa tervezett enterőrökben.

E mögött az összművészeti gondolkodás mögött mai szemmel jól felépített marketing fedezhető fel. Gyakran jelentek meg a független nőkkel és az oktatással kapcsolatos gondolatai a legjelentősebb feminista folyóiratban, a Nő és a társadalomban. Barátai közül többen is a hazai feminizmus jelentős alakjai: Dienes Valéria, az első doktori címet szerzett tudós, aki az orkesztika meghonosítója hazánkban. Régi barátság fűzte Jászai Mari színművészhez is, aki győri házukban dolgozott egykor szobalányként, és később is tartották a kapcsolatot.

A Nemzeti Színházban őrzött Jászai-hagyaték őrzi Undi Mariska portréját a színésznőről, sőt Undi maga is hivatkozott Jászai Marira: a Magyar népművészet az iskolában című tanulmányának végén így összegzi véleményét:

Mariska alkotásai a Gödöllői Városi Múzeumban találhatók meg, játék- és népművészeti gyűjteménye a Néprajzi Múzeumban és a kecskeméti Szórakaténusz Múzeumban van. Az életével kapcsolatos további adalékokat pedig Gellér Katalin művészettörténész, a gödöllői művésztelep, valamint Gesztesi Albert építész a Dorottya utca 8. szám alatti ház kutatása kapcsán gyűjtötte össze. Undi Mariska életművét Elek Artúr ismertette a Magyar Iparművészetben, amelyben így jellemezte: „Férfias a művészete abban, hogy csak a lényegest keresi, a mellékest, a jelentéktelent észre nem veszi; hogy tekintete egybefoglalja a természet részleteit és széles egységben látja a világot. Az az út, amelyen jár, egyenesen a monumentalitás felé visz."

Baldavári Eszter

Felhasznált források:

A budapesti Népszálló. In.: Vasárnapi Újság 1912/59.

BALDAVÁRI Eszter: The Healthy and Independent Woman as a Phenomena in Mariska Undi’s Art

ELEK Artúr: Undi Mariska művészete. In.: Magyar Iparművészet 1912/15.

GELLÉR Katalin: Az Undi-testvérek Gödöllőn. In.: Studia Comitatensia 1982/10.

GELLÉR Katalin - G. MERVA Mária - ŐRINÉ NAGY Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist´s colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)

GELLÉR Katalin–UNDI Flóra: Undi Mariska családja és művészete. Az Undi-lányok. Budapest, 2014

KALMÁR Ágnes: Játéktervezés és népművészet a 20. század első évtizedeiben. In.: A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen, Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. 2006)

SÁFRÁNY Zsuzsa: Hatás és jelentlét. A gödöllői művészek a Néprajzi Múzeumban. In.: A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen, Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. 2006)

UNDI Mariska: Magyar népművészet az iskolában. In: A Jövő útjain, 1928

Interjú Gesztesi Alberttel, 2021 ősz

Interjú Gellér Katalinnal, 2022. március 24.

Szerk.: Pleskovics Viola

A cikk létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.