Helyek
Gauder Péter: Száguldó valóság, vánszorgó álmok... - egy félreértett kritika margójára
2005.10.20. 20:09
... csak a független, szabad szellemű véleménycsere vihet előre bármiféle jobb, teljesebb megoldás irányába...
Kellemes október eleji vasárnapon olvasom BIA "Egy félreértett pályázat" című cikkét, amiben - fülszövege szerint - megvédi a "Budapest 2010 program"-ot a bírálatoktól. Mint beljebb kiderül, nevezetesen az én "Rózsaszín álmok ...a király mégiscsak meztelen" című bírálatomtól. Amit - ahogy előre bocsátja - nem igazán értett meg. És olvasva a cikket, úgy tűnik, valóban nem.
És lehet, hogy ez nem BIA hibája, hanem esetleg az enyém, illetve cikkem hibája. Így aztán az is lehet, hogy más sem érti, mivel az általam exponált - a címében is jelzett - főtémát túlságosan virágnyelven fogalmaztam meg. Az általam megvilágítani, láttatni kívánt fő probléma nem a Kulturális főváros program bármiféle design-centrikussága, hanem éppen annak a (távolabbi) célnak a hiánya, aminek elérését a Budapest 2010 Kulturális főváros (instant) programnak (K10) elő kellene mozdítania.
Ha tévednék, és ez a K10 program maga volna az a fölérendelt cél-eszköz, amellyel Budapestet a képességeit megillető helyre lehetne katapultálni az európai városok hálózatában, akkor persze a baj még nagyobb lenne, mint eleddig gondoltam. Azaz, ha 1990 óta a főváros szakmai vezetése és irányítása csak ennyit tudott volna célnak (policynek) 2010-re kiókumlálni, az bizony engem személy szerint letaglózna.
De hál´ isten tudom, hogy nem, hiszen most a Podmaniczky Program tűnik annak a megoldóképletnek, amivel az elmúlt 15 év üresjárata után a várospolitika létre kívánja hozni az égetővé vált struktúraváltást Budapesten, és esetleg - félszívvel - a Budapest-régióban. Illetve, mint a szőrmentén bíráló cikkemben - mikor egy kalap alá vettem a Podmaniczky és a K10 programot - finoman jelezni kívántam: véleményem szerint ezzel a Podmaniczkyvel ugyan nem, mert az az átfogó innováció, egy valódi városmegújító program helyett csupáncsak egy terjengős, fókusz nélküli filigrán innovációhalmaz, egy mikro-menedzselési lista. És ennek a Budapest 2010 Kulturális főváros program az édestestvére.
Mi a probléma?
Budapest paralízises. Átfogó városkörzet-innoválás, fejlesztéspolitika, célmeghatározás, iránymeghatározás hiányában a célok hatékony, átfogó "leadership" jellegű menedzselését a Podmaniczky Program képviselte mikro-menedzselés helyettesíti. A mikro-menedzselés segítségével visszatekintően elemzett múltban felhalmozott ipari korszakbeli problémák megoldását keresi, mindenki kedvére téve. Mindezt ahelyett, hogy az egészre koncentrálva, a jövőt prognosztizálva értékkonszenzust teremtene, kevesebb - ám lényeges - strukturális elemre koncentrálna, hogy megteremthesse az átmenetet az ipari kor Budapestjéből az információs-innovációs kor Budapest Metropolisába.
Mindez azt mutatja, hogy a Podmaniczky Program mögé bújó budapesti fejlesztéspolitika vak: cél nélkül halad előre, a visszapillantó tükörből oldja meg az előtte tornyosuló problémákat. Így aztán az előrehaladás veszélyes. Az átfogó és távlatos, lényeglátó gondolkodással, produktív-innovatív célmeghatározással, és az ezzel adekvát megvalósítás-menedzselésnek az információs korszakra irányuló időtlen struktúrák létrehozását kellene előmozdítania. A korábbi államkapitalizmus oldaláról a piaci kapitalizmus oldalára átesett liberális (itt lassez faire, lassez passez) irányításnak menedzselnie kellene a kapitalizmust, ezzel az eszközzel irányítva, stimulálva, gerjesztve az urbanizáló erőket, hogy elérjünk egy sikeres európai nagyvárosi működőképességet. Az irányításnak a rövidtávú problémamegoldásról, projektszintű gondolkodásról, voluntarista projektberuházás-logikáról át kellene térnie a távlatos navigálásra, a strukturális reform irányítására. Mindezt annak érdekében, hogy Budapest ne maradjon az Európai régióközpontok, Euro-városok sorában egy "félkényelmes, félájult világvége"-i, egy "isten háta mögötti" hely, egy "vidékiséget" sugárzó régió-főváros. És ez nem BIA feladata, hanem a "királyé".
Egy városnak éppúgy szerkezetváltásra van szüksége, mint bármely vállalkozásnak, amelyek ezen túlestek már az elmúlt 15 év során. Budapestnek máig nem sikerült meghatároznia, a szakmai elittel, majd a társadalmi elittel, és végül a széles nyilvánossággal megismertetnie és elfogadtatnia azt a közösség által támogatható víziót, álmot, amely az alapja lehet minden szereplő cselekvésének, amely mentén menedzselhető a változás folyamata. Hogy ez a közös vízió miért készül ilyen vánszorogva, hogy miért kell (egy másik cikkben olvastam) 2006 és 2009 között majd még kitalálnia BIA csapatának, az számomra még nem teljesen világos: talán mert a viták személyekről valamint módszerekről és nem tartalomról szóltak.
Miért hibás a dekonstruktív gondolkodás?
Az "egész" - ez alatt a már jól látható Nagy Budapestet vagy Budapest Régiót (Metropolis) értem. A jövőre irányuló strukturális megújítás átgondolása hiányában ma jobbára a projektszintűre dekonstruált részletek, magán, önkormányzati és állami partizánakciók, időről időre felvillantott ötletek irányítanak. A város projektszinten köszöni, jól van, a piac szereplőinek hála "száguld". Ugyanakkor bármilyen fenntarthatóság vagy versenyképesség sőt, megkockáztatom, élhetőség kritériumai szerint nincs jól, mint mondtam korábban beteg, paralízises.
Ha el is fogadom BIA kritikáját, hogy az általam más diszciplínában használt fogalmat - a dekonstruktivizmust -, mint metaforát használom, és azt eredeti (design) gondolati közegéből kiemelve városi léptékre alkalmazom, az félreérthető lehet. Azt hiszem, mindenki számára jól megragadható, hogy csupán elemeiből, építőköveiből nem tudunk katedrálist építeni. Mindaddig csak köveket fogunk farigcsálni, amíg valaki nem áll a faragók élére, és nem hirdeti meg a katedrális építését. Az esetleg félreérthetően dekonstruktívnak (máshol deduktívnak, projektalapúnak stb.) aposztrofált városfejlesztés fogalommal arra szeretném felhívni az értők figyelmét, hogy a múltbeli részproblémákban elvesző, mikro-menedzselő logikájú mini-innovációk halmazával (legyenek azok trendiek, progresszívek vagy egyszerűen biomorfok, organikusak, bauhaus-osok vagy bármifélék) nem lehet a városépítési gondolkodást helyettesíteni. Így hát egy dekonstruktívnak vagy miattam bármi másnak nevezett "összerakósdi" megközelítés téves, ab-ovo sikertelenségre ítélt.
Ráadásul a mikro-menedzselés és mikro-innováció érdekében deduktív megközelítéssel dekonstruálja, filigrán elemekre szedi szét az egyre nagyobbá és egyre összetettebbé váló egészet, majd végül egy logikai csavarral maga is - voluntarista módon - mindent egyszerre meg akar oldani (lásd Podmaniczky Program: nem tehet mást, mert időben is egyszerre kell a problémákat kezelni, nehogy valaki úgy érezze: kimarad. De miből is?). Így lesz aztán ez a megközelítés a Podmaniczky Programben végül - bár kiindulása liberális - mégis államkapitalista, direktirányítás jellegű. Ja, hogy ehhez értenek, akik csinálták/ják? Azért ez 15 év szabadpiaci fejlődés után talán mégsem így kellene legyen. Már megtanulható lett volna, hogy egy "menedzselt kapitalizmusban" milyen szerepe van a városirányításnak. És ebben hol a helye, miként lehet hatékony eszköze a megvalósításnak az ilyen rövidtávú, immediate akció, mint a Kulturális főváros 2010 program.
Kinek baj, ha meztelen a király?
Az eddigiekből immár remélem világos, hogy az inkriminált bírálat nem BIA-ról és nem is az általa fémjelzett Kulturális főváros programról szól. Nem építészeti stílusról, designról, hanem sokkal inkább arról a városirányításról, amelyik annak a helyzetnek az okozója, amelyről előző, meg - immár kevéssé metaforikus - jelen cikkemben szólok. Így kerülhetett BIA egy kalap alá Tosics Ivánnal, illetve a Kulturális főváros 2010 pályázat a Podmaniczky Programmal. A főtéma, amit egy alkotó, konstruktív dialógus érdekében tematizálni szeretnék, az az eddigi városfejlesztés elégtelensége, egy eredményes-sikeres és hatékony városfejlődés-menedzselés és -tervezés hiánya. A paralízist okozó probléma gyökere: a városfejlesztés szakmai irányításának lemaradása a kihívások mögött, a korábbi kor elavult, alkalmatlan módszereinek alkalmazása, az irányítás modernizációjának elmaradása.
Ez nem esztétikai kérdés, hanem urbanisztikai. Nem kezelhető szűken műtörténeti fogalmi körben, annál sokkal absztraktabb, átfogóbb. Tehát nem BIA fogalmi rendszere szerint dekonstruktivista, hanem az általam városléptékre transzformált fogalmi rendszer mentén az. Ami annyit jelent, hogy nem elég csupán projekteket fejleszteni, hanem egy egész városrégiót kell kreálni, egy város újjászületését, egy város-régió ´megszületését´ menedzselni. A mai korszellemnek - és a már kitapintható közeljövő igényeinek - megfelelően újra kell alkotni egy 21 századi formát, alakot kell tudni adni egy újjászületőben lévő városnak. Ehhez persze tudni kellene, hogy milyen legyen ez a sikeres új alak, forma (Gestalt).
A Kulturális főváros 2010 program is egy ilyen jól definiált cél megvalósításának lehet az eszköze. Vagyis a cél nem a Kult-főváros, még csak nem is egyes elemeinek, ötletszilánkjainak a megvalósítása, hanem annak a Budapest-Alaknak a megformálása, amit eleddig a városirányításnak valójában még nem sikerült meghatároznia. Sem számunkra, szakmai intellektusok, hozzáértők számára, sem a száguldó gazdaság szereplői, sem a városhasználók, sem a nagyvárossal együtt élő kisönkormányzatok (isten bocsá´, a kerületek) számára. Nincs máig kiszámítható, átlátható városfejlesztés-politikája, policy-je a metropolizálódóban lévő Budapestnek.
Vagyis a bíráló cikkem inkább szól a város főépítészéről, Schneller Istvánról vagy akár a város "ügyvezetőjéről", politikacsinálójáról: Demszky Gáborról, illetve még inkább tartalmilag arról, ami az elmúlt 15 éves teljesítményeikből kiolvasható.
A tartalmi dialógust - a szokásos módon - megelőzve, előbb a személyekről szólva ők az én olvasatomban a tegnap emberei, legalábbis ami a városfejlesztés-politikához való viszonyukat illeti. Hiányzik a szinkronizáció, a konzisztencia, amint hiányzik a vélemények valódi cseréje (nehogy valaki összetévessze a 2000-ben folyt koncepciókészítés kommunikációját a valódi szakmai dialógussal, konzultatív részvételi tervezéssel, participációval vagy akár csak egy nem-formális nyilvánosságmunkával is).
Két éve immár határozottan úgy gondolom, hogy inspirálni kell a változást. Ezért üdvözöltem Vargha Mihály közgondolkozói kezdeményezését, ami alulról indulva, valódi dialógussal, a vélemények cseréjével segít egy jobban informált fejlesztéspolitikát, célkitűzést készíteni. Nem bírálni kívánom, hanem a konstruktív, kreatív munka keretei között szeretném alakítani azt a stratégiai programot, amely hozzásegítheti Budapestet ahhoz, hogy ne maradjon le az Európai Régiók Versenyében. És ebben nincs valós jelentősége, ha a Kult-főváros címet ne adj´ isten nem nyeri el. Sőt úgy gondolom, hogy éppen ez kell, hogy lökést, impulzust adjon, hogy tegyük rendbe dolgainkat és határozzuk meg, kommunikáljuk a város hosszútávú stratégiáját.
Remélem, BIA maga is - mint kommunikátor, médiaszereplő és tulajdonos - úgy gondolja, hogy csak egy ilyen független, szabad szellemű véleménycsere vihet előre bármiféle jobb, teljesebb megoldás irányába - amelyben, mint látszik, az olyan alapvető diszciplináris-fogalmi kérdések- félreértések tisztázására is szükség lehet, mint amilyen az itt félreértést okozott "dekonstrukció" fogalom-metafora használata körül kialakulhatott. Kommunikáció azért, hogy legalább Budapest ne váljon Babilonná.
2005. október 9.
Gauder Péter urbanista
És lehet, hogy ez nem BIA hibája, hanem esetleg az enyém, illetve cikkem hibája. Így aztán az is lehet, hogy más sem érti, mivel az általam exponált - a címében is jelzett - főtémát túlságosan virágnyelven fogalmaztam meg. Az általam megvilágítani, láttatni kívánt fő probléma nem a Kulturális főváros program bármiféle design-centrikussága, hanem éppen annak a (távolabbi) célnak a hiánya, aminek elérését a Budapest 2010 Kulturális főváros (instant) programnak (K10) elő kellene mozdítania.
Ha tévednék, és ez a K10 program maga volna az a fölérendelt cél-eszköz, amellyel Budapestet a képességeit megillető helyre lehetne katapultálni az európai városok hálózatában, akkor persze a baj még nagyobb lenne, mint eleddig gondoltam. Azaz, ha 1990 óta a főváros szakmai vezetése és irányítása csak ennyit tudott volna célnak (policynek) 2010-re kiókumlálni, az bizony engem személy szerint letaglózna.
De hál´ isten tudom, hogy nem, hiszen most a Podmaniczky Program tűnik annak a megoldóképletnek, amivel az elmúlt 15 év üresjárata után a várospolitika létre kívánja hozni az égetővé vált struktúraváltást Budapesten, és esetleg - félszívvel - a Budapest-régióban. Illetve, mint a szőrmentén bíráló cikkemben - mikor egy kalap alá vettem a Podmaniczky és a K10 programot - finoman jelezni kívántam: véleményem szerint ezzel a Podmaniczkyvel ugyan nem, mert az az átfogó innováció, egy valódi városmegújító program helyett csupáncsak egy terjengős, fókusz nélküli filigrán innovációhalmaz, egy mikro-menedzselési lista. És ennek a Budapest 2010 Kulturális főváros program az édestestvére.
Mi a probléma?
Budapest paralízises. Átfogó városkörzet-innoválás, fejlesztéspolitika, célmeghatározás, iránymeghatározás hiányában a célok hatékony, átfogó "leadership" jellegű menedzselését a Podmaniczky Program képviselte mikro-menedzselés helyettesíti. A mikro-menedzselés segítségével visszatekintően elemzett múltban felhalmozott ipari korszakbeli problémák megoldását keresi, mindenki kedvére téve. Mindezt ahelyett, hogy az egészre koncentrálva, a jövőt prognosztizálva értékkonszenzust teremtene, kevesebb - ám lényeges - strukturális elemre koncentrálna, hogy megteremthesse az átmenetet az ipari kor Budapestjéből az információs-innovációs kor Budapest Metropolisába.
Mindez azt mutatja, hogy a Podmaniczky Program mögé bújó budapesti fejlesztéspolitika vak: cél nélkül halad előre, a visszapillantó tükörből oldja meg az előtte tornyosuló problémákat. Így aztán az előrehaladás veszélyes. Az átfogó és távlatos, lényeglátó gondolkodással, produktív-innovatív célmeghatározással, és az ezzel adekvát megvalósítás-menedzselésnek az információs korszakra irányuló időtlen struktúrák létrehozását kellene előmozdítania. A korábbi államkapitalizmus oldaláról a piaci kapitalizmus oldalára átesett liberális (itt lassez faire, lassez passez) irányításnak menedzselnie kellene a kapitalizmust, ezzel az eszközzel irányítva, stimulálva, gerjesztve az urbanizáló erőket, hogy elérjünk egy sikeres európai nagyvárosi működőképességet. Az irányításnak a rövidtávú problémamegoldásról, projektszintű gondolkodásról, voluntarista projektberuházás-logikáról át kellene térnie a távlatos navigálásra, a strukturális reform irányítására. Mindezt annak érdekében, hogy Budapest ne maradjon az Európai régióközpontok, Euro-városok sorában egy "félkényelmes, félájult világvége"-i, egy "isten háta mögötti" hely, egy "vidékiséget" sugárzó régió-főváros. És ez nem BIA feladata, hanem a "királyé".
Egy városnak éppúgy szerkezetváltásra van szüksége, mint bármely vállalkozásnak, amelyek ezen túlestek már az elmúlt 15 év során. Budapestnek máig nem sikerült meghatároznia, a szakmai elittel, majd a társadalmi elittel, és végül a széles nyilvánossággal megismertetnie és elfogadtatnia azt a közösség által támogatható víziót, álmot, amely az alapja lehet minden szereplő cselekvésének, amely mentén menedzselhető a változás folyamata. Hogy ez a közös vízió miért készül ilyen vánszorogva, hogy miért kell (egy másik cikkben olvastam) 2006 és 2009 között majd még kitalálnia BIA csapatának, az számomra még nem teljesen világos: talán mert a viták személyekről valamint módszerekről és nem tartalomról szóltak.
Miért hibás a dekonstruktív gondolkodás?
Az "egész" - ez alatt a már jól látható Nagy Budapestet vagy Budapest Régiót (Metropolis) értem. A jövőre irányuló strukturális megújítás átgondolása hiányában ma jobbára a projektszintűre dekonstruált részletek, magán, önkormányzati és állami partizánakciók, időről időre felvillantott ötletek irányítanak. A város projektszinten köszöni, jól van, a piac szereplőinek hála "száguld". Ugyanakkor bármilyen fenntarthatóság vagy versenyképesség sőt, megkockáztatom, élhetőség kritériumai szerint nincs jól, mint mondtam korábban beteg, paralízises.
Ha el is fogadom BIA kritikáját, hogy az általam más diszciplínában használt fogalmat - a dekonstruktivizmust -, mint metaforát használom, és azt eredeti (design) gondolati közegéből kiemelve városi léptékre alkalmazom, az félreérthető lehet. Azt hiszem, mindenki számára jól megragadható, hogy csupán elemeiből, építőköveiből nem tudunk katedrálist építeni. Mindaddig csak köveket fogunk farigcsálni, amíg valaki nem áll a faragók élére, és nem hirdeti meg a katedrális építését. Az esetleg félreérthetően dekonstruktívnak (máshol deduktívnak, projektalapúnak stb.) aposztrofált városfejlesztés fogalommal arra szeretném felhívni az értők figyelmét, hogy a múltbeli részproblémákban elvesző, mikro-menedzselő logikájú mini-innovációk halmazával (legyenek azok trendiek, progresszívek vagy egyszerűen biomorfok, organikusak, bauhaus-osok vagy bármifélék) nem lehet a városépítési gondolkodást helyettesíteni. Így hát egy dekonstruktívnak vagy miattam bármi másnak nevezett "összerakósdi" megközelítés téves, ab-ovo sikertelenségre ítélt.
Ráadásul a mikro-menedzselés és mikro-innováció érdekében deduktív megközelítéssel dekonstruálja, filigrán elemekre szedi szét az egyre nagyobbá és egyre összetettebbé váló egészet, majd végül egy logikai csavarral maga is - voluntarista módon - mindent egyszerre meg akar oldani (lásd Podmaniczky Program: nem tehet mást, mert időben is egyszerre kell a problémákat kezelni, nehogy valaki úgy érezze: kimarad. De miből is?). Így lesz aztán ez a megközelítés a Podmaniczky Programben végül - bár kiindulása liberális - mégis államkapitalista, direktirányítás jellegű. Ja, hogy ehhez értenek, akik csinálták/ják? Azért ez 15 év szabadpiaci fejlődés után talán mégsem így kellene legyen. Már megtanulható lett volna, hogy egy "menedzselt kapitalizmusban" milyen szerepe van a városirányításnak. És ebben hol a helye, miként lehet hatékony eszköze a megvalósításnak az ilyen rövidtávú, immediate akció, mint a Kulturális főváros 2010 program.
Kinek baj, ha meztelen a király?
Az eddigiekből immár remélem világos, hogy az inkriminált bírálat nem BIA-ról és nem is az általa fémjelzett Kulturális főváros programról szól. Nem építészeti stílusról, designról, hanem sokkal inkább arról a városirányításról, amelyik annak a helyzetnek az okozója, amelyről előző, meg - immár kevéssé metaforikus - jelen cikkemben szólok. Így kerülhetett BIA egy kalap alá Tosics Ivánnal, illetve a Kulturális főváros 2010 pályázat a Podmaniczky Programmal. A főtéma, amit egy alkotó, konstruktív dialógus érdekében tematizálni szeretnék, az az eddigi városfejlesztés elégtelensége, egy eredményes-sikeres és hatékony városfejlődés-menedzselés és -tervezés hiánya. A paralízist okozó probléma gyökere: a városfejlesztés szakmai irányításának lemaradása a kihívások mögött, a korábbi kor elavult, alkalmatlan módszereinek alkalmazása, az irányítás modernizációjának elmaradása.
Ez nem esztétikai kérdés, hanem urbanisztikai. Nem kezelhető szűken műtörténeti fogalmi körben, annál sokkal absztraktabb, átfogóbb. Tehát nem BIA fogalmi rendszere szerint dekonstruktivista, hanem az általam városléptékre transzformált fogalmi rendszer mentén az. Ami annyit jelent, hogy nem elég csupán projekteket fejleszteni, hanem egy egész városrégiót kell kreálni, egy város újjászületését, egy város-régió ´megszületését´ menedzselni. A mai korszellemnek - és a már kitapintható közeljövő igényeinek - megfelelően újra kell alkotni egy 21 századi formát, alakot kell tudni adni egy újjászületőben lévő városnak. Ehhez persze tudni kellene, hogy milyen legyen ez a sikeres új alak, forma (Gestalt).
A Kulturális főváros 2010 program is egy ilyen jól definiált cél megvalósításának lehet az eszköze. Vagyis a cél nem a Kult-főváros, még csak nem is egyes elemeinek, ötletszilánkjainak a megvalósítása, hanem annak a Budapest-Alaknak a megformálása, amit eleddig a városirányításnak valójában még nem sikerült meghatároznia. Sem számunkra, szakmai intellektusok, hozzáértők számára, sem a száguldó gazdaság szereplői, sem a városhasználók, sem a nagyvárossal együtt élő kisönkormányzatok (isten bocsá´, a kerületek) számára. Nincs máig kiszámítható, átlátható városfejlesztés-politikája, policy-je a metropolizálódóban lévő Budapestnek.
Vagyis a bíráló cikkem inkább szól a város főépítészéről, Schneller Istvánról vagy akár a város "ügyvezetőjéről", politikacsinálójáról: Demszky Gáborról, illetve még inkább tartalmilag arról, ami az elmúlt 15 éves teljesítményeikből kiolvasható.
A tartalmi dialógust - a szokásos módon - megelőzve, előbb a személyekről szólva ők az én olvasatomban a tegnap emberei, legalábbis ami a városfejlesztés-politikához való viszonyukat illeti. Hiányzik a szinkronizáció, a konzisztencia, amint hiányzik a vélemények valódi cseréje (nehogy valaki összetévessze a 2000-ben folyt koncepciókészítés kommunikációját a valódi szakmai dialógussal, konzultatív részvételi tervezéssel, participációval vagy akár csak egy nem-formális nyilvánosságmunkával is).
Két éve immár határozottan úgy gondolom, hogy inspirálni kell a változást. Ezért üdvözöltem Vargha Mihály közgondolkozói kezdeményezését, ami alulról indulva, valódi dialógussal, a vélemények cseréjével segít egy jobban informált fejlesztéspolitikát, célkitűzést készíteni. Nem bírálni kívánom, hanem a konstruktív, kreatív munka keretei között szeretném alakítani azt a stratégiai programot, amely hozzásegítheti Budapestet ahhoz, hogy ne maradjon le az Európai Régiók Versenyében. És ebben nincs valós jelentősége, ha a Kult-főváros címet ne adj´ isten nem nyeri el. Sőt úgy gondolom, hogy éppen ez kell, hogy lökést, impulzust adjon, hogy tegyük rendbe dolgainkat és határozzuk meg, kommunikáljuk a város hosszútávú stratégiáját.
Remélem, BIA maga is - mint kommunikátor, médiaszereplő és tulajdonos - úgy gondolja, hogy csak egy ilyen független, szabad szellemű véleménycsere vihet előre bármiféle jobb, teljesebb megoldás irányába - amelyben, mint látszik, az olyan alapvető diszciplináris-fogalmi kérdések- félreértések tisztázására is szükség lehet, mint amilyen az itt félreértést okozott "dekonstrukció" fogalom-metafora használata körül kialakulhatott. Kommunikáció azért, hogy legalább Budapest ne váljon Babilonná.
2005. október 9.
Gauder Péter urbanista
Vélemények (0)