Három magyar tervpályázat a fenntarthatóság szemszögéből – értékelési szempontok

Cikksorozatunkban arra keressük a választ, hogy a hazai építészeti tervpályázatokban mekkora hangsúlyt kap a fenntarthatóság. Korábban már vizsgáltuk, hogy a pályázati kiírásokban hogyan jelennek meg a zöld szempontok. Ebben a cikkben azzal foglalkozunk, hogy a tervpályázatok zsűrije milyen módon és mértékben veszi számításba, „mennyire díjazza" a fenntartható megoldásokat az értékelésnél – megéri-e egyáltalán a fenntarthatóságot helyezni a pályamű középpontjába? Az ABUD szakértőinek írása.

Bevezető: a pályázatok szerepe a paradigmaváltásban

Második cikkünk születésekor már túl vagyunk az elmúlt évtizedek legsúlyosabb aszályán és egy, a közlekedést megbénító és jelentős károkat okozó özönvízszerű szeptemberi esőzésen, így talán egyre kevesebbek számára kérdés, hogy jelenlegi rendszereink, megoldásaink nem fenntarthatóak. A klímaváltozás ütemének mérséklése és az egyre kiszámíthatatlanabbá váló éghajlatunkhoz való alkalmazkodás – és a túlélés – érdekében a hazai építészeti gondolkodásnak is változnia kell. A klímaválság paradigmaváltást, új szemléletet követel meg a tervezőtől és a megbízótól egyaránt, melyben az építészeti szépség és "jóság" egyik elsődleges mércéje a fenntarthatóság. Az újfajta szemlélet meghonosításában a gazdaságilag és társadalmilag kulcsfontosságú, kiemelt beruházások tervpályázatai úttörő szerepet vállalhatnának.

Ebben a cikksorozatban azt vizsgáljuk, hogy a fenntarthatóságnak hogyan kellene megjelennie a pályázati kiírások szempontrendszerében, valamint az elbírálási folyamatok során ahhoz, hogy valódi paradigmaváltás történjen a hazai építészetben. Erre három közelmúltbeli pályázatot vettünk alapul: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), az Építészet Ligete, és a Nyugati pályaudvar pályázati folyamatait. Mindhárom tervpályázat esetében fenntarthatósági szakértőként vettünk részt, ezért jól ismerjük azok keletkezési körülményeit. Ugyanakkor szeretnénk kihangsúlyozni, hogy a pályaműveket csupán fenntarthatósági szempontból vizsgáljuk, nem célunk az építészeti megoldásokat vagy a pályázatok eredményeit vitatni.

Azt már az első cikkben is láthattuk, hogy az építészeti fenntarthatóság négy kulcsterülete, a karbonsemlegesség, erőforrás-hatékonyság, környezeti hatások és klímaadaptáció egyöntetűen felszínesen és következetlenül jelenik meg a tervpályázati kiírásokban, miközben a fő szempontok továbbra is az esztétikumra, a funkcióra és az építészeti gondolatiságra korlátozódnak. Egységes, objektív kritériumrendszer híján a pályázókon múlik, hogy a fenntarthatóságot milyen mértékben építik be koncepciójukba.

A fentiek ismeretében kíváncsiak voltunk, vajon hogyan díjazzák a pályaművek bírálói a fenntarthatósági törekvéseket? Mennyire számítanak a fenntarthatósági megoldások egy-egy terv értékelése során? Megéri-e a tervezőknek egyáltalán a fenntarthatóságra építeni egy pályamű koncepcióját?

A cikksorozat második részében a fent említett három pályázat zárójelentését néztük át, kiegészítve az Építészfórumon megjelent pályázati munkák ismertetőivel.

Fenntarthatóság a hazai pályázati rendszerben

Mindhárom pályázat esetében igaz, hogy a fenntarthatóság nagyon ritkán jelenik meg a pályaművek értékelésében, legyen pozitív vagy negatív a bírálat: a megfogalmazott kritikák 80%-a nem a fenntarthatósághoz kapcsolódik (1. ábra). Ez nem meglepő annak tudatában, hogy a pályázati kiírások sem tartalmaztak következetesen átgondolt fenntarthatósági elvárásokat.

Mindhárom pályázat esetében szempont a térkapcsolatok optimális kialakítása. A PPKE[i] és az Építészet Ligete[ii] bírálataiban emellett kiemelt szerepet kap az építészeti minőség/gondolatiság (előbbinél a katolikus szellemiség, utóbbinál a magyar építészet szimbolikus megjelenítése). A Nyugati pályaudvar[iii] esetében ezzel szemben a funkcionalitás és közlekedési szempontok voltak a legmeghatározóbbak.

Mellőzött fenntarthatósági szempontok

Azt, hogy a bírálatok mennyire súlytalanul kezelik a fenntarthatóságot, jól illusztrálja, hogy még azok a zöld követelmények is csak elvétve kerülnek említésre, amelyeket az egyes pályázati kiírások egyértelműen tartalmaztak. Az Építészet Ligete pályázati kiírása konkrét elvárásként határozta meg az épület környezettudatos energiaellátását, és mégis, a bírálat csak egy (1!) pályaműnél említi a kérdést. De ugyanez áll fenn a Nyugati pályaudvar esetében is, mely a kiírásban számszerű követelményt fogalmazott meg a fenntartható csapadékvíz-kezelésre, a bírálatban azonban ez a kritérium csak két pályamű értékelésénél lett megemlítve (és nem azért, mert csak ezeknél hiányzott, hanem pont fordítva).

Szintén sokatmondó, hogy mindhárom tervpályázat esetében több pályamű lett úgy díjazott, hogy a bírálat meg sem említette a fenntarthatóságot. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek a pályaművek ne tartalmaztak volna fenntartható elemeket, a bírálóknak azonban láthatóan nem ez volt a döntő szempont. Több fenntartható építészeti koncepciót tartalmazó pályamű bírálata – amennyiben kapott is díjazást a pályamű – ezt nem a fenntartható megoldásokkal indokolta. Az Építészet Ligete esetében például a Studio Konstella megvételt nyert tervének tájépítészeti koncepciója kifejezetten nagy hangsúlyt helyezett a fenntartható, biodiverz, ellenálló zöldfelület kialakítására[iv] és annak mikroklímát javító hatására. Ezzel szemben a bírálat pusztán a Bajza utca felőli "rét" kültéri programokra való alkalmasságát emeli ki.

Belső ellentmondások

Mindezt tetézi, hogy a fenntarthatósági szempontok számos alkalommal konfliktusba kerülnek az egyéb bírálati szempontokkal, és ezekben az esetekben nem a fenntarthatóság kap prioritást. Ilyen esetben még az is előfordul, hogy a bírálatok következetlenek. A PPKE bírálatában visszatérő negatív kritika, hogy egy pályamű egyes részei költségesen építhetők meg és/vagy üzemeltethetők. Azonban az egyik leginkább fenntartható megoldásokat felmutató tervet, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda és az ARCH-Studio közös tervéti ugyanez a bizottság amiatt kritizálta, hogy a campus épületei között nem megoldott a "kabátmentes" átjárás lehetősége. Ugyan a pályamű által javasolt megoldás valóban kevésbé felel meg a maximalizált kényelmi szempontoknak, energiafogyasztás szempontjából gazdaságosabb megoldást nyújt, mint bármely más pályamű. Arról nem is beszélve, hogy a bírálat megfogalmazása meglehetősen sajátosan hangzik az idei nyár hőhullámai után:

Az ilyen kijelentések nemcsak hogy nem segítik a mindennapjainkban egyre inkább érződő klímaválság helyiértéken való kezelését, de megkérdőjelezik az egész pályázat fenntarthatóság iránti elköteleződését.

A fenntarthatóság nem csak járulékos mellékhatás

Ahogy a cikk elején említettük, a pályaművekkel kapcsolatos kritikák 80%-a nem a fenntarthatósághoz kapcsolódik. A bírálatok fennmaradó 20%-a is csak implicit módon, vagyis valamely más kritérium ki nem mondott "mellékhatásaként" említi a fenntarthatóságot. Ennek jó példája, hogy a PPKE és az Építészet Ligete bírálatai gyakran a zöldfelületek méretét kritizálják, de azt csupán a funkcionalitás szempontjából teszik (pl. mennyire használható a zöldfelület), és nem kötik össze fenntarthatósági szempontokkal (pl. a zöldfelület alkalmazásából adódó karbonmegkötés, hőszigethatás-csökkentés, vagy csapadékvíz elszikkasztás). Így viszont környezeti hatás szempontjából nem összehasonlíthatóak a pályaművekben alkalmazott zöldfelületek, hiába más egy "manikűrözött" gyep vízigénye, ellenállóképessége és ökológiai értéke, mint egy magasan hagyott, biodiverz növényekkel ültetett zöldfelületé (3. ábra).

Egy másik példát nézve: a Nyugati pályaudvar pályaműveinek bírálata számonkéri a kényelmes és funkcionális gyalogos, illetve kerékpáros hálózat és létesítmények bemutatását. Ez jó, hiszen támogatja a fenntartható közlekedést, ugyanakkor a fenntarthatósági szempontok ezekben a bírálatokban is csak közvetett módon, egyfajta pozitív mellékhatásként jelennek meg. A zöld szempontok implicit kezelésének egyértelmű hátránya, hogy nem veszi figyelembe a közlekedési módok fenntarthatósági hierarchiáját (gyalogos/kerékpáros > közösségi > autós közlekedés), és nem ad iránymutatást arra vonatkozóan, hogy hol lenne szükséges csillapítani a közúti egyéni közlekedést. Ennek következtében a Nyugati bírálataiban az autós közlekedés támogatása majdnem minden esetben pozitív, akadályozása kivétel nélkül negatív, pedig a karbonsemleges közlekedésre való átállás szükségessége árnyaltabb megközelítést igényelne.

Másik hátrány, hogy ezáltal a kerékpáros közlekedés sincsen megkülönböztetve a szabadidős kerékpározástól, vagy a gyalogos közlekedés a sétától. A Nyugati esetében leértékelődik az a terv, amelyik a Podmaniczky úton vezeti át a kerékpárutat, szemben azzal, ahol a pályák területén felszabaduló zöldterületen halad át kerékpárút. Ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja, hogy a parkon 20-30 km/h-val áthaladó forgalmi kerékpárosok potenciális veszélyforrást jelenthetnek a parkban szabadidőzőkre nézve. Ha pedig csak szabadidős kerékpározásra optimalizálunk, azzal nem támogatjuk az autós közlekedésről való átállást, és megint csak elveszik a "nagy kép": városaink karbonsemlegesítése.

Fenntarthatóság =/= Gazdaságosság

Hasonlóan a kiírásokban tapasztaltakhoz, amennyiben egy bírálat említi is direkt módon a fenntarthatóságot, az sok esetben kizárólag pénzügyi értelemben történik. Jó példa erre a zöldtetők esete, amelyek szinte kizárólag negatív kritikát kaptak (PPKE és Építészet Ligete), arra hivatkozva, hogy "nem fenntarthatóak", vagyis költséges és nehézkes az üzemeltetésük. Valóban, a zöldtetők kialakítástól függően költségesebben üzemeltethetők és tarthatók karban, mint a hagyományos zöldfelületek, de nem szükségszerű, hogy ez így legyen. Egy biodiverz kéktető vagy egy extenzív zöldtető üzemeltetése és karbantartása jóval kevesebb erőforrást igényel, mint egy intenzív tetőkerté. Ezek a bírálatok átsiklanak a zöldtetők hagyományos tetőfedésekkel szembeni pozitív környezeti hatásai felett is, mint például a csapadékvíz-visszatartás, a hőcsillapítás és a hőszigetelés.

A zöld nem fekete-fehér

Ahogy a pályázati kiírások is, a bírálatok is csak általánosságban említik a fenntarthatóságot. Példaként említhetjük a Nyugati pályaudvar esetét, ahol a karbonsemlegességhez kapcsolódó észrevételek legtöbbször csupán bináris megállapításokká egyszerűsödnek (foglalkoztak-e a kérdéskörrel vagy sem). A kérdés fekete-fehérré redukálása ez esetben is csak a fenntarthatósági szempont kipipálását teszi lehetővé, mely ’árnyalatok’ hiányában nem képes minőségi változást eredményezni.

Más, nem fenntarthatósági szempontok esetében konkrét példákkal alátámasztott minőségbeli értékelés történik: az illeszkedés kérdésében egyértelműsítik, hogy az utcák vonalvezetése, az épületmagasságok, a homlokzatok/tömegek tagolása a mérvadó. Ezzel szemben a karbonsemlegesség esetében az olvasónak fogalma sincs, hogy a tervek egymáshoz képest hogyan teljesítenek, melyek a jó és rossz megoldások, és milyen hatással vannak a tervezői elképzelések a beruházás karbonlábnyomára. Rosszabb esetben előfordulnak olyan megállapítások, amelyek figyelmen kívül hagyják egy-egy projektelem (pl. zöldfolyosó) elsődlegesen fenntarthatósági funkcióját (ökológiai hálózatképzés) és helyette inkább visszatérnek a megszokott illeszkedés-reflektálás gondolatkörre:

Fenntarthatóság: "kis színes" egy nagyívű koncepció mellett

Miről is beszélünk, amikor építészetről beszélünk? Milyen szempontok mentén dől el, hogy jó-e vagy rossz-e egy adott építészeti elképzelés? 146 oldalnyi zárójelentés mondatról mondatra történő elemzése után arra a következtetésre jutottunk, hogy a szakma még mindig hadilábon áll a fenntarthatóság megfelelő tematizálásával, hiszen:

• sok esetben implicit módon, járulékosan jelenik meg bírálatokban;
• gyakran összemossuk a gazdaságossággal és üzemeltethetőséggel;
• nem részletezzük, hogy pontosan hogyan szolgálja vagy akadályozza egy-egy tervezői döntés a fenntarthatóság valamely dimenzióját;
• és nem kérjük számon következetesen a kiírások explicit fenntarthatósági követelményeit.

Mindezek következtében lehetetlen úgy rangsorolni a pályaműveket, hogy a klímaváltozásra adott válaszok szempontjából értékelhetőek legyenek. Ráadásul ez a szemlélet a ténylegesen fenntartható megoldások elterjedését is gátolja. Nem meglepő, hogy a tervpályázatok díjazásakor nem a fenntarthatósági szempontok a meghatározóak. Lehet úgy díjazott egy terv, hogy a bírálat nem értékeli a pályamű fenntartható megoldásait, függetlenül attól, hogy mennyire alapos a fenntarthatósági koncepciója.

Összességében elmondható, hogy egy tervezőirodának ma, egy hazai tervpályázaton nem éri meg egy tervezési koncepció középpontjába állítani a fenntarthatóságot, hiszen az úgyis csak "kis színes" kiegészítés marad az építészeti gondolatiság és az esztétikum mellett, pedig a fenntartható szemlélet alkalmazása nem helyettesítené, hanem erősítené a hagyományos szempontokat. A kiemelt jelentőségú beruházások tervpályázatainak elsődleges felelőssége, hogy példát mutatva alakítsák a hazai építészeti diskurzust: egységes fenntarthatósági kritériumrendszer felállításával, pontos elvárások megfogalmazásával és betartatásával, rendszerszintű szemlélettel új irányt nyitva e kihívásokkal teli korszakban.

Balázs Rebeka Dóra – Szenior tanácsadó, ABUD - Advanced Building and Urban Design
Bukovszki Viktor – Szenior tanácsadó, ABUD – Advanced Building and Urban Design

Szerk.: Hulesch Máté

[i] A PPKE tervpályázatának zárójelentése

[ii] Az Építészet Ligete tervpályázat weboldala

[iii] A Nyugati Pályaudvar tervpályázatának zárójelentése

[iv] Az Építészfórumon megjelent tervismertető alapján