Interjú Herczeg Lászlóval, a BÉK elnökjelöltjével

Herczeg László építész két éve alelnöke a Budapesti Építész Kamarának, a szeptember 27-i tisztújításon pedig az elnöki pozícióért indul. Interjúnkban arról kérdeztük, hogyan látja jelenleg a kamara működését és milyen irányban képzeli el a jövőt, ha megválasztják.

Építészfórum: Magyarországon jellemzően egy-egy irodából csupán néhány személy tagja a kamarának, azok, akik a tervek aláírásáért felelnek. Hogy látod, hogyan tudná a kamara megszólítani a pályakezdőket, frissdiplomásokat? És hogyan tudná a nem kamarai tagok érdekképviseletét is ellátni?

Herczeg László: Az eredeti, 1996-ban lefektetett jogszabály szerint alakult meg a tervező és szakértő mérnökök és az építészeknek szakmai kamarája. Az építész kamarába tartoznak a településtervezők, tájépítészek, belsőépítészek, a műemlékesek és a tűzvédelmi szakértők. Most hozzájuk csatlakoznak a megváltozott jogszabály szerint a főépítészek, és az eddig "csak" nyilvántartottak, a műszaki ellenőrök és a felelős műszaki vezetők. Ez nagyjából 11000 kolléga, akikből 4300 a BÉK tagja. Közülük sokan dolgoznak tervezőirodákban, kisebb, nagyobb felelősségi körrel. Nem lépnek be a kamarába, hiszen azt gondolják számukra semmilyen szolgáltatást nem nyújt, nekik erre egyáltalán nincs szükségük, holott például választhatnának, illetve választhatók is lehetnének. Részt vállalhatnának a szakmai döntésekben, részei és formálói lehetnének egy etikusabb és szakmaibb építész közösségnek. Az angol rendszer ilyen. Egyébként az új jogszabály szerint a szakmát csak kamarai tag gyakorolhatja, ez nem függ össze azzal, kinek melyik részterületre van jogosultsága.

A kamara érdekvédelmi feladatait a jogszabályok össz-szakmai érdekvédelemre korlátozták, a tagok egyéni érdekvédelme sajnos nem kamarai feladat. A minap olvastam, hogy a francia rendszerben, a megrendelő felé, a kamara kezeskedik tagjaiért, ezért azt kifelé komolyan is veszik. Az építészeknek nincs szakszervezete, és a cégek sem elég nagyok, hogy azon belül alakuljon ki munkavállalói érdekképviselet. Persze megfelelő munkaszerződéseket lehet kötni, ebben esetleg tud mintát adni a kamara. Azt látom, hogy a fiatalok egyre tudatosabbak, jól tájékozódnak, képzik magukat, várják a visszaigazolást, csak annyi felelősséget vállalnak fel, amivel úgy látják megbirkóznak. A kamara, elsősorban felvilágosítással, abban tud segíteni, hogy valós értéküknek megfelelően kezeljék őket.

Lényegesen egyszerűbb lenne, ha a diploma mellé minden végzett építész kamarai taggá válna. Megkapná ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket, mint a szakmában régóta jelen levők. Persze a tagságot fel lehet függeszteni, vagy, ha valaki elhagyja a pályát meg is lehet szüntetni. A tagdíjra az első időszakban mentességet kaphatnának. Így valóban a teljes szakma kamarájáról beszélhetnénk, ez nem függ össze a jogosultsági számokkal, azzal, ki, milyen szakterületen tervezhet.

ÉF: Milyen lépéseket tehet a BÉK a kamarai díjszabás érvényesítése érdekében? Van-e mozgástere a kérdésben?

HL: Van és sokat foglalkozunk vele. Az építőiparban létezik minimum rezsióradíj, egy évről-évre frissülő ÉKM rendelet szabályozza. Ezen az alapon minimális mérnöki óradíjat is meg lehet határozni, innentől már csak egy kódexre van szükség, hogy a különböző tervezési feladatok "megfelelő minőségben" történő elvégzése hány ezer mérnökórába kerül. Erre lehetne hivatkozni. A BÉK tud segíteni a rendszer kidolgozásában és a minisztérium is partner, de ez országos kamarai hatáskör, sajnos semmilyen információnk nincs, hol tart a folyamat.

A kamara díjszakértőként is beléphetne ajánlatadáskor és meghatározhatná a feladat elvégzésének reális költségét, viszont a szabad verseny nem korlátozható, az építészeket saját maguktól nem lehet megvédeni. Sok esetben az igazi mélyrepülők saját magukat hozzák lehetetlen helyzetekbe. A jelenlegi, százalékos díjszámítási rendszer is használható, bár pontatlan. Mennyi a díjalap, mi alapján kell számolni, milyen szakágak is vannak, milyen tervfázisokra tervezzünk, ezért részletesen foglalkoztunk a német HOAI rendszer adaptálhatóságával.

ÉF: Véleményed szerint, van-e ráhatása a kamarának az alkalmazottak foglalkoztatási körülményeinek javítására, akár területi, akár országos szinten? A budapesti praxisokban jellemző, hogy az alkalmazottak nincsenek teljes bérükre bejelentve, és olyan építészeket is találhatunk, akik beszámláznak a munkáltatójuknak. Hogyan lehetne az alkalmazottak foglalkoztatását "kifehéríteni"?

HL: A válasz egyszerű, magasabb tervezési díjak kellenek. Akkor van pénz járulékokra, normális működésre. A rendszeres "beszámlázás" lehet burkolt foglalkoztatás, azonban ha többen összeülnek egy helyen, ez lehet egy kötetlenebb működési modell alapja is. A kiegyensúlyozott működésben a cégek tapasztalatcserével tudnak fejlődni. A kamara közvetítő tud ebben lenni. Kényes terület, mivel érinti a vállalkozások hatékonyságát, versenyelőnyét.

Persze a magyar piac torzult. Egyszerre vannak jelen a nagy, kiemelt beruházások horribilis tervezési díjai és a piac, a fejlesztők által diktált leszorított díjak. Jó lenne, ha a szakma kifelé ebben a kérdésben is össze tudna zárni. Mindig van építész, aki végül csak elvállalja, aki elvégzi az adott feladatot. Sokkal tudatosabbnak és etikusabbnak kellene lennünk. Környezetünk szélsőségesen változik és ennek alakításában óriási a felelősségünk. Osztom a véleményt, hogy mi vagyunk az épített környezet minőségének utolsó őrei és ugyanakkor mi vagyunk a környezet első árulói.

ÉF: Milyen szerepe lehet a kamarának a szakma megítélésének javításában, elismertségének előremozdításában? A bürokratikus és érdekképviseleti szerepen túl szükséges-e, hogy a kamara egyfajta kulturális, közösségi szerepkört is betöltsön a budapesti építészek számára, és ha igen, akkor hogyan?

 HL: Azt nem tudom, az ókori vagy középkori építészek ismerték-e, számon tartották-e egymást, netán összejártak-e borozni, mindenesetre érdemes lenne megkutatni. A 18-19. században építészt a kiváltságosok foglalkoztattak. Az építészet így nem is válhatott a közbeszéd tárgyává. Ahogy a feladatok sokasodtak, a polgárosodással együtt az építészet, az azzal való foglalatosság egyre többeknek hozzáférhetővé vált. Megalakult a Mérnök és Építész egylet és más szakmai szervezetek. Pezsgő, szakmai közélet fejlődött ki. Az építészet úri szalonok divatos beszédtémájává vált. A háború után az építészet az építészek "magánügye" lett. Rengeteg pályázat, terv, megvalósult épület született, de a diskurzus a szakmán belül maradt. Az akkor született épületek társadalmi elfogadottsága épp ezért rendkívül rossz. Egyébként ez nem csak hazai jelenség. A rendszerváltás után, a vadkapitalista viszonyok között, a köznyelv nem nagyon törődött az épített környezettel, az építészek az átalakuló világ hullámai között hányódtak. A kétezres években az építészet a virtuális tér megjelenésével a közbeszédben egyszerre lett újra a vizuális kultúra része, ugyanakkor sokszor tartalom nélküli képekké degradálódott. Manapság ijesztő látni a szakma és a szakmai kommunikáció szétválását. Egyszerre formálódik a környezet és alakul egy kommunikációs közeg, aminek egyre kisebb a közös halmaza. Ezekben, akár valós vagy virtuális terekben, a kamarának helyeket kell biztosítani, segíteni kell az építészeknek a helyek között eligazodni, lehetőséget kell adni a megjelenésre, személyes találkozásra, a szakmai diskurzusra. Ezért zseniális találmány a FUGA.

ÉF: A Fuga fenntartása és működtetése egy sokakat mozgató kérdéskör, amely nem csak az építészeket, de a tágabb kultúrafogyasztó közönséget is érdekli. Te hogyan gondolkodsz erről, hogyan látod a Fuga jövőjét?

HL: A Fugát az előző kamarai vezetésnek majdnem sikerült tönkretennie. Két éve Csapó Balázsék ebbe buktak bele. Az átvétel után az intézményt romjaiból kellett újjáépíteni. Remek emberek vállalták a feladatot, régiek és újak, akikhez azóta sok külsős, önkéntes is csatlakozott. Két év alatt elértük, hogy ma már nemhogy a megszűnésről nem beszélünk, de fejleszteni szeretnénk, mert az egymást érő programok feszegetik a falakat. Párhuzamosan tervezzük az intézmény bővítését, a működés hátterének biztosításával és külső szereplők bevonásával.

ÉF: Mi az az ügy, amiben elnökként mindenképp szeretnél változást elérni?

HL: A kamarai struktúra rossz. Széttagolt, darabjaiban létezik. A kétszintes rendszer a sok területi kamarával már megalakulásakor elaprózta a szakmát, és rendkívül drága működtetést eredményezett. Mi építészek, ahelyett, hogy egy jó szerkezeten dolgoztunk volna, belaktuk ezt a lehetetlen rendszert. Ennek megváltoztatása hosszú folyamat, rengeteg egyeztetést igényel, erőből nem keresztülvihető. A területi kamarai tagság lakcímhez kötött. Az első lépés a szabadon választható területi kamarák lehetnek, amit például az osztrák vagy olasz modell is igazol. Ez talán elindít egy egészséges versenyt a területi kamarák között, szolgáltatásban, díjkedvezményben, támogatási programokban. Talán elhozhatja a regionális szintű egyesülést, átstrukturálódást. Ezzel párhuzamosan az Országos Kamarának vissza kell fejlődnie egy koordinátori szerepbe. A kamara 28 éves történetében a rendszer fej-nehéz lett. A tagság a területi kamarához tartozik, de az országos kamara tart kontroll alatt minden fontosabb funkciót. A továbbképzések, a tagfelvétel, a tagdíjak megállapítása, a külkapcsolatok, a szakmai tagozatok, a pályázati zsűror kijelölések. Az elsőfokú etika delegálása az országos kamarához talán jó is lehet, mindenesetre költséghatékony döntés. Sajnos a tagok kívánságai nem, csak befizetéseik egyharmada jut el a MÉK-hez. Azt hiszem, mint a legnagyobb területi kamara, egy közös átalakítás élére állhatunk. Hosszú, nehéz folyamat, de azt hiszem minden szakmagyakorló érdeke.

ÉF: És mi az, ami a legjobban működik jelenleg, amin semmiképp nem érdemes változtatni?

HL: A titkárság remekül működik, a kollégák tapasztalt profik, sajnos a legutóbbi, nem általunk kezdeményezett lakcímrendezés erősen megterheli őket. A Fuga remekül működik, csak engedni, segíteni kell. Az Építész továbbképző kiváló szakmai utakat szervez, mindenkinek ajánljuk és megpróbálunk a BÉK tagoknak támogatást adni a részvételhez.

Az utolsó választáson mindössze két évet kaptunk, ez egybeesett rengeteg törvényi változással, új titkárt kellett találni, a Fugát újra kellett építeni, ugyanakkor felelős és takarékos gazdálkodást tudtunk folytatni.

Azt mondják, mindenkinek jót tesz, ha néhány évet foglalkozik szakmai közélettel. Persze kell hozzá némi érettség, de ez nem függ az életkortól. Eltér István a jelentős kamarai tapasztalattal rendelkező elnök, akinek irányításával az elmúlt két év során a kialakult válságból mind a BÉK mind a FUGA működőképes formában talpra állt, többéves tapasztalatát átadva elköszön, további közéleti szolgálatot már nem vállal.  A jelenlegi elnökséggel, Lente Andrással, Wéber Józseffel és Dr. Kiss Gyulával ebben a csonka időszakban mi is igyekeztünk megfelelni, a kamara működőképességét megtartani. Szívesen dolgoznék velük tovább, de bárki mással is, aki képes a szakmai közösség érdekeit a saját érdekei elé helyezni. Legyen az 20-as, 30-as, 40-es, 50-es, 60-as vagy 70 éves…

Az interjúban is érintett témákról, a kamara jelenéről és jövőjéről szeptember 23-án elnökjelölti vitát szervezünk a Fugában, melyen Herczeg László és Csapó Balázs is jelen lesznek.