Kassa örök – Tamáska Máté interjúja Tina Markušová-val, a Kassai Műemléki Hivatal vezetőjével

Tamáska Máté Tina Markušová-val, a Kassai Műemléki Hivatal igazgatójával készített interjújában elsősorban arról olvashatnak, hogy a műemlékvédelem milyen nehézségekbe és problémákba ütközik a város történeti belvárosának megőrzését illetően, illetve hogy milyen megoldások lehetségesek a magánérdekek kordában tartására. 

Tamáska Máté: Ön jól ismeri nemcsak a szlovák, de a magyar műemlékvédelmet is. Lát-e lényeges különbséget a két ország gyakorlata között?

Tina Markušova: Ami nekem feltűnt, hogy Szlovákiában, illetve a régi Csehszlovákiában a műemlékvédelem kezdettől fogva, tehát már az első, ötvenes évekbeli műemléki törvény megszületése óta, a kulturális tárcához tartozik. Magyarországon ezzel szemben az építésügy mellé lett rendelve. Szlovákiában mind a mai napig sokkal több a humán végzettségű munkatárs, művészettörténészek, történészek, sőt levéltárosok dolgoznak a hivatalokban. Ez minden bizonnyal kihat a szemléletre is. Egy építész számára az alkotás jelenti a legnagyobb kihívást, a humán szakemberek inkább az elvek szintjén fogalmazzák meg eredményeiket és elvárásaikat.

TM: Elveket az építészek is szívesen megfogalmaznak, de miként működik ez a gyakorlatban?

T. Markušova: A ma is érvényben lévő műemléki törvény 2002-ben született meg. Az ilyen törvényeket az építtetők általában nem ismerik, ha pedig tulajdonosként találkoznak velük, nem igen értik. Ezért itt Kassán a hivatalban készítettünk egy értelmező kiadványt, amit minden tulajdonosnak megküldünk, illetve az interneten a leendő vásárlók is átnézhetik. Ebben példákkal, jó gyakorlatokkal illusztrálva rögzítjük azokat az elvárásokat, aminek egy műemléki épületben meg kell felelni, illetve hogy melyek azok a kompromisszumok, amelyek még elfogadhatóak. Erre egy példa: A régi kassai házak jellemzően nagy kocsibehajtókkal (durchfahrtokkal) épületek, melyeket szabadon kellene hagyni, hogy érvényesüljön a boltozott tér. Csakhogy az élet úgy hozta, hogy a "felesleges" helyeket korábban beépítették, ott boltokat, bérleményeket alakítottak ki. Jogilag is problémás lehet egy ilyen, már kialakult használati rend felmondása. Kompromisszumként az egyik tulajdonos a befalazott részek helyett üvegfalakat emelt, így a térhatás részben helyreállt, de az értékes bérlemény is megmaradhatott. Máshol a tetőtér rekonstrukciója során felszedett történeti járólapokat használták fel újra, más helyiségekben. A kiadvány célja, hogy a tulajdonosok előre lássák, mit vásárolnak, milyen kötelezettségeik lesznek. 

TM: Azóta az üvegfalakat belülről letakarták, jelezve, hogy a napi használat a legjobb műemléki kompromisszumot is felül tudja írni... Bárhogyan is, de a műemlékek tulajdonosai végső soron mégiscsak úgy érezhetik: náluk több a teher, több az adminisztráció, összességében a felújítások is drágábbak. Miért érdemes akkor műemléki lakást venni?

T. Markušova: Inkább úgy mondanám, hogy a műemlékek esetében a közösség, állam, hivatal, nevezzük bárminek is, jobban odafigyel a törvények betartására. A lakások felújítása egy "normál" épületben sem az egyén kizárólagos joga. Az ablakcsere érinti a homlokzatot, ami már közös tulajdon. Egy vizesblokk áthelyezése, bővítése érinti a közösen használt gépészeti rendszereket. A műemlékek esetében ez úgy néz ki, hogy a hozzánk beérkező kéréseket valamennyi szomszéd megkapja, véleményezheti. Ami tehát egyfelől korlát, az a másik oldalról nézve biztosíték is, hogy a szomszédom nem épít elém, nem terjeszkedik az én káromra. Más kérdés, hogy a szomszédok nincsenek mindig jó viszonyban egymással, és előfordul, hogy indokolatlanul, személyes okokból is keresztbe tesznek egymásnak.

TM: Úgy tűnik, a tulajdonviszonyok alapjaiban határozzák meg a műemléki házak jellegét, lehetőségeit. Hogyan alakult a rendszerváltás után a lakások privatizálása?

T. Markušova: Mindenekelőtt látni kell, hogy a régi, háború előtti állapotok, mikor is a házak egy-egy tulajdonos kezében voltak, nem tértek vissza. A természetbeni kárpótlás alig néhány tucat ingatlant érintett, de ezek a régi-új tulajdonosok (illetve leszármazottaik) sem voltak abban a helyzetben, hogy az ezzel járó anyagi terheket vállalni tudták volna, így a lakásokat hamar értékesítették. Általában az történt, hogy a régi bérlők maradtak a lakásban, akik aztán a maguk ízlése és lehetősége szerint fogtak neki a korszerűsítésnek. Sajnos az 1990-es években a műemlékvédelem nem volt felkészülve erre a változásra. Jöttek az olcsó műanyag ablakok, az életmód magazinokból ellesett megoldások.

TM: Igen, de egy rosszul használt épület is jobb, mint a magára hagyott üres ház…

T. Markušova: Ez igaz, de a rossz használatnak is vannak fokozatai, illetve módozatai. Sokszor elhangzik, hogy Kassán a legnagyobb károkat azok az épületek szenvedték el, amelyeket a legszegényebbek lakták, sokszor illegálisan elfoglalva a kiürített lakásokat. Itt tényleg katasztrofális állapotok uralkodtak, eltüzeltek mindent, amit lehetett, beleértve akár a fedélszéket is. Műemlékileg azonban ezek az épületek legalább falaikban megmaradtak. A szegények inkább elvettek, mint hozzátoldottak az épülethez. Akinek viszont volt anyagi tőkéje, az bővített. Amikor a két világ egymással találkozik, akkor a műemlékvédelem sokszor kényszerű kompromisszumokat kell, kössön. Aki sokat költ egy ilyen romos épületre, az rendszerint nem elégszik meg a helyreállítással, új tereket is akar. Az egyik ilyen romos épület szanálásakor például a befektető az udvart teljesen lefedte. Ez nem tesz jót sem az épület belső látványának, sem a falak állapotának. Ebből az esetből is tanulva Kassán szigorúan tiltjuk az udvarok lefedését. A másik ilyen visszatérő probléma a főlépcsők megóvása. Ezek a lépcsők annak idején a háziurakat szolgálták. A cselédség számára külön lépcsőket építettek, ezeken át lehetet lejutni a pincébe és fel a padlásra. Manapság a tetőterek hasznosítása miatt sokan szeretnék az eredeti főlépcsőt is meghosszabbítani. Ez azonban ellentétes a ház történetileg kialakult rendjével, ezért nem engedélyezzük.

TM: Az egyszerű kassai járókelő számára valószínűleg kevésbé feltűnő, hogy meddig nyújtózkodnak az úri lépcsők. De talán ez a tiltás is hozzájárulhat ahhoz, hogy sokan elállnak a tetőtér túlzó beépítésétől. Belépve az udvarokba Kassán általában a fedélszékek régi rendje fogadja az embert, és nem a nyeregtetőbe applikált lakások kavalkádja. Ami azonban az egynapos látogatónak is feltűnhet, hogy Kassán hiányoznak a más történeti városokban oly gyakori fedett utcai teraszok…

T. Markušova: Évekig harcoltunk ezek ellen. A szaporodó vendéglátóhelyek egymásra licitálva terjeszkedtek, volt, akit a "modern elegancia", volt, akit a falusi csűrök világa ihletett meg. Volt, aki dézsákkal, mások nádfallal vették körbe magukat. Igaz, a stílus és az ízlés itt másodlagos kérdés volt ahhoz képest, hogy maga az alapelv, a házak elé épített "ideiglenes" – valójában nagyon is állandó építmények – nem valók egy történeti házsor elé. Végül a városvezetés is megfogadta a kérésünket és a "bódésort" a 2010-es évek elején elbontatták. Azóta csak utcabútorokat, székeket, asztalokat lehet kitenni.

Tamáska Máté

Szerk.: Winkler Márk