Kiakadt Denise Scott Brown: „Egy cirkuszi bohócot csinálnak az épületből”

A londoni Nemzeti Galéria Sainsbury-szárnyának bejáratát tervező Scott Brown szerint tragikusan rosszul kívánnak hozzányúlni a Venturival közösen tervezett épületrészhez. Az átalakításért felelős Annabelle Selldorf úgy tűnik személyes küldetésének veszi, hogy eltüntesse az ikonikus építészpáros hagyatékát.

A modernisták és a hagyománytisztelők irányából is hangos kritikákat kapott az 1991-ben elkészült a Sainsbury-szárny. Venturi halálával azonban szakmai konszenzus született, hogy megőrizzék a posztmodern stílusban épült szárnyat és az épület Grade I. műemlékvédelmi státuszt kapott.

Most ismét az épület jövője a tét, és a westminsteri tanács tervezési bizottsága dönt arról, hogy jóváhagyja-e a jelentős átalakítást. A Nemzeti Galéria igazgatója, Gabriele Finaldi Annabelle Selldorfot bízta meg azzal, hogy a Sainsbury-szárnyat még vonzóbbá tegye a látogatók számára.

Scott Brown azonban kemény kritikát fogalmazott meg a tervekkel kapcsolatban.

A most 91 éves Scott Brown hozzászokott, hogy ki kell állnia magáért. Annak ellenére, hogy a 20. század egyik legbefolyásosabb posztmodernista építészpárosának egyik fele, gyakran figyelmen kívül hagyják férje javára.

"Egyik este meghívtak bennünket egy vacsorára a Sainsbury házba és engem Károly herceg mellé ültettek. Megmutattam neki az alaprajzokat, ami nagyon tetszett neki. Aztán a herceg valahogy úgy fogalmazott, hogy a ´férje épülete’. Én pedig azt mondtam: ´Egy pillanat, mi partnerek vagyunk, közösen terveztük’."

Scott Brown és az egykori walesi herceg John Sainsbury kiskereskedelmi mágnás vendégei voltak, aki testvéreivel együtt 50 millió fonttal finanszírozta meg a Nemzeti Galéria bővítését. A Venturi Scott Brownt választották ki az épület megtervezésére, miután a herceg kifogásolta a korábbi terveket, amelyeket minősíthetetlennek bélyegzett.

Hasonló történt 1991-ben, mikor Venturi megkapta a Pritzker díjat. Scott Brownt a zsűri kizárta, annak ellenére, hogy férje kérte, ismerjék el egyenrangú partnerként.

Most Scott Brown mellett nyolc egykori RIBA elnök állt ki és ítélte el a Selldorf Architects "érzéketlen" terveit, azzal az indoklással, hogy a terv "egy finoman hangolt teret egy repülőtéri váróteremmé változtatna". A további ellenzők között van Hugh Pearman, Francesco da Mosto, Jules Lubbock és a Twentieth Century Society. A Nemzeti Galériának a maga részéről olyan támogatói vannak, mint Tim Sainsbury, akinek sikerült meggyőznie a brit örökségvédelmi szervet, hogy bírálja felül eredeti ellenvetéseit.

Scott Brown az 1950-es években első férjével, Bob Scott Brownnal egy Morgan 3-as kocsival körbeutazták Olaszországot, hogy felfedezzék a késő reneszánsz manierista művészetet. "Olyan barátoknál szálltunk meg, akik nemesi rangjuktól megfosztva palotájuk pincéjében kényszerültek lakni. Többcélú tereket alakítottak ki odalent, melyek a fenti ház és a beavatkozás között gyönyörűen működött. Ezt próbáltuk elérni a Nemzeti Galéria esetében is. És működött."

A reneszánsz gyűjteménynek otthont adó Sainsbury-szárny egyik homlokzata a William Wilkins 1832-es főépületének manierista variációja. Az utcai bejárat felől a látogatók egy sötét, sűrű, alacsony mennyezetű helyiségbe lépnek be, amely olyan érzést kelt, mintha egy olasz templom kriptája lenne, ami a fölötte lévő épület súlyát viseli. A vendégek innen egy széles lépcsőn juthatnak fel a világos, szellős galériákhoz. A Sainsbury-szárnyat a főépülettel összekötő függőfolyosót a Sóhajok hídjáról mintázták.

Ezek a finomságok a legtöbb látogató számára elveszhetnek, akiknek hosszú várakozással kell szembenézniük, hogy bejussanak a Sainsbury-szárnyba. Selldorf a RIBA előadásában az előcsarnokot "sötétnek és zavarosnak" nevezte, hozzátéve, hogy "egyesek szerint a sötét és zavaros kellemes, mások szerint nem. Én az utóbbiak közé tartozom".

A Venturi Scott Brown tervezte ajtó az egész galéria főbejáratává vált –napi mintegy 15 000 látogató számára –, mivel a Trafalgar tér közepén álló 1832-es Wilkins főépület bejárata nem akadálymentesített. Az új tervek szerint az első emelet egy részét eltávolítanák, hogy a félhomályos, intim előcsarnokot egy nagyobb, napfényes átriummal váltsák.

Scott Brown és Selldorf korábban is összefeszült. A Sainsbury Wing már a második Venturi Scott Brown-épület, amelynek felújítását Selldorf elvállalta. Az első a San Diegó-i Kortárs Művészeti Múzeum volt, amit Scott Brown és férje 1996-ban bővítettek ki.

A Selldorf tervezte felújított múzeum idén nyílt meg, és a RIBA-nál kritizálta elődei munkáját, mondván, hogy "egyszerűen nem volt elég hely a kiállításnak és a galériáknak", és hogy "az eredeti épület teljes szépségének feltárása érdekében ´eltávolította´ a Venturi Scott Brown által tervezett túlméretezett pergolát, amely mintegy elrejtette az épületet". Sir Terry Farrell és Robert Stern is azok közé tartoztak, akik a pergola megtartásáért könyörögtek.

Scott Brown elmondása szerint egy teljes hetet szánt rá, hogy elmagyarázza Selldorfnak a tervek mögött meghúzódó gondolatokat, aki bájosan és udvariasan végighallgatta, majd figyelmen kívül hagyta kéréseit.

Nyáron Selldorf és a Nemzeti Galéria képviselői megbeszélésre hívták Scott Brownt, de részletes terveket nem ismertettek vele. Majd, körülbelül egy héttel később beadták az engedélyezési kérelmet. Scott Brown jelenlegi állapota nem teszi lehetővé, hogy felszólaljon a tervezőbizottság előtt, de reméli, hogy megértik, miért kell megőrizni a homlokzatot.

Forrás: The Guardian

Szerk.: Borenich Levente