KOMPOZIT: a Lónyay–Hatvany-villa helyén épült új együttes

Ki kell jelenteni: a rekonstrukciókat, hibrid stílben tervezett együtteseket egyedi épülettípusokként kell kezelni, melyeknek saját történelme, tipológiája van, és amelyeket mind műemlékvédelmi, mind építészettörténeti szempontból sajátos értékrendszer szerint kell elemezni. Ezzel a tiszta fejjel érdemes nézni a Batthyány Lajos Alapítvány új központját is.

A korai fecske

Nem egy Ybl Miklós által tervezett épület 1:1-es visszaépítéséről van szó – ezt tisztázzuk a legelején, ezért sem használom a Lónyay-Hatvany villa újjáépítése kifejezést. Legismertebb építészünk az 1870-es években tervezett ide Lónyay Menyhértnek, a Monarchia pénzügyminiszterének, későbbi miniszterelnöknek egy villát, melyhez előtte a lejtős terepet kettős támfalrendszerrel kellett teraszossá alakítania. A rezidencia a báró Hatvany család birtokába került később – 1944-ben azonban bombatalálatot kapott és romos állapotát inkább eltakarították, hűlt helyén pedig egy játszótér született a helyiek örömére. Az Ybl-féle épület története ezen a ponton nagyjából véget is ér, csupán az épület alapjai maradtak meg eredeti matériájában.

Egy új együttes új fejezete akkor indult, mikor kiderült, hogy a helyrajzi számot sohasem államosították és a Hatvany család értékesíthette azt 1996-ban. Az Ybl támfalak mögött sikerült a török-kori Aranybástya maradványaira is rábukkanni – az Árpád-korból is eredeztethető egyéb rétegekkel együtt. A helyi építési szabályozás előírta, hogy a régi épület tömegét kell visszaépíteni, viszont kialakult egy disputa arról, hogy teljes történeti rekonstrukció jöjjön létre avagy jelt adjanak valamilyen módon a ténynek, hogy kortárs akcióról van szó.

E kérdés máig puskaporos hordóvá teszi a Várnegyedet. Az első fecske kifejezés persze túlzás lenne, főleg annak, aki nyitott már ki akár 80 évvel ezelőtti műemlékvédelmi bizottsági jegyzőkönyvet, és tudja, hogy hasonló vitákat boncolgatunk igazából emberöltők óta a visszaépítések kapcsán. E fejlesztés korai tervtanácsi üléseinek jegyzeteit is érdemes olvasgatni, hiszen egészen elgondolkodtatóak a mai történésekkel összevetve. A megrendelő a Kossuth-díjas Kerényi Józsefet bízta meg a tervezési feladatokkal, aki eleinte zöldes árnyalatú üveglapokkal demonstrálta a historizálóan visszaépített tömeg modernségét a keresztosztós ablakok között, ám a tervtanács elutasította a kontrasztos megoldást, amelyhez kicsit hasonlót például a szászvári várnál látunk ma. Végül másfél évtizede a BORD Építész Stúdió vette át a tervezői feladatokat, akiknek teljesen újra kellett gondolnia a projektet oly módon, hogy a megkezdett historizáló épület vasbeton váza már állt – hosszú ideig várva a köré építendő homlokzatra kimondott ítéletet.

Tadao Ando, Ilse Crawford, Ron Arad – végül e nevek is elhangzottak a BORD vezető tervezésével folytatódó munka kapcsán, a projekt azonban ismét elakadt a válságnak köszönhetően, mindazonáltal 2020-ban egy étterem, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány irodáinak otthonaként nyitott meg végül több mint két évtized után.

Egy szokatlan idézőjel

A döcögősen haladó munka magán viselhetné legtöbb fázisának nyomát, azonban a BORD végül alaposan összefésülte mindezt, patchwork érzés nem ejti hatalmába a látogatót. Az „üveg-ügyben" végül egy nemzetközi szinten is unikálisnak mondható megoldást sikerült kitalálni, amely ötlet ugyan a tervtanács tetszését is elnyerte, ám azt abszolút kivitelezhetetlennek tartotta. Egy kétrétegű homlokzatot terveztek, melynek belső síkja üvegből épül fel, külső síkjára pedig 48 mozgatható vasbeton panelt applikáltak mészkő burkolattal. A műemléki környezetben így az eredeti, zárt tömeg bármikor visszaidézhető vagy éppen gombnyomásra feltárulhat mögülük a fővárosi panoráma. Az ötletet a fejlesztő és Bordás Péter később újra prezentálta a tervtanács előtt, ahol továbbra sem hittek az ötlet megvalósíthatóságában. Csupán a kételkedő vélemények után közölték a résztvevőkkel, hogy nem látványtervekről van szó: a megoldás elkészült és működik.

Nyitott állapotában a panelek egyébként pillérekként nyújtanak plasztikusságot a homlokzatnak, amely egyértelműen absztrakt változata a neoreneszánsz eredetinek. Nincs meg a timpanon domborműve, apróbb eredeti díszítések is hiányoznak, és látszik, hogy egy megidézett, de modern gépekkel kezelt kőfelületű építményről van szó. Az üveghomlokzat láthatósága azért sem bántó, mert az épület a Várhegy látképében nagyon kicsi szeletet foglal el, nem sérti meg környezetét.

A negyedik dimenzió

Mivel az Ybl-kori támfal statikai szerepe megszűnt, mögötte egy háromszintes új épületrész tudott felépülni irodákkal, mélyén pedig a „Bástya-teremmel", amely a régészeti szinteket olvasztja egybe egy 120 fő befogadására alkalmas, high-tech, mozgatható elrendezésű színház csarnokkal. A rejtett épület kuriózuma, hogy a régi Ybl-támfal és az új struktúra üveghomlokzata között biztosítottak annyi távolságot, hogy egy felszíni épület természetes megvilágításával vetekszenek egyes irodák, ráadásul a hézag alján állóvíz erősíti fel a fényreflexiókat

Az Ybl által tervezett kilátó kis építménye mögött az északi oldalra Aires Mateus bővítéseket idéző, mészkő burkolatos tömeg került, mely szintén irodahelyiségeket rejt magában a Dunára néző elképesztő kilátással. Meg kell említeni a belső terek anyaghasználatát is: mészkő burkolatok, halszálkás parketta, klasszikus hangvételű, furnérozott falemezből készült beépített szekrények teremtenek klasszikus érzést a visszaépített tömegen belül, de kortárs designról beszélünk, melyek közül néhány a korábban említett, nemzetközi tervezők hagyatéka is. (Megemlítem azt is, – mert más valószínűleg nem fogja – hogy az is becsülendő, hogy az egész együttes területén a szokásosan nyers egyszerűségű, de kötelező tűzgátló ajtóknál is vették a fáradságot szegélydíszítésre, hogy ne konfrontálódjanak annyira az elegáns enteriőrrel, mint az történik oly sok más projektnél.)

Adott válasz egy helyzetre

Miként viszonyuljunk egy olyan paradox együtteshez, amely egyszerre prezentál nemzetközi szintű kortárs részleteket egy re-historizáló megoldással együtt? A Budai Vár minden építészeti tette, annak megítélése rendkívül átpolitizálódott. Ezzel még nem is lenne nagy baj, hiszen építészet és annak politikai kontextusa az építészettörténeti elemzésben fontos faktor, azt viszont látni kell, hogy napjainkban a megfelelő tudás nélkül, sokszor érzelmi alapon kulminálódnak hangosan megfogalmazott ítéletek erre hivatkozva.

Pedig érdemes egy másik szempontot is figyelembe venni: a több stílusban épült épületek, 1:1-es rekonstrukciók, műemléki továbbépítések ritkán jelennek meg önálló építészettörténeti kategóriaként. Sokan kizárólag anakronisztikus tettnek hívják őket, pedig fontos lenne saját tipológiájuk és értékrendszerük szerint foglalkozni velük. Az építészettörténet nem csupán körülhatárolt stílusok linerális egymásutánisága. Benne a visszaépítéseknek saját történelme, fejlődése, visszaesése és minőségi fokozatai vannak. Ez egy több száz éve létező műfaj.

Michael S. Falser szerint is többféle rekonstrukciós eljárás létezik és szükség van a tipológiára, hogy meg tudjuk különböztetni mely munkák egy kategória minőségi példái és melyek a valóban anakronisztikus replikák csupán.¹ Most, hogy hazánkban egyre több a re-historizáló megnyilvánulás, erre szükség van itt is. A Batthyány Lajos Alapítvány székhelye azért nehéz kérdés, mert egy kortárs együttes kialakításáról van szó, melyben a modern designkultúra mellett ott van egy absztraháló visszaépítés, és ráadásként még egy romkert bemutatása is. (Maga ez a hármas műfajcsokor – de nem feltétlenül ugyanez a minőség – a szombathelyi Iseum együttesénél tűnt fel például.)

Azt is látni kell, hogy itt egy már megkezdett visszaépítésről volt szó, amit a BORD építészeinek valamilyen módon újra kellett komponálni és folytatniuk kellett. Ezt azért sikerült kifinomultan teljesíteni: ember legyen a talpán, aki ezekben a belső terekben, anyaghasználatban, az északi, mészkő borítású bővítésben vagy Tadao Ando pergolájának mintás betontextúrájában történelemhamisítást lát.

A dogmák, karták szerinti műemlékvédelem ideje lejárt: adott helyszínre, adott gazdasági tényezőkre, adott telekre, adott szabályozásra, adott előzményre – unikális választ lehet csak adni. Az 1960-as és 1970-es évek megközelítésének talán pont az volt az egyik – ma már nem csak pozitívan értékelt ismérve, hogy a Várnegyed kis házainak léptékét tartva ugyan, de kirívóan üzente saját korát. Az a korszak e válasszal élt és ezt tisztelni is kell. Most egy másik korszak más választ keres. E keresés egyik – de persze ezentúl nem dogmaként követendő – példája jelen esetben az lett, hogy a nemzetközi szintű design megfért a Vár oldalában úgy, hogy az előzmények miatt legmagasabb pontján egy „eleven homlokzattal" kivitelezett visszaépítésben találta meg a környezetébe történő illeszkedést.

Pleskovics Viola

¹ Falser, Michael S.: Trauerarbeit an Ruinen. Kategorien des Wiederaufbaus nach 1945, in: Michael Braum und Ursula Baus: Rekonstruktion in Deutschland. Positionen zu einem umstrittenen Thema, Basel, 2009. 60-97.