Minden kockázatos helyzet lehetőség a változásra

Kísérteties a hasonlóság Łódź és Budapest között. Interjú egy négy éve praktizáló fiatal lengyel építésszel, Tomasz Rymarekkel arról, hogyan éli meg a munka világát, építész szakmájának társadalmi fogadtatását, és mit gondol, a gazdasági válság milyen hatással van jövőbeni kilátásaira.

Tomasz Rymarek fiatal építészként – ahogy ő fogalmaz - négy éve van a piacon, vagyis négy éve dolgozik, megjárva Łódź legfontosabb építészirodáit. Tanulmányait Łódźban valamint a mainzi egyetemen végezte és több nemzetközi workshhopon részt vett. Tomekkel nem sikerült személyesen is találkoznunk, de skype-on hosszasan beszélgettünk. Érdekelt, hogy pályakezdőként milyennek látja a lengyel építészképzést, illetve hogyan éli meg a munka világát, építész szakmájának társadalmi fogadtatását, valamint azt, hogy mit gondol, a gazdasági válság milyen hatással van munkájára és jövőbeni kilátásaira.

Łódźban kb. 120 hallgatóval együtt kezdtem, akik közül körülbelül száz végezte el az egyetemet. Évfolyamtársaim közül nagyon sokan, majdnem a felük Nyugat-Európába – Franciaországba, Németországba vagy Angliába - mentek, ami elég sokat elárul a fiatal építészek helyzetéről Lengyelországban. Három évvel ezelőtt hat hónapot vártam, amíg munkát találtam, nagyjából 750 złoty-ért, ami akkor kb. 187 eurónak felelt meg. A helyzet azonban most – mivel sok építész elhagyta az országot – megváltozott. Beindult valamiféle mozgás, épülnek dolgok, például a 2013-as futball bajnoksághoz kapcsolódva. Hirtelen az idősebb építészeknek rá kellett döbbenniük, hogy a tehetséges fiatalok nagy része elment. Ez egyfajta formai ismétlődéshez vezetett, vagyis a házak nagyjából ugyanúgy néznek ki most is, mint pár évvel ezelőtt.

ÉF: Milyen a mai łódźi építészet?

Csak kevesen vannak az idősebb építészeknek közül azok, akik hajlandók a fiatalok elképzelésit befogadni. Itt van például az új városháza és kereskedelmi központ ügye. A probléma ezzel az, hogy a helyszín Łódź főutcája, valamennyi környező épület homlokzata historikus, amit persze ma már nem lehet imitálni, mert az csak hazugság lenne, viszont egy kereskedelmi központnak meg illene nagyon is modernnek kinéznie. Öt pályázatot hirdettek meg a helyszínre, és egyik sem volt sikeres. Most a terület tulajdonosa, az Orange Property Group kiírt egy meghívásos pályázatot, amihez a városháza is csatlakozott. Négy építészirodát hívtak meg a pályázatra, ők voltak azok, akik az előző pályázatokon a legjobb eredményt érték el, de most ezek az irodák több fiatal építészt is bevontak a munkába. Például a NOW Építésziroda  - amely már húsz éve a piacon van – összeállt a tamizo csoporttal, akik huszonhat év körüli fiatal építészek. Ez a formáció meg is nyerte a pályázatot. Hangsúlyozom, hogy ez egy egyedülálló, különleges helyzet.

ÉF: Milyen a városvezetés és az építészek kapcsolata?

A legtöbb projektet a régiek csinálják a régi városházi emberekkel, senki nem változtatja meg a régi megközelítést, olyan épületeket produkálva, amelyek elkülönülnek a környezettől. A pályázat, amelyet említettem, nagyon jó ellenpontja annak a mindennapi gyakorlatnak, amelyet magunk körül láthatunk. Ez szerintem a rendezési terv hiányának is köszönhető, és szerintem a városházán senki nem tudja igazán, hogy egy városrendezési tervnek milyennek is kellene lennie. Valójában törvényt sértenek azzal, hogy nem készítik el a városrendezési tervet, mert ennek megléte törvényi előírás Lengyelországban is.

ÉF: Mi a helyzet a lengyel építészképzéssel?

Lengyelországban több helyen is van építészképzés. Varsóban két egyetemen, Krakkóban, Gliwicében, illetve Lublinban, hogy csak az ismertebbeket említsem. A lengyel építészeti képzés, összehasonlítva mondjuk a német vagy francia vagy esetleg az olasz képzéssel, sokkal általánosabb és kevésbé praktikus, mint például a német és kevésbé artisztikus, mint a francia. A várostervezési tanulmányokhoz kapcsolódva sok elméletet kapunk, de sok építészettörténetet és sok építéssel kapcsolatos szakmai ismeretet is tanulunk az egyetemen. Talán lehetne egy kicsit gyakorlat-orientáltabb a képzés. 

ÉF: Mit gondolsz a szakmán kívüliek és a szakma kapcsolatáról?

Van valami, ami elég vicces Lengyelországban: itt az emberek általában a saját maguk doktorai, ügyvédei, politikusai és építészei. Mindenki azt hiszi, hogy eleget tud ahhoz, hogy egyedül boldoguljon, és nagyon kevés a közösségi építészeti tudás és persze az építészetről szóló diskurzus. Ha például Franciaországgal hasonlítom össze, ahol az átlagemberek is tisztában vannak a helyi városrendezési terv fontosságával, Lengyelországban az embereket meglepetésként éri, hogy vannak dolgok, amelyek szabályozzák saját építkezéseiket. A legtöbb ember nem tudja, hogy a szabályok miről szólnak és a nem is érdekli őket mindaddig, amíg nem kell nekik valamilyen építészeti tervet engedélyeztetniük. Az építészettel kapcsolatos tudatosság általában itt kezdődik és legtöbbször itt is végződik, mert úgy gondolják, hogy a hatóságnak nincs igazán joga beleszólni abba, hogy mi az, amit megépíthetnek. Ez mutatja leginkább, hogy a társadalomban milyen alacsony az építészettel kapcsolatos tudatosság szintje. Persze van több fiatal ember is, művészek, újságírók, fotósok, akiket érdekel, hogy mi történik a városban, de ők csak csak egy kis csoport, akik megpróbálnak valamiféle párbeszédet kezdeményezni. De ez a párbeszéd nem igazán akar kialakulni. Ha van például egy érdekes cikk valahol az interneten, és lehet megjegyzéseket fűzni hozzá, azt látom, hogy többnyire mindig ugyanaz a néhány ember aktív a témában.

ÉF: S mit tesz a szakma, mit teszel te például az építészet társadalmi tudatosságának növelés érdekében?

Sok álmom van, például, hogy a dolgokat nyitottan meg tudjuk vitatni az interneten, beleértve a városrendezési tervet is, ami persze egy nagyon is helyi ügy. Megpróbálok tenni is valamit, például most a nyáron egy nemzetközi workshopot fogok vezetni nem-építészeknek a Łódźi Műszaki Egyetemen, ahol Łódź revitalizációján fogunk gondolkozni, és reményeim szerint a munka végére összeállítunk egy manifesztumot.

ÉF: S mi történik a szakmai szervezetek részéről?

A szakmai szervezetekben aktív embereket nagyon tisztelem, sokan közülük tanítottak engem az egyetemen, de valahogy az az érzésem, hogy ez egy zárt csoport, akik nem tudnak elég hatékonyan kifelé kommunikálni. Itt van például egy blog, a snakeeyes,  amely pusztán azzal, ahogyan bemutatja Łódź várost, illetve annak potenciáit, hogy a város mivé lehetne, úgy tűnik, sokkal hatékonyabban segíti a várossal kapcsolatos tudatosság szintjének növelését, mint a különféle építészeti és várostervezési testületek. 

ÉF: Akkor beszéljünk most a munkáról, pontosabban a munkalehetőségekről. Van-e és ha igen, akkor milyen hatással van rátok a gazdasági válság?

Ahogy már említettem, három évvel ezelőtt, amikor munkát kerestem a városomban, hat hónapot kellett várnom, hogy találjak valamit. Egy évvel később számos állásajánlatot kaptam, de most a helyzet egy kicsit komplikáltabb. Sok építész elég nehéz játékba kezdett azzal, hogy állami megbízásokra hajt, mert azok a biztos megrendelések. Sokan mások például „A" kategóriás irodaházak tervezésében voltak érdekeltek, amelyekből a városban hiány volt, ahogyan luxus apartmanokból is. A házak egy része elkészült, mások építés közben vannak, de hirtelen minden nagyon bizonytalanná vált. A legtöbb lakóépület építése leállt, talán csak a Marina lakópark megy tovább, ami egy kissé avantgárd felfogás szerint épül, egy nagy hajó formáját idézi Łódź körül egy tó partján. Leálltak az irodaház építkezések is.

Miután véget ért az építészek számára egy nagyon nehéz periódus, és egy kicsit felfelé íveltek volna a dolgok, hirtelen jött ez a válság, és megint minden bizonytalanná vált. Ha most munkát kellene keresnem, valószínűleg kicsit nehezebb lenne, mint egy évvel ezelőtt, de könnyebb lenne, mint három évvel ezelőtt. Ugyanakkor sokan megkérdezik maguktól, hogy ha meg is tervezünk most valamit, és valaki meg is építi azt, vajon lesz-e bárki, aki kibérli vagy megveszi? Ez okozza a legnagyobb bizonytalanságot. Másrészt a nagy fejlesztők tudják, hogy az építési költségek rohamosan csökkennek. Olvastam is egy cikket, hogy csak a főcímet idézzem: „the time to build is now" - most kell építeni. Az utóbbi időben száz négyzetméter építési költsége közel harminc százalékot esett. A médiában sokat írnak erről, egyfajta építésre való buzdítás folyik. De van egy barátom, aki meg azt mondja, hogy minden kockázatos helyzetet értelmezhetünk egyfajta változásra való lehetőségnek is.

Az interjút Pásztor Erika Katalina készítette 2009. március 16-án.